Na, a gyógyszer használ, a fájdalom kisebb, de a diszkomfort még xar. A tematikus csoportok szerint egy év alatt áll be.
---
Lökdösöm magamat, de elúszik a házimunka, szinte nem is főzök, táncra csak a fb képeket nézve vágyakozom, legalább a kreatív dolgaimat kiélem sorozatnézés közben. Egyik havernőnk kitalálta, hogy online fogok tanítani ilyeneket angolul és végülis miért ne. Ő menedzselné, de arra azért készülni kellene!
---
Oké, nem minden a magaskultúra, a Két pasi meg egy kicsi ügyesen lavírozó nem pc poénjain még mindig felvihogok. Anno kaszáltam Charlie lecserélésével, de Ashtonnal is vicces, profin lezárták.
A Légikísérő is egyedi és izgalmas lett, megér egy ajánlást.
Ellenben a The Romanoffs nagyon béna, pedig az ötlet is jó, a szereplők is, de vértelen. Mint az Ozark utolsó évad, na ki nézte 1,5x sebességgel?
Kipróbáljuk az Amazon Prime-ot, ha más nem, a Houset újranézni. Amikor ilyen sok időm akad, elgondolkodom rém fontos dolgokon, minthogy mi a kedvenc sorozatom (és ciki, de szénnénézett Friends), a House a top 5-ben biztosan. Csak szerintem hajaznak a Bansheera az utolsó évadok? (Na, az is ott a topban.)
---
Maximalizálom a home officet, meg három nap szabin is voltam. Feküdtem. Zárások, havi adatok feldolgozása, szerdán kezdődik az Új Nagy Feladatom élesben, amit egyelőre fel sem fogok, közben mellesleg a saját feladataim, meg amiket mindenki a nyakamba sóz. Ritka nagy balek vagyok. (Nem, nagymultinál nem egy vezetőd van, szvsz a főnököm a tizedét sem tudja a feladataimnak.)
---
Elmúltam 45, ez minden számítás szerint középkorúság.
---
A hét eltelik a munkadömpinggel, a cica 5. szülinapjával, mehetek hematológushoz, mert a harmadik gén heterozigóta, ami dr gugli szerint nem növel kockázatot, de a dokim direkt felhivatott, hogy vegyem komolyan.
Legalább megkérdem, nem lehetek-e vérszegény ennyi vérveszteséggel.
---
Intézem a cirkócserét, kéménybélelést, engedélyeket, őőőő kurva drága lesz. A készülék 350 körül, a kb 3 méteres kémény újrabélelése (ha a társasházam megcsináltatja végre az odáig vezető pallót) 450 000, plusz szerelések, engedélyeztetés, termosztát. Több havi fizum (több évi megtakarításom). És ebben nincsen egy radiátorcsere! Meg a fél teraszt betakaró cicahálózás, meg visszarendelt a nőgyógyász magához a hétre, mert ami tz éve vészjelzés a citológiai leleten, az most is, amit nem áll a biztosító, meg a hematológus és akkor pofáncsap, hogy a 15 éve megállapított fizetésem 2-5%-kokkal emelgetve mára szart sem ér. Ellenben háromszorannyi a munkám, alap, hogy havi két napot ingyen túlórázom, szorongok minden reggel és még a leütésemet is figyelik, nem tudok elgondolkodni, jegyzeteket olvasni, vagy szkennelni, a főnök gyerekének spirálozgatni színezőket, ja, az is inproduktív idő, mintha lógnék.
Kezd irtó igazságtalan lenni, az igazságtalanság meg még mindig red flagem, pedig megtanulhatnám végre elfogadni.
---
Van jó is, volt céges nap, amin özönlött a szeretet (erről drága Bezzeg, meg az ő szci főnökei ugranak be. Nézegettem a leveleit, a face oldalát, mintha bármi is változna ezentúl, megszakad a szívem!), sokezer emberből mindig odaszaladt pár néhány kedves mondatra, énekeltünk és táncoltunk és cuki szelfiket készítettünk, kedves ajándékokat kaptunk. Az egyetlen előnye ennek az extraprofitlefölözésnek, ha már úgyis adniuk kell valahová, talán esetleg a dolgozókra, ilyenekre költik el. Talán.
---
Volt szülinapom is, ami reggelén a gyógyszerszedés óta fejgörcsök mellé a jobb halántékomtól a vállon át csuklóig begyulladtam, vicces volt a jobbkezes utcákba benézni. De a lényeg, legalább a medencegyulladás múlóban van. Az allergiám az egekben, tripla orrspray és dupla gyógyszer, kétóránként szemcseppel közepesen xar.
Nem tudom, meddig akarok eben a testben szenvedni. A macska sorsát előbb el kell rendeznem.
