Tegnap kipakoltuk az összes ruhásszekrényt, gardróbot, megtaláltuk az emlékbe eltett 5-6 régi kedvencet.
Három tenyérnyi mini sport topocskák, szűk farmerek, Barbiera jó felsők.
49-50 kg voltam (171 cm-sen, húsz évesen), lemértem a nagy kedvenc Diesel farmerom derekát: 64 cm!
Bakker, akkora voltam, mint egy modell, de dagadtnak láttam önmagamat!!!
Mi a fenét rontottam el?
De utálom most magamat.
És úgy egyébként: mi a fenét csináltam az elmúlt 25 évben? :D
Idegesít ez is, a munka bizonytalansága is, ma megint rámsózott egy alig ismert kolléga egy feladatot, miért, ki engedi, hogy én legyek túlterhelve?
Az előző munkahelyemen kb. három poziban voltam, az előtte lévőre utánam egy nyolc és egy hat órásat vettek fel a helyemre, előtte én vállaltam be már az elején kettőt (nem is ment, felmondtam).
Gyűlölök bent panaszkodni, pedig látom, itt azok vannak megkímélve.
De ha ez az új feladat tényleg egész emberes, nyolc órás meló (és helyettesem sem lesz), akkor egyszerűen összeomlom.
Mindenkinek ilyen a munkája?
15 ember 15 félét mond, nem áll össze a kép. Annyira butának érzem magamat, mint rég nem.
Vajon más is érez ilyet a munkája során?
El vagyok keseredve.
