Tobber életblogja

Békával még nem vagyunk topon a modern találmányokat illetően: futárral küldetett át egy post it-ot, hogy majd hétvégén lesz ideje válaszolni az emailemre.

Nem tudom eldönteni, hogy a kis könyvnek, vagy Bé színházi retikülbe rejtett gyógylikőrjének örültem jobban. És sok-sok virágot kaptam, a fehéreket hazahoztam, szellőrózsa a kollégától, aki mindig hoz nekem, Anyu itthagyta tulipán, meglepetés primula, és egy kecses orchidea egymás mellett. A vadság, a szerénység és az elegancia virágai, együtt is csodásak.

A felfázásom nem múlt, átpasszoltam a vicces színház jegyet, meg lepasszoltam Újszerzeményt, nem lesz ebből már sok minden, vasárnap lelép az országból végleg...

Kár, vicces pasas.

Magam alá kerültem, az új Kisfőnök konkrét szemétkedésbe kezdett velem. Felveszem a kesztyűt, de békében szeretek dolgozni. Megtette, hogy a telefonbeszélgetésem közepén nekiállt pofázni, hogy kivel beszélek és ezt hagyjam abba, mert ő kiadott egy feladatot nekem. Ami egyébként szívességkérés és még két napom volt rá, mertem a Nagyfőnök dolgát intézni. (Aki két hete rinyált, hogy ne foglalkozzak más kéréseivel, hanem rá koncentráljak. És így hogy?) Elnézést kértem a vonal másik végétől, elmagyaráztam, hiszti lett a vége, hogy miért nem az ő kérését teljesítem. Aztán pénteken kiosztott, hogy ő nem azt kapta, amit akart. Ő volt ott, csak el kellett volna vegye, nem vagyok a nyomában, aki hülye...

Úgyhogy hétvégén nyugi kellett, befejeztem egy kézimunkát, meg egy felet.

Próbáltam aludni, idegesen nem lehet.

Teszteltem, Bé válthatja ki a hasmenéseimet, mert ismét... Voltunk színházban, nagyon-nagyon lenyűgözött minket. A költészet, a színészsrác is. Felkavaró, elgondolkodtató, egyszerűen szép. Szerintem a srác is, már évek óta figyelem lelkesedéssel a művészetét*. Az egyetem után a legjobb műhelybe került, most is hasonlóban játszik, kedvelem nagyon.

Most tippelgetünk, milyen szerep is lenne igazán testhezálló hozzá. De én azt is elviselném, ha a gyönyörű hangjával mondana esti meséket elalvásomkor.

Ma Gé hozott diétás sütit és lopott nekem a cégüktől két mandarint.

Jött kolléganőnk 9 éves fia, aki imád és ez kölcsönös, nem bírtam, nem is akartam dolgozni, inkább mutogasson 3D dinós izéket a tabletjén, tényleg lenyűgöző. Meg ez a kisember is, sokra viszi még ilyen talpraesettséggel.

Egy új kolleginát kikérdeztem, hogy került hozzánk, ki is ő, felcsillant a szeme és csak a kétéveséről mesélt, jaj, de szép gyerek.

Feljött a cuki kollégánk vidékről, megmutattam neki az ő app-jukat. Hazafelé már vidáman irogatott a keresgéléséről.

És kiderült tőle, a keleti végeken is motivációs válság tombol. A nyugati végeken is az lehet, a harmincvalahány éve nálunk dolgozó kollegina kiírta a facebookra, hogy bent senki nem becsüli meg és keres-e valaki bejárónőt, mert a cégünknél az is jobb lehet.

A déli végeken ma kicsináltak egy szorgalmas szakértő vezetőnket, valakinek nem volt szimpatikus, úgyhogy "áthelyezték". Lefelé. Mindig mindent óriási lelkesedéssel megoldott, nem tudtam lehetetlen kérni tőle. Innen nyilván lelép, amint tud.

Felgyorsult a tisztogatás.

Örömködve hívott O, ismét szerzett ma egy diplomát, talán lesz ideje ránk is a következő doktorija, vagy Nobel-gyanús felfedezése előtt.

*A színházból elgondolkodva vezettem hazafelé (hijj, de kuvvára csúszott az út!), vajon én középszerű lennék? Miben van akkora tehetségem, mint ennek a költőnek? Vagy a színésznek vajon?

Aztán rájöttem, mihez van ritka kivételes érzékem: meglátom 22-23 éves fiúkban a leendő férfit.

Megjátszom a cégnél, hogy minden rendben van, pár napja már sminkelek is.

Nem ezeknek, magamnak.

A régiek jönnek, hogy hiányolnak. A mostaniakkal megy minden tovább. Utálom már, reggel cigizve lépek ki otthonról, munka után dettó.

A fogamra kell költsek 50 000 Ft-ot, fogorvoshoz járok.

Tegnap az urológián töltöttem két órát, katéterezés, ahogy kell. Hónapok óta alig csillapodik a felfázásom, utánajárunk.

Fel kell készíteni magamat bármilyen változásra: beiratkoztam nyelvtanfolyamra. Igaz, még senki más nem jelentkezett, így lehet, hogy nem indul. Angolt pedig gyakorlok eleget Újszerzeménnyel.

