Önérdekérvényesítős lettem. Békával levelezve fogalmazódott meg bennem.
Mindig bocshogyélek módban tartottak, de ez a pár év egyedüllét megtanított, hogy nem kell félelemből meghunyászkodni.
Párkapcsolatban.
Munkában dettó.
Ennyit akartam írni.
Meg hogy a spanyolok őrültek.
Az intézetben üldögéltem a hallban, felnézek, egy fekete alapon millió apró, szivárványszínű mopeddal dekorált ingben magyaráz egy pasas.
Feljebb nézek, ki ez az őrült.
Az igazgató.
Az órán betegségek tüneteit, gyógyításait tanuljuk, erre a tanár feldobja feladatnak: ő maga a betegség, mik a panaszok, mi a terápia rá. Hát én könnyesre röhögtem magamat az órán.
Aztán bevásároltam, hazamentem, kértem tíz perc nyugit, mert annyi volt a stressz, meg a suli tegnap, hogy zsongott a fejem, úgyhogy Judós3 ezt látta a legjobb pillanatnak, hogy átrendezze a lábasos szekrényt.
Ha már nincs csend, lehetünk a konditeremben is, szóval este 11-ig ott lógtunk.
Éjjel egykor már le is dőltünk, 6:20-kor kelés. Ma mégsem jönnek Judós3 cimbijei, majd holnap, végre van időnk takarítani, hurrá.
Álmos vagyok.
