Tobber életblogja

Egész konkrétan így megbeszélek home office-ban, csak a cirmosom nem tűrné azt a szép sapkát:

https://www.instagram.com/reel/CIyz-ViDdSo/?igshid=YmMyMTA2M2Y%3D

Szüleim forszírozták a húsvétolást hármasban. Féltem őket a covidtól, de ő döntésük kell legyen (értenek a biológiához). Anyu pogácsája már rég nem finom, de más sütije sem igazán. Beszéltem vele, hogy vegyen minőségi alapanyagokat, nem tudom, hol rontja el, hisz a kisujjában volt régen. :(

Furák lettek. Apám többször megdicsért, pedig a legkevésbé sem ilyen alkat. Az esküvőre készített és tesztelni felvett ékszeremet (a tűsarkúmat is teszteltem, soha többé noname cipőt, abban tuti nem fogok táncolni!). A süteményemet, majd lecseszte Anyut, ő miért nem süt olyat (sütött már). Hogy hazafelé beugrottam a kertészetbe (pusztán miatta, ugye!), de még nincs a kedvenc növényéből, pláne húsz tővel, vittem volna.

Mondta, hogy menjünk a közeli szuperszép parkba. Hát, tűsarkúban, harisnya nélkül nem szívesen. Hogy együtt nézzük meg a Bosch-kiállítást, akinek mindketten nagy rajongói vagyunk és néhány festményárverésen túl nem néztem vele festményeket huszonéve.

Tuti öregszem, fura emlékek ugranak be. Hogy a Pradoban fél órára leráztam a fiúkat, mert a Gyönyörök kertje minden részletén hosszan ámultam. 1500 körül festette, hát hogy lehetett ekkora fantáziája 500 éve, amikor pár évvel korábban Mátyás épp reneszánsz festőket, szobrászokat hívott be hótunalmas portrékhoz? (És ez volt a trend még úgy 3-400 évig.)

Meg az ugrik be elfeledett 35 év után, hogy mennyire utáltam a telket, és csak szüleim korosztályával tudtam haverkodni, de egyszer lejött a szomszéd bácsi unokája és addig cukkoltuk a másik szomszéd bácsit (a bácsi milyen sértő már egy miniszteri főtanácsosra meg egy végtelenül művelt, remek humorú mérnökemberre?) kopott kék tréningnadrágját, míg elkértük és varrtunk rá sárga anyagból térdfoltot, meg a fenekére egy tűsarkú nyomát, mintha épp fenéken...

És ő büszkén hordta.

Nagyon szerettem, a diplomám utáni vacsorára is elhívtam, ő is viszont a késői lagzijára.

Kócosnak vettünk (felesben) elegáns szövetnadrágot és csini inget, jól áll neki. Sütögettünk, filmeztünk, holnap cimbikkel társasozunk, rá kell készülnöm a közelgő totális túlpörgésre, előre félek (és beosztom a Frontinomat).

Az estéket is beosztottam, minden este három feladat a max., ne torlódjon fel a túlórák után.

Csak ezen a három héten legyünk túl.

(Oh, ez piszkozatban maradt a hét elején.)

…és aztán pénteken a tánc előtt odaugrom két órára a csajokkal választási csalódás koccintaniból hajnalig röhögés, vállalhatatlan éneklés és kínos videók születtek.

Szombaton a jogsit és autót szerzett havernővel gyakoroltuk a vezetést és tankolást a lelkes Kócossal. Profin megy neki csak parázik.

Aztán megvettük az ajándékokat és szétfagytunk, hogy vasárnap a piknikezős lánybúcsún ismét szétfagyjunk. Ellenben akikre számítottam, nem voltak viszont a kedvenc havernők igen és ők erősen feministán hagyták a témát. Szerencsére.

Kócossal foglaltunk szállást és az esküvő másnapján bejárjuk a környéket. Utána két nap céges elvonulás, ÉS az Éves Nagy Beszámolás ÉS az új feladataim élesben, hát, lövésem sincsen, hogyan ugrom meg. Kócossal néztünk tengerparti szállásokat és repjegyet júniusra két nap szabival megoldva. Csajokkal egy hét fixen nyár végén.

Kezd újra felpezsegni az élet, örülnék, ha hosszan így maradna.

(Nem, nem én vagyok a passzív, duzzogó kiskirálylány, aki nulla szervezéssel beesik a bulikba és várja, hogy beülhessen a készbe. Mondjuk az ilyen embert nem is értem, kinek képzeli magát?

A lánybúcsút hárman szervezzük, én gyűjtöm a pénzt, veszem az ajándékot, gyűjtöttem a fiúktól a vicceseket, összeraktam a játékot, szereztem vicces papírt. Én gyűjtöm a nászajándékra a pénzt, mert együtt adjuk, én készítek dekort, amibe beletesszük (és én is fizetem), a lapot, hitelezek, stb. TCsV huszonsokemberes meglepetésére szintén hárman tettünk össze mindent, intéztem a dekort (saját pénzből), vettem az összedobott pénzből és annál jóóóval többől a kajaalapanyagokat, kentük a szenyákat és pörgettük a dátumot, én pörgettem fel egy kertipartiszervezést, jófejségből hetente intézek a kollégáknak egy programot hellyel, parkolóval, szolgáltatóval intézve, szervezem kolléga apukájának temetésére a koszorút.

