Tobber életblogja

Két napja átállítottam a yaziomat, hátha segít fogyni, sok fehérje, kevés ch. A kevés ch oké, de képtelen vagyok ennyi fehérjét megenni. Egyébként is napi 2-3 tojás az adagom, a túrót utálom, a csirkét imádom, de húsokból képtelenség annyit enni. Lakatos Pétert követek, szóval azt már tudom, hogy mi nem jó. Tippek?

Meg Partizánt hallgatok, rákerestem régi dolgaira is, lendületet ad a megunt, de megakaromcsinálni kézimunkámhoz.

Amihez lemegyek még alapanyagért, meg akkor már veszek egy kanapét, útbaesik és végre van raktáron. Felajánlom a régit egy ismerősnek, éppen házat vett. Szépséges L alakút akartam, de akárhogyan mértük, nem fér el. Vagy a növények, a cicatorony és a fotel nem fér el. Sokat úgysem tudok ülni, elnyújtózni meg hosszúkás is elég, hát ez lesz. Sokat fáj a hasam éjjel, Kócost nem akarom zavarni, így kijövök a nappaliba, de szívesen elszundítanék tíz perceket két hasgörcs között...

Cimbikkel politizáltunk hétvégén, jólesett. Nem vagyok optimista. És nem hiszem, hogy jó ötlet egy OV-MZP vita, OV simán lemossa. Bár, lehet, hogy senki meg sem nézné, már érzelemből szavazunk...

Múlt héten háromszor bent dolgoztam, mázlimra nagyjából elkerültem a covidosainkat, de dolgozom olyannal, aki találkozott velük, meg maszk-kézfertőtlenítek-szellőztetek megállás nélkül, de ha lehet, a héten elég volt egy nap is ott. Teszteltem, negatív.

Meg is ünnepeltem Freijel: lehet kapni rövid mangós nicaraguai dohánykávét. Elképesztően finom, pedig sem a cukros kávét, sem az összetett ízvilágot nem szeretem.

Ha akad jó hangoskönyvforrásotok, megírnátok? Szépirodalom érdekel, végső esetben szépirodalmi filmfeldolgozás, ha nem ad hozzá kihagyhatatlanul a képi világ, mert csak hallgatnám. Köszi! (tobnlc és jahús)

Klasszikus macska. Éjjel rongyolgat néha sikongatva, vagy épp a nagydolga után. Pillanatok alatt otthagy mindenkit egy falon tükröződő mobilért és szereti csak úgy bámulni a fal egy üres pontját. Kifacsarva, félig lelógva alszik a szekrény tetején. Tudja a nevét, általában oda is jön. Vagy nem. Neki nem lehet parancsolgatni. Nedvestápot csak jutalomból kap (pedikűr, kefélgetés után), persze csak a szaftot nyalogatja le. Minden is érdekli a világból, leginkább a fiókok mélyén lévő tárgyak, néha kihúzza, kipakolja. Táska nem maradhat belelesés nélkül. 3,5 éve lakunk együtt, a lakás nem nagy, de van macskahálós kifutója, onnan mekegi a madarakat. Igen, ivartalanított, chipes, mindenféle oltott, csak benti, el sem tudnám képzelni kinti-bentiként.

Az örökbefogadáskor megijedtem. Müzli írta, napi kétszer tíz percet mindig rá kell szánni a cicajátékra, különben depressziós lesz. Hiszen én kutyás típus vagyok, azért akarok macskát, mert ha elfoglalt lennék (ekkor még az voltam), elvan magában (fun fact: nemhogy elvan, irtó jól elszórakoztatja magát).

Megfordult a helyzet: tíz percet játszom a macskával meg egy virágkötözőszalaggal és minden rosszkedvem elmúlik.

Ő egy tanya körüli kolóniában nőtt fel, ott egy lány naplót vezetett róluk, néha etette, nagy fagyokban beengedte, csirkékkel haverkodott. Félős volt, ezért maradt életben. Egy évesen alapítványnak adta, így akadtunk rá és elhoztuk 125 km-ről.

Mázlimra nagyon szeret, már két emelettel lejjebb hallom a lépcsőházban, ahogyan ujjongva nyávog. Az ajtófélfára támaszkodik, nyolcasozik, amíg vetkőzöm-kézfertőtlenítek-kipakolok, majd rohan a kanapéhoz boldogan kiabálva, hogy kezdődik a simogatás. Ezt egy három perces szemétlevitel után is eljátssza, egésznapos távollét után húsz percig ül a kanapékarfán, becsukott szemmel szuszogva-dagasztva élvezi, hogy vakargatom, amíg végigolvasom a híreket. Hozzámdugdossa a fejét, az orrát, irtó elégedett képet vág, majd a lábamra telepszik.

Abban a szobában van, ahová mi megyünk, fürdőbe is, mintha elvesznénk, ha nem őriz, ha elkapja a tekintetünket, mindig ránkhunyorog szerelmesen.

Reggel az ágy mellé támaszkodik és lesi, hogy ébredezem-e, keksznél lazán felugrik az ajtó peremére, onnan jól látja.

Iszonyat sokat beszél (cukiiiii), jön utánam, elmesél minden érdekeset, jó havernak tart. Van harci kiabálása, ha letámad egy legyet, vagy amikor izgul, észre ne vegyem, mert ő most jól elbújt, akkor izgalmában hümmög. :D

Az ajtó mögé bújva hív fogócskázni, csak meg kell ijeszteni és boldogan átfut másik búvóhelyre. Majd onnan is kiabál, hogy jöhetek és ismét átspurizik valahová. Nem, én nem futok, soha nem érném utol.

Bújócskában nem túl tehetséges, ha már bent van az orra a párna alatt, úgy hiszi, nem látom. Csak a maradék öt kiló cicát, de nem rontom el a játékát.

Tornázni képtelenség mellette, ha a földön dolgoznék, mellémkucorodik, ha gumiszalaggal, örömmel kapkod utána. Végig.

Sokszor csak arra nézek fel, ő már lapulásban várja, hogy játsszak, vagy csak két fülecske kandikál leskelődés közben.

Irtó magabiztosan járőrözik a birtokán, kapkod a küszöb alatt a lépcsőtakarító felmosómopja után. A földredobott szennyes ágyneműbe azonnal beleköltözik (igen, nagyon kimosom!) és elégedetten kuckózik.

A csírátlan lakást elengedtem, felmegy fotelba és kanapéra, a kád széléről iszik, csapból. Meg a folyó vizet bámulja hipnotizálva. Több domestos fogy, na. Asztalra és ágyra tilos ugrani, nekem ott a határ.