De belelendültem kicsit az erőszakos programszervezgetésbe. Jártam TCsV-vel és Gével kocsmázni, koncerten. Gyógytornázni. Elvittem Újszerzeményt magyar kajákat enni, megmutatni a város még nem látott kincseit, Lotz-termet, földalattit, Műjégpálya környékét este.

A nagy sütikajálás közben megjegyezte: ezt a sütit X-nek hívják az ő nyelvén. Ami Nagyi vezetékneve!! :D Vannak felmenőim onnan (neki is van magyar), de a név jelentése a kedvenc édességem lenne? Édes Nagyi.

Táncház… helyett a ház előtt vihorászva cigiztem órákat 19évessel, 21évessel (már nem annyik). Ismét randiztam Fizikussal, vicces játékokat találunk ki. Voltam fodrásznál. Már HAT ismerősöm jár hozzá ajánlásomra. Extra alacsony árakat akarok! Találkoztam Létrával. Családom lánytagjai elmentünk fél napot kreativkodni, amit nagy, ebéd helyetti cukrászdázással zártunk, imádtuk. Lemondtam Bét, mert egy hasmenés megtalált ismét. Sütöttem sokat Anyunak. Egyik ismerősöm rám akarja tukmálni egy hegyomlás izmos élsportoló cimboráját, levelezgetek vele, de nem esetem.

Felköszöntöttek sokan, család, cimbik, szomszédok, régi és átmeneti kollégák is, ebéd közben is megleptek átmeneti szobatársamék.

Megyek még komoly és egy vicces színházba is a héten. Találkozom Újszerzeménnyel, lassan búcsúzunk. Lakógyűlés lesz. Kontroll. 19-21évesekkel megyünk inni és nosztalgiázni. Tánc, ha a dokim engedi…

Ezt írtam múlt csütörtökön, csak nem élesítettem.

Kóválygó zombiként éltem végig az elmúlt hetet.

Nem ettem, émelyegtem, szédültem, zúgott a fülem egész nap, ezt a csodás időt észre sem vettem hazafelé menet.

A Nagyfőnök azóta is minden nap megtalál, most is igazságtalansággal, kezdem irtóra unni.

A családom péntek este szólt, hogy buli vasárnap. Ha még egy kényszerkedves mosolyt ki kellett volna erőltetnem, ott ugrok Dunának, nemet mondtam.

Azt tudtam, hogy pár tényező ránt ki a mélypontból: sok alvás (felejtős, mostantól korábban dolgozom, megasz.pás egy éjjelig kulturálódó embernek!), gyümölcs, mozgás, keksz és hogy pár hétig kivételesen ne legyek mindenki ingyenpszichológusa és főbalekja ne segítsek mindenkinek úton-útfélen. A kötelező kollégás visszajelzésből is az jön le, hogy túl sok szívességet megteszek, ami nem dolgom. Illetve egyik nap családi találkozó volt a városban, és evidens, hogy majd átautózom az egész városon egyik külvárosból másikba, hogy aztán kocsival visszahozhassam őket, majd ugyanez vissza. Amikor nekem a belváros pár metrómegálló. Úgyhogy felejtsenek már el, hogy én vagyok a megmentő, náluk négy(!) autó jöhet szóba. Metróztam azért is.

Té rákérdezett, mi a baj, pár szóban vázoltam a munkahelyi szemétkedést. Erre kifejtette, hogy a magánéleti gondjaim lesznek az oka, ne pasizzak pár hétig. Kitöröltem a begépelt anyázást és végül nem küldtem a picsába, csak jeleztem, hogy nem kértem tanácsot. Tőle. Aki a megalázó kapcsolatába kapaszkodik görcsösen, én már rég leléptem volna onnan. És a magánéletem sosem volt ennyire hozzámillő, ezen nem is akarok változtatni, harmónia, örömforrás, tisztelet, vidámság. Én így vagyok önmagam.

Az alvás nem jön össze.

De pénteken már gerinctornáztunk.

Szombatig bőgtem, akkor már majdnem nekiindultam, majd ha emberek között leszek és mozgok, az segít, de az ónos eső leállított.

Csillagszemű természetesen lemondta pár órával korábban: a nyár után kap még egy esélyt elfelejtjük.

Létra is lemondott munka miatt. Műegyetemista vidéken. Jogászhallgatót vidékre küldték tanulni. Újszerzemény beteg volt még hétvégén. Szöszke irogat, de az előzmények fényében kicsit távolabb szeretném tartani még.

Úgyhogy tettek mezeje, felmentem az appra, ahol megtalált a város legszebb fizikusa, hamar randiztunk is. Nem szokásom, de a kötelező körökhöz sem volt kedvem.

Teljesen odavan a fenekemtől, ezt ezerszer hangsúlyozta. És azt is, mennyivel szebb vagyok, mint a fotóimon. Ő meg pláne.

Rég kaptam masszázst, felüdítő volt. Úgy kellett leráznom 3 óra után, átmentem egy nagyot táncolni, csak a normálisokkal, meg a 24évessel (anno 21) B-terveket szőni. Ő belevág a nagy kalandba, én is hezitálok.

