Valamiféle divatot teremtettem, három ismerősöm van kórházban különböző okokkal.
---
Tegnap nagy flow volt, végül 2,5 órásra hízott tájékoztató és párbeszéd a cégnél, az elején kavargó hóviharral, a végén napsütéssel. Mondjuk előbbi az emberek lelkére fordítva hatott.
Aztán milliárd munka, úgyhogy minden nap túlórázom, de ez legalább izgalmas volt (ma reggel kezdhettem a lecseszésekkel, hogy miért nem csináltam meg az ő aktuális szívességkérésüket, fszm).
Onnan tudom, hogy valami nem stimmel, hogy halálra zabálom magamat minden este. Több keksz, vagy sport kéne (majd ha végre nem köhögök). Vagy kevesebb sunyi alak, de ebben ugye nem bízhatok.
---
Nem veszi be a gyomrom, hogy SzÉP-kártyára (pláne MKB-sra!) kérjem a cafetériámat, viszont ha félreteszem az önkéntes nyugdíj-megtakarításomba öregkoromra, akkor 93 000 (ismétlem: KILENCVENHÁROMEZER) forinttal több adót fizetek, mint a SzÉP-kártyánál.
A jó büd.s tudjátokkit!
Beadom a derekamat, meleg ételt a céges menzán leeszem, szabadidő mehet kondibérletre, szálláshelyre átirányíthatom, ha wellnesseznénk. Én is egy szemét leszek, a rendszert támogatom.
Nyugdíjra meg megy a (szét)adózott pénzemből.
---
Kicsit kezdem unni a párkapcsolati drámák drámai előadásait, 1. hagyja el, ha nem jó vele, 2. senki nem változik meg, 3. miééééért személy szerint engem találnak meg ezzel?
Megint ghostingolt egy kollegina pasija, akit ő már leendő apának tekintett.
Gé elhívott kávézni (azaz én valami biolevet iszogatni) délután. Lelkiztünk kicsit (itt Bé felröhög. Én és a lelkizés).
Ejj, de nem tudok okosat mondani azon kívül, hogy randizgasson inkább 24 éves íííírtó potens és bókolós/kényeztetős kockahasú egyetemistákkal.