Szerencsére az emberi ételek nem érdeklik, übertrendi és minőségi tápokat kap. Egy éves koráig a lány etette a szabadon kószáló kolóniát maradékokkal, most megbecsüli a tápjait meg a biztonságot. Mindenkinek felnőtt macskát javasolnék, kialakult a személyiségük, könnyen látható, ki szelíd, békés. A cirmosom kis kajla is hozzá, ritka nagy szívvel, még játékból sem karmolna meg. Fújni nem is tud.

Fotelkarfát sajna koptatja, pedig kéthetente pedikűr, dobozokat megkapja, boldogan szunyókál bennük, majd konfettivé rágja, hogy jobban kilásson. Különösen takarítás után…

Eleinte nem engedte a hasát gyömöszölni, mára a talpát is lehet masszírozni, finom, puha érzés.

Meglepően okos. Ha abbahagyom a lézerezést, megpaskolja a kezemet. Érti, ha azt mondom, menjen be a kisszobába (mármint be is megy…). Ha nyomom a kapubeengedőt, berohan a hálóba, tudja, hogy rácsukom az ajtót, ne szökjön ki. De. Ha nyitom a kaput és mondom, hogy Kócos bácsi érkezik, akkor kirohan izgatottan.

Már egészen jól megy a hol a jutalomfalat kérdésre idomítása, odamegy, megdörgöli a dobozát és vár elégedetten.

Nem, nem tartom a gyerekemnek, nem vagyok bele szerelmes (azt sem tudom, azt hogyan kell), meg nem kényeztetem, egyszerűen feldobja a hétköznapi pillanatainkat a bájos lénye, nehéz lenne nem szeretettel mesélni róla.

Legközelebb a szobanövényeimről mesélek, vagy harminc benti, pár áttelelős.

(Nem fogok ám. Egyébként szépek.)

Van egy hangulata a blogomnak. :D

Egyébként minden rendben, a munka épp elég, a kollégákat lenyugtatta az otthonról dolgozás és kevesebb a feszkó (ma feltétlenül).

Mondjuk másokat lexarónak érzem, hogy a közvetlen kollégáim nem tájékoztatnak minket, ha pozitív lesz a covidtesztjük, hogy ti hülyék, kontaktok vagytok, kerüljétek a nagyikat, meg úgy egyáltalán miért a 250 km-re dolgozó kolléga pletykálja el…

A szüleimmel ilyenek miatt nem találkozom, hozok-viszek dolgokat, de a hátsó ülésről kell kivegyék.

Elengedtem, hogy elkerülhető a covid, hát akkor hajrá vakcinák, dolgozzatok.

A kocsi még vár a biztosító/karosszériásra, addig elküldöm olaj- meg izzócserére.

Találtam finom kovászoskenyérkézművespéket egy totál forgalmatlan helyen, tehát 1. munka után van még kínálatuk, 2. tuti csődbe megy.

A karácsonyfa elszórakoztatta a macskát, de hétvégén táncolva-énekelve leszedtük: a fejét látni kellett volna. Kócos kárpótolta, ezek olyan szerelmesek egymásba, pár bugyulizás és a cica szétolvadt a karjaiban.

Ő (mármint a cica) egyébként szórakozik velem, mindenkivel antiszociális, bevonul a szekrény alá, jobb esetben onnan ordibál, hogy kopjon le mindenki, cserébe Anyuval, Kócossal meg velem irtó cuki és szórakoztató. Megbeszéli velem, hogy ne porszívózzak, dühöngve kioszt porszívózás után ágy alól kibújva, hogy s.ggfej vagyok, vagy hogy ideje a szárított pulykának, megpaskol, odavezet és rábököd, mit akar. Pontosan érteni, mit szeretne, ezer hangszíne van (a hajnali hármas vonyítását elhagyhatná. Ti tudtátok, hogy a macskák tudnak vonyítani? Biológus ismerős szerint kotkodácsol is. Lehet, nemigazán hallottam eddig kotkodácsolást).

Pár dolgot kicseréltünk, átszereltünk a lakáson, jó ott lakni. Idén esélyes egy cirkócsere, nagyon kattog a 17 éves kazán, a termosztát elromlott, így vagy 20 fok van vagy 28. Lemondok a gázról, legyen biztonságosabb, olcsóbb, kisebb helyet foglaló elektromos darab. Megúszom a kéményújrabélelést, ami pofátlanul drága a kb. négy méter hosszú kéményemhez.

Az esték eseménytelenül telnek, nem is tudom, hogyan bírtam anno a másik végletet. Mondjuk ezt nehezen, túl sokat agyalok feleslegesen. Kéne tanulni valamit. Új helyszínt találni a csajos hétvégéknek. Befejezni a hímzésemet. Vagy többet tornázni (ehhe). Cimbik átjönnek hétvégén, sütünk nekik valami finomat.

Összefoglalom: így élnek anyámék.

Tegnap felhív távoli ismerős napközben(!), tudom, hogy táppénzen van, előtte megkérdeztem sms-ben, hogy érzi magát. Megbeszélésen ültem, visszahívtam munkaidő végefelé:

MÁSFÉL órát ventilált, orvosok, munka, család, világhelyzet, jogi ügyek, meg sem tudtam szólalni. Csendben megválaszoltam a leveleimet, kinyomtattam doksikat, elbáboztam kollégáknak, amit kérdeztek, majd beöltöztem, elmentem a piacra, még én kértem elnézést a hívásban, hogy merek a zöldséges beszélni, majd elsétáltam ÉS még én kértem bocsánatot, hogy most már lassan letenném, jobbulást meg kitartást.

Fun fact: egyetlen egy kérdés nem hangzott el, én hogy vagyok, hogy telt az ünnep, mi a szitu velem, vagy hogy egyáltalán ráérek-e másfél órát hallgatni.

Ez rendszerint előfordul, vajon én vagyok a balek??

Hát EZÉRT utálok telefonálni.

2021 unalmasan telt, de lényeg, a közvetlen környezetem egészséges!!

Két idős családtag meghalt, Bezzeget azóta sem fogom fel, Csinikolléga öngyilkos lett.

Fél évet kb. végigfeküdtem, fekve dolgoztam és kreatívkodtam, csak így bírta a hátam. Ha tornázni kezdtem, megint beállt, nagyon kecses így zoknit húzni (nem ment).

