Kicsit jobban van. Beszéltem a fejével szerdán, Anyu hívott tegnap, hogy nem tudja, mit mondtam neki, de komolyan diétázni kezdett. (Mondjuk játszmázás és hiszti nélkül, felnőttként kezelve beszélgettem vele? Régóta nem túl jól kezelt cukra van, szívbeteg és már COPD-s. Gyerekkoromban is onnan tudtam, hogy hazaért, hogy a forgalmas úton hallottam a fulladását, 60+ éve napi 2,5 doboz cigi az adagja.)
Elhagytam azt a kényszert, hogy a százoldalnyi kézi jegyzetet megtanuljam, megpróbálok eligazodni két továbbképzés (egész napos fejtágítás után sokszáz nyomtatott oldal tananyag) közt, nem mellesleg saját munkám, közösség elvárta Tobber majd megcsinálja helyzeteken túl. Nagyon Fontos konkurens cég igazgatóval megbeszélek úgy, hogy semmi nem tiszta. Lesz még a hónapban két nap tréning, következőben két nap elvonulás, repizés, a folyamatos oktatások és vizsgák, túlórák, vá!
Nem keresek másik állást, de szembejött egy érdekes az utcámban, pár házzal lejjebb (nem jelentkeztem, csak szoktalan, hogy a rövid kertvárosi utcácskában egyáltalán van cég, elég békés lehet csak végigsétálni a fák alatt és beérni a munkahelyre).
Megint a saját rész szorul hátra, tornáznom kéne, figyelni nekem is a kajára, meg porszívózni, kézzel mosni a túlórák után, de ha még valami kötelezettség a nyakamba kerül, összeomlom, így este csak magamat renoválgatom meg podcastozom félálomban. Fngom nincsen, akinek gyereke van, hogyan bírja a főműszakot. (Azaz benne vagyok egy anyáknak tele a tkük csoportban önigazolgatni, komolyan megsajnálom őket, de sokszor a gyerekeket is, hogy ebben kell éljenek.)
És tapsolhatnék a két nap szabinak jövő héten, de a munkám ugyanannyi, vagy megcsinálom három nap alatt, vagy viszem magammal a pihenésre.