És szeretek szervezni. Szóval nem. Nem vagyok egy passzív és negatív pin@, jó?)

Ma megkaptam az új csapatom két tagjától, hogy mennyire vidám velem egyeztetni, feladatozni, mert jókedvű vagyok és nem szívom le más energiáit, sőt. Pedig igazán mélyponton érzem magamat, de ezt megtartom ide.

Tegnap már nagyon bőgtem, iszonyatosan kimerültem, és lassan rámborulnak a munkafeladatok és megfulladok alattuk, pedighát ugye nekem semmi dolgom…

Tegnap meghalt keresztapám.

Nézegetem az életműdíja után készült videóinterjút vele.

Hétvégén egy kolléganőm apukája.

Emlékezést szerveznek nemrég elhunyt zenésznek.

Apám állapota még mindig rossz, az orvosokat átveri, majd továbbra sem tud elmenni az utcasarokig sem, bottal. Anyu tartja meg, néha elájul.

A magyarok szellemi állapota megdöbbentő, pedig nyilvánvalóan jót akarnak.

Közelít az államcsőd.

Munka iszonyatsok, van olyan havi feladatom, amit eddig egy tizenéve rutinos ember végzett, neki három teljes napot vett el, szerinte nekem minimum hat teljes nap egy hónapban. Mellette a saját munkám és a többi új, folyamatosan cunamiként zúduló feladat.

A figyelőszoftver szerint februárban és márciusban is két teljes napot túlóráztam (ingyen).

Őszintén nem tudom, hogy az igazgatóm ennyire bízik bennem, vagy ki akar csinálni.

Kedden konkrétan pisilni és reggelizni háromnegyed háromkor tudtam (6:30-kor keltem), ami egy IR-esnek hipoközeli élmény. Kollégám mentett meg egy mannerral.

Tegnap sokat hezitáltam, mi az illendő, de egészen biztosan tudom, hogy keresztapám nem bánja, ha néz fentről: elmentem táncolni. Aminek a 80%-át Tével lelkiztük végig. Az ő drága anyukája tavaly halt meg, imádtuk. Minden korombélivel fő téma mostanában a 70-80 körüli szüleink állapota.

Félek, hogy a jelenleg is covidos közeli rokonok megfertőzik a szüleimet a temetésen.

Ennyit már képtelen vagyok pozitív visszatöltéssel kompenzálni, pedig holnap választási eredmény iszogatunk a lányokkal, vasárnap lánybúcsú (killmekillmekillme!), készítünk dekorációt kolleginákkal, aztán lesz nagy „nemépítünklede” míting, tréning online és az elmaradt offline, esküvő vidéken, mi ottmaradunk másnap programozni, lesz kertiparti, új cicaháló a teraszon, ajánlottak nőgyógyászt, épp volt olyan időpontja, amikor nem mensizek, aztán négy éves évforduló Kócossal, irány Párizs, aztán szülinapom, macska szülinapja meg apámé, aztán itt a nyár, amire két vidéki alkotó szeánszot szervezünk sokan.

Őrlődöm.

Kezd minden összeomlani. Amikor a főnökömnek lövése sincsen, mennyit dolgozom. Ezért pakol rám. Amikor hónapokig helyettesítek plusz egy teljes pozíciót, három hónapig betanítom az újat és még viszem a feladatokat a sajátom mellett, majd annyi a végén a köszönet, hogy jó, hogy erősítettem a csapatot 2021-ben is.

Miközben mások jutalmat kapnak, amikor látom, mennyit lógnak.

Hogy a nyakambaborult az új munka és iszonyat sok és akkor még pakoltak rám. És aztán még. És félévkor még egy újat kapok. Ugyanannyi fizetésért, mint a már meglévő munkám végzem. Amiből nem vesznek el semmit. És aztán olyan céljaim lettek, amihez a minimum, hogy tréningeznének, vagy legalább bevinnének megbeszélésre, mert én olyanokkal nem is találkoztam, de legyek szuper, mert a mutatók nem teljesülése=kirúgás.

És nézik minden leütésemet, DE a havi kettőnél több napnyi túlmunkámat se nem fizetik ki, se nem csúsztathatom le.

Másik cégnek én intézzem a beszerzését, mintha ahhoz jogom lenne.

A leveleim kb. felére egyáltalán nem kapok választ, akár a feladat kiadójától, de várja a megoldásomat.

Az új feladatokhoz a mentorom egész héten egyáltalán nem ér rá, máskor vagy el sem jön a megbeszélésre szó nélkül, vagy késik húsz percet és hajt, hogy legyünk már túl, mert dolga van. Én meg így egyáltalán nem tanulok, csak kapkodom a fejemet. Végzem a feladatokat ezerrel, de hályogkovács vagyok.