Elképesztő, hogy 2020. március 13-án vonultunk home officeba és február 18-án már bennem volt, tök átlagos közép-európai, nem kockázati betegségű/korosztályú irodistában a kifejlesztett vakcina. Két Zeneca oltás (mázlimra megmaradt egy felbontott a ho-nál és én vettem fel elsőnek a privát számos hívását), októberben egy egész adagos Moderna booster. Szüleimben is három, ha jön a negyedik és kell, mehet az is.

Kócos oltásellenes anyukával maga sem akart oltatni, szóval megmondtam, hogy velem sem kötelező találkoznia. Oltatott.

Nyáron végre utaztunk: Barcelona Bével. Már jártam ott, ez a környék végleg szerelem. A tömeg a tizede a réginek, isteni ételek (jesszus, de durván), gyönyörű épületek, parkok, természet, tengerpart, hegyi monostor, Dalí-múzeum, kétszáz fölött hasító vonat.

Hozzátett az élményhez, hogy értettem a körülöttem beszélőket, ők is cukik voltak, hogy úgy csináltak, mint akik értik, mit beszélek spanyolul.

A hétköznapjaim két év alatt gyökeresen megváltoztak, a pandémia miatt kb. semmi programom nincsen esténként, az online spanyolt, kvízt is abbahagytam nyár végére. Táncolni talán kétszer voltunk, kéthavonta társasoztunk.

Sok időm volt agyalni, szorongani, hát ez nem tett jót.

De. Régóta agyalgatok én tökfelesleges dolgokon, mint pl arcszimmetria, arcesztétika*, mert csúnya vagyok, meg elszórakozom, hogy fotókon a segédvonalakkal pontosítom a saját szemöldökömet, úgyhogy mi mást tehettem: átszerződtem a szép-kártyával az otp-hez, mert ott sokkal több fodrász/szépségszalon/szoli/szőrtelenítés/szájtetkó igénybevehető. (*Soha nem fogom megérteni, hogy vízszintesnél lejjebb lógó orrcsúccsal minek töltetnek szájat, gonosz mostoha öregasszonyarcot csinál húszévesekből, vagy durván lelógó szemhéjnál az alsó szemkontúrt fél centis satírral sötétítik ki, vááááá!)

Ha már idén elmaradt az orr mellfelvarrás (nem fogytam le hozzá ebben a szorongós zűrzavarban) és a látásjavító műtét (két év alatt még egyet romlott a szemem, amíg nem áll be, nem műtik), 2022-ben a szép-kártyát csak a külsőmre szeretném költeni.

Lecseréltem az autót a 18 évesről egy 14 évesre, mert 44 év után t.k.m telelett a hugyszagú bkv-val napi két órában, a pótló tömegével, Deákon átszállásokkal csúcsidőben, izzadva hazacipelt laptop/gyümölcs/mosóporokkal, szóval autóval jártam be a heti 2-3 napokat. Messzi találtam parkolót, pont jólesik a reggeli-délutáni negyedóra séta.

Évek óta olvasok/hallgatok mindenféle lelki tanácsadógurut, de a sebsimogatás, meg az ezo baromságok nem az én világom. Ugyanígy évek óta érdekel, hogy az általam ismert kapcsolatok 80%-a miért játssza meg, hogy boldog, amikor nyilvánvalóan nem az. Aztán rájöttem, hogy magunknak is hazudunk. Ezt én is mindig elrontottam.
Találtam a neten egy irtó ellenszenves pasit, aki még antifeminista is, és a világ legegyszerűbb stílusában pont arról beszélt, amit magam is hiszek hosszú évek óta. Hogy mi nők hajlamosak vagyunk túlagyalni a pasik szerelmesnek tűnő gesztusait, becopjuk, hogy szépek vagyunk és istennők, hogy imádnak minket és megígérnek fűt-fát, miközben távolról rátekintve a tetteik alapján xarba sem vesznek. Szükségem van megerősítésekre, meg reméltem, hogy ha az vezérfonal azonos, hozzá tud tenni a gondolataimhoz, hát elmentem az alap előadására.
Ültem ott és egyrészt irtó jól szórakoztam, mert élőben vicces, másrészt a 80%-át magam is így látom. Ha már jobb dolgom sem volt tavaly, elmentem a másik tanfolyamára is. A társkeresős/rosszkapcsolatos témái nem érintettek, mert magamnak is hazudom, hogy tökéletes Kócossal Kócossal soha egy feszültség, szorongás, rossz érzésem nincsen, sosem veszekedünk, ő egy tündérbogár és belőlem a legeslegjobb énemet hozza elő, szerencsére a guru is önhitegetésnek tartja az ezo-spiri nőklubokat, meghát nem kötelez semmire, azt csinálok az életemmel, amit akarok, nem is iránymutatásért mentem, hanem megerősítésért. Megerősített. És közben jókat nevettem.

Még önmagamnak is feltűnt, hogy három éve milyen szelíd, kedves de überhatározott lettem (érzelmi érvénytelenített gyerek nem az), erősen meghúztam a határaimat, nincs késés, tiszteletlenség, figyelmetlenség, be nem tartott ígéretek. Már nem is utálom, hogy fix kapcsolatban kell lennem, ami igazán nagy szó. :D

Kétszer is kivettünk egy panziót a kreatív csajokkal, elvonultunk napokra. A helyszín Anyu gyerekkori kalandjainak közelében fekszik. A 75. szülinapján leugrott, elkocsikáztunk megkeresni az ükszüleim sírját (nem is tudtam, hogy ott vannak), aztán felkirándultunk a susnya mélyén felkeresni a vadásznagybácsi házát. Még ki van írva a fia neve, ugatnak a kutyák, de nem nyitottak ajtót (persze miért is).
Átvittem szépséges tájra, étterem gyönyörű kilátással, majd sütiztünk, felraktam a buszra és állítólag a legjobb szülinapja ever. <3

