Bezzeg Adri meghalt. Felfoghatatlan.
Azon kevés emberek egyike, akit bánom, hogy nem ismertem személyesen.
A levelezéseinkben egy életvidám, bájos nőnek láttam, szerette a posztjaimat kommentelni, részleteket elárulni magukról. Reméltük, a SM kísérleti szere jó hatással lesz. Hát nem.
A pandémia első napjaiban írta, rájött, ha elkapja a covidot, egyedül kell meghalnia. És előtte is egyedül kell lennie. Szívenütött, ahogy most újraolvasom.
Remélem, Adri, nem voltál egyedül...
...és sokkoló, miért halt meg.
És meghalt egy gimis osztálytársunk is.
És nem biztos a pozícióm, bár ma egy újabb rendezvényt bíztak rám pluszban.
Sok. :(
Ma eltört bent a mécses, kibőgtem magamat. Fun fact, senkinek nem tűnt fel.
Meghalt szuperegészséges Csini(ex)kolléga. Fel sem bírom fogni.
Rámsóztak teljes 8 órás munkát hetekre a meglévő dolgaim mellé az új kolléga érkezéséig (aki azért ment el, mert ez neki alapból túl sok), meg a százpluszfős rendezvény, aminél senki nem válaszol, megegyezünk nagy nehezen teamsen majd este jön az email, hogy stornó az EGÉSZ és újratervezés másképp, más beszállítókkal, segget csinálok a számból mindenki előtt.
Munka után saját pénzből meghitelezve vásárolok tárgyakat hozzá, majd valamikor visszakapom (ebben a hónapban kifizettem a rámeső részt a kertfelújításból, hat fa gyökéreltávolításából és újabb esővédő részek kialakításából, nem túl sok pénzem van), 240 ember hasfájását intézem úgy, hogy a felére sem tudom még a választ, és akkor meglepő infót találok egy jövőnkről szóló anyagban, baszki.
Azt hittem, elájulok. De csak sírok.
És talán nem is a sok teher zavar, mert szeretem ezt csinálni, hanem a tény, hogy mennyire rohadtul lenézi mindenki a munkámat. Mindenki.
És akkor mit reagáljak a családi csetekre, ahol az eddig kedvelt lányt hirtelen ribancnak nevezik, mert el mert válni.
Szétmegy a fejem két hete.
Nem kapok időpontot mammográfiára.
Még négy hét szabim van idénre.
Esténként csak begubózva bámulok magam elé, nem jó így...
Megvan az érzés, amikor frissen bodorított hajjal és arckrémezett képpel elindulsz a csomagpontra* meg hajmaszkért, leviszed a hűtőkiürítés szemetét, belerakod a kukába és a hirtelen megcsúszó zsák egy hatalmas kukaporfelhővel lep be?
---
Egy nagymultinál nem kell kétszer mondani, hogy kérek egy kis plusz munkát. A fix munkám, a projektmunkám, a 100+ fős rendezvény és az átvett kolleginák betanítása mellé megkaptam egy hónapra egyik elmenőnk napi 8 órai nem kevés feladatát.
(Félreértés ne essék: én kérem, engem ez szórakoztat és amíg támogató a közeg, tök lelkes vagyok. Az kevésbé tesz boldoggá, amikor a főnököm ígéri magát, más számít rá, de nem jön. Akkor nem velem kéne hőbörögni…)
---
Az átvett kollegináknál annyi a nehézség, hogy a folyamataink nem lettek egységesítve, de egyik oldal követel a másiktól olyan tranzakciókat, ami náluk még nincsen. Ez sokezer ember esetén nem kevés nyomozásomba került, mire kiderült, van 1-1(!!) ember valahol, aki belelát mindkét szerverbe és további tíz kolléga bevonásával sikerült is megoldanom. Hozzátenném, hogy közöm nincs egyik osztályhoz és a folyamathoz sem, csak én vagyok a jófej joker jelenleg, aki majd megoldja. Végülis megoldottam. :D
---
Egyik nap a postán kezdtem, egy ügyvédi iroda ajánlott levele várt, majd’ szívbajt kaptam, mi lehet, nekem aztán semmi ügyem senkivel. Hát, egy elővételi jogról kell csak lemondanom, jeee. Ezzel kiderült, hogy kettes lakás jelenleg kb. 38 milliót érhet. Huh. 15 éve volt 15 millió. Durván elrepültek az árak.