Buta vagyok és végtelenül xar a memóriám.

A kiscsapat aranyos, ma megköszönték, hogy vagyok nekik, mert egy napnyi adatbáziskutatással besegítettem.

Nyomaszt, hogy évek óta egyre többet menstruálok, lassan ugyanannyit, mint nem. És emiatt fáj a teljes rendszer ott békeidőben is, és a kex is rossz már. És a legutóbbi nőgyógyász ki sem vizsgált, ígért véleményt, hogy a tíz éve gyanús, de fertőzéshez nem köthető jeleknek járjunk utána, majd nem ír összefoglalót, a puszta leletet is úgy csikarom ki hat hétre rá.

Az előtte lévő szintén nem foglalkozott velem (huszonéve vagyonokért járok magánorvosokhoz!), de a niagarai menzeszemre ajánlotta, hogy csak gézlapot használjak. És? Üljek egy kádban egész nap vagy hogy? (És igen, a tamponcsere a szoftverben inaktív munkaidő, nyilván.)

Az előttelévő adott elő egy érdekes hímsovén kirohanást, pedig a hírek szerint 50+ évesen még az anyjába szerelmes.

Most keresek újabb nőgyógyászt. Hátha az segít, kiakadok, semmi nem az igazi így.

Az allergiám már esőben is kint, a szemem romlik, a kollégáim azt sem tudják, mennyit dolgozom, az autómmal jóval nagyobb a baj, szóval még szervizben alkatrészekre várva, megkreatívkodhatom a kp nászajándékot, amit mindenki ott ad oda, ergo nekem fizetnem kell az atm felvételért bőven hatszámjegyű pénz után, megcsinálni (alapanyag sincsen ingyen), majd kapok a végén egy csomó készpénzt, amit nem tudok használni, mert neten vásárolok és Anyuékhoz megy házhoz. És az új bankkártyám ronda és nem dombornyomott és nem értem, miért.

Úgy odabújnék valakihez és sírnék. (Nem, nem szoktam mások előtt sírni, szóval inkább zugeszem.)

Apu jobban van, de szédeleg és elég gyenge. De. Már a cimbije levitte a telekre megnézni cégem munkáját (apám külön megköszönte a hatékony közbenjárásomat, jé!), sofőr elvitte kuratóriumi ülésre, ma két év után az első házibulijuk, nagyon várták (Anyu 5-6 órát sütögetett rá).

Nem vezet, jobb is.

A 80 éves szomszéd vezet, neki is hajtott a bezárt kerítéskapunak nagy csörömpöléssel.

Kint 21 fok, napsütés, home office, bokámon szunyókáló macska. Az ajtócserét feladtam, eddig akárhány überajánlott szakinak átküldtem, miről van szó (terasz földigablak ugyanakkora ajtóra cserélése), ghostingoltak.

Leszerveztük az időpontot a cica hálósemberével, épül kint egy jóval nagyobb röpde. A hátránya, hogy valamennyi háló látszani fog a nappaliból (nekem fel sem tűnik a mostani ajtón sem), előnye, hogy belefér a nagy kanapé kint, szóval csak kisétálunk a teraszra és macskástul napozunk (jelenleg kizsilipeljük a macskát és a hálószobát át megyünk ki, körülményes, viszont nem akarom a macsekot a tetőn kószálni látni (ismerősé az ötödikről az ereszcsatornán lógott le, mint egyszeri államférfi, alig tornázta vissza magát, na nem) (minden zárójel bezárva)

Arra könnyedén akasztunk egy árnyékolót, ha túl meleg lenne a lakás.

Kipróbáltam az új hajamat hullámosan hagyva, 1987 legszebb dauerját idézi, maradok a körkefénél, most hosszban és mennyiségben is csak fele van.

A munkám totális fejetlenség, és mivel nem egy vezetőm van, kontrollálhatatlan (de azt lehet kontrollálni, hány túlórákat pütyögök a gépen).

A mentoromnak nincsen ideje rám, a pótmentor viszont jóval türelmesebb oktató, kell még pár hónap, mire felfogom. A következő vizsgát halasztottam egy héttel, van fontosabb teendőm és zárási határidők közelegnek.

És a lényeg: megyünk Párizsba még tavasszal! Remélem, szép időnk lesz, 23 éve novemberben hideg volt és esett, és kb. semmire nem emlékszem. Készülünk barettsapkákkal meg fehér uszkárokkal és hamar kiderítettük, hogy a Louvre keddenként van zárva. Remélem, egyszer valami kvízben felmerül majd.

Utánanéztem, a legnagyobb utazási kockázatnak a zsebtolvajokat tartják.

Ötlet, melyik negyedben nézzünk szállást, mi van közel a legtöbb érdekességhez? (Béká, help pls!)

Szerettem Budapest tömegközlekedési hálózatát (a 35 fokos metrón reggel csatak izzadva, estére az izzadtságtól vörösre csípett melltartóvonalat sosem).

