HTML

Tobber életblogja

Friss topikok

Címkék

Diagnózisok

2024.05.31. 16:23 :: Tobber

Kaptam a terápián diagnózist, kettőt is.

 

Nem írom le mik ezek, mert sokkal komolyabb, mint amit gondoltam évekig. Arculcsapott, mert amit tudtam róla, azalapján gonosz idegbetegnek kéne lennem, de asszem egyik sem vagyok, az emberek, kisemberek és macskák valamiért kedvelnek.

 

Magasan funkcionálok, az átlagnál jobb IQ-val, ezért kizárólag magamat bántom (jó hír a többieknek).

 

Meglepetés: rendszeres gyerekkori és felnőttkori traumákból ered. A jó hír, hogy nem fix állapot, három év alatt a terápiámmal szép eredménnyel gyógyítható. De kötelező a gyógyszerezés, a terápia és az önfegyelem, ezek megvannak.

 

A három év alatti több, mint négymillió forint a terápiára egyelőre kevésbé. Lemondtam a nyaralásokról (a fapados low budget európai 4-5 napokról), meg pár luxusról. Vettem egy napágyat, kertváros, napsütéses tetőterasz, árnyékoló, madárcsicsergés és könyvekkel teli kindle van, ha most ez a pár éves életszakasz erről szól, meg a klimax átvészeléséről (ja, még mindig tart), akkor ez a harc.

 

Meg. Kell. Gyógyulnom.

 

Találtam horgolóklubot, hímzőcsapatot, gyurmázóhelyet, gyöngyös, táskás, figurás, kézzel és géppel varró és szabadon kreáló mindenféle műhelyt, plusz a kreatív bandám is megvan. Feladtam a szociális és pasizós életemet, mert rosszabbul vagyok utána, 1-2 emberes találkozásokra, a spanyolra és gyerekekkel foglalkozásra nyitott vagyok.

 

Egy a jelszóm, lelki béke. (Jó dudorászást.)

 

komment

Cuki

2024.05.31. 16:16 :: Tobber

Konfirmált a keresztfiam. Aki még kamaszként is jóérzésű, mosolygós, hiperokos gyerek, helyes értékrendű felnőttek lesznek a testvérével.

 

A pszichésen terhelt családi részt majd kiterápiázzák.

 

Ugyanott, ahol én konfirmáltam. Elöntöttek az emlékek, a családdal is vidámat ebédeltünk, úgy kb. vacsoráig.

 

És még én is ettem olyat, amit nem szoktam!

komment

19

2024.05.17. 21:26 :: Tobber

19 éves a blogom.

 

Nem így gondoltam. Az biztos, hogy jobb lett.

 

A hullámzások ellenére is. Nem a tervek szerint alakult, hisz nem is voltak tervek.

 

Most ez egy rossz periódus, fel kell dolgoznom, hogy lezártam a pasizós-párkapcsolatos korszakomat és megkezdem a késő középkort.

 

Színházba járok, horgolok, kötök, workshopokon élvezem a nyugalmat, az alkotó energiát, színeket, formákat választunk és kézzel fogható az eredmény.

 

Újra minden nap olvasok, tele a kindle regényekkel. Az ágyam sarkába felakasztottam egy eredetileg kézimunkázáshoz vett lámpát (igen, a kilenc éves e-bookomon még nincsen beépített), párnák közt olvasok, alvás előtt fél órával már csak podcastet hallgatok, vagy az aktuális könyvem elemzését okos irodalmároktól, esztétáktól.

 

Heti két terápiás alkalmam van, a nő céltudatos és kitartó. Megkérdezte, mik a céljaim: nekem sosem voltak céljaim. Azokat a szüleim tőből lemetszették, saját akaratom nem lehetett.

 

Annyira vágyom csak, hogy mindenki hagyjon békén, csak biztonságos környezetben legyek, nincs erőm harcolni, meg minek is. Békésen olvasgatok, csajokkal társasozom, értelmes emberekkel csevegek, színes anyagokból vidám dolgokat készítek, munkámban elkezdtem nem túlórázni, így állandó és sok az elmaradásom. Ha ezért kitesznek (100% az értékelésem évek óta), akkor kitesznek, senki nem fizeti meg az őrült idegbajt. A férfiak nem hiányoznak, a korombeliek huszonéveseket keresnek (megértem), az idősebbek elképesztően ápolatlanok, a fiatalokkal jól ellennék, de a klimax fájdalmak miatt épp az nem hiányzik, amit ők adnának. Társaságom van, most a kollégák is összetartanak, a múlt heti elvonulás két nap hangos nevetésről szólt.