Hétfőn a csapat, akiknél negyed évet dolgoztam, összeröffent a kedvemért, körbevettek és még egyszer megköszönték a munkámat, a vidámságomat, kaptam ajándékot és körbepuszilgattak. Szerettem velük dolgozni, megható volt, én is improvizáltam egy kis beszédet. Remélem, még dolgozhatok velük.

Összejöttünk négyesben, a Nagyfőnök, aki helyettesített, meg az ideiglenes főnököm, aki szembedicsért, hogy ennyire más stílusban is lehet ezt a munkát végezni, heti egy egyeztetéssel milyen gördülékenyen, gond nélkül, lightosan végigvittem minden feladatomat, nem problémáztam semmin, és a kedves, pozitív, vidám természetem felvidította őket, szívesen dolgoztak velem.

Ugye, mekkora hatalma van a pozitív visszajelzésnek?

Nagyfőnök végighallgatta, aztán meghallgattuk a helyettesem tapasztalatait, majd az én véleményemet egyáltalán nem. Érzem a fontosságomat a cégnél.

Kaptam mentort viszont. Olyanja van sokaknak, keresik is a lehetőséget, csoda, hogy én is kaphattam, kiválasztottam a legambiciózusabb nőt, már el is kezdtük.

Este volt az egyik nagy-nagy buli, amit minden évben várunk, de én inkább csecsemőpózban bőgtem az ágyon, pedig Fizikus is látni akart, nagyon nem jó ez így.

Akartam írni a depresszióról. A szétbőgött eddigi öt munkanapról. A három nap alatt 2,5 kg fogyásról. A zombin kóválygásról. A lemondott programokról. Arról, mennyire vártam ezt az időt március óta, mégsem bírok örülni. Hogy mennyien akarnak beszélgetni, de én magamban akarok lenni, ülni a kád szélén és órákig ereszteni a melegvizet a lábamra magamelé bámulva.

De nincs erőm írni.

Vasárnap nem mentem el a cimbikkel társasozni, hogy nyugiban rákészüljek a munkára.

Aztán bejöttem, a régi kollégák körbeörvendeztek, kaptam sok szép visszajelzést.

Aztán elolvastam az ideiglenes osztályom búcsúleveleit, megható volt.

Aztán jött Nagyfőnök, aki majd' tíz éve a főnököm, leült velem fél órára és úgy mellbevágott, hogy ott elkezdtem bőgni.

Ez meg őt döbbentette le, ő csak fejlesztendő területet javasolt, meg segítséget hozzá. Én meg kb. ezer területen támadható vagyok, de ezt az egyet mindig maximálisan végeztem. De bezzeg a helyettesem. Akinek ez az egyetlen dolga volt, a többi korábban említett százezer rámsózott feladat nem, ő bezzeg.

Én meg ültem letaglózva, a negyed évente túlteljesített célértékeléseimmel, hogy most mi a f.szt csinálhattam szerinte tíz évig rosszul.

Azért kibökte, hogy egyébként mindennel elégedett, de abból tanulhatnék. Egy olyan embertől, akit egyébként egyemberként gyűlölt itt mindenki, és valójában Nagyfőnök is bevallotta, hogy nehogy bármi mást eltanuljak tőle, sem stílust, sem antiszocialitást, de.

Oké, akkor vegyék el az összes többi rámcseszett terhet, akkor nekem is lenne időm minden nap a Nagyfőnök fenekében lógni, én eddig a csendben elvégzem-nem akarok gondot okozni módszerrel dolgoztam. Úgy látszik, a napi szembenyalizós-rinyálós látványosabb és hatékonyabb. Csak az nem én vagyok.

Kikérdeztem Kolleginát, aki látott mindkettőnket dolgozni: ő még jobban ledöbbent, semmit nem csinált jobban nálam.

Ha egyetlen dolog biztos volt az életemben, az az, hogy ezt  a munkaterületet kuvva jól csináltam. Jobban mint a cégnél a legtöbben. Egy világ omlott össze bennem.

Hallom vissza a többiektől, hogy jó vagyok. Akkor mégsem? Csak a Nagyfőnök kitalálta, hogy engem fejleszteni akar, mert a cégnél most ez a trend, úgyhogy ő ezzel kezdené.

A fél munkanapot végigbőgtem, az estét, fél éjszakát végigbőgtem, reggel bőgve keltem, és végül csak bevettem egy nyugtatót.

Ma beszélt vele a céges mentora erről, hát ő nem érti, miért akadtam ki, ő ezt a jobbításom érdekében mondta. A mentor jelezte neki, hogy ha tíz évig nem ad semmi pozitív visszajelzést, de kritikát sem, hogy min kéne változtatni, akkor talán nem kéne csodálkozzon, hogy az első negatív visszajelzés hidegzuhany lesz, főleg ha egy jó dolgozónak a közellenséggel bezzegel.

Tegyük hozzá, úgy, hogy rendszerint odajön magyarázni, hogy mit kell csinálnom ebben a feladatban, miközben évek óta naponta csinálom, ergo tényleg hülyébbnek gondolt mindig is.