Vettem részt online tanfolyamokon, jártunk több szervezett sétán és megtudtuk Budapest kokainos életét, láttuk belülről is a Gellért-szállót meg a Vakok iskoláját, játszóztunk Papírkutyussal, jártam coachgyakornoknál, segítettünk angolul tanítani kezdő havernőnek gyakorolni, ismét koronáig lecsikorgattam egy fogamat, meglepiszülinapoztuk Keresztfiamat, aki átölelt örömében, hogy lát végre, bemutattam unokatesóimnak+gyerekeknek Kócost, irtó cukin fogadták, Kócos áthozta a kutyáját bemutatni, iszogattam unokatesóm elvált feleségével, hogy az ő verzióját is halljam, háromszor szabadtéri előadáson jártunk, ettünk országtortáját, meg az Ízek utcájában, visszaküldtem 4 év után Judós3 cuccait, mert untam kerülgetni, ő meg csak ígérgetett, hát taxibatettem, kifizettem, rendberaktuk a tárolómat, végre van hely, festettem tanfolyamon, szerveztem nagy és tökéletes rendezvényt, kétszer csapatépítettünk, jártunk autósmoziban, romantikáztunk Dunaparton, ettünk finom éttermekben, átfordultam pater nosterrel, ötvenedik házassági évfordulóztunk szülőkkel, főzősuliztunk kolléganőkkel, 15. évet jubiláltam a cégnél, de a vírus elsodorta az ünnepi vacsorát, felkértek üzemitanácstagjelöltnek, de épp helyettesítettem valakit hónapokig, betanítottam és projekteztem a munkám mellett, előszilvesztereztünk és romantikus szilvesztereztünk, találtam olcsó házhozjövő fodrászt, irtó sokat kreatívkodtam egész jópofákat, és főleg a macska imádja, hogy állandóan otthon talál, ha igénye van a szolgálataimra én meg imádom őt, mert nagyon szórakoztató és jólelkű kisállat.

Összefoglalva: ha valaki a 15 éves énemnek elmeséli ezt az évemet, kérdés nélkül bevállalja jó évnek.

Oké, lemerültem. Hetek óta este csak nézek magam elé, görgetem a híreket, máson pörög az agyam és elhussannak 3-4 órák észrevétlenül.

Felőröl a sok feladat sokfelől a munkában, megfőleg hogy nincsen hol kompenzálni programmal, kultúrával, örömökkel, tanulással. Ingerszegény az itthonlét.

Még egy hét és szabadság, fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Xar kedvem van.

Idegesít, ha nagyritkán ki mernék lépni a kussörüljekhogyélekből, visszatolnak, ne panaszkodjak. Más még kevesebbet keres. Ezt tegnap épp egy elég jómódban élő cimbi dobta nekem. Oké, akkor nekem jó.

Na EZÉRT nem barátoknak hívom a cimboráimat. Meg mert nem tudok beszélni nekik az érzelmeimről és 4 éve dühít, hogy engem meg sem kérdeznek, csak a szakításért engem(?) hibáztató Judós3 mindenféle hazugságait copják be rólam. Elképesztő.

Hétvégén programot akarnak. Nem érek rá. Szombaton szabin vagyok, de 3 órát dolgoznom kell, utána szeretnék korcsolyázni. Nem voltam tizenéve, talán már nem is tudok. De imádtam heti hét nap kint lógni fiatalon. Csak akkor nem tudtam, hogy fiatal vagyok.

Kiviszem Kócost, akinek nem igazán megy, én meg pártucat embert már megtanítottam, majd állok a pálya szélén magyarázva…

(A lakberáruház felé álló dugóban anyósülésen duzzogó, életutált fejet vágó harmincas feleség mellett a kedvenc karakterem a jég széléről okoskodó negyvenes apuka.)

Másnap meg Keresztfiamat ünnepeljük, egy éve könyörgök, hogy hozzunk össze valamit, szerdán megkaptam a zöld lámpát most vasárnapra. Így is örülök, de hat munkanapos a hét, én meg Kócossal pihennék, más opció nincsen, hát elviszem őt is.

Azaz ő visz engem, mert az egy hónapja összetört kocsihoz még csak tegnap jöttek kárfelmérni és nem is a biztosító, mert nekik nincsen kapacitásuk (de mi fizessünk időben, ugye?). Január előtt ne is számítsak rá, hogy megjavítják. Reméltem, hogy most viszik el, januártól többet kell bejárnom, de a pisaszagú, zsúfolt metrópótlót kerülném.

Legalább van mivel ajándékot vadászni, de a hegyre nem szívesen mennék vele.

Szombaton remek kreatív partiztunk, végigvihogtam a napot, bárcsak többet lennénk együtt. Másnap Kócos lelépett pár órára, fura egyedül vasárnap délután. Készítettem ütős dekorációt, a macska élvezte pofozgatni.

A családi ünneplés a vírus miatt elmarad, de lesz még idén egy társas, meg a csajokkal tizenfős előszilveszter, ha nem pánikolok be addig a covid miatt, nőgyógyász kontroll, mert az dob a kedvemen, házhozjön a fodrász, mert a fele hajam hülyén néz ki ilyen hosszan. Addigis ékszereket készítek, szénhidrátot zabálok és siratom a régi izgalmas életemet.

Meg a Sex és New York folytatását, mert xar látni, ahogyan öregszünk. A sorozatot nem bírtam anno, megijesztett, hogy harmincas nők ennyire semmit nem tudnak a szexualitásról, rettenet prűdek és hájpolnak egy Big-féle kapcsolatot, ami egyértelmű szánalom volt. Oké, veszítsük el néha a méltóságunkat, de lemenni kutyába egy pasiért, aki nyilvánvalóan nem szeret, csak használ?

Valamelyik későbbi ismétlését néztem csak végig, de persze kíváncsi lettem a folytatásra. És az jó. Legalábbis a két rész, amit leadtak eddig. Épp befejeztem az El inocentét, ami szuperizgalmas krimi (nekem meg bejönnek a spanyolok a néha nem olyan tehetséges színészeikkel együtt is), gondoltam, kell egy kis carrie-s kikapcsolódás. Hát. Végigbőgtem.

Bőgés: egy kékeslila lesz 2022 Pantone-színe, ami várható volt, elnézve a kilencvenes évek végi divatot, ahol ez a lila ment barnával mindenhol és képtelenség volt más színt találni a butikokban. Féltünk is, hogy visszatér, mint a sárga magasszárú edzőcipő…

Előfizettem egy havi beyond the motionre, ami ösztönöz (és Góg Anikó rém vicces nő), meg itt a halom spanyolkönyv, de nehezen rugorgatom magamat fenékbe, hogy munka után bármi történjen.

Sokkol, hogy még jóslatok sincsenek, egy évtizeden belül túllehetünk-e ezen a pandémiás xaron.

Na jó, leszek pozitívabb:

Az új kolléga okos és nem kell lebutítani a poénokat, mert vesz mindent. Sőt, vicces. Bárkivel megtalálom a hangot*, de vele élvezet is beszélgetnem.

Meglepő tapasztalás: szeretek tanítani.