Adtam neki egy esélyt. Csili-vili app. Teszteltem egy hete, ötször sem hagyott fizetni, írtam nekik, sorry, megoldották azóta. Tegnap megveszem a jegyet, érvényesítem, gyerekrajz napocska, oké. Majd az app lefagyott. Ha kérné ellenőr (a Deákon mindig volt, amíg metróztam munkába), egy fehér oldalt tudnék mutogatni. App kényszerleállítás, lejárt jeggyé minősült 15 perccel indulás után. Remélem, ezzel is kidobtunk párszázmilliót az ablakon, ami mehetett volna klímára -gondoltam, majd kisétáltam a mindig nyitott biztonsági kapukon…

Egyébként pörög minden, végre 4 hónap után lezárult a biztosító nyomozása, hogy a mögöttem, vagy a kettővel mögöttem lévő marha cseszte el az új kocsimat, ma elvitte a karosszériás. Remélem, egy héten belül meglesz! Késő este lemostuk a homokot, amennyire lejött, Vasárnap este kilenckor úgy harminc autó várt a 8 önkiszolgáló helyre. Durva sáreső esett a héten.

Voltam fodrásznál kb. 15-18 cm-t vágatni, mert rasztásodtam, szerintem Kócosnak fel sem tűnt. Jobb szeretem, ha házhozjön, de képtelenek voltunk időpontot találni.

Jártam festős tanfolyamon (meg még kettőn), megyek még, mert az a gyenge pontom, de szeretnék fejlődni.

Rendeztünk kerek szülinapot TCsV-nek, megleptük, meglepődött, sok régi ismerős beugrott, Kócossal is cukin bántak, élveztem.

Búcsúztattunk kismamát.

Annyi tanulnivalóm van a munka meg mentoráltság mellett, hogy összeomlottam, egyik délutánra remegtem a rosszulléttől. Lecsaltam a hatnapos csajos vidéki hétvégéből 1-1 napot és pihentem.

Nem érzem jól magamat a testemben, meg is híztam, gyenge vagyok, ellustultam, megint nem tornázom.

Bezárt a kedvenc házhoz csirke-salisom is, nem rajtam múlt.

De a négy nap színek és csacsogás jót tett kicsit.

Kócosnak sem úgy sikerült a hétvégéje, totál kiborult a testvérétől, kérte, hogy találkozzunk korábban. A legjobbat hozzuk ki egymásból.

Vagy 6-7 éve vettem a teraszra műrattan bútort, mára tönkrement a párna rajta. Írtam a kereskedőnek, aki egy cuki nő, szerzett valahonnan -ingyen. Csak annyit kért, néha osszam meg a posztjait. Ezen ne múljon.

Szerelik a kaputelefont, hátha végre sikerül megugrani ezt a nehézséget, kicsit unom a futároknak irogatni, hogy hívjanak.

Hat napos munkahét, én semmi jót nem várok, le vagyok maradva a tanulással, de már nem megy több a fejembe, április egytől nekem kell csinálni az új feladatot, miközben az igazgatóm ma is sokórás kutatómunkát adott ki olyan témában (és angolul), hogy kb. a kérdést sem értem, a neten meg nem igazán akar róla konkrét adat.

Én akartam pörgést.

Kicsit jobban van. Beszéltem a fejével szerdán, Anyu hívott tegnap, hogy nem tudja, mit mondtam neki, de komolyan diétázni kezdett. (Mondjuk játszmázás és hiszti nélkül, felnőttként kezelve beszélgettem vele? Régóta nem túl jól kezelt cukra van, szívbeteg és már COPD-s. Gyerekkoromban is onnan tudtam, hogy hazaért, hogy a forgalmas úton hallottam a fulladását, 60+ éve napi 2,5 doboz cigi az adagja.)

Elhagytam azt a kényszert, hogy a százoldalnyi kézi jegyzetet megtanuljam, megpróbálok eligazodni két továbbképzés (egész napos fejtágítás után sokszáz nyomtatott oldal tananyag) közt, nem mellesleg saját munkám, közösség elvárta Tobber majd megcsinálja helyzeteken túl. Nagyon Fontos konkurens cég igazgatóval megbeszélek úgy, hogy semmi nem tiszta. Lesz még a hónapban két nap tréning, következőben két nap elvonulás, repizés, a folyamatos oktatások és vizsgák, túlórák, vá!

Nem keresek másik állást, de szembejött egy érdekes az utcámban, pár házzal lejjebb (nem jelentkeztem, csak szoktalan, hogy a rövid kertvárosi utcácskában egyáltalán van cég, elég békés lehet csak végigsétálni a fák alatt és beérni a munkahelyre).

Megint a saját rész szorul hátra, tornáznom kéne, figyelni nekem is a kajára, meg porszívózni, kézzel mosni a túlórák után, de ha még valami kötelezettség a nyakamba kerül, összeomlom, így este csak magamat renoválgatom meg podcastozom félálomban. Fngom nincsen, akinek gyereke van, hogyan bírja a főműszakot. (Azaz benne vagyok egy anyáknak tele a tkük csoportban önigazolgatni, komolyan megsajnálom őket, de sokszor a gyerekeket is, hogy ebben kell éljenek.)

