Ezt írtam múlt csütörtökön, csak nem élesítettem.
Kóválygó zombiként éltem végig az elmúlt hetet.
Nem ettem, émelyegtem, szédültem, zúgott a fülem egész nap, ezt a csodás időt észre sem vettem hazafelé menet.
A Nagyfőnök azóta is minden nap megtalál, most is igazságtalansággal, kezdem irtóra unni.
A családom péntek este szólt, hogy buli vasárnap. Ha még egy kényszerkedves mosolyt ki kellett volna erőltetnem, ott ugrok Dunának, nemet mondtam.
Azt tudtam, hogy pár tényező ránt ki a mélypontból: sok alvás (felejtős, mostantól korábban dolgozom, megasz.pás egy éjjelig kulturálódó embernek!), gyümölcs, mozgás, keksz és hogy pár hétig kivételesen ne legyek mindenki ingyenpszichológusa és főbalekja ne segítsek mindenkinek úton-útfélen. A kötelező kollégás visszajelzésből is az jön le, hogy túl sok szívességet megteszek, ami nem dolgom. Illetve egyik nap családi találkozó volt a városban, és evidens, hogy majd átautózom az egész városon egyik külvárosból másikba, hogy aztán kocsival visszahozhassam őket, majd ugyanez vissza. Amikor nekem a belváros pár metrómegálló. Úgyhogy felejtsenek már el, hogy én vagyok a megmentő, náluk négy(!) autó jöhet szóba. Metróztam azért is.
Té rákérdezett, mi a baj, pár szóban vázoltam a munkahelyi szemétkedést. Erre kifejtette, hogy a magánéleti gondjaim lesznek az oka, ne pasizzak pár hétig. Kitöröltem a begépelt anyázást és végül nem küldtem a picsába, csak jeleztem, hogy nem kértem tanácsot. Tőle. Aki a megalázó kapcsolatába kapaszkodik görcsösen, én már rég leléptem volna onnan. És a magánéletem sosem volt ennyire hozzámillő, ezen nem is akarok változtatni, harmónia, örömforrás, tisztelet, vidámság. Én így vagyok önmagam.
Az alvás nem jön össze.
De pénteken már gerinctornáztunk.
Szombatig bőgtem, akkor már majdnem nekiindultam, majd ha emberek között leszek és mozgok, az segít, de az ónos eső leállított.
Csillagszemű természetesen lemondta pár órával korábban: a nyár után kap még egy esélyt elfelejtjük.
Létra is lemondott munka miatt. Műegyetemista vidéken. Jogászhallgatót vidékre küldték tanulni. Újszerzemény beteg volt még hétvégén. Szöszke irogat, de az előzmények fényében kicsit távolabb szeretném tartani még.
Úgyhogy tettek mezeje, felmentem az appra, ahol megtalált a város legszebb fizikusa, hamar randiztunk is. Nem szokásom, de a kötelező körökhöz sem volt kedvem.
Teljesen odavan a fenekemtől, ezt ezerszer hangsúlyozta. És azt is, mennyivel szebb vagyok, mint a fotóimon. Ő meg pláne.
Rég kaptam masszázst, felüdítő volt. Úgy kellett leráznom 3 óra után, átmentem egy nagyot táncolni, csak a normálisokkal, meg a 24évessel (anno 21) B-terveket szőni. Ő belevág a nagy kalandba, én is hezitálok.
Hétfőn a csapat, akiknél negyed évet dolgoztam, összeröffent a kedvemért, körbevettek és még egyszer megköszönték a munkámat, a vidámságomat, kaptam ajándékot és körbepuszilgattak. Szerettem velük dolgozni, megható volt, én is improvizáltam egy kis beszédet. Remélem, még dolgozhatok velük.
Összejöttünk négyesben, a Nagyfőnök, aki helyettesített, meg az ideiglenes főnököm, aki szembedicsért, hogy ennyire más stílusban is lehet ezt a munkát végezni, heti egy egyeztetéssel milyen gördülékenyen, gond nélkül, lightosan végigvittem minden feladatomat, nem problémáztam semmin, és a kedves, pozitív, vidám természetem felvidította őket, szívesen dolgoztak velem.
Ugye, mekkora hatalma van a pozitív visszajelzésnek?
Nagyfőnök végighallgatta, aztán meghallgattuk a helyettesem tapasztalatait, majd az én véleményemet egyáltalán nem. Érzem a fontosságomat a cégnél.
Kaptam mentort viszont. Olyanja van sokaknak, keresik is a lehetőséget, csoda, hogy én is kaphattam, kiválasztottam a legambiciózusabb nőt, már el is kezdtük.
Este volt az egyik nagy-nagy buli, amit minden évben várunk, de én inkább csecsemőpózban bőgtem az ágyon, pedig Fizikus is látni akart, nagyon nem jó ez így.