---
Bár előző nap a kezembenyomott egy merci csokit Kócos (ennyit minden egyes kollégámtól kapok kb), aznap reggel fel sem köszöntött, lerendezett egy gyors és csak neki jó kekszet, ami közben már kicsordult a könnyem, pedig már nem fáj nagyon, de ez a legkevésbé rólam szólt…
Majd én átmentem szülőkhöz, ahol finomságok vártak, de azonnal összekaptak, majd rámszálltak és tudom, hogy Anyu éretlen személyiség, de amikor minden párbeszéd ilyen, hogy nem, köszönöm, majd viszek el sütit, de tele vagyok cukorral (hajrá, IR!), akkor direkt vág a tortából, hogy csak vékony egy szeletet, udvariasan apu elé teszem, megint jelzem, hogy nem, nem kérek, akkor kapok magam elé egy duplaakkora szeletet, azt elé teszem, hogy köszi nem. Akkor hoz tejszínhabot, amit a fájós kezével nem tud kinyitni, segítek, hogy kinek adhatok, megkapom, hogy ezt csak miattam vette és ha már kinyitottam, egyek is szépen.
Átültem apámhoz a kanapéra, ilyen beszélgetésből addigra volt vagy tíz. Nem reagálom le, mert úgyis átfordítja, hogy én vagyok a hülye.
Akkor apám szállt rám, mutassam meg, a neten hol lehet ezt-azt megnézni (nem neki, Anyunak), ÉS legyek kedves levinni a telekre. A telekre, ahol gyerekkori nyaraimat takonyban, könnyekben, szétvakarva és fulladozva töltöttem magányos gyerekként, részeg bácsikat kiszolgálva, kosz és kullancsok, utálom. Magyarul ha nincsen jobb (lásd még a Bosch kiállítás, amire el kellett ígértetnem magamat, de aztán elment nélkülem), akkor én is megfelelek. Mert a cimbije nyáron nincsen Pesten.
Ééééés a meglepetés: ő fizeti az üzemanyagot, vagy vezethetem az ő kocsiját!!!!
Az ő szent autóját. Amikor huszonéve saját pénzből megszereztem a jogsit, akkor kijelentette, hogy rajta nem fogok élősködni(??) és felejtsem el, soha nem fogom az ő kocsijait vezetni. Soha nem is vezettem, mondjuk nem is akartam, az exem kocsijával jártam akkoriban. Ez örökre bennem maradt.
(Oké, neki akkor volt még egy 30 nm-es lakása, oda sem költözhettem, amikor a másoddiploma mellett dolgoztam, inkább idegeneknek adta ki, szóval nem az az elindítom a gyereket az életben típusú szülő, hanem a te nem fogod szívni a vérünket szülő.)
Fun fact, hogy sosem kértem semmit felnőttként, megoldottam magam hitelből, úgyis azt tanultam, sose függjek senkitől anyagilag.
Na tehát akkor az allergiaszezon közepén a felnőttpelenkát igénylő ám elutasító apámat cipelgessem az 50 km-re lévő, dugóban úgy 2 óra alatt megközelíthető telekre, nyilván takarítsak ki egy három emeletes erdőszéli házat tele pollennel és rovarral, ahol nem takarított senki 6-8 éve, emberes kertet hozzak rendbe befulladva, emelgessek esővizes hordókat a max. 2 kg-t emelhetek műtött derekammal, majd haza ugyanígy. A ritka szabadidőmben, amit Kócossal töltenék.
És akkor mind mondjátok, hogy meg kell tanulni nemet mondani, udvariasan elmondtam, hogy nekem ez nem fér bele, még kétszer felhozta a témát úgy, mintha igent mondtam volna, hogy akkor neki bármikor jó.
Annyival búcsúztam, hogy inkább szívesen fizetek egy sofőrt, telekocsit vagy taxit, majd beszéljünk és kínmosolyogva hazamenekültem a saját szülinapomról.
Már a kocsiban bőgtem, és nyilván én vagyok a xararc, rosszul érzem magamat, hogy nem tudok örülni.
Majd visszajött Kócos, aki még hozott egy virágot és ennyivel letudott. Úgyhogy halkan megjegyeztem, hogy ha neki ennyi energiabefektetést érek, akkor nem akarnám feltartani. Aztán ígért társast, éttermet meg programot, de mentegetőzésnek tűnt, és aztán előhoztam a reggeli kekszet, hogy ez sem arra utal, fontos lennék neki, szóval akkor ezen is vagy SOS újra változtatunk, vagy ne is csináljuk.
Nem jó passzban kapott el, na, de ő is érezte, hogy jogos, elnézést kért. Aztán csinált olyat, ami jó.
---
Voltunk cimbikkel kertipartin, ahol felköszöntöttek, azt élveztem, azt kevésbé, amikor a szomszéd gyerekek átszivárogtak és 10+ oviskorú randalírozott körülöttünk (Kócos meg focizott meg dobálgatta őket. Megtanítottam a kicsiknek, hogy hívják X bácsinak, mert az vicces).
---
Érkezett übercuki felköszöntő videó Papírkutyustól, száz üzenőfali kedvesség meg negyven üzenet, még meg sem bírtam válaszolni.
---
Lesz új Dalfutár adás 13-ától, alig várom.
---
Talán lesz spanyol, amit szimplán elfelejtettem az évek alatt, heti 1,5 óra online elég is az alapszavakat előhozni.
---
Elfáradtam és nagyon nem jól vagyok.
