Tobber életblogja

Az évet pszichológussal kezdtem, aki segítségével megtaláltam a mostani terapeutámat (aki egy hónap szabin van, de ez meglátszik, ugye.)

Depresszió és generalizált szorongás. Nem beszéltem róla Kócosnak. Nyilván látta, hogy nem vagyok már hurráhappy, de rákérdezhetett volna. Gondolom, ezt kódolhatta eltávolodásnak is. Tudom, de na.

Meggyőződésem szerint egészen jól funkcionáltam, éltem az életemet, dolgoztam, tartottam magamat egy szürke takonnyal leöntött világlátással, csak bezárkóztam, sokat sírtam, a terapeutám szerint ideje volt a gyógyszernek. Amit nem akartam. Merthogy a klimax az oka, a klimax hormonkezelése, az őrült munkahelyem mind jó indok, csak át kell vészelnem. Lehet megoldást találni majd (egyelőre nincsen) a mindig fájó kekszre, de nincs örömöm az evésben, mert kb. mindentől görcsöl és megy a hasam. Még az IBS gyógyszertől IS. Nincs öröm a mozgásban, mert vagy a testem fáj, vagy összeszedek valami vírust, vagy felfázom ismét. A napozásban, hőhullámokkal. Az összebújásokhoz, hőhullámokkal. A teraszon nem lehetett olvasni a szúnyoginvázió miatt. A nyelvet meg elfelejtettem. Alkoholt nem iszom, a májtumormarkereket jövő héten nézik az elszállt értékek miatt, szóval nem most kezdeném el.

Valójában semmi örömöt nem leltem a hobbimban sem, elkészítettem és fotó/posztolás/mutogatás/használat nélkül vágtam a fiókba.

Az utazásokban is csak alig.

Kócos passzívvá vált vagy talán mindig is az volt, egyébként is én, az öreg dobáltam fel a programokat 5,5 évig, amit 80%-ban megvétózott, nekem meg nem volt kedvem erőszakoskodni (ő sem javasolt mást, pedig nagyon szerettem volna), egy ideje csak netflixezni akart hétvégente, kimerült volt és állandóan bealudt. Megkérdőjelezem az ő pszichés egészségét. 30 évesen, jó egzisztenciával, nem túl agyterhelő munkával, szeretett sporttal és kutyával és barátnővel ok nélkül tűnt fáradtnak.

Visszaolvastam, tavaly nem kívántam Luciánál semmit Kócosról vagy a párkapcsolatról, annyira biztos voltam a szeretetünkben és boldogságunkban. Nekem az ötödik év egy biztosabb, mély szeretetet hozott.

Neki a számomra váratlan szakítást tíz nappal azután, hogy ölelgetett, covidosan sem hagy magamra és ápolni fog. És ő nem a nagy szavak embere volt, valóban ezt akarta. Majd lazítani. Majd folytatni. Majd sírt, hogy nem tudna kiengesztelni. Megkértem, hogy ne inogjon, ne csiki-csukizzon, ne keressen. Nem keres.

Félek, hogy 2024 nem lesz vidám, de 2023 sem volt az.

Meghalt egyik nagybácsim, akivel megbeszéltük karácsonykor telefonon, hogy a betegségek miatt majd húsvétkor találkozzunk.

Kedvenc nagynénim magáratalált, de aztán jött a sokk, a végrendelet igazinak tűnik. Végülis 60+ év házasság után érdemes kicseszni azzal, aki gondoskodott rólunk.

Meghalt egyik kreatívos társunk. Épp nyugdíjba ment, szépen lefogyott, készült az izgalmakra. Meg sem találták a primer tumort, annyira későn diagnosztizálták.

Meghalt három ismerősöm apukája idén.

Egyik ismerős férje.

Egy kedves régi telekszomszéd néni, akihez átlógtam, amikor már nem bírtam a szüleim marakodását.

