Kaptam a terápián diagnózist, kettőt is.
Nem írom le mik ezek, mert sokkal komolyabb, mint amit gondoltam évekig. Arculcsapott, mert amit tudtam róla, azalapján gonosz idegbetegnek kéne lennem, de asszem egyik sem vagyok, az emberek, kisemberek és macskák valamiért kedvelnek.
Magasan funkcionálok, az átlagnál jobb IQ-val, ezért kizárólag magamat bántom (jó hír a többieknek).
Meglepetés: rendszeres gyerekkori és felnőttkori traumákból ered. A jó hír, hogy nem fix állapot, három év alatt a terápiámmal szép eredménnyel gyógyítható. De kötelező a gyógyszerezés, a terápia és az önfegyelem, ezek megvannak.
A három év alatti több, mint négymillió forint a terápiára egyelőre kevésbé. Lemondtam a nyaralásokról (a fapados low budget európai 4-5 napokról), meg pár luxusról. Vettem egy napágyat, kertváros, napsütéses tetőterasz, árnyékoló, madárcsicsergés és könyvekkel teli kindle van, ha most ez a pár éves életszakasz erről szól, meg a klimax átvészeléséről (ja, még mindig tart), akkor ez a harc.
Meg. Kell. Gyógyulnom.
Találtam horgolóklubot, hímzőcsapatot, gyurmázóhelyet, gyöngyös, táskás, figurás, kézzel és géppel varró és szabadon kreáló mindenféle műhelyt, plusz a kreatív bandám is megvan. Feladtam a szociális és pasizós életemet, mert rosszabbul vagyok utána, 1-2 emberes találkozásokra, a spanyolra és gyerekekkel foglalkozásra nyitott vagyok.
Egy a jelszóm, lelki béke. (Jó dudorászást.)