És tapsolhatnék a két nap szabinak jövő héten, de a munkám ugyanannyi, vagy megcsinálom három nap alatt, vagy viszem magammal a pihenésre.

Apám (77) egy hete nagyon rosszul van. Hónapok óta annyira gyenge, hogy csak bottal jár, azaz inkább totyog, nem jár el sehová, max. néha Anyu elrángatja párszáz métert poroszkálni. Állandóan alszik. Egy hete egekben a cukra (tonna gyógyszer és inzulin mellett).

Gondolom, a cégem cseszte fel az agyát, akiket vagy hússzor hívott, hogy szüntessenek meg egy életveszélyes állapotot és xarunk rá (nem akart nekem szólni, amint szólt, megmozgattam a szálakat, még így sem tökéletes). A stressz nem tesz jót a vércukornak (meg kivizsgálásaim alapján a gasztrósom, az endósom, a nőgyógyászom zargat, hogy ne stresszeljek én sem).

Tegnap kétszer ájult el és őőőő került méltatlan állapotba. Anyu egy kissámlira fel tudta húzni, ott tért kicsit magához. A székről azóta is fel kell húzni, hogy kitámogassák cigizni, majd vissza.

Nem enged mentőt hívni, nem hajlandó orvoshoz menni (de legalább épeszű diétát tartani!!!), sem a h.o., sem a diabetológusa nem tud a helyzetről. Anyunak segítettem megfogalmazni a levelet, de nem engedi elküldeni.

És kiderült, miért: ha most kivizsgálnák (neadjisten beállítanák a gyógyszereit és jól lenne???), akkor lehet, hogy elveszik a jogsiját!

No nem mintha képes lenne vezetni. A jogsi fontosabb, mint az élete? Nem fog tudni telekre járni? Naés? Tavaly háromszor ugrott csak le, idén egyszer levitte a haverja, ennyire bőven fogadhatna egy taxist (48 km) a kocsi árából hosszú évekig, aki hozná-vinné!!!

Meg fogja ölni magát. Anyu napok óta nekem rinyál. Apám sajnálja magát. És nem csinálnak semmit. Eddig csak kértem, hogy lépjenek már, ma konkrétan ordítottam (nem szokásom) anyámmal, hogy meg-fog-halni!

Apám anyja 67(!) évesen halt bele a cukorbetegségbe, szétment a szíve. :(

A cégemnél bátorítanak minket, hogy legyünk a legjobbak, miközben nincs két éve sok-sok-sok embernek itt. És nagy eséllyel mindenki elveszíti a nagy kedvezményét, amit kaptunk évtizedekig.

Az új feladatom elborít, nem látom a feladatokat, olyat tanulok, amihez semmi alapom nincsen meg (de minimum az a három hónap, ami alapból nekik kiképzés). A szemem kifolyik a fájdalomtól, annyit bámulom a gépet (merthogy az kötelező). Lesve nézem a papírjaimat, soktucat oldal jegyzetemet, mert az nem számít munkának, amit nem gépelek. Ugyanezért nem tudok rendszeresen felállni és kimozgatni magamat, totál KO a derekam.

Fáradt vagyok és kimerült, ez kb. senkit nem érdekel persze.

Kócos is furán viselkedik és a telefonját babrálja, amit nem szokott, ez sem jó jel, vagy csak beképzelem. Ő is kimerült, minden feladatot ráborítanak. (Mondjuk ami fizut kap, ja.)

Készítek egy alap vészkészletet, mert kb. konzervnyitóm nincsen itthon, nemhogy konzerv. Követem a preppereket, és remélem, nem lesz itthon háború, de az butaság, hogy minimális tartalék nincsen itthon (a covid elején feltankoltam, most megint).

De. Van szép ruhám az esküvőre, ami drágább volt a menyasszonyi ruhánál (nem az enyém volt drága). Készülünk a hétvégi bulira, biztos jó lesz. Bé bevisz egy épületbe körbejárni, amit kintről lestem kíváncsian. Tegnap vagy öt órát pakoltam, a háromajtós ruhásszekrényemet kiürítettem és csak azt tettem vissza, amit tuti hordani is fogok, a többi Anyu-nagynénik-taktócsaj-jótékonyság. Különrendezve blúzok-tunikák-ruhák-felsők, szépen beakasztgatva, jó érzés. Meg akkor már rendetraktam, elpakoltam a téli dekort, harmadik mosás megy (hogyan gyűlik össze egyszemélyes háztartásban ennyi minden??, oké, múlt héten semmire nem volt időm), még van egy szekrény és pár fiók, és kész a tavaszi felkészülés. A növényeim szeretik a helyüket, nagyon szépek. Hasítunk kvízben, de főleg jókat beszélgetünk, mióta kiscsoportozunk. Új játszóhelyet találtunk a cimbikkel hétvégén és romantikus séta is lett volna, ha azalatt a húsz perc alatt már nem fagyok szét, mert szoknyában voltam.