Nagyika 2022 végén halt meg, az is kiborított, tartottam magamat, de egy éjjel Kócos horkolásától nem bírtam aludni és minden idegesített, akkor bőgtem el magamat talán először az éj közepén neki, hogy meg sem kérdi, hogyan élem át, mit érzek. Szegény, talán rosszabbul érezte magát ettől, mint én. Nem vagyok egy dramatizáló alkat, de ott minden fájdalmamat rázúdítottam. Nagyikának nem ilyen öregkor járt volna.

Farkasréten méregdrága egy dupla sír, ezért nem váltottuk meg újabb tíz évre nagypapa és második felesége sírját, hanem egy szertartással őket is elszórattuk oda, ahová Nagyikát. Igen, most már együtt vannak, akárhogyan is.

Apu lelkiállapota és memóriája kitűnő, hála a gyógyszernek, de a Pakinson Steele-Richardson-Olszewski szindróma fizikai tüneteire nem hat, alig bír bottal is haladni, nem tud lehajolni, kádba lépni, elesett többször, félrenyelt és mentő vitte kórházba a villamosról, a nyelvét sokszor kinyújtva tartja. Sajnos ez nem fog javulni. Ennek tudatában a háziorvosunk meghosszabbította a jogsiját, havonta vezet is a környéken. Úgy, ahogy. Megesett, hogy Anyunak gyanús lett, nem ért haza: zavartan állt a garázsban, hogy merre is menjen és mit is akart csinálni.

A többi csak érintőlegesen:

A kocsival mindenféle gond volt, egy fél vagyont ráköltöttem

Feladtam az esztétikával folytatott, kezdetektől vesztes harcomat és az egész tetőteraszt behálóztattam, azóta végtelen nyugalommal zárom ki a macskát órákra bambulni, kopog(!), amikor be akar jönni

A macska öt éve van nálam. Kócossal is volt ötödik évfordulónk, most hót hülyének érzem magamat, hogy hittem többen. Életemben először voltam biztos abban, hogy egy férfi szeret. Haragszom magamra, hogy én nem mutattam ki felé jobban, szebben

Jártunk zseniális színdarabokon. Tánckarneválon. Néztünk grúzokat a Margitszigetin. Meg ott Cotton Club Singerst is. Egyiket sem Kócossal

A Budapest Parkban Katona szülinapos táncdalfesztiválon. Imádtam. Oké, azt Kócos nem

Tiniként a Gunst csak az utcáról hallgattam, végre jártam koncertjükön. Nagyon vágytam rá, talán a legjobban. Pontosan azt kaptam, amit elképzeltem. Csak rohadt öregnek éreztem magamat. És Axlt

Jártunk céges elvonuláson világvégi csendes környezetben és jó levegőn. Mélynyomókkal és cigifüsttel

Volt Pesten is több, azokat én szerveztem, élveztem, idén minden rendezvényem jól sikerült

Jártunk tizenpáran csajok Olaszországban, a Comói-tónál, a környéken. Ott rányomta a bélyegét a hangulatra az egyik lány pszichés baja, rém ijesztő volt. És pont rám volt kattanva, nem bírtam menekülni, hetekig nyomasztott utána, mert én hülye mindenhez jó arcot vágok. Egyikünk megkérte utána, hogy ne keressen minket

Jártunk Kócossal Prágában. Romantikus, bár sokadszor járok ott, ő meg nem igazán élvezi az utazásokat

Jártunk Kócossal Mykonoson. Végtelen nyugalom, szépség, szuper hotel a tengernél, ott egyik este olyan rettegés fogott el, hogy mi lesz velem, ha Kócos elhagy, hogy éjjel a vitorlásokat nézve sírtam titokban. Nem is értettem, jele nem volt. Utána két hónappal elhagyott.

Jártunk Kócossal olasz főzőesten, megtanultunk mindenféle házi tésztákat és szószokat. Mire megérkezett a tésztakészítőgép, szakítottunk. Ki sem csomagoltam azóta sem, nem bírom. Az air fryer kiegészítőket sem.

