HTML

Tobber életblogja

Friss topikok

Címkék

Hullámok

2022.03.02. 13:56 :: Tobber

Apám (77) egy hete nagyon rosszul van. Hónapok óta annyira gyenge, hogy csak bottal jár, azaz inkább totyog, nem jár el sehová, max. néha Anyu elrángatja párszáz métert poroszkálni. Állandóan alszik. Egy hete egekben a cukra (tonna gyógyszer és inzulin mellett).

Gondolom, a cégem cseszte fel az agyát, akiket vagy hússzor hívott, hogy szüntessenek meg egy életveszélyes állapotot és xarunk rá (nem akart nekem szólni, amint szólt, megmozgattam a szálakat, még így sem tökéletes). A stressz nem tesz jót a vércukornak (meg kivizsgálásaim alapján a gasztrósom, az endósom, a nőgyógyászom zargat, hogy ne stresszeljek én sem).

Tegnap kétszer ájult el és őőőő került méltatlan állapotba. Anyu egy kissámlira fel tudta húzni, ott tért kicsit magához. A székről azóta is fel kell húzni, hogy kitámogassák cigizni, majd vissza.

Nem enged mentőt hívni, nem hajlandó orvoshoz menni (de legalább épeszű diétát tartani!!!), sem a h.o., sem a diabetológusa nem tud a helyzetről. Anyunak segítettem megfogalmazni a levelet, de nem engedi elküldeni.

És kiderült, miért: ha most kivizsgálnák (neadjisten beállítanák a gyógyszereit és jól lenne???), akkor lehet, hogy elveszik a jogsiját!

No nem mintha képes lenne vezetni. A jogsi fontosabb, mint az élete? Nem fog tudni telekre járni? Naés? Tavaly háromszor ugrott csak le, idén egyszer levitte a haverja, ennyire bőven fogadhatna egy taxist (48 km) a kocsi árából hosszú évekig, aki hozná-vinné!!!

Meg fogja ölni magát. Anyu napok óta nekem rinyál. Apám sajnálja magát. És nem csinálnak semmit. Eddig csak kértem, hogy lépjenek már, ma konkrétan ordítottam (nem szokásom) anyámmal, hogy meg-fog-halni!

Apám anyja 67(!) évesen halt bele a cukorbetegségbe, szétment a szíve. :(

A cégemnél bátorítanak minket, hogy legyünk a legjobbak, miközben nincs két éve sok-sok-sok embernek itt. És nagy eséllyel mindenki elveszíti a nagy kedvezményét, amit kaptunk évtizedekig.

Az új feladatom elborít, nem látom a feladatokat, olyat tanulok, amihez semmi alapom nincsen meg (de minimum az a három hónap, ami alapból nekik kiképzés). A szemem kifolyik a fájdalomtól, annyit bámulom a gépet (merthogy az kötelező). Lesve nézem a papírjaimat, soktucat oldal jegyzetemet, mert az nem számít munkának, amit nem gépelek. Ugyanezért nem tudok rendszeresen felállni és kimozgatni magamat, totál KO a derekam.

Fáradt vagyok és kimerült, ez kb. senkit nem érdekel persze.

Kócos is furán viselkedik és a telefonját babrálja, amit nem szokott, ez sem jó jel, vagy csak beképzelem. Ő is kimerült, minden feladatot ráborítanak. (Mondjuk ami fizut kap, ja.)

Készítek egy alap vészkészletet, mert kb. konzervnyitóm nincsen itthon, nemhogy konzerv. Követem a preppereket, és remélem, nem lesz itthon háború, de az butaság, hogy minimális tartalék nincsen itthon (a covid elején feltankoltam, most megint).

De. Van szép ruhám az esküvőre, ami drágább volt a menyasszonyi ruhánál (nem az enyém volt drága). Készülünk a hétvégi bulira, biztos jó lesz. Bé bevisz egy épületbe körbejárni, amit kintről lestem kíváncsian. Tegnap vagy öt órát pakoltam, a háromajtós ruhásszekrényemet kiürítettem és csak azt tettem vissza, amit tuti hordani is fogok, a többi Anyu-nagynénik-taktócsaj-jótékonyság. Különrendezve blúzok-tunikák-ruhák-felsők, szépen beakasztgatva, jó érzés. Meg akkor már rendetraktam, elpakoltam a téli dekort, harmadik mosás megy (hogyan gyűlik össze egyszemélyes háztartásban ennyi minden??, oké, múlt héten semmire nem volt időm), még van egy szekrény és pár fiók, és kész a tavaszi felkészülés. A növényeim szeretik a helyüket, nagyon szépek. Hasítunk kvízben, de főleg jókat beszélgetünk, mióta kiscsoportozunk. Új játszóhelyet találtunk a cimbikkel hétvégén és romantikus séta is lett volna, ha azalatt a húsz perc alatt már nem fagyok szét, mert szoknyában voltam.

 

komment

süti beállítások módosítása