Lehet, hogy most értem egy remélhetőleg rövid mélypontra tizenév után.
Jelentkeznek az emberek, várják a szokásos lelki támaszt, meg csak terhelnek tovább a gondjaikkal, és nem bírok többet befogadni, átérezni, megérteni, bármit is mondani és a lelkükre figyelni. Nem érdekel most!
Most is egyik köremailezésünkben játssza az értetlent Té, és fáradt vagyok a píbe küldeni, pedig degradálja más véleményeit, más idejét, más döntéseit. Tudom, hogy a feszkóra provokál, de aki 40 körül ennyire gyerekes, az pszichiáterhez menjen.
Letudok ezer csetet, újabb ezer jön.
Nincs kedvem mozogni menni, pedig tudom, hogy az segítene a legeslegtöbbet, na majd holnapután úgyis megyünk 6-7 órát, ehhe.
A mandarint is facsarón csavarom lustaságból.
Kibontottam a meglepi ajándékokat, amit reggel Anyu leszállított. Van benne kb. két tonna édes aprósüti, amikor egyetlen egyet sem eszem belőlük. Soha. Van lakberendezési tárgy, ami egyáltalán nem a lakásom színe, anyaga, papír édességkínáló, de vagy 15 főre (évente egyszer sütök ennyit), tortakészítéshez, habok készítéséhez kellékek, tortát évente egyszer sütök, tejszínhabnak idejét sem tudom, még kávéba sem tennék, meg egy tortadíszítő nagy izét, amit tuti, hogy másra fogok elhasználni, de abban legalább kiélem a kreativitásom.
Szóval cukik, meg kedves, hogy valamit akarnak, meg tudják, hogy valamit ügyeskednék, de tényleg eszükbe sem jut, hogy egyébként imádom a textileket, azok festegetését, kötni, horgolni, kézzel varrni, kávét inni (üresen), olvasni, hajat bizgerálni, sminkelgetni, vagy csak megkérdezni...
A szüleim ajándékának örültem.
A levest (nekem!) lefagyasztottam, hátha a közben szintén totál beteg Újszerzemény megkóstolna valami magyart, jeleztem neki, hogy van süti, ő meg hogy semmi étvágya. Lefagyasztottam husokat, azok mennek Gé kutyáinak, szorri, de csak frisset és kb. csak csirkét eszem egy ideje.
Holnap el is megyek vásárolni lazacot, vagy valami értelmeset.
Ugyanitt nagy mennyiségű süti átvehető, mert kukába fog menni! Valaki?