 

De még képtelen vagyok elfogadni, hogy bántalmazó gyerekkorom volt.

 

Hisz csak jót akartak. Ennyit tudtak adni. Vannak sokkal nehezebb gyereksorsok. Szóval hónapok óta ezt dolgozom fel. Tudom, hogy pocsék volt gyereknek lennem, utáltam az életet, irigyeltem, akik gyerekek lehetnek. Nekem az érzelmi és testi igényeim elhanyagolása nem jelentett semmit, hisz az volt a természetes létezésem, hogy nehezítő kolonc vagyok szegény szüleim nyakán.

 

Pedig igazán igyekeztem kedves, okos, udvarias, házias, szorgalmas lenni, nem zavarni őket, előzékenyen megcsinálni, amit nem is kell, bocs hogy élek. Mindig kevés voltam.

 

Vagy épp tíz évesen egyedül Anyut látogatni hetekig kórházban, mert apu nem szerette a kórházat (sic!), apuról gondoskodni, ügyesen-okosan egyedül menedzselni mindent kiskamaszként, hétvégén magányosan-befulladva rángatva felnőtt programok között.

 

A könyv és az alkotás volt a menekülés. Most ismét érzem, hogy elengedhetem magamat, érzem a buborékot, a biztonsági zónát, ha egyedül olvasgatok, babrálok. És már nem is szakít meg senki vegzálásokkal.

 

Bé csodálkozott, hogy a bántalmazó gyerekkorom megfogalmazása nekem új. Tudtam, hogy rossz, sosem neveztem volna bántalmazásnak.

 

Ami dühítőbb, hogy hétszámjegyű összeget kapó előző terapeuták sem vettek komolyan.

 

Tépődnek fel sebek, árulások, magány, senkire nem számítás, fizikai bántalmazó kapcsolatba visszalökések, ha elmondtam volna a moziban fogdosó vagy villamoson dörgölőző idegeneket, engem hibáztattak volna.

 

Egy megbízható kis felnőtt voltam támasz nélkül, kiölt akarattal. Csak épp gondtalan gyerek sosem.

 

komment

Biznisz

2024.05.17. 21:18 :: Tobber

Stabilan tartom az elképzelésemet, hogy a hobbim a hobbim, akkor és azt készítek, amihez épp ihletem van (ez kreatívkodásnál végtelen alapanyag és technika).

 

Szoktak nyúzni, hogy készítsek nekik valamit vagy adjam el egy kész ékszeremet, sőt, éljek ebből, nemet mondok.

 

Normális árat nem is lehet kérni, alapanyag + 6-15 óra munka taktónői óradíjjal is megfizetethetetlen a tömeggyártáshoz képest. Profit nélkül pláne minek dolgozzak.

 

Aztán március 14-én elvonultunk vidékre a csajokkal, a kapucnisomra kitűztem a kb. tíz saját készítésűből az egyik kokárdámat, mintha ott bárkit is érdekelne (mármint nem vidéken, hanem a világvégi istálló mellett). Egyik társunknak be kellett ugrania a városba szociális életet élni, nem volt kokárdája. Hát kölcsönadtam neki. Mire visszajött, két megrendelés is lett belőle, csak árazzam be. Lövésem sincs az áraimról, olyan technika, amit életemben ötször csináltam, kitaláltuk.

 

A mintadarabot el is küldtem vele, a másikra nyilván ráérek jövő márciusig, úgyhogy akaratomon kívül is sikerül eladnom a kreálmányaimat (a hideg ráz, amikor valaki alkotásának vagy művének nevezi az elkészített tárgyait, pláne, mikor magasztalja, szépséges, egyedülálló, csodálatos alkotásomat ajánlom megvételre, stb. Hasonló termékeket alkot egy felkapott nő méregdrágán, rém ronda kivitelben. Tegye is, ha van kereslete, de szerénység már nem divat).

 

Nem.

 

Továbbra is igen, el tudnám készíteni másik színben. Igen, meg tudnám varrni, fűzni, horgolni, hímezni. De nem akarom.

komment

süti beállítások módosítása