Ma visszautasítottam egy vadiúj xc70-est... Na jó, csak az anyósülést, meg egy fuvart. A kocsit elfogadtam volna. Bár sztem az életben nem tudnék vele leparkolni... (Majd egyszer elmesélem kecses tűsarkús kiszállásom történetét nagyutazó batárnagy autójából...) :-D
Fülemben szólt a zene a lépcsőházban, mikor hallom Szomi mély hangját. Visszanézek, ott jön mögöttem. Csacsogtunk arról, hogy hova a fenébe járok én ilyenkor korcsolyázni, aztán meséltem neki a maratonról, amire tegnap kb. semmit nem készültünk, mert fontos pletykálnivalónk akadt BS-sel (na jó, Jat kedvéért mentem 5 kört elnyújtott lökésekkel, térdrogyaszt, előrehajolva. És rájöttem hogy a gyorskorisoknak azért a derekukon van a kezük sokszor, mert fázik nekik. Nekem is.), szal a 200 km hallatán Szomi arcát látni kellett volna!! :-)) (Bár nem először látok olyan reakciót, hogy "ez nem normális"...) Aztán felkínálta, hogy elhoz valameddig, de visszautasítottam. Aztán szóltam, hogy tudom, hogy máshoz bezzeg átjár borozni, mire felkínálta, hogy hozzám is szívesen! :-D Tudom...