A hobbim legjobb arcai elhívtak egy medencés házba a Balcsihoz, imádtam a békét, csendet, nevetéseket. Szinte jól voltam. Ja, csak vízőrültként már nem tudok medencében fürdeni vagy vizes fürdőruhát elviselni a klimaxtünet egyike miatt

Onnan felugrottam Pestre, mert a szülinapi kertipartimat tartották, majd vissza, majd vissza

Jól megbeszéltük, hogy sűrűbben találkozunk, de nekem kezdett sok lenni az emberi kontakt. Nekem...

Társasoztunk. Több körben, van új kedvenc játék, néha elgondolkodom, hogy nem vagyok-e pszichopata, amilyen jól megy nekem (nem)

Jártunk háromszor a vidéki panzióban, amit teljesen elfoglalunk a hobbis nőkkel

Babáztunk cukisággal. Közben Té folyamatosan sértegetett, amit azóta sem értek, de nem jókor talált be. Meg hogy minek jön a nekem kell gyerek dumával. Legyen neki, ha akar, engem boldoggá tesz másokéval játszani

Aput többször levittem a telekre, metszettünk vagy sírt rendeztünk, nem bírta két óránál tovább

Fáradtan leült cigizni és megkérdezte, hogy én ezt a telket valóban nem akarom-e. Nagyon fájt, mert neki szerelem és lassan összeomlik, de nem

Ismerősökkel összefutva olyan volt, mintha búcsúzna

Aztán rendeztek egy jubileumi eseményt, ahol ő volt az egyik díszvendég, mint a falu jelentős és szeretett emberének a fia. Szép istentisztelet, díszebéd, prominens emberek, ezer éve nem látott ismerőseink, imádtam

Nagyika hagyatékija is megtörtént, visszautasítottuk az örökséget a bolond nagybácsi kedvéért, ne kerüljön utcára (az adóssága így is hatalmas). Szerintetek megköszönte?

Kértem, hogy másik oldallal családozzunk karácsonykor, de ne legyen trakta, mindenki hozza a megmaradt sütit és kész. Volt, élveztem, a legjobb napom hetek óta. És a fiú unokatesóm és a keresztfiam is kreatívkodtak nekem ajándékot. Na, én ennél jobban kb. semmit nem tudok értékelni.

Az egészségem pocsék, a stressztől kb. laposra csikorgattam a fogsoromat, mutogatta a mintát a doki. Négy fogamat törtem le idén.  De a nőgyógyász eredményeim jók, már csak fél évente kell menni, sosem volt ennyire szép a leletem. Rábeszélt az intim tornára, hát nekem ehhez nincsen minden nap türelmem, néha gyakorlom.

Egy rovarcsípésem úgy elfertőződött, hogy tenyérnyi lila folt és hatalmas duzzanat miatt ab-t kellett szednem rá, ősszel ismét egy két hétig tartó hólyagos csípés termett rajtam.

Először voltam covidos, ami végére ki lettem dobva, pedig el sem mesélhettem, milyen izgalmas egy kolbászos-fokhagymás-paradicsomos tésztát gőzölgő víz illatúnak érezni...

Éreztem viszont a brunchokon az illatokat, azok jók voltak. Újrakezdte a tanítványom és meg tudott nevettetni. Jártunk Mérő László AI előadáson, meg jónéhány napom elment AI szórakozással.

Rákaptam egy régi hobbim workshopjaira, meg ott bandázásokra. Tanultam új hobbit is egy régire alapozva, csodaszép, 4 óra a kiemelkedően gyors tempómban úgy 1,5 négyzetcenti, sosem fejezem be

Gyorsított újrakezdőn online végigpörgetjük a spanyol nyelvtant, jön vissza fokozatosan, bár már nincs annyi tűz bennem a lecke és tanulás iránt

Nem tudom, mit várhatok 2024-től. Apu egészségromlása várható. Anyunak maradjon meg!!! A munkám tönkretett, de annyira, hogy többé nem akarok semmit dolgozni. Lehet, hogy megpróbálkozom az anyacég nyugalmasabb lehetőségeivel, de az iroda is szörnyű helyen lesz, inkább nem is mennék oda. Meg úgy sehová.