Na jó, népművész, meg táncos dolgokat is tanítottam régen, azt is bírtam. Pályát kéne módosítanom? (Úgypéldául megtanulni rendesen spanyolul, elvégezni az ELTÉ-t, kint élni pár évtizedet és aztán taníthatnám? Megérkezett a nyelvtankönyv, aminek a fénymásolatából eddig tanultam, meg két szószedetes, mert a memóriám nulla, de hát ez édeskevés kezdésnek.)

Éves zárás közeleg, SOS kell minden, nem irigylem a számvitelt, próbálok támogató lenni és előrevenni a kéréseiket.

Elintézek mindenfélét, ezért kapok én is formaruhát.

Valamiért tilos az új kollégáknak (akiket jogfolytonosan vettünk át fél éve és egyébként is dolgoztunk velük anno) eszközöket rendelni, miközben a tökújaknak lehet, szal egy ember a strómanom és minden a nevére megy, mint egy emberesebb gazdasági csalásnál. Majd kibogarásszuk a leltárt az értelmetlen tiltás után.

Kaptunk gyönyörű dekoralapokat, nekünk kell összeeszkábálni (mármint ennek én örülök, na).

Emagon két kupont is fel lehet használni, illetve akárhányat rendeléskor, szal hatezerrel olcsóbban rendeltem egy vezeték nélküli fülhallgatót, mert mindig utcán telefonálok/podcastezem és a keresztbevetett táska, állig kabát/sál, szemüveg, fülbevaló, sapka, hajam, néha maszk valamelyikével mindig kirántom a zsinórt. Alig várom!

Ha már rendeltem cicakaját, jött két játék is a macskának karácsonyra, sokat elmond a jelenemről, hogy egyelőre csak az ő ajándékát tudom (láttam Luciánál villogólabda-pályát, hát, ha a paramacskám nem kap infarktust, talán megkedveli).

Cimbik mennek két koncertre, én mán fofok a covidtól, megfőleg a továbbadásától.

Bejelentkeztem nőgyogyi szűrésre.

Tegnap megszüntettem az egyik bankban a szép-kártyát, ma igényeltem a számlavezető bankomnál (aminek még mindig olyan a logója, mintha egy stilizált rajzon felülnézetből opnának valakit).

Akkor már letöltöttem az új appjukat.

Small talkoltunk riadó alatt a rémhidegben. Kicsit megzavarta a rendszert, hogy akkor futni kell, vagy előbb felkapni a maszkokat.

Végre-végre addig csesztettem a karosszériást, hogy szerdán majd felmérik a kocsit. Másik városba kéne vinni, ami egyébként cuki hely, de inkább kifizetem a sofőrt, mert sehogy nem jutok onnan haza.

Adtam betétet mindenretudfriendsidézetet kolleginának (szórakoztatóbb, mint hangzik), sztem azt már úgy tíz éve nem gyártják, ami a fiók mélyén lapult.

Jártam szoliban, ipl-eztem, műkörmöztem, hajat festettem. Így kihoztam magamat a minuszból.

A harmadik alis csomagom érkezik vám-eljárás nélkül.

Már most pörög a cset, mi lesz a holnapi lánybandázáson, nem leszünk halkak.

Na, ez pozitívra sikerült!

*Egyelten life skillem

Meghalt a kedves rokonbácsi felesége is. A temetésre el sem tudtam vinni a szüleimet a hülye vírus miatt. :(

Jelenleg is, hónapok óta 2,5 ember feladatait viszem, úgyhogy elsírtam magamat a teamsen, amikor másoknak agyondicsérve szórták ki a pénzjutalmakat.

Nem, egy köszönömöt nem kaptam. Nem vagyok irigy, de egy vállveregetés jólesne.

Mindegy, gyerekkoromban is örüljek kussban, hogy vagyok éltem a kis életemet, ez már így marad.

Túlórázom, közben napi 2-3 órában aktívan tanítom be az újat, aki majd levesz a vállamról, meg utána is soroz a kérdésekkel (okos és kedves és annyira gyanúsan jó, hogy tuti hamar továbblép).

A hideg kiráz MZP-ből, annyira ijesztő, de hát mögé kell állni, okés, csak broáf.

Émelygek, bámulok ki este a fejemből, ideges vagyok és magányos (pedig nem, tudom, csak az érzés lecsap, becsap).

Van nekem egy képzeletbeli listám Saját hajamnál fogva kihúzom magamat a mocsárból felirattal, olyan evidenciák vannak benne, mint kiadós mozgás, nyolc óra alvás, fullos nagytakarítás és rendrakás, facsart narancs, kádfürdő, szoli, kevés szénhidrát, ezek segítenek. Egyelőre a nyolc óra alvást oldom meg több-kevesebb sikerrel. Az alap. Anélkül egész nap ingerült és borúlátó vagyok. A rend még elviselhető, a többihez nincsen lelkierőm.

Pedig a hétvégén befejeztem két nyakláncot, megvan a terv karácsonyra is kreálni, most más technikákat vettem elő. Kócossal is nekiálltunk festeni, de irtó lassan haladunk és úgy uncsi, meg porcelángyurmából díszeket formázni, de elszúrtuk és krumplipüréállag sikerült, úgyhogy röhögve kidobtuk. Jártak nálam a hétvégén a cimbik, a társasozás megint beszélgetésbe fordult át, de jó ez így. Kollégákkal főzősuliban jártunk, istenit készítettünk, jót vihorásztunk. Holnapután a kreatív csajokkal bandázunk kiscsoportosan, az mindig nevetős.

Meguntam, hogy az MKB SzÉP-kártyám alig váltható be valahol (meg úgy az egész rendszer egy f.s, mert ha már adózom utána, mosóporra, bugyira és tamponra Pesten elvétve lehet elkölteni), míg az OTP-st sok helyen elfogadják, ilyenekre tervezek belőle, mint kontaktlencse (igen, rettegek a szemműtéttől, bár megőrjít, hogy alig látok), damil, nyári cipőcskék, de találtam lézeres szőrtelenítést, mert az ipl alkalmazhatatlan az arcomon, meg szájsatírt (ezzel mindenkit kiakasztok, pedig nem természetelleneset akarok, csak a szilvakék szájszínemet szebbé tenni).

Elmúlt a hajhullásom a Biovanne+DM-es cink-kovaföld kombótól, vagy mert elmentem fogorvoshoz és rendbehozta a lecsikorgatott fogamat, amitől állandóan begyulladt az állkapcsom. (Igen, ettől még fogok csikorgatni.) Kábé a fele kihullott, ijesztő.