Meg kéne tanulnom értelmesen kívánni. Az oké, hogy legyen egészség, meg pörgés, de kontrollált pörgés lehetne?

Kaptam az új feladatot, kedvesen fogadott a csapat (én meg fosok, mert nem szoktam embereket irányítani, nekem a munka kooperáció és nem kiosztás, bár voltam már ilyen szituban 4-5 éve és élvezte a kis hatalommániás miniegóm élveztem a figyelmet).

Főnök leszúrt, hogy miért csak 95%-ot osztok olyan céljaimra, ami egyértelműen 100%-osan teljestett, szóval felhúzta a prémiumomat. Kb. már el is költöttem a cirkócserére meg a parkettacsiszolásra, pedig a másodikat Kócossal fogjuk megcsinálni. Max. ronda lesz.

Intéztem iszonyatprofi kontaktlencsét, mert tizensok éve nem lőtték be a dioptriámat és csak a szemüveg romlásához viszonyítva rendelgettem erősebbet, kiderült, hogy 1,5-1,5 dioptriával kevesebbet hordtam, mint kéne. Mázli, hogy csak ritkán kontaktlencsézem, mert most télen is allergiás a szemem, nem is láttam jól velük.

Az optometrista meg is jegyezte, hogy a rossz szeműeknek más a viszonya a rosszullátáshoz, 1-2 dioptria alulkorrigálást is elfogadunk, így hatos felett ezért már fél dioptria ugrások vannak, ez milyen genyaság! Tényleg nehéz a lézert negyedeket állítani? (A szemüveglencsémet is le kellett gyártatni, ez milyen már.)

Megkértem, hogy most pár évre lőjjük már be pontosan.

A másodikra kipróbált próbalencsével mentem haza a sötét, alig kivilágított utcámban és elképesztő messzeségekbe elláttam! Komolyan, el akarom venni az optometristát férjül, nekem ezer éve nem volt ilyen jó a látásom, kész életminőségrobbanás. Szép-kártyával, meg is érkezett mára, jött a hidegzuhany: a bolt bezár, tehát többet nem rendelhetek, elveszítem szem elől ezt a pasast, pedig akarom!!! Elkértem ma a nevét (kb. Kovács Tamás, baszki), kinyomozom a rendelését, amikor szemüveget veszek majd.

Ja, az olvasószemüt is bemérte, ha már bent volt a lencse: +1,75 dioptria mindkettő. Csoda, hogy nem láttam közelre? Azt már csak a netről rendeltem (bizony, vannak optikák, amik a bemért szemek adataiból készítenek egyedi, nem kínai fröccsöntött szemüt), úgyis ritkán olvasok lencsében, az a sport-utazás-táncra van.

Brillíroztunk az online kvízeken. Jártam a hétvégén a csajoknál kreatívkodni, ami nekem hátradőlve röhögéssel telt, kellett némi szeretet, majd átmentem Vácra kreatívkodni, amit imádok (a várost, meg a tevékenységet, meg a dugó nélküli vezetést) és fel is tettem a lakásban, és a lány is az én művemmel büszkélkedett este.

Aztán Kócossal átrendeztük a hatalmas dekorációs szekrényemet, ami 90% karácsonyi dekor, a többi minden más dekor, színek szerint ledobozolva minden.

Rendeltem egy ruhát az esküvőre, mert tuti nem fogyok le két hónap alatt, ha zsíron élek. Készülünk egy meglepi szülinapra, ajándék, 40 vendég, dekoráció meg szendvicsek, aztán márciusban irány hat nap vidék huszonsok lánnyal, kb. az tartja a lelket bennem.

Merthogy betettek a héten egy céges online oktatásba, aminek az alapjairól semmit nem tudok, de jó, ha látok ilyet. Tehát tudom, hogyan számolok ki valamit és hogyan szerepel a rendszerekben, milyen szerződésekkel mit intézhetek sz embereinkkel, de hogy mi a fene az a valóságban, arról dunsztom nincsen. Mivel a munkából nem vettek ki, ezért minden nap a nyolc óra oktatás után dolgozom esténként, meg a szünetekben. Köszi óránként tíz perc nem gépnél végzett munka! És akkor pénteken van a vizsga. Amit a héten adnak le, este munka után még tanuljuk is meg. Én mára elvesztettem a fonalat, a délelőtti részt csak fél füllel figyeltem, hogy ne akadjanak le az idegeim. Egy órát a végén meg rögzítettem diktafonnal, mert annyira sok fontos részlet hangzott el, azt majd este kitisztázom (tudom, hogy illegális, majd törlöm mindjárt).

Szóval pénteken szorítsatok!

Szombaton kocsmázás és játék a cimbikkel, remélem, ha már Dunapart, Kócossal sétálgatunk is egy nagyot romantikázva. Remélem, vasárnap alszunk, hétfőtől mélyvíz az új munkákban.

…amikor a lépcsőházban összeszorul a szíved, milyen keservesen sír egy kisbaba…

…majd rájössz, hogy a házban nem lakik gyerek, ez a saját macskád hangja, mert sötétedés után az ajtónál szeparációs szorong.

