Sokat gondolkoztam, betelt a baráttár.
Baráttár.
Egyszerűen nincs energiám, időm ennél több ember életében haverként, barátként szerepelni. A meglévőkkel sem tudok annyit foglalkozni, mint a lelkem szeretné.
Hálás vagyok az internetért, az emailért, nem csak mert évekkel ezelőtt itt sok jó embert ismertem meg, hanem a meglévőekkel is könnyebb kapcsolatot tartani, feltenni a rendszeres hogy vagy kérdést, ha nincs is időnk mindenkivel heti traccspartira.
De multinál, szem előtt dolgozva, tömeghobbit űzve sok jó ember sodródik felém, akik további jó embereket hoznak magukkal. Egy ideig próbáltam mindenkire rászánni az általam gondolt energiakupacot, de nem bírtam.
Idén is próbáltam távolságtartani, mégis a legutóbb hatalmas öleléssel és két puszival fogadó, egyébként szerény és visszafogott gyógytornászom, egy edzésről a közös erőgyakorlatoknál megkedvelt edzőtárslány, vagy egy valaha törzshelyem textilbolt eladólánya közelebb került. És még tucatnyi szatellit, aki jönne, érdeklődne, programot szervezne.
Csak valahol elveszett így is a világkizárós-elmélkedős kreativitás, amihez csend kell, amiből a hússzor lefejtett párna, sál, fülbevaló után mégis valami kerek egész születik.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt.
Hát, amikor nem bántanak, akkor szeretem az embereket...
