Végtelenül hálás vagyok a leveleitekért, a biztató szavakért.
Ugye mindenkinek válaszoltam??
Kócost megkértem, hogy ne jelentkezzen, nem jelentkezett. Lehet, hogy egyébként sem. TCsV közbe akar kavarni, hogy ráír, milyen makacsak vagyunk, de nem látom értelmét. Ha már nem úgy szeret, ha már nem tudná szerinte helyrehozni, ha más oka van, mindegy is.
Haragszom rá. Váratlanul hozott helyzetbe, sosem jelezte, hogy gondja lenne. Sőt. Utolsó percig hittem, hogy imád. Bármit meg tudtunk volna beszélni.
Felugrott egy fb hirdetés, hogy a 25 éve edzője tengerparti tábort szervez pár hét múlva. Azonnal beugrott, ezt nem merte volna elmondani?? Áh, ez nyilván nevetséges.
Szedem a gyógyszereket, amiket a random neten talált pszichiáter egy gyors felvázolás után felírt, de nem hat. Leszedál, fekszem és halasztgatok.
Nem akarok élni.
A legnagyobb bunkóság a szeretteimmel, ha karácsonykor ölöm meg magamat, egy csendes januári napra tervezem, a névnapomra.
Akárhogy is agyalok, nem látok kiutat. Tervem már nincs az életben, öröm sem hosszabb ideje. A klimax, meg a felborító hormonpótlás évek óta nem változik, igazából ebben a helyzetben örülök is, hogy fáj a keksz, legalább nem hiányzik.
Két hete szinte nem eszem, egy FÉL kiló ment le. Azért udvariasan pofáncsapnám azt, aki nagyképűen papol a kalóriadeficit=fogyásról. Tartalékoljon a szervezete úgy, hogy fel nem tudja szabadítani az energiát, csak szorgalmasan elraktározni.
Té dobálja a programokat, de ő alapból le szokott húzni mostanában. Elmentem táncolni, olyan hányingerem volt, hogy mindenki megölelgetése után hazamentem. Tegnap nem mentem el egy még Kócossal tervezett színházba. Az évzáró kedvenc táncra sem bírtam elindulni.
Az online spanyolt élvezem, három tanítvány lenne, de egy sosem ér rá, így ketten pörgetjük a 90 perces párbeszédeket, életem egyetlen szellemi kihívása. Szégyen, mennyit felejtettem, de a tanár rugalmasan alkalmazkodik a szintünkhöz.
Meg a brunchot a Papírkutyákkal, az jó, főleg ha ugyanazon a helyen vagyunk!
Szabim alatt bementem a kollégákkal egy ünnepi ebédre, ottragadtam beszélgetni 4 órát (munkaidőben nem tudunk beszélgetni, mert rögzíti a figyelőszoftverünk az improduktivitást).
Ünnepek, család, gyerekek, örülök, hogy láthatom őket, én vagyok ugye a vicces-jófej rokon, megpróbálom megjátszani. Egy előszilveszteri házibuli elmarad covid miatt, egy táncos valamire hívnak, de ott alapból is unni szoktam magamat, átjön egy régi tanítványom fejlődni, szilveszterkor meg vele és TCsV-ékkel leszek. Köszi Bé és Gé, hogy nem akartatok aznap egyedül hagyni! És köszi mindenkinek, aki ajánlotta, hogy átjön, vagy hívhatom bármikor!
Nem tudom, mit tegyek magamért.
Felfogadtam egy takarítónőt, mert a maximális kevés energiámat beletéve sincsen erőm a rendszeres súrolgatáshoz. Kéthetente átjön majd, megcsinálja, amit kérek, havonta egy karton cigi áráért. (Ott tartok, hogy 20 000 a karton cigi, ugye?) És itt megállt az önsegítés. A munkámhoz két éve hozzácsaptak egy havi 4-5 ügyes feladatot, ami hónapok óta 12-15 és most szóltak, hogy egy hiba miatt akár 600(!!!) megkeresés is jöhet, amit vizsgálnom kell. Hatszáz. Miközben két poziban dolgozom. A főnököm főnökének asszisztense 20 év után adta most fel és átpályázott. Én az új gettókörnyék irodaházába sem szeretnék menni, úgyhogy munkakeresés is kilátásban. Nagyon hiányzott. Semmi nem jó.
