Húsz nap szabim maradt, lassan elkezdem kivenni. Csajokkal huszan vidék, medencés panzió, aztán workshop, aztán egy hétig itthon lennék, terasz és olvasás, majd Kócossal szeptemberben görög sziget. Igaz, a Ryanair írt egy emailt, ami nem scam, hogy törölte a jegyünket, de a pénzt levonta, cseten megerősítettek, hogy van jegyünk és az app-ban látszik, de azért gyomorideg, vajon a reptéren nem bukjuk-e az egészet.
Felpörgettem a fogorvost, mert már három fogamat csikorgattam le idén nyáron nem kicsit, ebből egy éppen kész lett volna. Meg nőgyógyász, bár váratlanul „csak” tíz nappal korábban jött meg hormontabletta mellett és 10 napig tartott, ami így is eredmény az elmúlt évek vérzivatara után. Közben olyan hőhullámaim vannak, hogy a mostani 18 fokban is patakokban folyik az izzadtság rólam, szédülök tőle, nem kívánom a klimaxot senkinek.
Szomorúan hallom, hogy a generációm szülei milyen komoly betegségekkel harcolnak. Utánaolvastam a demenciának, ami nem kedves elbutulás, hanem agresszivitás és kakis pelus ide-oda dugdosása, hát, elkezdődött. Szüleimet kivittem kedvenc nagynénihez, apám oda és vissza is ugyanazokat megkérdezte. Válaszoltam, mintha először tenném, nem haragudhatok rá ezért.
Nagynénémnek 80 évesen építkezős tervei vannak, meg átcsoportosítja a vagyonát, én is ilyen tiszta akarok lenni öreg fejjel.
Valahol beletörődünk az öregedésbe, a sajátunkba is, de amikor jön a hír, hogy havernő férje váratlanul meghal, két kis gyereket, szép családi életet hagyva maga után, na az igazán pofán ver.
Nem ez a legjobb év.
