Tobber életblogja

Tegnap kipakoltuk az összes ruhásszekrényt, gardróbot, megtaláltuk az emlékbe eltett 5-6 régi kedvencet.

Három tenyérnyi mini sport topocskák, szűk farmerek, Barbiera jó felsők.

49-50 kg voltam (171 cm-sen, húsz évesen), lemértem a nagy kedvenc Diesel farmerom derekát: 64 cm!

Bakker, akkora voltam, mint egy modell, de dagadtnak láttam önmagamat!!!

Mi a fenét rontottam el?

De utálom most magamat.

És úgy egyébként: mi a fenét csináltam az elmúlt 25 évben? :D

Idegesít ez is, a munka bizonytalansága is, ma megint rámsózott egy alig ismert kolléga egy feladatot, miért, ki engedi, hogy én legyek túlterhelve?

Az előző munkahelyemen kb. három poziban voltam, az előtte lévőre utánam egy nyolc és egy hat órásat vettek fel a helyemre, előtte én vállaltam be már az elején kettőt (nem is ment, felmondtam).

Gyűlölök bent panaszkodni, pedig látom, itt azok vannak megkímélve.

De ha ez az új feladat tényleg egész emberes, nyolc órás meló (és helyettesem sem lesz), akkor egyszerűen összeomlom.

Mindenkinek ilyen a munkája?

15 ember 15 félét mond, nem áll össze a kép. Annyira butának érzem magamat, mint rég nem.

Vajon más is érez ilyet a munkája során?

El vagyok keseredve.

Mióta az új igazgatónk van, elmúlt a reggeli rosszullétem. A gasztrós doki szerint is idegi alapon volt.

Erre most visszatért. Nehezen dolgozom feszült környezetben, kifakadó kollégák közt, állandó a panasz. Én is tudnék, de attól senkinek nem jobb, ebéd közben pl. inkább nevessünk egyet, felvidítóbb, én igénylem...

Ma 73 éves Anyu. Kis hiperaktív. Tegnap estére áthívtam, odaadtam neki vagy 30 ruhámat, blúzomat, még ennyit félretettünk a nagynénimnek (meg tegnap dumcsiztam a másikkal, de ő nem férne bele sajna), majd este tíz felé belémállt egy olyan fejfájás, hogy megkértem Anyut, ma folytassuk.

Csak holnapra érkezik meg az ajándéka, szeretne egy olyan gurulós bőröndöt, ami Bének meg nekem van, leszakad a válla a sportcuccai cipelésétől. Lemérte az uszoda öltözőszekrényét, nem bízta a véletlenre. :D

Szóval ma a kondim után folytatjuk, gyűlik az adományboltos kupac is, meg a kuka mellé kiteendők is. Rendkívül jó állapotúak a ruháim, sajnálnám kukázni.

Remélem, ma megleszünk, csütörtökön folytatom a fiókos komóddal, aztán jön a hálószoba, na az izgi feladat lesz, egy óriási feketelyuk az a hely.

Legalább otthon legyen rend.

Reggel egy épp kirúgott kolléganő átküldött egy vonzó állásajánlatot, szerinte meg kéne próbálnom. :O

Ha azt nem is, néha elgondolkozom az önéletrajzom frissítéséről, bár egyelőre nem tervezek lelépni. De azért nem ártana, legalább átgondolnám. Ha 20-25 feladat van a nyakamon, akkor hányat korrekt beleírnom, hogy ne csak mancikának tűnjek, de ne is tűnjek irreális szuperhősnek, akármennyire is az vagyok?

Befelé fordulós hétvégét terveztem, pedig cimbik hívtak bulizni. Kócosra hivatkoztam, valójában menstruálva sem emberekre, sem kondira nem vágytam.

Péntek este olvasgattam, szombaton mostam és pakoltam, aztán átjött Kócos, szokásos..., aztán vasárnap délben áttoltunk egy szekrényt, őt szélnek eresztettem, én még tologattam növényeket, cicabútort, egy hatalmas zsák szemetet összegyűjtöttem, végül befejeztem egy ékszert és sorozatokat nézegettem. Kaszáltam párat az elmúlt évben, adtam 1-1 újabb esélyt.

A héten is helyettesítek és lövésem sincsen, merre induljak a feladatommal, akit gondoltam, az felmondott.

Ma szelektálom a komód tartalmát és megpróbálom megjavítani a fiókját, holnap Anyu szülinapját ünnepeljük, szerdán iszogatunk az exkollégákkal, pont ekkorra szerveztem az asztalost, hogy garanciában javítson ki ezt-azt, szóval Anyut odaküldöm, megyek endokrinológushoz végre, aztán szombaton is munka van, utána randi Kócossal, vasárnap meg strandolunk.

Kicsit antiszoc lettem, gyomoridegem van a munkától, illetve a benti hangulattól...

Két éve leadtam a számomat egy nyelviskolában, ha társalgós spanyol indulna, szóljanak.

Hát szóltak, hogy akkor másnap mehetnék.

