Tobber életblogja

Nyugodt elvonulás, csak tizenöt-hatan voltunk. Egyikünk ránkírt, hogy majd ősszel jön talán, most beteg. Hát, ekkor már tudta, hogy nem jön többé. A júliusban felfedezett rákkal csak napjai voltak, tegnap meghalt. Sokkoló hír, idősebb nálunk, küzdött az egészségével, de épp irányba állt szegény…

A mindig rajtam csüngő energiavámpírt csapatilag leépítettük tavasszal.

Amint telítődtem az ingerekkel, mentem is lepihenni, olvasni egyet. Szeretnek panaszkodó anyukák betalálni ilyenkor, mert megértő fejem van, de most egy sem volt. Tényleg nem értem, miért terhelnek valakit, akit 1. nem érdekel a bajuk, 2. úgysem tudok hozzászólni gyerekneveléshez, 3. tiszteljük már, hogy valaki egyedül akar néha (én sokat) lenni.

Azért akadt drámázás, dedó szintű, ki nem szeret kit, mert nem küld neki olyan anyagokat, amiket nem is kért (elképedek, mennyire éretlen ötven körüli nők léteznek!), tőle én is megkaptam, hogy nekünk könnyű (vörös posztó mondat lvl1000), mert az ő fizetése még a nettó félmilliót sem éri el. Felvilágosítottam, hogy nekem a prémiummal sincsen a közelében sem, a többieké meg pláne (ja, mondjuk nem cigizünk, nem alkoholizálunk és rendezzük az anyagi ügyeinket).

Amikor a de ő már öngyilkos is akart lenni résznél tartottunk, egyik empatikus lány félrevonult vele, nekem ehhez most nincsen erőm. A csapatban rajtam kívül is tudom két emberről, hogy már közel jár(t) hozzá, csak nem hirdetgetik. A botrányhősnőknek kell a felhajtás meg hogy róluk legyen szó, nagyon-nagyon-nagyon irigylem az ilyen önző embereket.

De egyébként béke volt, meg éjjeli kertben/vízben csacsogások, 36 fok és plexi mögött alkotás, hát hamar kiderült, még ki hőhullámozik. Vittem az elkészített dolgaimat, a fél banda le akarta másolni, küldözgettem a mintákat mindenkinek. Jólesett, persze, meg nincsen bennem irigység, tőlem még a színeimet is másolhatják, ettől nem lesz nekem kevesebb... Annyit már elvárok, hogy cserébe én is kapjak másik leírásokat, nem tetszett a dinamika, hogy én kifizetem, amit más is ki tudna. Akadt, akinek megtetszett egy ékszerem, amit úgysem hordok, el akarta készíteni: felajánlottam, hogy megkaphatja, ha cserébe átküldöm a mintát és készít nekem egy másik színben. Legjobb üzlet.

Aztán Kócos 30 lett, készítettem neki tortát, ami isteni, mondjuk még három napig enni fogjuk.

A héten már volt két fogorvos, daedalon mellett is megállíthatatlanul öklendezve. Harminc éve járok hozzá, szerinte ezt csak mostanában, 1-2 éve csinálom, mi lehet (nem kezdtem el mondani).

Ma azért dolgoztam szabim alatt három órát, cukikkal leveleztem is gyorsan, despota ki ha én nem királylány ismét kiakasztott egy éldolgozónkat, majd lenyugtatom, a nővel dolgozom tizenéve, mindig igazságtalan tahó volt.

Maradt 3,5 nap szabi semmit csinálni, ennyit a másfél hét relaxról a teraszon, amin nappal is támadnak a szúnyogok, xarrá vakarom magamat, a 800 méterre kezdődő szomszéd kerületben már tilos vért adni a fertőzött tigrisszúnyogok miatt, idén már antibiotikumot is szedtem csípésre, elég horror, ahogyan kinézett kéttenyérnyi hús, és még az eső is esik, hát ennyit a szép nyári estékről, fszom.

A terápia online megy, még csak helyzetet felmérünk, nem is vagyok fényesen.

A nőgyogyim ajánlotta az intim tornát, a korom és emiatt romló izomzatom miatt. A tanfolyam online, egyéni (jártam 25 éve csoportosra, ahol 95%-ban sokszor szült anyák bajaira keresgéltek megoldást, totál kidobott pénz volt, ahogy ott unatkoztam a kimondottan szűk, emiatt szenvedő alkatommal, most azt akartam, hogy az én gondjaimra adjam ki a pénzem. Egyébként a csoportos irl 50, az egyszemélyes online 60 000 forint a hat óra, szóval drága, de nem az egyéni rész dobja meg.)

A szeptember húzós, helyettesítek, fogorvos utolsó etapok, céges elvonulás egyik csapatommal, ezt én is szervezem, szépséges görög sziget Kócossal, főzőest Kócossal, aki némi sugallatra ezt kérte szülinapjára, szülők vidékre fuvarozása repieseményre, azért remélem, nekem nem kell bemenni, udvarias smúzolás az életem, aztán elvonulás a másik csapatommal. Plusz a terápia, a torna, kezdődik a tánc és talán le is járok újra. Már tervben őszre a következő vidéki csajos hosszú hétvége, egy workshop, egy színház, egy Mérő-est a mesterséges intelligenciáról, mert kicsit rákattantam a tervezésre, egy zenés valami, amitől a hideg ráz, de közösségi, hát megyek, aztán lassan karácsonyi szabi.