Hát itt tartunk, kapok mentort, mert itt ez a divat most, választhatok is. Ugyanazt akarom, mint Nagyfőnöké, hátha így befolyásom is lehet rajta keresztül, és egy ambiciózus, jó felfogású csaj. Egyébként is együtt járunk a fodrászomhoz jól dolgozunk együtt.

Hosszú távon? Ha még mindig az a hitem, hogy negyven fölött ezt nem lehet csinálni, akkor ez komoly jel, hogy induljak el egy másik úton. Hogy másik munka? Talán. Vagy külföld? Pár hónapra nagyon-nagyon szeretném kipróbálni. Pocsék a nyelvérzékem, jó lenne felszedni némi tudást.

Nehezen váltok munkát, várom a jótanácsokat.

És ha van bárkinek ilyen főnökbeszólós története, akkor írja már meg, hogyan kezelte. vagy ez máshol normális, én kerültem el eddig?

A nyári szeretőm tudtommal valami korban hozzáillő lánnyal kavargás miatt szállt ki az életemből augusztusban, nem is baj, éljék csak a fiatalok az életüket.

Hittem eddig.

Szöszke pár napja lájkolta egy fotómat, gyanús volt, nem szokott. Ma írt.

És nem azért tűnt el, mert a lány miatt lett bűntudata.

Hanem azért, mert én sokkal jobban... érdekeltem és megijedt ettől az érzéstől... Értem.

Szeretné újrakezdeni.

Hát, vegyem bóknak?

26 éves, fotókon irtóra hasonlít exPasira, akivel az ő korában együttéltem. Ez nem pozitív. Ettől függetlenül bírtam, bár nem olyan vidám, önfeledt, csacsogós, mint a mostani három négy, megfontoltabb, csendesebb, sokat elmélkedő szépség volt, emlékszem, mennyiszer csodáltam az arcát, az alakját, a stílusát.

És ennyi.

Senki sehová nem fér bele az időmbe, ma vége a sorozatnézős-kézimunkázós nyugis estéknek, holnaptól munka, tánc, programok, Újszerzemény, meg a csipet-csapat, ami ha nem szelektálok, tömeggé duzzad, de komolyan, kövér és csúnya vagyok, azt hittem, negyven éves koromra évi 1-2 potyakeksz pottyan majd idősebb pasiktól, de kicsit sok állandósult a rövidre tervezett liezonokból. Melyik ujjamba harapjak?

Végre van kávém, megbütyköltem az elromlott kávéfőzőt és újra napi 4-5 finom kávét ihatok, túltolom, amíg itthon vagyok, a cégnél vállalhatatlanul pocsék kávé van, pénzért.

Az volt a terv, hogy háromra átugrik Okosfiú, aki két napja csak nagyon késve tudott volna jönni. Most meg olyan másnapos volt, hogy én beszéltem le.

Fáj a hasam az s.k. lencsefőzeléktől. Nem baj, kimegyek futni. Mínusz négy délután? Nem megyek ki futni. Jó, akkor tornázom a nappaliban. De itthon a külföldön élő alattam lakó srác. Akkor pilates. Ekkor írt Csillagszemű, hogy ő nem bír februárig várni (addig nem akartam rá is időt szánni), át akar jönni. Az estém felszabadult, jöjjön. Hosszan lelkesedett. Jó, akkor nem kell torna, jól emlékszem a vele töltött alkalmakra. Besütöttem a hajamat pici hullámokba*, puha és rugalmas és élmény beletúrni. Majd két órával a randi előtt lecsapott a fránya biológia, úgyhogy ne jöjjön.

Így az új, finom, puha futócuccaimban kucorogtam a kanapémon mozgás nélkül, randi nélkül, hasfájósan és telefonon beszélgettem Csillagszeművel (még nem árultam el neki, hogy utálok telefonálni), kicseréltem a Viberfotómat egy nyári jól sikerült szelfire, amire azonnal reagált TCsVexkollegina és Bé is, előző nem kicsit dögösnek titulált. Horgoltam és a méltatlanul ritkán vetített utolsó két évad Friendset néztem, mert nincs elég sorozat a várólistán.

A programtervezés nagymestere vagyok.

*Olyan ilyenre. (Bernadette Peters, amerikai színésznő, énekesnő, 67 éves.)

2015 egy tartalmas év volt. Hullámvasutas a végére, de összességében egészen elfogadható.

- Tíz éves lett ez a blogom (meg elődje a freeblogon, de itt minden fent van).

- Kitaláltam, hogy megszervezek egy sosem tartott osztálytalálkozót, 25 éveset. Várakozáson felül jól sikerült. Nyolc évig meghatározó emberek. Én belőlük építettem fel felnőtt koromban az emberskatulyáimat, amiket aztán rombolhattam le, nincsenek skatulyák. Engem igazolt az élet, a sikeres tinilány bárpultos lett, a csendes rossz tanuló fiú cserébe művészeti igazgató, a legmenőbb fiú egyszerű vállalkozó, a tanulással nem foglalkozó lánynak menő lovardája van. Soha többé nem fogok skatulyázni.

