Egyre többet gondolok Gogolra.
Onnan tudom, mennyi az idő, hogy a Qatar Airbus A330-asa elhúz fölöttem.
Mára volt randink Kócossal. Jelentkezett, hogy már három körül érkezne.
Fájó szívvel, de leállítottam, megbeszéltük, hogy 4-5 hétig ne találkozzunk. Kurvára fog hiányozni (meg a szex is).
Ő még két hétig emberek között dolgozik, én meg félek. Nem a betegségtől, hanem hogy asztmásként beüthet. Akinek volt már pár légszomja, megérti.
Cicám megmentője megkért, hogy ha kórházba kerül, menjek át a macskáihoz. Én meg fosnék belépni egy garantáltan fertőző környezetbe. Átgondolom erősen.
Nem látom az empátiát kisvárosi, kvázi biztonságban lévő kollégáimban, mindenképpen azt akarják, hogy bent intézzek el öt perces feladatokat. Mondjuk a veszélyeztetett környezetű főnökömnek 70 km-t kell jönnie ugyanezért. Írom az indokokat, hogy gondolják már végig, mi nem menne digitálisan vagy egy futárral.
A beszerzésünk eddig is összeomlás szélén (már csak pár év, és beszereznek egy sima kávéfőzőt Budapesten!), most pláne, négy számot egy hétig kell könyörögni, én meg tartom a hátamat.
Ami viszont feldobott: áttettük a gyakorlós nyelvtanfolyamot online, videochatre. Végre beszéltem valakivel!
Hatékony volt és kicsit kilendített a mélypontról tegnap.
Elkezdem feldolgozni a romlott romlandó élelmiszert, ma banánkenyeret sütök, ha megtalálom Milonka receptjét, narancsot facsarok és kenyeret eszem, még nem tudom, milyen formában, de nem akarok felfordulni a sok magas gi-s szénhidráttól.
Holnapra jöhet tejfölös kukoricás tésztasaláta és grillezett csirkecombfilé. Azt jobban várom.
