Nem vagyok jól.
Eddig sem voltam. Aztán még covidos köhögtem, amikor írt Kócos pénteken, hogy itt áll a ház előtt. Utálom a meglepetéseket, tudtam, baj van.
Hogy ő már nem úgy érez, mint régen és alig bírtam kihámozni a bőgéséből, mit akar, rákérdeztem, hogy szakítani?
Hát, akár azt is, nem tudja. De igen. Vagy nem. Majd öt órát bőgött, hogy ő hogy szeretett, én meg életemben először mondtam neki, hogy szeretem, és hogy szerintem hatalmas hiba, mert kincset dob el, a kapcsolatunk ideális volt.
Tudja.
Többször is megjegyeztem, hogy sajnálva, de elfogadom a döntését, de akkor schnitt, nem lesz többé semmilyen kapcsolattartás. Látnotok kellett volna a fejét. De hát ő tartani akarja velem! Nem is értem, hogyan képzelte. A csiki-csukiban én mennék tönkre.
Úgy érzem, én beszéltem bele, hogy akkor ez végleges, ő csak lazítani akart.
De akkor mégis próbáljuk meg, csak ő nehezen egyezteti össze a sok munkát (nem fontos ember, csak balek), napi két óra ingázást autóval át a városon, a családot, meg engem. Értsd: mamahotelben él egy nagy ház kisszobájában, ahol szüleivel és testvérével van minden este, heti négy edzéséből kettőre a nővérével jár, bevásárolni, filmezni és ruhát venni anyával, most hétvégén is három közös családi programjuk van és félt, szerinte megsértődtem volna, ha felgyógyulván nem azonnal találkozunk.
Rendben, én meg még nem is akartam találkozni vele, ne fertőzzem meg.
És akkor inkább mégse szakítsunk szerinte (én meg csak néztem távolságtartóan, nem fog sírni látni, vagy könyörögni, vagy sajnálni, nem alázkodom meg, szóval ezt magában zongorázgatta le), megoldja, jön ekkor, meg akkor, meg is beszéltük a következő randit és a két ünnep köztet.
Tesója (ha ő egyáltalán, de eddig csak egy hazugságon kaptam rajta 5,5 év alatt, az is csak eltitkolása volt egy koncertnek, szóval na) hivogatta, merthogy nekik volt programjuk.
Elküldtem, hogy majd jön vasárnap.
Erre hív bőgve makogva szombat reggel, hogy most meg már annyira megbántott engem (nem, nem sírtam, nem is láthatta), hogy már nem fogja tudni jóvátenni. Mondtam, hogy elfogadom, de akkor ennyi, törlöm fb-ról (nem töröltem) és a kapcsolatunkat nagyon, de őt nem fogom sajnálni, hogy sír. Sok boldogságot kívántam neki.
Szóval véget ért 5,5 év iszonyatosan szép kapcsolat, tisztelet, figyelem, soha egy veszekedés.
Nekem ő ideális volt. 250+ hétvége, meg hétközbenek, nyaralások, koncertek, nem akar még gyereket, családot, én már nem akartam együttélni senkivel, a klimax miatt a vágyaim is fogyóban szerencsére. Tinder szeretőnek indult, csak aztán belémzúgott. Én meg abba, amilyen szeretetnyelven foglalkozott velem.
30 éves most, totál az anyja/toxikus nővére befolyásolja, nincsenek barátai, tulképp saját akarata sem. Ő ezt nem látja.
És innen nem is fog kitörni, életében nem vitt még a kisszobájába nőt, a mai nőknek meg vannak igényeik! Csak valami milf fogadja be talán.
Amiért semmit nem értek, hogy amikor tíz napja lebetegedtem és hazaküldtem, nehogy megfertőzzem, akkor még csinált egy gyümölcssalátát, rendbehozta a konyhát, elmosogatott és ölelgetett, hogy maradni szeretne ápolni engem.
Akkor most mi változott??
Szeretem, nekem ő volt az utolsó pasim. Őt sem akartam már, csak a gyengédség és figyelem levett a lábamról.
30 év pasizása után mondhatom, ha ő az első, akkor a többi bántalmazó, megcsaló, cselédségben tartó, stb. férfinak utat sem engedtem volna.
Sajnálom Kócost, ez a mamahotel szitu, amiből nem is akar leválni, nem akar külön költözni, lakást vagy gyereket, ahogyan az anyja ölelgeti, hogy vele marad örökre, megmérgezi.
Én nyilván azért jöttem össze vele, mert nem kell összeköltözni egy 17 évvel fiatalabb pasival, mert a korosztályom nagyja vállalhatatlanul nem százas, meg volt szavam a kapcsolatban, úgy fogtam magamat vissza, hogy az ő szava is lényeges maradjon. Nagyon figyeltem, hogy legalább nálam férfinak érezhesse magát!
Tökéletes teste volt, szép bőre, szemei.
És a világ legjobb embere.
Agyaltam, lehet-e neki más, de kéthetes szakállal, ami foltosan nő és rém ápolatlan kinézetet ad, lenőtt, zsíros hajjal, lukas pólóban (brrr) jött át, nem hinném.
Sosem szerettem ennyire férfit. Sosem szeretett ennyire férfi. És már nem is engedek közel többé senkit.
Zuhanok. Üres minden.
SOS kértem időpontot az épp lepasszolni látszó terapeutámtól, kértem orvoshoz időpontot, nem halasztom tovább az antidepresszánst, meg semmit.
Azt hittem, mi még évekig együtt maradunk.
(tobnlc jahú.kom-os a címem, ha valaki kommentálná. Tartsatok szóval, légyszi, mert megőrülök!)