És azt mondták, azért nézhetek ki ilyen jól (nem), mert nem vagyok férjnél. (Ezt később kifejtem, miért írtam.)

- Felkértek, hogy legyek esküvői tanú. Még sosem voltam. Én házasságellenes vagyok, de örülök, ha más így boldog. Megható volt és vicces ott állni mögöttük, izgultak és pirultak, én meg belevéshettem a nevemet a kis családjuk történelmébe. A lagzi a sok tizenéve nem látott rokonnal izgalmasra sikerült.

Idősebb rokonnénik jöttek sorban, hogy én csinálom jól, hogy nem mentem férjhez. És irigykednek. Meg hogy így is, úgy is megöregszünk, minek izgatnám magam ezen. Egy bácsi jött oda összesen (én vagy 15-re számítottam), hogy ideje lenne férjhez menni. Visszakérdeztem, miért kéne megházasodnom. Nem kaptam kielégítő választ.

- Voltunk a kollégákkal, családjukkal a szokásos balatoni hosszúhétvégénken. Több vezetőnk már magasra tört, nem is nálunk, de visszajárnak, igazi csapatépítés a szó még talán meglévő pozitív értelmében (ezt mi magunk szervezzünk, nincs csapatjáték, meg program, meg időbeosztás, mindenki akkor és azt csinál, amit akar, vannak túrázók, strandon labdázók, gyerekekkel rohangálók, sütit sütők, társasozók és a fő étel a hal, amit egyik férj már hetekkel előtt elkezd horgászni.)

- Sosem voltam Horvátországban (jó, egyszer délről beléptünk pár órára). Augusztusban bevágódtunk a kocsiba TCsV-vel, Tével és Pével, az Adrián töltöttünk pár napot, amikor esett, városokat néztünk, játszottunk, amikor nem esett, akkor strandoltunk elhagyatott csodaszép partszakaszokon, itt ittam életem legjobb kávéját, és rákattantunk egy pizzériára, annyira zseniálisan finoman sütöttek. Olaszok lakta környék.

- Szeptemberben Bével elmentünk a Balaton másik végébe wellnessezni, szinte üres volt a komplexum, imádtuk. Voltak szép sáskáink (egyénként levél szöcskék), de Bé nem akart szocializálódni velük. A teraszon tűző napon a jacuzziban csokibarnára sültem, miközben két lapozás közt az alattunk elterülő Balatont bámultam, ránkfért.

- Három hónapig egy másik cégünk másik helyén dolgoztam, új kollégákkal, új főnökkel, vittek tréningre, meg körbeugráltak, jól éreztem magamat velük, most búcsúztunk el egymástól, januártól ismét Nagyfőnök.

- Farsangra beöltöztünk, házi verseny is csináltunk. Nagyon jól sikerültem, bár Anyu szerint én voltam Sandokan.

- Szerveztem újra a céghez gyógytornát, amit egy parasztbunkó kolléga miatt hagytam abba. 9,5 éve dolgozom itt, és egyre jobban tele a t.köm mások munkamoráljával, hálátlanságával, a folyamatok bonyolítása, és azok visszakövethetetlensége miatt, vársz hetekig, kiderül véletlenül, hogy nem is az és nem is azt csinálta meg. IT-s vagyok, logisztikus vagyok, jogászkodom (én!), HR-intéző lettem, amit eddig nálunk a legbutább libák csináltak, könnyen összedobjuk, csak a munkánkra nem marad idő, fejleszteni magunkat, továbbképezni esélytelen.
A céghez jőve kijelentettem, hogy ezt negyven éves kor fölött nem lehet csinálni. 5 hónapom maradt.

- Tavasztól késő őszig virágba borult a teraszom, soha ilyen szépek nem voltak a növényeim, ezernyi virággal. Vettem egy slagot, azt kivezetem a fürdőből, végre nem kell cipekednem. Okos, mi? Volt óriásvihar, ami júliusban letarolta az egész környéket, hatalmas fák feküdtek keresztben az utcámban, autókon, vezetékek a földön, borzasztó látvány volt napokig, hetekig. Ettől eltekintve csodaszép nyarunk volt, sokat lógtunk szabadtéren, romkocsmákban, tóparton, éttermek teraszán, Bével felfedeztünk egy haléttermes teraszt is, csoda kilátással. És a saját teraszomra vettem egy hatalmas kanapét, azon napoztam munka után.

- Ba exemmel átrendeztettem a lakást, tükröt rakattam a falra, a szobai kacattároló szekrény kamraszekrény lett a konyhában, a sosem használt konyhaasztalt félig bezárva az ablak alá húztuk, ott van fény kézimunkázni előtte. Vettem szép fehér fotelt is, imádom. Most nagyon jól néz ki a lakásom.

- Festettem festményt, egészen vállalható lett. Csomóztam ékszereket, bőröztem ékszereket, horgoltam, és kijelöltem egy kreatív szekrényt, ahová bezsuppoltam minden varrós dolgot, ne legyen elől.