Aztán berohantam a felvásárolt céghez, körbemutatták a retro épületet, azokat imádom és ez különlegesen izgalmas pesti ház (láttam padlást, tornyot, mechanikai csodát, amire azóta vágytam, hogy anyukám gyerekkorában mindig belógott a nagypapához a minisztériumba csak ezért).
Ott az egy órából három lett, ahol vázlatosan(!) elmeséltem, mikor milyen folyamatokat kell követni, még bele sem néztünk az operatív részbe. Aztán bementem az új csili-vili irodánkba, kvaterkáztam pár vezetővel, áthoztam néhány dolgot és kb. déltől végre dolgozhattam. Kicsit sok most a túlórám (fun fact: ingyen, persze).
---
Kicsi a világ a dugóban szüttyögve elsétált mellettem spanyoltanfolyamos cimbi (aki becsempészett Bét meg engem egy kiállításra és egy másik szuper retroépület tetejére is kivitt anno, meg egyébként is imádom, fel kéne hívnom?).
---
Egyik nap bejelentkezett a fodrászlány, hogy a közelben felszabadult ideje, feljöhet-e este, naná. Levágott egy kamaszfejnyi hajat, azt néztem, még a kupac is milyen szépen csillog, szép most a hajam, csak már idegesített, mindig leborult vezetés közben. Mit ne mondjak, kényelmes, hogy házhoz jön átlagáron. A macska érdeklődve nézte. Amíg be nem kapcsolta a hajszárítót. :D
---
Jártak még nálunk cimbik iszogatni, Kócossal lófráltunk, ma cimbikkel tánc, holnaptól Kócos, aki simán jött volna ma, mert elfelejtette, hogy ne, elindult a guilty pleasure survivoröm, amihez megszereztem Anyu netes kódját, de nagyon trash lett, azért itt nem a bulvár rész volt izgalmas régen. De legalább közben alkotok, meg van Friderikusz podcast meg Álljunk meg egy novellára, lehetne több Kortárs felbeszélés, kreatívkodáskor/kocsiban hallgatható szépirodalom.
*Heti 2-3 nap home officeban vagyok, most épp az ereszszerelőket felügyelem. Sosem tudom, hová rendeljem a csomagjaimat (épp egy kanapéhuzatot), egy közeli papírbolt csomagpontja a legjobb megoldás és még szép színes filcekkel is felszerelkezem náluk.
Még négy hét szabim van. A monstre projekt lefutott, pár hónap adminisztráció hátravan. Ebédeltem a fő-fő vezérével, tindert kibeszéltem az operatív vezetőjével, leültem az igazgatómmal átbeszélni, hogy légüres terem lesz, ha itt nincs már ekkora őrület (a fix munkám mellett), szóval engedelmével házalok kicsit magammal, hogy bevállalnék plusz munkákat a vezetőinknek, ők meg örömest fogadták.
Végre százplusz fős rendezvényt szervezhetek megint, a projektbürokrácia is lendületben még, jó ez így.
Féléves teljesítményértékelésen átmentem, hurrá.
Kócos még mindig cuki, rém fura, hogy már 28 éves, a vigyora még kölyökvigyor, a teste még mindig egy csodaférfié, fura, ahogyan kezd ráncosodni.
Együtt kiválasztottunk ajándékba egy beszélgetős társast, imádjuk!!
Kószálunk mindenfelé, hétvégén a Várban, Tabánban, meg termelői piacoztunk, lángosoztunk, pálinkát kóstoltunk, zöldségkrémet szereztünk (imádom), ország tortájáztunk (meglepően könnyed és finom, pedig utálom a tortákat).
Kicsiavilág szpottingoltam a főiskolai szeretőmet, nagyon megnéztük egymást, csakhát mindketten párral voltunk (jé, nagyon hasonlít Kócosra ÉS Műegyetemistára, csak korombéli, ugye).
Augusztusban egy hétre elvonultunk sokan lányok, odaugrott Anyu is felfedezni a gyerekkori helyszíneit és nagyon jól sikerült szülinap volt.
Aztán még autósmoziztunk, iszogattam kirekesztettcsaládtaggal és totál megértem, önkéntes munkán dolgoztunk két nap is, elvonultunk a hegyekbe csapatépíteni, bandáztunk a Mesterségek ünnepén, cimbikkel végigcsacsogtunk egy koncertet, isteni pljeskavicát ettünk TCsV-vel az Ízek utcáján, Bével szétfagytunk szabadtéri színházban és Bé mellett Bezerédi Zoltán ült és csini, meg láttuk Máté Gábort is.
