Tobber életblogja

Nem nagy izgalmak történnek a szabim alatt.

Kocsi akksi lemerült, kikerülve egy új rámerőszakolását bebikáztattam a régit, hívtam Anyut, hogy van tíz perce felöltözni meg egy sofőrje 1-2 órára. Elviszem bárhová és megvárom, csak nem állíthatom le a motort. Kapott az alkalmon, termelői piac, bolt, kiadott lakásunk belesés, dumcsi a kocsiban, majd az obinál már leparkoltam, virágokkal és izzófüzérekkel távoztunk.

Nagytakarítottunk taktónővel, lecipeltem teraszdolgokat és felhoztam a fát, elől is hagytam minden átnézendőt, van mit pakolnom. Ünnepi égők mindenhol.

Vettem a Decathlontól egy téli parkát. Kb. 15 éve nem síelek, apám(!) hordta el a maradék hidegálló ruháimat.

Ha három kívánságom lehetne, az újra síelni bíró ízületeken erősen gondolkoznék. A legjobb sport, kikapcsolódás és feltöltődésem evör, fájdalmas lemondás. (Lásd még: szeretem a természetet, ha nincsen föld, meleg és pollen.)

A közeli buliba bokacsizma-harisnya-rövid ujjú mini dzsörzé ruhára csak ezt a parkát magamradobva sétáltam át és melegem volt 2 fokban! Oké, klimax, de ez a kabát szuper.

Huszonpáran megleptünk, régi ismerősök és cimbik, meg whisky. Idén tán kétszer ittam, mindkét buli előtt elhatároztam, hogy nem fogok. Három pohárkától úgy fájt a gyomrom (nem ettem), hogy hazafelé besétáltam a kézműves hamburgereshez úgy 15 dkg marhahúsért. Vasárnap este sorállás. A tömegben ki kéri előttem ugyanezt? Az alattam lakó/nem lakó, de tulaj srác. Hazakísért, jó volt látni, csacsogni vele.

Innentől három hét lenyugvás, terápia, nyelvgyakorlás, Lengyelország, három nap családozás, egyik nálam, a többi csak kézműveskedés és olvasás ezerrel.

Nagyon rámfér a pihenés.

Sajnálom, hogy szüleim parancsára közgazdász(x2) lettem, amikor az ország akkor 5-6., jelenleg második legjobb gimnáziumában 14 évesen egy év alatt kisujjból kiráztam a két évnyi programozás dolgozatokat, vizsgaprogramokat, csak hogy ne kelljen reggel bejárnom. Meg ugyanezért középfokúztam, de angolra bejárogattam. Meg szuper tanuló voltam.

Most világít rá a terapeutám, hogy mekkora kontraszt van a valóság és az önbizalomhiányom közt, én mindig síkbutának kezelem magamat.

Az AI vezetőnk hosszú litániát tartott, mennyire tisztel, mennyire sokra tartja az értelmemet, a nyitottságomat és a kíváncsiságomat, és régóta akart ilyen emberrel dolgozni.

Három év végi céges ünneplés is remekül sikerült, szeretet, kedves beszélgetések, érdeklődés, tánc. Tényleg lecseréltem a toxikus álszenteket magam körül jóérzésű emberekre. Előzőekkel nem is tartok semmilyen kapcsolatot már. Nyitunk régi kreatív bandával új helyszínek felé, újabb kreatív bandámmal elvonulunk nemsokára, előszilveszter a táncosokkal, előszilveszter a kreatívokkal, meglepibuli.

Meghallgatom mások sokkal nagyobb tragédiáit, széteső házasság, beteg gyerekek, rákos és sztrókos kollégák, despota szülők mindenfelé. Ahol tudunk, összefogunk és kicsikarunk biztosítótól, alapítványtól, amit csak lehet, mi is utalunk.

Éééééés: közben éves mélyrepülésem van. Holnap lesz egy éve, hogy csak úgy random beugrott Kócos, hogy szakítson 5,5 év után. Én azóta sem tudtam elmondani a saját megéléseimet, érzelmeimet, mi volt jó, rossz, bármit. Bennem ragadt örökre…

Azt hittem, már stabil vagyok a terápia+gyógyszerek mellett, óvatosan nyitok, erre egy ártatlan és kedves félmondatomat félreértve úgy elkezdett üvölteni velem a főnököm és egy (nem enyém) vezető, majd azóta telefonon is, hogy napok óta bőgök.

Semmi rosszat nem mondtam, nem csináltam. Bár ezt a hangnemet akkor sem érdemlem, a mai ötven körüli férfiak jó része (bocs a kivételeknek!!) elképesztően undorítóan tud nőkkel beszélni.

Van külön HR-esünk arra, hogy pl. agresszivitásfelismerést(!) segítő cikkeket írjon. Felismerést. Nulla segítséggel, hogyan kezeljük. Neadjisten hová jelentsük az állásunkat nem kockáztatva.

Köszönjük a semmit.

Jeleztem a terapeutának, hogy sürgős a helyzet, reggel már fogadott is.

Leegyszerűsítve a triggert: így nőttem fel. Hiába voltam kedves, szófogadó, szorgalmas, megalázkodó, önelnyomó gyerek, apám minden idegbetegségét úgy élte ki, hogy belémkötött és leordított.