- Színházak Papírkutyákkal és TCsVexkolleginával, annyi csalódás után én egy ideig a kedvenceimbe sem akarok járni, október óta nem voltam. Talán három jó előadáson jártunk idén, az összes többi pocsék volt. Jé, mindhárom a Szkénében. Koncertekre főleg tavasszal, nyáron sokat jártunk, kisközönséges, vidám, családias bulikon. Múzeum, hangverseny ocelotmintás szoknyában Bé nagy örömére.

- Folytattuk a közös főzéseket, minden hónapban egy cimboránál a kedvenceit készítettük együtt. Meg nálam mézeskalácsot. Meg megleptük Gét, csak áramszünet volt. Megleptük Tét. TCsV-t, amikor elment, TCsV-t, amikor visszajött. Ja igen, megleptek engem is szülinapomon. Az jó dolog!
Szeretünk főzni és meglepni.

- Voltunk tónál sokszor, telkünkön szalonnát sütni, a bandához csatlakoztak unokatesómék is, éjszakai fürdőztünk.

- Szőkülök. Tavasszal kértem egy árnyalat világosítást, sötétebb lettem, így elmentem egy kuponos fodrászhoz, oldja meg. Baromi jól néz ki.

- Gasztroenterológus nézett végig oda-vissza, nincs semmi bajom. Hadd ne ecseteljem, mennyi van! A város összes nyilvános mosdóját tudom már.

- Van új hobbim, a nigériai pálmamakettgyűjtés. Vagy nem az, de hasonló ritkaság. Őszhalánték szerint végre megtalálta a zsák a foltját, ők is jól járnak velem, én is velük. Imádom. Nem is akarom ecsetelni, kikapcsol, feltölt, felvidít, a legjobb hobbi.

- És hoztam egy döntést: nem akarok párkapcsolatot. Elhiszem, hogy mindenkinek létezik a saját igényeinek megfelelő, talán nekem is, de mivel nem találtam, én nem pörgök ezen többé. Nyáron volt egy próbálkozás Zével, de főleg mert ő annyira lelkes volt és szépen nézett, de hamar kiderült, hogy egy önző fax.  (Nem, nem az utolsó ropit lopja el, hanem azért hagyta el gyerekei anyját, mert segítenie kellett volna. Oh.)
Nem is vagyok monogám alkat, unom is az egyhangúságot, ugyanaz az ember, ugyanazok a pózok (ezt hogyan bírják 8-10-20 év házasság után az emberek? Ááááá!!!!!).
Szeretek kalandozni. De főleg semmi kedvem munka után, kultúra helyett esténként kettő helyett takarítani, mosni, főzni, nyaralást szervezni, csekket fizetni, kvázi anyja lenni egy nagyranőtt gyereknek. Olyanok is. Akiket ismerek korombéli pasikat, azok így képzelik el az ideális nőt, de könyörgöm, a XXI. század második évtizedének közepét tapossuk.
Anyagi okok miatt szerencsére nem szorulok rá.

- Tinder. Külön bekezdés. Amire kitalálták, arra tökéletes. Sőt, többet is nyújt.

Eddig is megtaláltak a szeretők évtizedek óta, de sokkal kényelmesebb így, és valljuk be, jobban kiválogathatók ekkora közösségből. És nem ciki a céges gyakornokot, ismerős tesóját kerülgetni utána.

TCsVexkollegina állította, hogy ez az én igényeimre lett kifejlesztve, sokat mutogatta, győzködött. Aztán nyár elején körülnéztem fent. És jött Csillagszemű. Technikája őstehetség, ’Meg’ óta nem találkoztam ilyennel. Sajnos nem bír időpontokat tartani, ezért leráztam, karácsonykor is írt, hogy ő újrakezdené. Most nem fér bele. És jött Szöszke, gyönyörű, 26 éves. Aztán már tudatosabban kerestem, végül augusztus óta Jogászhallgató és Műegyetemista került be állandóra a naptáromba. Egyik topértelmiségi család gyereke, remek vitákat lehet vele folytatni, az elnyomott nők helyzetéről hallgat előadásokat (és pénzkicsikaró hypenak tartjuk a SW-t és szerinte is félelmetes biciklizni. Hát nem összeillünk?), a másik egy zsenigyerek, akinek szerintem csak pozitív gondolatai vannak, de nem a tenyérbemászós, hanem a vidáman röhögős módon. Létra a környékemen lakó ifjonc, magas és csoda teste van, ideális reggelente. És Újszerzemény, a külföldi, aki eléggé tapasztalatlan, ehhez kért segítséget, hát örömmel.

---

2016-ra az egészségemet kellene helyrepakolni, nagyon sokat köhögtem idén. Kéne félretennem havonta egy közepes összeget, de ahhoz jobb fizetés kéne, mint a tíz éve évente 1-2%-kal megemelt fizum. Meg le kéne fogyni húsz kilót, de semmi kedvem fogyózni, ennél többet mozogni, úgyhogy nem fogadok meg semmit és ha kérhetem a felettes hatalomtól, Jóistentől, Univerzumtól, akkor jövőre ennél rosszabb ne legyen, sőt.

Na majd jövök egy 2013-mal és egy 2014 röviddel jövőre, izgalmas lesz összehasonlítani.