Négy éve (gondolom bkv-n unatkozva) kitöltöttem valami munkakiégéses tesztet (bkv-n, midlifecrisisban, nagymultinál kiégve, képzelem, milyen lelkesen töltöttem :D), végén a szokásos: megadhatom az emailcímemet, ha van kedvem továbbiakhoz. Egy hete érkezett az email, munkapszichológia felméréshez keresnek alanyokat, két óra, játékos tesztek, érdekel-e. Nem mellesleg kapok egy 10 000 forintos media markt utalványt. Egyébként is érdekelt volna. És az épület előtt megyek el munkábamenet, nem volt kérdés. Tegnap munka után letettem a kocsit az új fancy parkolóházban (jobban rettegek tőle, mint a foghúzástól (mondjuk attól nem rettegek)), két órát kattintgattam billentyűket, kitaláltam kártyák logikai sorrendjét, mondtam egy perc alatt sok cselekvést vagy állatokat, mutogattam a levegőben, megjegyeztem számsorokat, mókás volt. Pár év múlva tanulmány lesz belőle(m), kértem, küldjék majd el.

Hétvégén Kócossal kipróbáltunk egy divatos éttermet a közelben és nagyon-nagyon bejött, semmi megjátszott felsőbbrendűség meg trendibor tukmálás (a szememben nincsen szánalmasabb az eltartottujjas trendibortrendiskedésnél, de lehet, hogy ehhez túl értelmiségi vagyok túl borutáló vagyok), csak a klasszikus letisztult vendéglátás, amikor minden gondolatodat tudják és mégsem tolakodóak. Ritka. És még a konyha és a cukrászuk is zseniális.

A héten lesz speciális kvíz, amihez elméletileg Kócos meg én konyítunk, úgyhogy bejelentkezünk, aztán hétvégéig jó lenne nagy ruha-szanálást végezni, mert nem férek a szekrénybe, ellenben három felsőt/három melltartót hordok a heti három benti munkanapomon, vettünk egy cipőtartó kispolcot, mert túl sok a cipőm túl nagy kupi volt az előszobában, ideje rendet vágni. Megjött a szép-kártya pénzem, jöhet a kontaktlencse meg a szoli, valami szépülés, bejelentkeztem egy gyerekkorom óta nem végzett kézműveskedésre, kollégákkal sütiztünk, három hónap(!!!) után lezárult a nyomozás és fizet a biztosító, már csak a karosszériásnál nincsen szabad időpont.

A nap, amikor a téged évekig bántalmazó fiatalkori élettársad életvezetési spirituális tanfolyamának hirdetése szembejön veled.

Azóta bántott mást, elhagyta a kisgyerekét és nem is érdekli, boldogtalan, élt világtól elzárva, majd újra keresi a helyét közösségben, drogozott, én azóta csak részegen (mármint ő) találkoztam vele. Anyáink jóban maradtak, onnan az infók. Egyszer összefutottam az anyjával, úgy kezdte, hogy Tobber, kiborulok, a fiam őrült, jaaa, te aztán tudod…

Egyetlen spiri haverunk csak a saját életét éli önmagát (számunkra) ijesztő boldogtalanságba hajszolva.

Anno egy álszent ezotanácsadó ismerősünk (közösségi oldalon = Boldog Család) férjét nem lehetett levakarni, miközben még szeretőt is tartott (amivel semmi gond nincs, ha nekik rendben van és nem ítél el beképzelten másokat, amire hajlamos volt). Most meg Szabó Péter járatta le magát a Partizánban.

Elképesztően bugyuta ember, kellett nekem végignézni... Megyek, keresek valami köldöknézős alterelőadást online. (Azokat tényleg szeretem.)

Nahátakkor a közvetlen kolléganőm, akivel hétfőn húsz percet maszk nélkül egyeztettünk (miután úgyis egymás mellett ülünk egész nap), írja, hogy a két hete taknyos gyereke mára produkált pozitív tesztet.

Tehát nagy eséllyel benne van, nagy eséllyel elkapom. Anyámékat hanyagolom az ominózus pár perces autóúton túl, januárban nyolc kollégám covidos, akikkel együtt szoktam enni, hát akkor hajrá zeneca-moderna.

Az igazgatómnál nem is kellett kilincselni, behívott, kaptam egy irtó érdekes és valszeg nagy kihívás feladatot olyan mentorral, akivel ezer éve szívesen dolgozom együtt. És kaptam dicséreteket a sosemdicsérő főnökömtől, aki szerint önálló, kontrollálás nélkül minden feladatát jól ellátó embert kerestek, hát, elég sok gyengeségem van, de tényleg nem kell kontrollálni.

Aztán felhívott a mentor, hogy mennyire nagyon örült, hogy az én nevemet mondta a főnököm, mert ilyen embert képzelt a feladatra, mint én, aki jó értelemben agilis, nyüzsög, mert mozgatni kell a szálakat, nem mellesleg jó kapcsolatban vagyok a cégcsoport vezetőivel, kulcsembereivel. Nagyon lelkes volt, szívmelengető.

