Ők majdnem tökigáztak, öt órát tartó oltári nagy eső érkezett, aztán a gyors kaja utolsó falatainál órákra elment az áram (nem röhög! :D), ezért a közeli bárból kimentettük a jégert és a jégkrémeket, nehogy megmelegedjenek.
Csatlakoztak Judós3 szülei, innentől én udvarias félmosollyal üldögéltem a telefonok fényében, hip-hop elrejtettem a cigisdobozt, majd buli helyett alvás.
Hétfő reggel segítettünk kipakolni a bicajokat, csomagokat, ők eltekertek, mi meg ittunk pár kávét a napsütötte teraszon, élveztük a semmittevést, aztán még kicsekkolásig jacuzziztunk a tetőn.
Behoztam a sztrádán a lemaradást, pedig próbáltam eddig Judós3-nak nem mutatni, hogy lehet gyorsan vezetni, ne tanulja el a rosszat tőlem, de sietni kellett.
Bemutattam apámnak a fiút a telken. Két óra alatt összetegeződtek, pálinkáztak, székelykáposztáztak, és úgy elvarázsolta a telek, hogy menni akar napokra. (Apám anyámnak telefonon: itt volt egy fiatalember Tobberrel, ő jóval fiatalabb nála, ugye? Igen. Ennyivel elintézve.) Hát, tényleg szép telkünk van, körbenőtte az erdő, égigérő fák és bokrok, buja növényzet, madárhadak, csodás.
Aztán felszóltunk u.azon faluban nyaraló unokatesóméknak, hogy indulunk, a Keresztfiam szeret a kapuban várni. Apám marasztalt volna, hogy legalább Judós3 maradjon vele. Na kösz! :D
Leparkolok, Keresztfiam kirohan, elsuhan mellettem és letámadja sosemlátott Judós3-t, hogy XY vagyok, te tényleg judós vagy? :D :D :D
Hát, elmúlt a varázsom.
Na megvolt a téma pár órára, az oviban a judó a sláger. Én a tesójával, szüleivel limonádéztam a kertben, majd felvetettem, ha még úgysem éhesek ( a székelykáposzta miatt mi sem), menjünk le a gyrekekkel a tóra egyet pancsolni, Judós3 pedig megtanítja a kölyköt vizilabdázni (merthogy pólózott is). Oké, levittük a két gyereket, Keresztfiam szerint olyan, mintha a gyerekeink lennének, Judós3 szerint olyan, mintha ő az első, a kicsik a második házasságomból származnának. :D :D
Állítólag este azt mondta a Keresztfiam az anyjának, hogy örül, hogy megismerte Judós3-t, mert van egy új barátja. Szerintem kölcsönös.
Aztán vissza husokat, lazacot grillezni, jól bekajáltunk, aztán fél hétkor végre hazaindulunk hullafáradtan.
Amikoris telefonál anyóspajti, hogy oda tudnánk-e érni nyolcig Pestre a kutyahotelba elhozni a hatvanplusz kilós kutyát, mert ők késnek. M7-es, háromnapos ünnep utáni forgalom, plusz magyar-orosz focimeccs a kutyahotel közelében, totális dugóval. Hát, cikázni kellett, de nagyon. Kutya megvan, közben rámjövő hasmenés a kutyások deszkabudijában megoldva.
De.
A hátsó ülésen egy szétszedett bicaj van. Azzal fog dolgozni járni, 10 perc alatt beér. A csomagtartó tele csomagokkal, oda nem tudjuk a biciklit áttenni. Úgyhogy első ülés előttre kéne betuszkolni a birkányi kutyát. Aki tök extázisban ugrál, hogy végre láthat minket. Úgyhogy Judós3 vállán támaszkodva az arcomba liheg. Jó, így nem lehet vezetni. Nagy nehezen rábírtuk, hogy kifelé nézzen, imádta minden percét. Mi nem annyira, Judós3-t szétnyomta, a popsijával meg ki-be kapcsolgatta a hátsóablakfűtésemet. :D
Oké, otthoni kutya bezár, őt beenged, irány végre tankolás, mert száraz a tank, aztán a saját kecónk.
A srác összerakta a bicajt, hogy könnyebb legyen felvinni. (Don’t ask.) Úgyhogy negyedórát a kocsi mellett vártam. Aztán nyakig olajos lett, előbb felugrott megmosakodni. Én a kocsi mellett.
Aztán végre felértünk a lakásba. Amit megtámadtak a hangyák. A harmadikon, az erkély felől. Honnan jöttek? :O
Kémiai gyilkolás, más nálam nem vált be. Addig kimentünk végre az erkélyre, locsoltam, elszívtunk pár cigit, és megbeszéltük, hogy ez igen tartalmas hétvége volt, imádtuk.
---
Azt meséltem, hogy pénteken elémentem a munkahelyére, ami a gyerekkorom helyszínén van? Körbesétáltunk, megnéztem a kapucsengőt a háznál, amiben felnőttem, van még ismerős név. Van. Belógni nem tudtunk, nem jött ki senki.
Bevásároltunk, hazacipekedtünk, autót mostunk, tankoltunk, majd nyolcra jöttek dárcot nézni a haverjai, hajnali egykor már haza is mentek, mert nekünk kelni kellett hatkor, irány a Balcsi.
Egy romhalmaz a kecó, ma rendbe kell tenni.
Fáradt vagyok.