Heti kétszer bejárunk a céghez, ötletem sincsen, mi lesz a jövőnk, de szerintem a nagyjaik sem. Változások készülődnek, az biztos.

És még mindig van oltatlan kollégánk. És AT teszteltet mindenki, aminek semmi jelentősége. Nehogymár egy orvost is meghallgassunk róla.

A jövő heti programot elhalasztottuk a Keresztfiammal, félvén a tömegtől, közben meg is kapta a covidot, szerencsére tünetmentesen.

Karácsony, gondolom, nem lesz megtartva nagycsaládilag, sajnálom nagyon.

Szóval a súlyomon és az elismerés hiányán kívül semmi kudarc nem ér, mégsem jó. Ideje kivenni azt a több, mint két hét szabit, ami még idénre bennragadt.

Nem mintha lehetne csinálni bármi érdemlegeset.

Oké, lenyugodtam. :D

Kimerült vagyok kicsit, mától távbetanítok pár hétig a munkáim, a havi és lassan az éves zárás mellé, kellett egy kis pihenés.

Odaérkeztem (most odafelé eszembeötlött a tempomat, de úgy nem élvezet a vezetés ilyen rövid távon, ezért kikapcsoltam). Fuvart többé senkinek nem ajánlok fel, pláne ha nem azzal nyit, hogy fizeti a fele üzemanyagot meg matricát.

Kb. az első klikk, akivel beszédbe elegyedtem, elárulta, hogy mindenki mást is bekóstol a xarkeverő hölgy, ne vegyem magamra, állítólag egy küldöttség már kérte a szervezőt, hogy ne hívjuk, de valami őscimbi sajnos…

A tavaszinak megvan az időpontja, azt már esetleg a közeli, jobb minőségű panzióból látogatom, mint most tette egyik vírusparásabb havernőnk. Az ára egyfős szoba/saját luxifürdővel közel annyi, mint itt a hatan egy fürdőre, egymás nyakán alszunk, kilencvenesévek design, ágymatrac és pókháló szobák, a félpanzió meg ehetetlenül xar (oké, most volt EGY jó). A kilátás fantasztikus.

Mindenki más tündér volt és szeretem ezt a közeget, irdatlansok kreativitás, ötlet, tanítok és tanítanak, harmadáron kiárusítanak alapanyagokat,  hoztam régi, táskavarrós időszakomból egy zsák cuccot, cserébe kaptam két szerelem készterméket, a múltkoriért három kiló kedvenc almámat.

De főleg a nevetés. Sok nevetés. Nagyon.

Amikor a derekam megelégelte a több napnyi ülést (=bexarok, annyira fáj a hátam/combom azóta is), lesétáltam a ködszitálásban a völgyben lévő boltig, meg felvettem mindenkinek az atm-ből, jó levegő, csend, alkotó gondolatok...

Hazaértem, macska azóta egy összefüggő érzelmi kitörés, gyors renoválás, ami négy nap után kb. két órát jelent, aztán Kócos jött vigyorogva. Mert ő mindig vigyorog.

Ma fogorvos gyorsan, autó ügyintézés, még van magamon renoválandóm, meg ráírtam a fodrászomra, hogy a fele kihullott (egyelőre megfogta a Biovanne Plus+) hajamból vágjon sokat. Házhozjár a szalon áráért (sőt!), nekem meg ez biztonságosabb érzés (és cuki a nő).

A cégnél hetente újabb szigorításokat vezetnek be, lassan heti 1-2-szer sem jövünk be. Legalább kétszer hatékonyabb vagyok otthonról. Meg kialudtabb.

Bevezetek ütemtervet az otthoni tornára és kijelölök teljes estéket kreatívkodni, mert így elúszom, meg csak bámulok fáradtan magam elé, ch-t eszem, ettől még xarabbul vagyok.

Nagyon sok, elegem van, bőgök reggel óta.

Stresszel a 2,5 embernyi feladat. Meg az érte kapott egyembernyi pénz, ami 15 éve volt jó fizu. Meg a hozzámállás, hogy én csak lógatom a lábamat. Meg a megszervezett jóléti dolgok, amiért egy köszönömöt nem kapok, de ha legkedvesebben megkérem a kollégát, máskor mondja le nálam, ha nem megy el rá, mert más szívesen átvette volna a helyét, akkor belémszáll, hogy minek kötözködöm, ki lett fizetve.

Csikorgatom az állkapcsom, nagyon fáj, letöri a fogamat, olyan erősen. Fogorvos felépíti. Újra letöröm négy nap múlva. Ma mehetek megint.

A mammográfián árnyékot láttak, menjek vissza, tomográfia, minden oké, de menjek egy év múlva.

Este vészfékez a kocsisor, én megállok, ketten belémszállnak. Volt fél évig egy jó autóm.

Sötét este, gyalogos egy száll sem, hat férfi száll ki a két autóból, egyik ijesztőbb a másiknál. Én egyedül nő. Ordítanak velem. Velem. Hogy miért fékeztem. Mert különben én szállok bele az előttem vészfékezőbe? Dehát nincs is ott senki! Mert a karambol után elindult a sor? Hívom a 112-t, hogy tudjanak a közlekedési akadályról, közben ordítanak velem, hogy majd zsebből kifizetik és lobogtatnak komoly pénzkötegeket. Rendőr ellát (tényleg) okos tanácsokkal telefonon. Rájövök, hogy nincsen kit felhívjak, ha bajban vagyok, párszáz méterre lakó szüleimet odarángatom, segítenek kárbejelentőt tölteni a sötétben, tartják a mobilfényt.

Én remegek, a nagyon fenyegető pasi, akiről kiderül, hogy minimum érdekes ember a pesti alvilágban még odahívja pár barátját, egy ijesztő gang közepén álldogálok 75+ szüleimmel. Az autóm működőképes, a másik kettő nem, szüleim hazakísérnek kocsival, megvárják, míg bemegyek a kapun.

Mivel nem új kocsi, a másik kötelezője csak az olcsóbb karosszériást állja, intézkedhetek.

De közben le kéne jutnom a csajos négynaposra vidékre, vinnék is valakit, akinek megírom a közösbe, hogy mi a szitu, készüljünk B tervvel, de majd informálom. Amire ő besértődik, hogy köszöni, ezekután nem akar velem jönni. Mfv??