Mozogni kéne, de egyelőre a tegnapi öt perc jóga volt a maximum, amikor is alkartámaszos térdelésben a cica boldogan alámfeküldt, a kajaimra szétterítette a négy mancsát és boldog volt, hogy végre játszunk. Ráfeküdtem és hallgattam a levegővételét. Ez maradhat, de ennél asszem több mozgást várok el magamtól.

És már tudom a mércét, ha akarnék még valaha kapcsolatot. Senki nem hordozott így a tenyerén, mint Kócos. Nyilván, egyelőre Kócost akarnám vissza, de ennek sem jele, sem értelme nincsen. Pedig ha hívna, buta fejjel rohannék.

De nem is akarok új kapcsolattal nyűglődni, nem vágyom semmilyen formájára.

Szedem az antidepresszánst, leszedál a két szorongásgátló, nem tudom, hogyan pörgök fel a januári céges káoszra.

Örömforrást kéne találni, de nincs sok ötletem. És rettegek a névnapomtól, még mindig a fejemben a terv. De közben nem tehetem meg a szeretteimmel. De miért kell mindig másokat előtérbe helyeznem??

Végtelenül hálás vagyok a leveleitekért, a biztató szavakért.

Ugye mindenkinek válaszoltam??

Kócost megkértem, hogy ne jelentkezzen, nem jelentkezett. Lehet, hogy egyébként sem. TCsV közbe akar kavarni, hogy ráír, milyen makacsak vagyunk, de nem látom értelmét. Ha már nem úgy szeret, ha már nem tudná szerinte helyrehozni, ha más oka van, mindegy is.

Haragszom rá. Váratlanul hozott helyzetbe, sosem jelezte, hogy gondja lenne. Sőt. Utolsó percig hittem, hogy imád. Bármit meg tudtunk volna beszélni.

Felugrott egy fb hirdetés, hogy a 25 éve edzője tengerparti tábort szervez pár hét múlva. Azonnal beugrott, ezt nem merte volna elmondani?? Áh, ez nyilván nevetséges.

Szedem a gyógyszereket, amiket a random neten talált pszichiáter egy gyors felvázolás után felírt, de nem hat. Leszedál, fekszem és halasztgatok.

Nem akarok élni.

A legnagyobb bunkóság a szeretteimmel, ha karácsonykor ölöm meg magamat, egy csendes januári napra tervezem, a névnapomra.

Akárhogy is agyalok, nem látok kiutat. Tervem már nincs az életben, öröm sem hosszabb ideje. A klimax, meg a felborító hormonpótlás évek óta nem változik, igazából ebben a helyzetben örülök is, hogy fáj a keksz, legalább nem hiányzik.

Két hete szinte nem eszem, egy FÉL kiló ment le. Azért udvariasan pofáncsapnám azt, aki nagyképűen papol a kalóriadeficit=fogyásról. Tartalékoljon a szervezete úgy, hogy fel nem tudja szabadítani az energiát, csak szorgalmasan elraktározni.

Té dobálja a programokat, de ő alapból le szokott húzni mostanában. Elmentem táncolni, olyan hányingerem volt, hogy mindenki megölelgetése után hazamentem. Tegnap nem mentem el egy még Kócossal tervezett színházba. Az évzáró kedvenc táncra sem bírtam elindulni.

Az online spanyolt élvezem, három tanítvány lenne, de egy sosem ér rá, így ketten pörgetjük a 90 perces párbeszédeket, életem egyetlen szellemi kihívása. Szégyen, mennyit felejtettem, de a tanár rugalmasan alkalmazkodik a szintünkhöz.