Pénteken nálam lesz iszogatás, Kócos édes házigazda, vasárnap játszunk a csajokkal, szüleimet eldobom a buszig, ismét wellnessezni mennek, kezdődnek a koncertek, színház, táncok, kvíz, talán nyelvtanfolyam is, jipi.
Fű, régen meggyőződésem volt, hogy 24 évesnek a legjobb lenni, szép voltam, meg fájdalommentesen éltem, meg előttem a szép remények két diplomával tudatlanul szélmalomharcoltam. Konstans gyomorgörcs volt az életem.
Ez mind elmúlt. És aztán itt van ez a 45, egyelőre ritka (ám mély) mélyrepülésektől eltekintve sokkal kevésbé szorongós, kizártam szinte mindenkit, aki idegesít, aki lekezel, de meg nem ismerne, energiavámpír, vagy csak neki jó velem. Aztán látom, aki még küszködik velük és mindig elköveti ugyanazt a hibát és megint nem jó neki.
Fiatalon irigyeltem, akik simán kifarolnak helyzetből, kapcsolatból, nekem most is lelkifurdalásom van, de megteszem, amennyire ki lehet törni ötven felé közeledve (ehhe). Látok jó példákat, de hát mindig azzal jövök, hogy meglátszik a kollégáimon, amikor elválnak, lecserélik a párjukat, mennyire kivirágoznak. Egyik régen búskomor kedvencem is, harsányan röhögünk az ebédlőben, imádom.
Pedig az élet ugyanolyan, a menzánk drága ÉS rossz és rányomja a délutánokra a bélyegét, hogy fáj a hasam, az allergiám évek óta nem volt ilyen drámai (fáj/dagadt a szemem, gyulladt a bőröm, agyamig viszket orrom-szám. Több sárgadinnyét eszem, lehet ez az ok sajna), az érdekes podcastek több, mint két órásak, nekem meg figyelemzavarom van (ezért szeretek sorozatokat ismételni, mindig meglepődöm, mikre nem emlékszem) és a legtöbb egy húsz perces cikkben összefoglalható én meg gyorsan olvasok, tehát az egyetlen változás, ami okozhatja:
Hogy hónapok óta NEM bkv-zom.
(Vicc. Félig.)
Elképesztően gyorsan hozzászoktam, utálom is magamat érte, én, a nagy bkv/bkk-hívő, fejbőltudott útvonalakkal meg járműtípusokkal most csak beülök az utcasarkon, átautózom önkéntes munkázni, aztán beugrom a céghez, aztán bevásárolni meg haza és nem mentség, hogy max 7-8 km-eket teszek meg utanként. Iiiiirtó kényelmes és nem jön a vesémbe senki, nem köhögnek az arcomba, nincs izzadtságszag meg hajléktalanok (akik nem bájos apókák, hanem magukalávizelő hőbörgő drogosok, legalábbis felénk), nem vagyok egész nap izzadt melltartóban a hármas metró miatt, nem fáj a lábam a sok battyogástól. Mondjuk sétálni nagyon szeretek, de sportcipőben. 13 percre parkolok a cégtől, ezer útvonalat választhatok, néha az ovi felé megyek gyerekeket nézegetni, máskor a kutyafuttató felé, van egy csodaszép újépítésű háztömb, a kedvenc épületem a környéken, napsütésben mindig megcsodálom, de találtam cirillbetűs stencilfeliratot is egy nagyon öreg házon (csak nem találom az idevonatkozó cikket!), pocakkilógós szotyizó bácsik, mindenféle alakok, igazi gettó városrész (éjjel nem szívesen kószálnék itt :D).
Más mozgásra úgysem jut idő, vagyis inkább kedv a nap végén, ezen még javítok.
Amikor a világvégi turistafogadó mélyén üldögélsz húsz kollégával és besétál egyik kedvencünk frissnyugdíjas rövidgatyó-bakancsban, kutyát sétáltatva.
Ma van Anyu eredeti nevének névnapja. Senki nem hívja így, nem is tudják, a nővérével ketten felköszöntjük.
---
Nézem Zazit a facebookon (Mozog a Zazi), akit én még táskavarróként követtem, hatalmas csatát vív. Meg egy ismerős ismerőse kislány, aki két éve beteg. Meg semmit nem tudunk Bezzegről. Meg egy kedves cica beteg és sokszázezer a számlája. Jaj, annyi kemény sors van! :(
---
Szeretem az oltást. Örülök, hogy szabadabban jöhetünk-mehetünk, persze tisztában vagyok a kockázatokkal is, orvosok és kutatók magyar és angol oldalait olvasgatom.
De legalább élhetünk egy kicsit szabadabban. A negyedik hullámig.
