Stabilan tartom az elképzelésemet, hogy a hobbim a hobbim, akkor és azt készítek, amihez épp ihletem van (ez kreatívkodásnál végtelen alapanyag és technika).
Szoktak nyúzni, hogy készítsek nekik valamit vagy adjam el egy kész ékszeremet, sőt, éljek ebből, nemet mondok.
Normális árat nem is lehet kérni, alapanyag + 6-15 óra munka taktónői óradíjjal is megfizetethetetlen a tömeggyártáshoz képest. Profit nélkül pláne minek dolgozzak.
Aztán március 14-én elvonultunk vidékre a csajokkal, a kapucnisomra kitűztem a kb. tíz saját készítésűből az egyik kokárdámat, mintha ott bárkit is érdekelne (mármint nem vidéken, hanem a világvégi istálló mellett). Egyik társunknak be kellett ugrania a városba szociális életet élni, nem volt kokárdája. Hát kölcsönadtam neki. Mire visszajött, két megrendelés is lett belőle, csak árazzam be. Lövésem sincs az áraimról, olyan technika, amit életemben ötször csináltam, kitaláltuk.
A mintadarabot el is küldtem vele, a másikra nyilván ráérek jövő márciusig, úgyhogy akaratomon kívül is sikerül eladnom a kreálmányaimat (a hideg ráz, amikor valaki alkotásának vagy művének nevezi az elkészített tárgyait, pláne, mikor magasztalja, szépséges, egyedülálló, csodálatos alkotásomat ajánlom megvételre, stb. Hasonló termékeket alkot egy felkapott nő méregdrágán, rém ronda kivitelben. Tegye is, ha van kereslete, de szerénység már nem divat).
Nem.
Továbbra is igen, el tudnám készíteni másik színben. Igen, meg tudnám varrni, fűzni, horgolni, hímezni. De nem akarom.