Én meg két éve nem szólaltam meg a nyelven, három mondatot nehezen makognék össze, pedig csak A2 szintű...

Ha lett volna egy hetem átolvasni a füzeteimet, mentem volna. Na, legközelebb.

Pedig épp a hétvégén írt rám a mexikói fiú (spanyolul), tinderes liezonom, hogy még mindig Németországban él és mennyire szeretett velem lenni és leírta, hogy milyen ruhákban voltam, miket beszélgettünk, mit küldtem a szülinapjára, milyen szép emlékei vannak rólam.

Jesszus, megmarad rólam bárkiben bármilyen emlék?

Sokszor bánt a gondolat, hogy nem emlékszik rám senki, vagy nem gondol rám jó szívvel. (Spontán jön, nem tehetek róla, na.) És ezek igazán jólesnek.

Meg amikor az ezredik búcsúztató után valakinek eszébe jut megköszönni, hogy megszervezem, pedig nem feladatom, van, hogy két mondatot nem váltottam az illetővel, hitelezek bő tízezret alkamanként, albumot szerkesztek, sütiért rohangálok, összefogom, stb.

Nem várom el, de jólesne máskor, mástól is.

Nagyon negatív bent mindenki, feszültségek, fúrás, kiégés, lelépések. És nem figyelünk egymásra.

Nem jó így.

Imádom a sárga színt. És végre újra divat minden, ami sárga.

A nyolcvanas években volt menő napsárga hátizsákom, már ronggyá hordtam, foltozgattam, de ragaszkodtam hozzá.

Erre most semmit nem találok, ami tetszene magamon. :D

Szóval vettem egy csini midi sötétkék kaftán/ingruhát (lexarom, hogy a midi hossz erősít, mert a hosszú meg nagyít, a mini meg nem áll jól), hozzá egy mustársárga miniretikült, ma már abban jöttem dolgozni. Senki nem látott évek óta szoknyában.

De nincsen sárga ruhám. :(

:'DDDD

https://ramequin.blog.hu/2019/07/31/nem_tudom_hogy

Csak a tisztánlátás kedvéért: Ramequinnek szép az arca, a gyerek meg kicsit sem lányos, ám gyönyörű. :)

És Bé meg a hajfesték kapcsán megjegyezném, hogy még neki sem tűnik fel, hogy 4-5-6 skálán mindenféle hajfestéket használok, annyira egyforma barna lesz mindtől a hajam. De az őszt a Color expert fogja be leginkább, imádom.

Azért esik az eső, mert szerdán kocsit mostam.

Két héten belül hárman találtak meg azzal, hogy valójában ők nem szeretnének gyereket. Három nő. És ennyi, akkor ne vállaljanak. Koráltolt emberek stigmatizálnak, de azok minden mást is.

Izgalmas figyelni, ezeken az agyalásokon én is átmentem anno.

Kócos(25) is pedzegeti, próbálom nem befolyásolni, még nagyon fiatal.

Btw.

Egyik kollégánk megdöbbentő, hányadik gyerekét várja, meghökkent mindenkit.

Oké, semmi közünk hozzá, csak nem értjük.

És valszeg ő sem minket...

Ma van a nemzetközi gyermekmentes nap.

Ez meg vicces görbe tükör akárhogyan is:

https://www.facebook.com/Gyermekmentes.Ovezet/

Itt az új ikea katalógus (egyelőre csak USA):

https://onlinecatalogue.ikea.com/US/en/IKEA_Catalogue/?_ga=2.139309619.1016503131.1564500919-928792728.1547290648&fbclid=IwAR38KEkARWvPPIFBJdMZwA9Lj3PMKrmt6qMEZMapo4yCgZiAkTtuRqz71e0#/pages/16

Végre mély színek. Ami egyáltalán nem jó a kicsi lakásomhoz. :D

---

Döntöttem, a nyaralós pénzemet inkább a lakásra költöm (nem egy földhözverős összeg!). Van egy 22 éves drabális fenyő ruhás szekrényem, meg egy 19 éves fenyő keretes tükröm, meg u.ilyen fiókos komódom, amik nem is néznek ki már túl jól, meg nem is szeretem igazán. Meg a konyhába beállítottam egy szekreter+szekrényt, jó lesz kamraszekrénynek. Valójában egy fekete luk, amit oda elteszek, többé nem veszem elő. Ergo felszámolható.

Meg a sarokkanapén még mindig agyalok, szeretem a kis Klippanomat, de nem lehet végignyúlni rajta...

Szóval lenne mit kidobálni, meghirdetni, utána meg kitalálni, milyen fukcióhoz mik kellenének. Legszívesebben üresen hagynám ezeket a területeket, mert irtó pici a lakás, én meg öreg koromra szeretem a levegősebb tereket ellenben a macskának kell egy szekrénytető, ahová elbújhat és leskelődhet, de a ruháknak kellene némi hely. Bár van a hálóban is temérdek a polc, akasztó, de oda kényelmetlen pakolni, meg onnan öltözködni reggel.

És tükröket akarok, még.

---

Csak úgy: Ma megint bőgtem a cégnél.