15 év alatt nem kaptam ennyi visszajelzést. :D

Ennek ellentmond, hogy mostantól mindenki minden pisilését is ellenőrzik, nem a személyemnek szól, de ettől még abszurd. De legalábbis kontraproduktív és a tízmilliókat, amiket munkatársi elégedettségre költenek, egy pillanat alatt lenullázta.

A szorongásom jobb azért, a felfázásom nem, Kócost lemondtam múlt hétvégére, nappal feküdtem, éjjel a mosdóban ültem.

Hétfőn végre online kvízeztünk, másnapra cimbi is pozitív, és akkor lassan tesztelek, hogy lesz-e programom és párkapcsolatom mostanában.

Öt hét múlva hat nap vidéki csajos pihi, aztán lesz még cimbis nagybuli négy hét múlva, meg kollégás két nap tréning valami szép helyen áprilisban, Bé könnyen meggyőzhető egy májusi útról, aztán már itt is a nyár, csak a covidnak lenne vége!

Reggel még havat söpörtem a kocsiról...

Értékek
Rogán Cecília elmegy síelni a családdal, síelés helyett a konditermi futópadon fut 5 km-t. Istenem.

Szeretem a telet, de a szezonban még egyszer sem kotortam havat (egyszer söpörtem kevéskét). Rettentően hiányzik.

Meg nyígős kedvem van, pedig igazán nincsen okom rá.

Heti egy irodai nap a covid miatt, most már a csapat negyede kidőlt. Otthon, napsütésen, szép lakásban, menő új kanapén dolgozom. Épp a projektnek is vége, a 4-5 hónap helyettesítésnek is, betanítás is a finishben, megyek is kilincselni plusz feladatokért, utálok keveset dolgozni. Épp éves értékelésem lesz, jaj.

Láttam egy isteni álláshirdetést Gödöllőn, ami tömegközlekedéssel pont egy óra tőlem (kb. mint a mostani iroda), szellemileg sem leterhelő, a csapat is olyan, amilyen közegben jónak tűnik dolgozni, de nem keresek munkát.

Az ikea online rendszere katasztrófa, a raktáron lévőket sem engedi kiszállítani és mivel a teraszról rálátok egy ikeára, hát lesétáltam és házhozrendeltem az új kanapémat. Az nem volt világos, hogy nem egy méretű Ektorp fotel van, így ahhoz rossz huzatot rendeltem, de másnap besétáltam és szó nélkül visszavették, utaltak.

A régi, imádott, de irtó pici kanapét elvitték a fb üzenőfalamra tétel után pár órával. Elvált pasi, asszony minden közös bútorukért pénzt kért, így a gyerekeknek egy szem babzsák jutott. Szép.

Az új csodás színű, kényelmes, Kócossal hip-hop összeraktuk, már most bekuckóztam és After Life-on pityergek és hangosan nevetek egyszerre (köszi, Béká!). A növényeim nem férnek el, ideje a plafonra makramé virágtartókat csomózni, mint Anyu 1980 körül. <3 A hosszú folyosónkat végig madzagokkal takarta, imádtam asszisztálni, csomókat variálni.

A kocsim karosszériája még várat magára (negyed éve), mert a baleset többi résztvevője egymásra mutogat és magánnyomozónál tart az ügy, addig én, a vétlen sem kapom meg a biztosítási pénzt, de elvitettem Emberemmel a kocsit egy izzócserére. Amiből kettő lett. Meg motorháztetőzárjavítás, kézifék állítás, ózonos szűrőtisztítás, ha már covid, külső-belső takarítás, olaj/szűrőcsere, zörgésmegszüntetés, hip-hop repülnek a százasok. De szuper kiskocsi, szeretem. Tegnap apám eljött értem, átvitt a 1,5 km-re lévő sráchoz, ő leadta a saját kocsiját, enyémet felkaptuk, hazadobtam. Hát, genya kimondani: 77 éves ember már ne vezessen! 1 500 méteren (=12 perc, ennyit lekocogok még én is) kb. az összes hibát vétette, félelmetes mellette ülni még itt a kertvárosban is. Be kéne látni, hogy a drága kocsija árából pár évig simán kifizethetné a taxit akár a telekre is és biztonságban, kényelemben utazhatna. Nem így.

És akkor itt van ez a fránya szorongás. Megbénít. Felriadok rá éjjel. Nyomaszt nappal. Nem akarok rá gyógyszert szedni, az okát keresem. CH-t visszafogtam, ami segít, néha tornára is ráveszem magamat, az is, de egyre inkább csak céltalanul dőlök, kerülgetem a kreatív cuccaimat és elveszek az internetben.

Hiányoznak a programok. A séták a városban. A kultúra. A tanulás. A tánc. Az éttermek. Az utazás, meg a tervezése. Hat hét múlva hat nap a csajokkal vidéken, azt nagyon várom. Ha elolvasom az évösszefoglalót, kielégítően tartalmas volt a 2021, mégis csak idegesítem magamat. Na mindegy, csak jobb lesz!