Meg a brunchot a Papírkutyákkal, az jó, főleg ha ugyanazon a helyen vagyunk!

Szabim alatt bementem a kollégákkal egy ünnepi ebédre, ottragadtam beszélgetni 4 órát (munkaidőben nem tudunk beszélgetni, mert rögzíti a figyelőszoftverünk az improduktivitást).

Ünnepek, család, gyerekek, örülök, hogy láthatom őket, én vagyok ugye a vicces-jófej rokon, megpróbálom megjátszani. Egy előszilveszteri házibuli elmarad covid miatt, egy táncos valamire hívnak, de ott alapból is unni szoktam magamat, átjön egy régi tanítványom fejlődni, szilveszterkor meg vele és TCsV-ékkel leszek. Köszi Bé és Gé, hogy nem akartatok aznap egyedül hagyni! És köszi mindenkinek, aki ajánlotta, hogy átjön, vagy hívhatom bármikor!

Nem tudom, mit tegyek magamért.

Felfogadtam egy takarítónőt, mert a maximális kevés energiámat beletéve sincsen erőm a rendszeres súrolgatáshoz. Kéthetente átjön majd, megcsinálja, amit kérek, havonta egy karton cigi áráért. (Ott tartok, hogy 20 000 a karton cigi, ugye?) És itt megállt az önsegítés. A munkámhoz két éve hozzácsaptak egy havi 4-5 ügyes feladatot, ami hónapok óta 12-15 és most szóltak, hogy egy hiba miatt akár 600(!!!) megkeresés is jöhet, amit vizsgálnom kell. Hatszáz. Miközben két poziban dolgozom. A főnököm főnökének asszisztense 20 év után adta most fel és átpályázott. Én az új gettókörnyék irodaházába sem szeretnék menni, úgyhogy munkakeresés is kilátásban. Nagyon hiányzott. Semmi nem jó.

Köszönöm a leveleiteket. Nagyon. Nem is tudjátok, mennyit jelentenek. Engedjétek meg, hogy 1-2 nap múlva válaszoljak, nincs erőm

Nem vagyok jól.

Eddig sem voltam. Aztán még covidos köhögtem, amikor írt Kócos pénteken, hogy itt áll a ház előtt. Utálom a meglepetéseket, tudtam, baj van.

Hogy ő már nem úgy érez, mint régen és alig bírtam kihámozni a bőgéséből, mit akar, rákérdeztem, hogy szakítani?

Hát, akár azt is, nem tudja. De igen. Vagy nem. Majd öt órát bőgött, hogy ő hogy szeretett, én meg életemben először mondtam neki, hogy szeretem, és hogy szerintem hatalmas hiba, mert kincset dob el, a kapcsolatunk ideális volt.

Tudja.

Többször is megjegyeztem, hogy sajnálva, de elfogadom a döntését, de akkor schnitt, nem lesz többé semmilyen kapcsolattartás. Látnotok kellett volna a fejét. De hát ő tartani akarja velem! Nem is értem, hogyan képzelte. A csiki-csukiban én mennék tönkre.

Úgy érzem, én beszéltem bele, hogy akkor ez végleges, ő csak lazítani akart.

De akkor mégis próbáljuk meg, csak ő nehezen egyezteti össze a sok munkát (nem fontos ember, csak balek), napi két óra ingázást autóval át a városon, a családot, meg engem. Értsd: mamahotelben él egy nagy ház kisszobájában, ahol szüleivel és testvérével van minden este, heti négy edzéséből kettőre a nővérével jár, bevásárolni, filmezni és ruhát venni anyával, most hétvégén is három közös családi programjuk van és félt, szerinte megsértődtem volna, ha felgyógyulván nem azonnal találkozunk.

Rendben, én meg még nem is akartam találkozni vele, ne fertőzzem meg.

