Életmódtanácsadásba kezdett egy alapjában szimpatikus ismerős anyuka. Ellenben minden posztja arról szól, hogyan fogjuk fel pozitívan, ami xar. Egy ideig ez oké szerintem, amíg általunk nem befolyásolható körülményekről van szó, mint az időjárás, node amin változtathatnánk, pl. az unalmas házasság, azt nézzük már kritikusan. Meg példákat hoz, hogy min nem kéne valakinek felháborodni és szépen degradálja mások gondjait. Hát pedig régen aranyos volt. :(
---
A környezetemben lévő anyák 80-90%-a boldogtalan. A nyári szünet még rátesz egy lapáttal szegényeknek. :( Nézem a cégnél, minden nap panaszkodnak, belerokkannak, belesavanyodnak, csalódottak, végleg elsüllyednek, beleöregednek a gyereknevelésbe. Folyamatosan megy a kesergés, hogy nincs felnőtt életük, nincs idejük magukra vagy akárcsak aludni évek óta, mindig csak a problémák jönnek, szomorúak, elhanyagoltak, valahogy sosem hallom, hogy a gyerek egyébként mennyi öröm lenne. És ez nagyon elkeserítő. :( Tényleg ilyen anyának lenni? Olyan elszomorító látni őket. :(
Van 10-20% laza, azok számomra is szimpin (mintha közöm lenne hozzá!) helyén kezelik a témát, persze ők is imádják a gyerekeket, csak nem vesznek el a mindennapokban.
---
Háromgyerekes anya beszólt, hogy hogyan merek nutellát enni, pálmaolaj, blabla. Mondjuk évi egy kis üvegnyit eszem meg, és a Föld nem abba fog belerokkanni, hogy kivágtak emiatt ősnövényzetet, hanem például abba, hogy ő meg három gyereket kizárólag autóval furikázik a főváros tüdeje erdős agglomerációból és elfüstöl több hektoliternyi benzint a légkörbe évente, meg megveszi a millió játékot, palackos italokat, nézzünk csak körül átlag gyerekes bevásárlásoknál, mi mindenből lesz szinte azonnal lassan bomló hulladék. Eretnek mondás, de a gyerek hatalmas környezetszennyezés, ne szóljon már be a nutellámért, cserébe gyalog-metróval járok, egyáltalán nem iszom pillepalackból meg szívószállal, nomeg ő sem Pest megyében termelt rizst, banánt, narancsot meg avokádót eszik. Grrrr.
---
(Bocs minden jófej meg odafigyelő anyától, van néhány igazán jófej is a környezetemben, meg aki nem élete kizárólagos hivatásának tartja az anyaságot és nem rokkant bele, meghát élje az életét, ahogyan akarja. Szívesen beszélgetnék egyikükkel, miért alakult így, de ennél nem sok érzékenyebb téma létezik...)
---
Egyre jobban felőröl a benti bizonytalanság, bár a munka sokkal kevesebb, nem tudom biztosra sem a saját jövőmet, sem az új feladataimat. A kis csapatom nagyját leépítették-áthelyezték-elpályázott, elvesztettem a tyúkanyóságomat! :'( A feladatokat is átstrukturálták, kicsit elveszettnek érzem magamat. És lehet, hogy át is költöztetnek minket a szép kis napsütéses, zöldnövényes mini open space-ünkből. :(
Jó lenne kívülről rálátni. Vagy kicsit időutazgatni. Ááá, de akkor visszafelé utaznék, megmondanám a húszéves magamnak, hogy ne parázzon már ennyire. :D
---
Tegnap annyira lent volt a vérnyomásom, hogy fél nap majd' elaludtam az irodában, nem bírtam hazaindulni a szédüléstől, be kellett dobni egy ötödik kávét és várni, míg hatni kezd. Egyik kollégám szintén. Tudtuk, ha a hármas metró levegőtlensége még rárakódik, elveszünk.
---
Anyut megkértem, ha megy a háziorvoshoz, irasson fel allergiaszereket, meg izomlazítót, kenőcsöt, vastablettát. Hát nem sajnálta a doki: egy fél évnyi adagot felírt mindenből, a hat doboz Mydeton meg sztem évekig kitart. :D