Azért kezdtem spanyolul tanulni 40 évesen, hogy el ne haljon a maradék agysejtem, meg hogy talán fogok egyszer ott élni. Anyu tizenéve Madridból írt, hogy ez az én városom. Én inkább déli tengerpartot céloztam, de lassan körvonalazódik: Barcelona a szerelem. Jártam már ott, akkor nem fogott meg. Most viszont beszippantott, élveztük minden percét, és oké, külföldön mindig Életem Legfinomabbjait eszem, de spanyol facsartnarancson akarok élni életem végéig (meg némi grillezett rákon, rilettes-es husis tapason és jamonon).
---
A mindennapok pörögnek, amin persze van, aki megsértődik, mert nem fér bele, de elengedtem.
---
Tindertanácsokat adok ex-gerontofil havernőnek, aki most ébred rá, hogy mennyivel pozitívabb szemléletű, szebb testű, depláne potensebb egy huszonéves. :D
---
Múlt héten egy hétig a lányokkal elfoglaltunk egy egész panziót, reggeltől hajnalig kreatívkodtunk, beszélgettünk, medencéztünk, napoztunk, társasoztunk, süteményeztünk. Pénteken Anyu kerek szülinapja volt, lejött, hogy a gyerekkori nyaralásainak helyszíneit felkutassuk. Felkirándultunk egy erdőbe, ahol valóban megtaláltunk egy nyaralótelepet, benne a régi házikóval, amin most is az unokatestvére neve szerepel, a 65 éve még tisztás mára sűrű erdő nyilván. :D
Megkerestük az ükszüleim(!!!) sírját az ékszerdoboz falucska mélyén, megvan, gondozzák a nagyon távoli rokonok. Közeli faluban találtunk egy kultúrbisztrót álomszép kilátással, ott ebédeltünk, gazdag falu menő cukrászdájában sütiztünk, vittem is két nagy tálcával a lányoknak.
Havernő felszámolta a boltját és szétvásároltuk magunkat az árukészletéből, bő 150 000 Ft alapanyaghoz jutottam hozzá 40 000 Ft-ért. Mondjuk nincs hová tennem, vennem kell tárolókat.
A héten már jártunk két napos céges tréningen, éjfélig bandázva, kacarászva, másnap egészen elviselhető játékokkal, van, amin könnyesre nevettük magunkat. És végülis ez egy csapatépítő célja, nem a győzelem (bár magam is meglepődtem, mert a sorversenyen az én reflexem sokat segített a győzelemhez, pedig Annyira Béna Voltam Gyerekkoromban!).
Este ájultam haza, a lakás fut, csak a mosás-szárítást indítottam el, pedig ma jön a villanyszerelő a hálókapcsolót lecserélni, aztán Kócos is, mert hétvégén csak pár óránk volt egymásra…
A macskát Kócos és Anyám felváltva hizlalták etették, almozták, meg ami a lényeg, játszottak vele, mert ez a világ legjátékosabb macskája. Az ember lánya csak olvasgat az ágyon ajtófélfára feltett lábbal, erre hivogat kiabálva, felágaskodik, és behúzott karmokkal, puha talpacskákkal addig paskolja a combomat, amíg ki nem megyek játékot huzogatni, dobálni, mozgatni neki. Majd óránként újra és újra.
Jövő héten két nap önkéntes munkát végzek (önként, nem a bíróság szabta ki), strandokra el kéne jutni, megyünk színházba, betábláztunk havi egy társasjátéknapot és még négy teljes hét szabadságom van idénre, valamit SOS ki kell találnom, mert nem akarom november-decemberre hagyni az egészet.
Az a helyzet, hogy a kreatív hobbimat (a sok közül azt, ami nem másolás, hanem eredeti ötletek és megvalósítás) szerintem elég magas szinten űzöm.
Komoly készletem is van hozzá, kizárólag a legmárkásabb alapanyagokból (a szivárvány minden árnyalata, a gyártók minden formája, komoly szerszámok és eszközök, mindent tudok az újdonságokról, képben vagyok a legújabb trendekről és technikákról, pedig ez aztán szerteágazó terület. Ja, szeretek alaposan utánajárni mindennek.)
Fontos a jó minőség, hobbimban, a szabadidős örömömben ne kelljen bajlódnom pontatlan méretekkel, instabil részekkel.
Az esetek nagyrészében a fióknak dolgozom, évente párszor veszem csak fel a saját műveimet.
És akkor hatalmas sikert aratnak.