Azóta sincsen eszközöm a lekezelésére ezek szerint. Képtelen vagyok megvédeni magamat.

Írtam egy csomó posztot, csak piszkozatban hagytam. Az élet pörög, a november mindig túlságosan is. Mivel vezetett foglalkozásokon vagyok képes szorongás nélkül kommunikálni, ezért a munka kreatívkodás elégíti ki az ilyen igényeimet, vagy ha csendben lehet figyelni, lásd még kultúra meg konferencia. De ahhoz meg közel egy hónapig köhögtem, ismerve magamat és hogy a klimax miatt a legkevésbé sem tűnik fel, hogy alulöltöztem (oké, tudom, de akkor is gyengíti az immunrendszert, a bkv meg tálcán kínálja a vírusokat), esélyes további betegség…

Szóval alkotok ezerrel. Nyár óta készült kilenc (és fél) táska, tucatnyi ékszer mindenféle technikákkal, dekorok a lakásba, amit átrendezek, kedvességek adventra, félig befejezve sok-sok-sok tervem és ki szeretném próbálni az urban sketchinget, mert festésben és rajzolásban még béna vagyok.

Mindenfélét kipróbálok, beletanulok. Szín-, anyag-, tapintás-, textúraterápiázom.

Cica imádja, hogy home office-ban dolgozom több napot, most is a vállamnál kucorog.

Erőltetem a tömegközlekedést. Ha éjszaka járkálok, taxi még mindig az egyes számú költésem. A cégünket kitették olyan helyre, ahol a bkk rendszerint feladja, gyalogolhatunk a susnyásban, de ne hőbörögjünk a főnököm szerint. Ja, akkor minden gond elszáll.

Kimaxoltam az eü biztosításomat, voltam nőgyógyásznál az elmúlt 15 év legjobb leletét kapva (kekszmentes élet előnye első pont), pm uh-n, vérkép, vizelet, mammográfia, szemészet, új szemüvegek akciósan: egy havi fizumért kettő is. Visszatérő kötőhártyagyulladások miatt a szemműtétet halasztom.

Ennyit teszek az egészségemért. Soha nem mozogtam ilyen keveset, ettem ennyi szénhidrátot és zsírt. Ja, jót tesz ez a pszichének, a köszvényem kicsinál.

Ezer éve nem jártam boltban, most végigmentem, alig tudtam bármit is választani, amit megennék ÉS nem gyullad be az IBS-em. Kb. sajtos stangli maradt. Amitől 3 napig fetrengtem a bélgörcsöktől, mire rájöttem, hogy csak attól lehet, mert ilyenkor kiflivel koplalok és egyre rosszabbodott.

Gyakorlatilag nem marad étel, amit ennék. Facsart narancson meddig lehet élni??

Találok jó és pocsék könyveket, végigolvasom, de elaludni képtelen vagyok. Felébredni is. Az őszi csajos hétvége első napján délig aludtam.

Szociális vagyok idén, emberek között alkotok, de elfáradtam mindenkinek segíteni. Nagyon megjegyeztem, ki az, aki eltűnt a xarvihar idején.

Cimbiket idén két kerti partin és egy hb-n láttam, még egy szülinapi meglepit tervezünk, eltávolodtunk. Ellenben a mindenféle kreatívokkal közelebb kerültem és energiával tölt fel a közös program.

Hogy még többet legyek itthon, belecsapok a lecsóba és átalakítom/festem/dekorálom a hálószobám remek, ám unalmas bútorait. OBI még mindig az egyik otthonom. És fűrészt is kell vennem, jut eszembe.

Apám tizenéve nem járt nálam (felső szint lift nélkül előnye), meghívtam, hogy egyik karácsonyi nap nálam egyenek. Remélem, a macska érzi, ki szokta kővel dobálni a kertjében a fajtatársait és távol marad tőle.

Idén még 14 nap szabim maradt, de mivel hivatalos helyen és szakmai konferencián is az új titulusommal regisztráltak be, hát fel kell kötnöm bent a gatyát. Legalább öt területen fejlesztünk, agyalunk, lektorálunk, zavar, hogy nincs elég kapacitás, szkeptikusak még a vezetőink.

Én nem.

Viszont anyagilag annyira nem becsülnek meg (=egy fityinget sem kapok ezért), hogy rossz napjaimon kivéreztetésnek érzem, jó napomon fogom fel, hogy egyszerűen a dolgozó le van magasról…

Utálom az advent környékét, a héten van Kócos indoklás nélküli lelépésének évfordulója, kezdődik a zuhanás, tolom is a terápiát ezerrel. Elnézést kért a terapeutám, mert azt mondta, hogy ne vessem el végleg a párkapcsolat eshetőségét, amire mindenféle pszichoszomatikus tünetekkel reagáltam legközelebbre (én nem látom a szoros összefüggést, ő állítja). Nem ő a hibás, már nem akarok sem testiséget, sem pokoli érzelmi hullámokat, sem megbízni, sem nem bízni, sem sérülni, sem pofáraesni. Sem együttélni, sem kötődni, sem máshoz alkalmazkodni ritmusban, hobbiban, heppekben. Egyke gyerek vagyok, remekül elvagyok magamban.

Nincsen indokom, ami miatt rosszabb egyedül. Szép végszó.