Pár hete már megkaptam, hogy amelyik ágyban szoktam aludni (míg aki ott szokott, babázik épp), azt az ágyat legyek kedves átadni másnak, mert az kényelmes. Ergo megyek pótágyra. Én nem szeretek panaszkodni, de azért egy gerincműtét után, még néhány sérvvel napokig kurvára fáj ám a hátam, csípőm, combom rossz ágyon aludnom. De befogom, én nem akarok konfliktust, komolyan.

Körülnéztem a neten, van 5-6 km-re takaros, tiszta szálláshely pont ugyanennyiért (azaz abban nincs kaja, de az itt is minősíthetetlen és nem eszem meg) és nem hatan vagyunk egy zuhanyra/vécére, hanem egyedül, legközelebb onnan fogok átjárni napközben.

De leginkább azt akarom, hogy hagyjanak békén.

Pocsék a lelkem, reméltem, hogy ha Kócost áthívom, jobb lesz, hát ő belémállt, hogy miért hívtam fel a rendőröket (mert tucatnyi ijesztő figura fenyegetett a sötétben, miközben egyedül állok és nem tudom, mit tegyek és félek?) és akkor megkértem, hogy ha nem támogatni jött, akkor menjen szépen haza (életünk első feszkója). Elnézést kért, kösz. Elkísért este a toyotás emberemhez, aki alánézett, mehetek-e a kocsival a szerviz előtt egyáltalán (igen), mondjuk őt a zuhany alatt értük, mert elfeledkezett a megbeszéltekről, de akkor már úgy éreztem, amilyen passzban vagyok, jellemző...

Ma még sírok pár órát, munka, intézkedem, fogorvos, csomagolás, aztán a remek felcsapású csajos hétvége. Hát, így nem várom.

25-40%-kal nőttek az élelmiszerárak a környékemen és a menzánkon négy év alatt. Üzemanyag. Fogorvos. Gyógyszerek. Betét. Fodrász. Cipész. Villanyszerelő. Nem vettem egy parfümöt, mobilt, csizmát évek óta.

A fizum 15 éve minden évben 2-3%-t nőtt. A régen jónak számító fizetésemből egyre kevésbé élek jól. És ez bánt, mérlegelnem kell, milyen luxusra mondjak nemet. És az a privilégiumom. Hogy 1-1 luxusra még igent tudok mondani.

És én vagyok a felső tíz százalék az országban. :(

Naésakkor a gyakornok Kócost a diplomája után átvették kezdő állandó poziba: több a fizetése, mint nekem most. És jövőre emelnek, amikortól nem junior...

(Apámnak több a nyugdíja, mint a nettó alapfizum.)

Nem sírok, jól élek. De el tudnám képzelni, hogy a cégem által rámszánt összeg nagyobb része maradna a zsebemben és kevesebb menne adóba.

Meghalt egy kedves családtag bácsi. Nagyon bírtuk, kedves, mosolygós, okos férfi volt.

Nem tudom, a pandémia miatt hogyan lesz a temetés és hogyan viszem le a szüleimet Tatára, ha lehet egyáltalán.

Lassan jönnek a korlátozások a cégnél is, ez kb. minden tervet borít. Legalább van munka.

Végzem a saját munkám, a lassan felveszünk valakit helyettesítést (utána vidékreutazós betanítást), meg a projektdolgokat, ez 2,5 embernyi munka, záráskor külön élmény.

Erre felkértek üzemi tanácstagnak. Igazán megtisztelő egy ilyen hatalmas cégnél, de „valahogy” nem marad időm.

A két hét fejfájásból a hajhullás maradt vissza, de az ijesztő, ezerrel eszem a vitaminokat meg sapkát hordok, de nem javul.

Úgy érzem, mintha valamiről lemaradnék az életben.

Pedig végre olvasok, sokat kreatívkodom, találtam mustlelőhelyet, sokan együtt ebédelünk, cimbikkel társasozunk, örülök a politikai eseményeknek, mégha MZP-től a hidegvíz kiráz, annyira emlékeztet önző és lenéző férfiismerősökre, akikről nem tudnám elképzelni, hogy fontos MÁSOK boldogulása (és olyan az angol akcentusa, mint mikor én nemangoloknak angolul magyarázok).

Két hét múlva négy nap szépvidéki elvonulás a csajokkal sokan, még a céges utazás is szórakoztatott, akkora szeretettel fogadtak, Kócos imád és ezt nem szégyelli hetente elmondani hűséges kutyaszemekkel. Szerveztem ingyen céges masszázsokat, intézek jópofa rendezvényt, megyünk kollégákkal főzőiskolába mint csapatépítés, aztán havernőkkel cukrászworkshopra (egyelőre fél nap, de alig várom!), tervben van pár nap vidék, ha már odarendelnek dolgozni (egyik kedvenc magyar városkámba), az ottani cuki kollégák lecsaptak a szabadidőmre, meg jó lenne adventi nyüzsögni.

És akkor tök üresnek érzek mindent. Visszautasítom a cimbik ötleteit (a táncon tombol a vírus, így az hanyagoljuk), vagy hogy Té átjöjjön iszogatni. Moziba még elbattyogtam, a színház már nem jött össze.

És rohan az élet és Papírkutyus lassan felnőtt!

És egyszerűen nem értem, hogy a szüleim hogyan tudtak 30/32 éves korukra (hitelre) megvenni egy lakást, autót ÉS 31/33 évesen megvenni egy telket kétemeletes lapraszerelt faházzal, amit ők raktak össze, miközben én egy-két éves(!!!) voltam, Anyu meg újra terhes. Hisz apám 24 évesen végzett az egyetemen, Anyu meg gyesen!!! Hogy a fenébe tudták? Oké, utána elég spúr éltünk egy fizetésből, de akkor is. Én meg nem jutok elég megtakarításhoz kb. semmire, mert minden évben elviszi vagy egy teraszfelújítás vagy egy húsz helyett 14 éves autó!

Ilyen megmagyarázhatatlan rosszkedvnél kellene nekiállni tornázni, súlyzózni, de inkább fekszem és netflixezem a meleg szobában (nem mintha a tornát nem ott végezném, mindenem van hozzá. A motiváción kívül).