Tartalmas év volt, kíváncsian várom 2016-ot. Boldog új évet kívánok nektek!

2015 a Tinder sorozatok jegyében telt. Háttértévézek, reggel készülődés közben egy, este pakolás alatt egy, lefekvés után egy rész. Szeretek ráhangolódni karakterekre, hangulatokra. Nem bírom az akciós, üldözéses, zombis sorozatokat, elég izgalom zombikkal metrózni naponta, meg sötét utcán hazabandukolni. Az áltörténelmi sosem érdekelt, nagyon koncentrálóshoz nem mindig figyelek pl. hajszárítok, stb.

Magyarul könnyű, vidám, történet helyett helyzetekre összepontosító sorozatokat kerestem. A kedvenceim lettek:

Mozart in the jungle - Egy New York-i hangversenyzenekar élete egy nem százas új karmesterrel, fura zenészekkel, azonnal kedvenc lett, megnevettet (és kevés Mozart hallatszik benne)

The last man in the Earth - kezd nagyon lapossá válni, kap még egy esélyt később

Orange is the new black - Nők börtönben szemétkednek? Naná! :)

UnREAL - Egy tévéshow háttere, szarkeverés magas fokon, női vezetők, egy kis feminizmus, várom a következő évadot.

Breaking Bad - Hát ez zseniális sorozat a kábítószergyárossá vált kémiatanárról (avagy mit főz vegyészmérnök apám télen a világvégi telken, vajon tényleg pálinkát?), jó színészek, remek karakterek, gyönyörű felvételek. Pont ugyanannyira rossz a spin off Better call Saul

Episodes - Matt LeBlanc (Jóbarátok, Joey) "élete" Amerikai és angol humor keverve, kicsit nehezen emészthető együtt. Nem kaszálom, mert a karakterek viccesek, de nem véletlenül késhet a következő évad.

Modern család - Kezd ellaposodni, meg a szerelmi szálak feleslegesek

Agymenők - Vicces, de van még benne téma a legutóbbi után? Több geekség, kevesebb romantika jobban tetszene

Az Aranyélet egész komoly magyar sorozat lett, jók az alkotók, színészek, a Válótársak tuti nyögvenyelős lesz 1-2 részen belül, a The affair meg mindenki kedvence, csak én kapartam az arcomat, több esélyt is adtam neki pedig. Lehet (biztos), hogy túl sok érzelmi, szeretői viszonyt látok magam körül, ezek az életben mindig érdekesebbek, főleg ha mindkét fél megéléseit megismerem, mint az a nyűglődés, úgyhogy a sok ajánlás dacára megint kaszáltam. Bonest meg már csak akkor nézek, ha megvan a szinkron (hetente jön egy!), mert angolul érthetetlen az a sok orvosi-antropológusos kifejezés, ahogy beszéltetik a nőt.

Még hét sorozat van várólistán, ezekre nem sok időm lesz.

Apám, a rétes-krémes-lángos varázsában táplálkozó apám elkérte a zabos-fetás muffinjaim receptjét, annyira ízlett neki.

Apám, a cukorbeteg ch-szegény sütit?

2013-ban írtam évösszesítőt, azóta is piszkozatban áll. 2014-ben elkezdtem talán, de nem írtam meg. Hát kell ez idén?

Kicsi a világ rovatunkban Anyuék a világ végi erdőben túráznak, amikor I-be és Cs-be futnak bele az ösvényen. Hol máshol.

---

A viber egy csoda, ezer éve nem hallott ismerősöknél még szerepelek a telefonkönyvben, a viber meg felhoz hozzám egy fotót. Így réges-régi cimborák kerülnek elő.

Tizenhárom-tizennégy éve volt egy egyéjszakás kalandom egy helyes pasival. Most rámírt. Hogy milyen szép emlék és fantasztikus éjszaka volt, leírta pontosan, hogy miket csináltunk, és mi volt rajtam. Kicsit megtisztelő.

---

Miután megpróbáltam fájdalmasan lefagyott melleimet életben tartani, elhatároztam, hogy az aláöltözetek érkezéséig csak melegben mozgok.

Úgyhogy TCsV-vel elmentem az éves seregszemlénkre, ami sok-sokszáz ember, legalább a fele ismerős, régi bajtárs, extánccsoporttag, zenészek, több emeletnyi zene és tánc. Mindenki borul egymás nyakába, felettünk lebeg a szeretet és a valahová tartozás élménye. Hívnak más táncházakba, ajánlanak új zenéket, és főleg ropjuk.

Hét órát voltam ott, minimum négy és fél, öt órát végigugráltam, ha levonom a szocializálódást, cigizést, cimborákat.

Van itt még állóképesség valahol elrejtve!

Hátul parkoltam (mégis kocsival mentem, mert Té mégis lemondta az utolsó percben, ezért lemondtuk az előtte iszogatást, majd amikor visszavetkőztem, írt, hogy mégis menjünk inni Géhez, ami után már nem értem volna a fenti programra, bölcsen nem küldtem el a píbe, ezért lesz gyomorfekélyem!) a kis utcában.