És akkor inkább mégse szakítsunk szerinte (én meg csak néztem távolságtartóan, nem fog sírni látni, vagy könyörögni, vagy sajnálni, nem alázkodom meg, szóval ezt magában zongorázgatta le), megoldja, jön ekkor, meg akkor, meg is beszéltük a következő randit és a két ünnep köztet.

Tesója (ha ő egyáltalán, de eddig csak egy hazugságon kaptam rajta 5,5 év alatt, az is csak eltitkolása volt egy koncertnek, szóval na) hivogatta, merthogy nekik volt programjuk.

Elküldtem, hogy majd jön vasárnap.

Erre hív bőgve makogva szombat reggel, hogy most meg már annyira megbántott engem (nem, nem sírtam, nem is láthatta), hogy már nem fogja tudni jóvátenni. Mondtam, hogy elfogadom, de akkor ennyi, törlöm fb-ról (nem töröltem) és a kapcsolatunkat nagyon, de őt nem fogom sajnálni, hogy sír. Sok boldogságot kívántam neki.

Szóval véget ért 5,5 év iszonyatosan szép kapcsolat, tisztelet, figyelem, soha egy veszekedés.

Nekem ő ideális volt. 250+ hétvége, meg hétközbenek, nyaralások, koncertek, nem akar még gyereket, családot, én már nem akartam együttélni senkivel, a klimax miatt a vágyaim is fogyóban szerencsére. Tinder szeretőnek indult, csak aztán belémzúgott. Én meg abba, amilyen szeretetnyelven foglalkozott velem.

30 éves most, totál az anyja/toxikus nővére befolyásolja, nincsenek barátai, tulképp saját akarata sem. Ő ezt nem látja.

És innen nem is fog kitörni, életében nem vitt még a kisszobájába nőt, a mai nőknek meg vannak igényeik! Csak valami milf fogadja be talán.

Amiért semmit nem értek, hogy amikor tíz napja lebetegedtem és hazaküldtem, nehogy megfertőzzem, akkor még csinált egy gyümölcssalátát, rendbehozta a konyhát, elmosogatott és ölelgetett, hogy maradni szeretne ápolni engem.

Akkor most mi változott??

Szeretem, nekem ő volt az utolsó pasim. Őt sem akartam már, csak a gyengédség és figyelem levett a lábamról.

30 év pasizása után mondhatom, ha ő az első, akkor a többi bántalmazó, megcsaló, cselédségben tartó, stb. férfinak utat sem engedtem volna.

Sajnálom Kócost, ez a mamahotel szitu, amiből nem is akar leválni, nem akar külön költözni, lakást vagy gyereket, ahogyan az anyja ölelgeti, hogy vele marad örökre, megmérgezi.

Én nyilván azért jöttem össze vele, mert nem kell összeköltözni egy 17 évvel fiatalabb pasival, mert a korosztályom nagyja vállalhatatlanul nem százas, meg volt szavam a kapcsolatban, úgy fogtam magamat vissza, hogy az ő szava is lényeges maradjon. Nagyon figyeltem, hogy legalább nálam férfinak érezhesse magát!

Tökéletes teste volt, szép bőre, szemei.

És a világ legjobb embere.

Agyaltam, lehet-e neki más, de kéthetes szakállal, ami foltosan nő és rém ápolatlan kinézetet ad, lenőtt, zsíros hajjal, lukas pólóban (brrr) jött át, nem hinném.

Sosem szerettem ennyire férfit. Sosem szeretett ennyire férfi. És már nem is engedek közel többé senkit.

Zuhanok. Üres minden.

SOS kértem időpontot az épp lepasszolni látszó terapeutámtól, kértem orvoshoz időpontot, nem halasztom tovább az antidepresszánst, meg semmit.

Azt hittem, mi még évekig együtt maradunk.

(tobnlc jahú.kom-os a címem, ha valaki kommentálná. Tartsatok szóval, légyszi, mert megőrülök!)