El van írva eeszt-ben a születési dátumom. A háziorvos javítja ki. Ő nem tudja. Így állítom ki az EU-s védettségit, utazom külföldre. Regisztrálni akarok harmadik oltásra. A születési dátummal kéne. Ami rossz, tehát be sem enged. Bemegyek az ügyfélkapun keresztül. Újra kéri. Rinyálok a háziorvosnak, írja már át! Átírja, megnézem, oké, csak a hasmenős vírus van rajtam, várok pár hetet. Mire újra bemennék, visszaállították a régi, rossz dátumot. Lexarom, regisztrálok azzal. Igaz, a visszaigazoló emailben csak a név és a hibás szüldátum szerepel, ezen még elbotolhatok. Felhívják a figyelmet, vigye magával a TAJ-kártyáját és a személyigazolványát! Mit kérnek? A személyit és a védettségit. Majd a lakcímkártyát. Fszom. Egy katona lázatmér, kezet spréz. Tovább. El van írva a születési dátumod, mondja a katonanő. Izé, ez most csendőrpetru vagy én is tegezzem le? Tudom, kinyomtattam a levelezéssorozatot a háziorvossal. Mindegy, ő visszaírja, de nem garantálja, hogy így is marad, kuncog. Tovább. Orvos. Kérhetek Modernát? Persze. Jobb itt válogatni, mint egy cukorkaboltban! De M-ra várnom kell. Pörögnek a Pfizerek, én várok. Figyeljenelnézést, az asztra ugye nem kínai? Nem. Jó, olyat nem akarok, akkor milyen? Brit. Mi? Aaangol. Én is olyat kaptam, az nagyon jó vakcina. (Gondoltam, a néni menzeszét már nem fogja felborítani.) (Tudom, svéd is. Meg jégcsarnok is volt egy időben.) És aztán jöttek felém a kérdések. Izé, ott van egy fél hadsereg, meg civil, tényleg képtelen bárki érdemben felvilágosítást adni? Mindegy, ráérek. Oltottak, de ha nem voltam még betegként a kórházban, akkor csak a lakcímkártyámat megnézve (miért, nem mindegy, hol oltatom magamat, hová vagyok bejelentve??) (Utána ugrott be, hogy egyszer, amikor a mentő a Honvédban pakolt le és fél napot folyosón várva éjfél után sorrakerülve lebaxtak (engem!), hogy nem ide kellett volna jöjjek (hámer én irányítom a mentőst), akkor hajnalban átvittek ebbe a kórházba (képzelhetitek az örömüket), majd reggel két kivizsgálás után elengedtek, hogy nem igazolódott be a gyanú. Izé, akkor ez mi volt? Ja, menjen vissza a kezelőorvosához. Dehát a mentő hozott be, nem kezelnek, merre induljak??) Szal már voltam itt, próbáltam feledni.

De a legnagyobb öröm, hogy hosszú metrózós évek után ma felszálltam a trolira. Két annyira durván pisaszagú, retkes ember utazott velünk, hogy beájultunk. Minek akkor első ajtós felszállás??

Kösz, Karigeri, franc fog visszaszokni az autóról, 45 év bkv-n szenvedés elég volt.

Hazafelé elmentem a KFC felé, hazavittem egy emberes adag csirkeszárnyat (amit egyébként utálok, a KFC zseni), betoltam, aludni akarok.

Bőmúlt hétvégén bejártuk a Gellért szállót egy történésszel, megebédeltünk cukihelyen Bé (augusztusi!) névnapját ünnepelve, Kócos elhozott, TCsV-nél játszottunk, Kócost itattunk, mert becsípve megacuki, hétfőn már a keddi káoszra készültem és próbáltam okos válaszokat adni a tucatjával telefonálgató kollégáknak, este rácuppantunk a kvízre, majd kedden hajnalban már a cégnél voltam és összeszedtem mindent, amit kolléga segítségével a helyszínre vittünk, intéztem a termet, a cateringeket, az extra kívánságokat, a zárva a vécét, tíz perc múlva lehetne itt mikrofon hangfalakkal, beszólt a pincér, kéne még egy izé (bameg, a trénerek így is négy nappal korábban találták ki, mikre van szükségük, privát pénzemből vettem meg munka után, egy hét múlva kaptam vissza, figyu, ezeket nem használtuk el, hol vannak, jaaaa, odaadtam X-nek, hogy a gyerekének vigye haza, őőőőőő, faxom, trénerek!), mikor lesz ital, kaja, miért van öntet a salátán, miért ilyen xar a pesti közlekedés (éjjel kettőkor például isteni a városban autókázni, de visszafogtam a stílusomat), egész nap 115 ember, be-beálltam én is feladatokba, főleg a fél óra rajzolgatósba, mert kifejező pálcikaembereket tudok rajzolni, aztán tömeg el fél ötkor, mi még pakolunk, visszacipekedünk a céghez, elpakolunk, másnap rinyálnak a kollégák nekem, hogy ők milyen fáradtak, szerdán már egy teljes nap lemaradást dolgozok fel a 2,5 embernyi munkámban, plusz zárások jönnek, egy újabb, 60 fős rendezendőt kaptam, meg ezer más feladatot, nincs lazulás. Rohanás, jön Kócos, másnap szétdolgoztam magamat, tudtam, hogy fél egykor van egy gap, amikor alig van autó az úton és 20 perc hazaérni, akkor hazajöttem az ebédidőben, este fél nyolcig toltam (nem, egy fityinget nem kapok ezekért!!!!). Péntek-szombat-vasárnap egy őőő világomtól totál messzi előadáson jártam, mert érdekelt a hype körülötte, meg sosem árt tanulni (amíg az nem kineziológia vagy tarot, ehh). Na, majd mesélek, este jött Kócos, megetetett, ágybatett, elájultam. A héten szabin vagyok, úgyis zárás van, nekem meg 20 nap(=4 hét) szabim, amit kötelező kivenni és nem fizetnék ki, ma még fejfájok az oltástól, meg dolgoztam keveset, holnap jön a félévente ideeső taktócsaj, akivel ketten kitakarítjuk a teraszt, redőnyt meg az ablakokat, a többit eltolom egyedül. Szerdán-csütörtökön előadásokba hallgatok bele online, jön Kócos, rendezem a ruhásszekrényeket, lesz a héten tánc a cimbikkel, szüleim 50-edik házassági évfordulója, amire nem tudom, mivel készüljek (vagy akár elugorhatnék hozzájuk, mert wellnesseznek, de Sopron baromi messze van!), osztálytársnő temetésére elmegyek talán, aztán jön Kócos hétvégére, utána hétfőn munka után Lear király a Katonában, kedden Pécsen dolgozom, vonattal oda, letolok pár találkát, vonattal haza, a többi még távoli. Nagyon. Fáradt. Vagyok.

Eljutottál idáig? :D