Nahát, ha mélypont, akkor legyen pokoli! Pasi nem akar velemköltözni. Rákérdeztem egyenesen, mert nem mert beszélni, de látszott rajta, hogy baja van. Túl jól ismerem.
Mert tudja, hogy én már (öt év kapcsolat után) gyerekeket is szeretnék lassan. Ő viszont most kezd karrierbe a következő években, és nem akar olyan apa lenni, aki csak aludni látja a gyerekeit. Pedig szerinte jó anya lennék, helyes értékrenddel. Meg szeret is. Meg tisztel. Meg sokra tart.
Megkérdeztem, hogy hallott-e már olyanról, hogy a baba jó időben érkezett? Hisz most lakás, aztán saját tulajdonú iroda, aztán autó, aztán nagy utazások... Persze ő ráér akár 20-25 évet is várni. És tudja, hogy én nem. És nem akar feltartani.
Nem fog... Épp említettem pénteken, hogy majd kifejtem, mi lenne velem pasi nélkül. No most majd kiderül! :-(
(Első gondolat: nem fogom kibírni. Hatalmas támasz volt a hidegen gondolkozó fejével, a reális meglátásaival. Ha magam lennék, akkor tuti beleőrülök a saját hülyeségeimbe!!!)
Na ja. El kéne húzni pszichiáterhez, S.O.S., a múlt hétre ez már sok volt betetőzésnek. Itt bőgök a monitor előtt. Meg tegnap fél éjjel a mosdóban. Meg a szokásos gondolataim támadnak. Pasi meg sajnál. Kedves tőle.