Sétálok előre: 19- és 21évesbe botlottam, aki emlékszik 3-5 évvel ezelőtti történetekre, bizony, ez a két fiú sokat elszórakoztatott a táncok alatt, után, ittunk sokat együtt nálam és másutt, vittem őket haza, egy időben még egy csoportban is táncoltunk. Bizony, ahol annyira nyomult rám az akkor még 15,5 éves, majd már nagykorú volt, amikor több is megesett közöttünk. Amikor az apja megtudta a zsákmányt, vállon veregette a fiút, hogy ügyes volt. Az anyja rendszeresen szokott engem kiszolgálni egy boltban és mindig többet mér és kevesebbet számol, asszem nem okozott gondot nekik. :D

Évek óta alig látom őket, egyetem, munka, én sem járok le oda, ahová ők szoktak.

Nagy volt az öröm, azonnal újra együttlógás, cigik, közös táncok, közben sem abbahagyott beszélgetések. Nem is tudom, hármunk közül ki örült jobban. Jó volt nosztalgiázni velük.

Akivel kavartam, az félrevont, hogy neki mennyire tetszem még mindig, semmit nem változtam, meg a vágyai sem felém, menjünk fel hozzám. Röhögve leráztam, azóta sem változtam, nem vagyok rászorulva.

Okos pasi, kapcsolt, akkor legyen randi. Ezen is röhögtem. Ismer, úgyhogy egy csavargós-kajálós délutánban benne vagyok, úgyis tudjuk, mi lesz a vége. Állítólag azóta nem überelt senki, mert elképesztő vagyok, szerintem ez gáz a mai nőkre nézve.

De nem ez a lényeg.

Hanem hogy lelkesen mesél az új hobbijáról, már kétszer is volt:

Az én új hobbimba kezdett bele! És ugyanott, mint én, véletlen, hogy nem futottunk össze.

Ennyire nem lehet kicsi a világ. :)

Anno is beszélgettünk róla, mehetnénk együtt legközelebb. Vele bármikor, szívesen.

Hazadobtam a fiúkat, persze ő maradt későbbre, de direkt a többiek előtt hangsúlyoztam, hogy hozzá viszem haza és csak kirakom, nem kell újabb pletyka, bár mondjuk kettőnkről így is van és kíváncsi tekintetetek lestek.

Té felhúzta az agyamat, ennyit megemlítettem Cs-nek: csak nem gyerekesen viselkedett? Ismerjük. Úgyhogy dühlevezetésül áthívtam az épp velem csetelő Okosfiút, hogy holnap (ma) délben jöjjön át szórakoztatni, és mondhat még hasonlókat, mint legutóbb gyönyörűnek nevezett...

Áh, de jó kis este volt, lehetne több hasonló.

Akiben meg ennyi mozgás, élmény, ölelések, felcsillanó tekintetek hagynak morzsát is a depresszióból: na ő tényleg vegyen be gyógyszert.

Áruljátok el, miért barátkoznak velem emberek, amikor ilyen szépen ledagadtozom őket (Béká a legkevésbé sem az).

Részletek itt.

9 000-t a poncsón, hála Béká ötletének 40%-ot pár aláöltözéken és egy futófelsőn, és ma még megyek a hiperbe is!

Félreértés ne essék, a munkámmal vannak bajaim. Egyszerűen túl sok, szervezetlen, lásd korábban.

Nem vagyok hajlandó gyógyszert bevenni, mert régen is csak tünetileg használt, inkább megélem és megoldási technikákat találok ki. Drpr, egykori pszichiáteremnek hála az ilyen mélypontoknál fogom a saját hajamat és elkezdem kihúzni magamat a gödörből.

Ma keveset reggeliztem, sokat olvastam, leveleztem sokat fogyott lakberendezősztárral, aztán beöltöztem rétegesen és lementem futni.

Valójában a gerincműtétem és a kisebb bénulás óta nem voltam igazán futni*. Néptáncolni simán, szinte mindent, legfeljebb görcsöl, de a futástól féltem, hogy beborulok egy kerítésen ilyen instabilan.

De ment, inkább a hideg ízületek okoztak gondot, pedig bemelegítettem, erre több időt kell majd szánni.

És veszek pár melegebb ruhát, 10 fok alatt régen nem jártam ki.

Fura mód a farkasétvágyam hónapok után eltűnt, a bőröm puha, és mennék este táncolni, de rá kell pihenni a holnapra.

Bé legnagyobb karácsonyi ajándéka, hogy lemondta a mai színházat, amire ő hívott meg. Hát gyerekek, aki meghallotta, hová terveztünk menni, hangosan felröhögött, én csak szidtam magunkat. :D

Ez lemondva, TCsV depiből kirángatós shoppingolása lemondva, majd holnap bandázunk úgyis, és elégedetten kapcsoltam, hogy a törtfehér kötött poncsó-garbó, amit leárazva vettem karácsony előtt, épp 9 000 Ft-tal került többe eredetileg.

Megyek csirkét sütni, nyami.

*A futós applikációm előzményei szerint voltam azóta is párszor, egyik sem olimpiai kvóta szint volt...