Azt mondta a gasztroenterológusom, hogy a stressz alatt megáll az emésztés. Kiröhögném, de az egy órakor megevett dinnyét és sajtot hétkor hánytam ki. Addigra talán lejjebb kellett volna érjen.

Csókoltatom Kelly McGonigalt, aki TED talkja szerint a stresszre pozitívan kell tekintenünk. Ez a nő sem hányt meg csikogatta le a fogait szorongásában… A kettő közti összefüggés: fogorvos előtt be kell vennem egy fél daedalont.

Az utcámban még mindig csillagászati áron hirdetnek házakat és lakásokat. A kedves bácsi, aki mindig hogy van, kedves Ágotával köszöntött (nem Ágota vagyok) 70-80 éves, kb. negyven év fel nem újított öreg háza eladó, na annak 1 230 000 négyzetmétere. Egyébként zsebkendőnyi telken. Egy miénkhez hasonló társasházban az utcánkban csak a lakáshoz tartozó, kötelezően megvásárlandó parkolóhely(!) a mélygarázsban 15 millió forint. Még csak nem is garázs, hogy a sílécet el tudd zárni. 18 éve költöztem ide, akkor ennél alig volt drágább maga a lakásom. Jó, tudom. De valahogy a fizunk nem nőtt ennyire.

Húsz nap szabim maradt, lassan elkezdem kivenni. Csajokkal huszan vidék, medencés panzió, aztán workshop, aztán egy hétig itthon lennék, terasz és olvasás, majd Kócossal szeptemberben görög sziget. Igaz, a Ryanair írt egy emailt, ami nem scam, hogy törölte a jegyünket, de a pénzt levonta, cseten megerősítettek, hogy van jegyünk és az app-ban látszik, de azért gyomorideg, vajon a reptéren nem bukjuk-e az egészet.

Felpörgettem a fogorvost, mert már három fogamat csikorgattam le idén nyáron nem kicsit, ebből egy éppen kész lett volna. Meg nőgyógyász, bár váratlanul „csak” tíz nappal korábban jött meg hormontabletta mellett és 10 napig tartott, ami így is eredmény az elmúlt évek vérzivatara után. Közben olyan hőhullámaim vannak, hogy a mostani 18 fokban is patakokban folyik az izzadtság rólam, szédülök tőle, nem kívánom a klimaxot senkinek.

Szomorúan hallom, hogy a generációm szülei milyen komoly betegségekkel harcolnak. Utánaolvastam a demenciának, ami nem kedves elbutulás, hanem agresszivitás és kakis pelus ide-oda dugdosása, hát, elkezdődött. Szüleimet kivittem kedvenc nagynénihez, apám oda és vissza is ugyanazokat megkérdezte. Válaszoltam, mintha először tenném, nem haragudhatok rá ezért.

Nagynénémnek 80 évesen építkezős tervei vannak, meg átcsoportosítja a vagyonát, én is ilyen tiszta akarok lenni öreg fejjel.

Valahol beletörődünk az öregedésbe, a sajátunkba is, de amikor jön a hír, hogy havernő férje váratlanul meghal, két kis gyereket, szép családi életet hagyva maga után, na az igazán pofán ver.

Nem ez a legjobb év.

Ez a hűvös nyár szép (-allergia). És imádok vékonypántos szilikonsarukban rohangálni, strasszos szandálban, libbenős hosszú szoknyában a Margitszigetire menni, remek koncertet hallgatni (idén eddig öt szabadtéri koncerten jártam, oh), tonnaszám dinnyét enni, meg az öt perc alatt elkészülő ebédeket, heti szintű a grillezett lazac kis Maldon sópehellyel megszórva, salátával. De magában grillezett sajttal is elvagyok. Erőszakolom magamat, hogy reddit helyett könyveket olvassak, kidőlünk a macskával a teraszra, a kindle-re vettem a Lírától néhány érdekességet, végrevégre olvasok és megnyugtat és kisimít az offline pár óra, meg persze a macsek puha odabújása.

Egy bő hónap után felvettük a fonalat a pszichológussal, felsorolva teljesen oké a kiesett idő listája: jártam kétszer a Szabadtérin, szép táncokat és szép zenéket élvezni, Guns-on a Puskásban, ami életem nagy álma volt és szerencsére nem csalódtam, jártak nálam cimbik társasozni, babázni, utaztunk Prágába Kócossal és a Balatonra a csajokkal, mindkettő isteni volt, viccesre sikerült a tréningünk éjjel még a Duna corson tátrateát iszogatva, élvezetes hangulatú workshopon alkottam egészen szépet, elrendeztük végre nagypapám és felesége újratemetését.

Csak az egész napom nyakon van öntve egy nagy adag torokgombóccal, feszültséggel, szívdobogással, nem akarással. Itthon szeretnék kucorodva aludni hidegre vett légkondival és kívülről látom a saját életemet.

De most már kimondottam szórakoztató heti egyszer bemenni a céghez, ritkán látott kedves emberekkel örülünk egymásnak, szerencsére a toxikus ribi nem ide jött vissza. Mióta ő máshol van, megszűntek a hátbatámadások is. Igaz, senki nem akar vele dolgozni, van, aki konkrétan miatta ment el a cégtől, mert a nyakára ültették. Egy kis mentoráltam érdeklődött, merre induljon a karrierrel, szerintem jó képességű és bármit meg tud csinálni, két út is feküdne neki, szóval csak annyit javasoltam, hogy ezt a nőt kerülje. Mondjuk hideg rázza tőle, szóval nagy megerősítés nem kellett...