Évente párszor rávesz valamelyik alkotótárs, hogy fotózzam be, posztoljam, a tizedét már így is megmutattam.
Utálok gizdulni, lájkvadászni, dicséreteket begyűjteni, szerénységre neveltek.
És utálom, hogy mindannyiszor megsoroznak a kérdéssel: megvásárolhatom? Készítenék-e ugyanilyet, hasonlót, bármit, amit hozzáillőnek gondolok, megbízik az ízlésemben?
És nem.
Nem vagyok képzett művész, talán a szépérzékem fejlett.
Nem szeretném, ha a hobbim kötelezettség lenne.
Sokat fáj a szemem, ez pedig a legaprólékosabb minimunka.
Ülőmunka, amire az iroda után nem mindig vágyom.
Ha nem szánok rá szabadidőt, most nem csinálom hetekig, káoszos pörgésben hónapokig.
Ha megunom, most félreteszem és kötök vagy festek vagy varrok, rendeléseknél nem tehetném meg.
Kiélem magamat, amikor bandában elvonulunk egy vagy több napra. Ott végeláthatatlanul eszmecserélünk alapanyagokról, árnyalatokról (imádom a színeket, azok árnyalatait, több szín együttes hatását), elméletekről, eszközökről, más alkotók trükkjeiről, évek óta semmi nem tölt fel ennyi energiával.
Igaz, a mindennapi csetelésem is a lányokkal, imádom ezt a hobbit!
De ez „csak” hobbi.
Bé vagy TCsV szerint árazzam be, aztán ha kell valakinek, vigye. Nekem meg nulla az üzleti érzékem. Nulla.
Nomeg ez nem is alsó árkategóriás termék, a fülem kettéáll az anyagköltségtől és a sokóra belefektetett munka díja sem korrelálhat az irodai munkámmal: tizensokezret ritkán adnak meg ilyenekért itthon. Persze opció lehet a külföldi értékesítés is.
De szeretnék egyelőre az agyamból megélni.
Amikor úgy járjuk Barcelona utcáit, mintha otthon lennénk.
A város, a hangulat, emberek, levegő, házak, ételek, tenger, növények, nyelv...
A 65. kilométer/5 nap sétánál kicsit felmondták a lábaim a szolgálatot, megérte.
Anno azért kezdtem spanyolul tanulni, hogy 1. ne haljanak el az agysejtjeim, 2. én ebben az országban még szeretnék élni.
Nem változott az érzés, szeretem.
Hazahoztunk némi füstöltárut, este Kócossal elmajszoltuk.
Mennék vissza.
Jön a 4. hullám.
Remélem, az augusztus eleji egy hét a csajokkal belföldön belefér.
---
Ismerős taxist küldött az app a reptérre, szokás szerint dumcsiztunk. Velük járok huszonéve.
Elmesélte, hogy hatalmas kedvenc vagyok a taxisaik közt. Merthogy ők megbeszélik a fiúkkal az utasokat és rólam mindig nagyon kedvesen beszélnek, a Feri, a Jenő, az Attila, a Józsi, meg a… és sorolta (én senki nevét nem tudom). <3
---
Aztán négy óra alvás és egy repimegjelenés után összeállítottam egy anyagot, amit mindenki kerülgetett, úgyhogy megkaptam benti fő kritikusomtól, hogy örül, mennyire hasznos tagja vagyok a csapatnak.
---
Aztán exigazgatóm fia írt rám három év után ismét. Szeretne elhívni egy randira.
Szép és irtó okos és 30 éves és kamaszkora óta ismerem. Nem.
---
Meg a szokásos, Műegyetemista és Nagyonszőke ajánlgatja magát. A legkevesebb kedvem sincsen kalandozni, (szerintem nem is vagyok épp a legvonzóbb formámban).
---
Ma végre Papírkutyakülönítmény találkozunk, hétvégén elráncigálom Kócost a cimbikkel kertipartizni, aminek jelenleg csak a helyszíne és kezdési időpontja módosul kétóránként, mindegy, ráérünk.
Szeretem ezeket a hétvégéket, hetek óta nem volt egy nyugodt délutánom olvasni, lecsíptem az időmből. Pénteken munka után két helyen felszedtem a házhozrendeléseimet, majd elugrottam Anyuért, Géért és elmentünk táncolni, ki-ki a saját kis bandájával. Régi kedves arcok, nevetések, small talkok, hiányzott.
Reggelre rájöttem, hogy nem bírok ráállni a térdemre nincs egy rongyom és ezer éve nem láttam az f&f-et, elugrom. Ráírtam Anyura: jön. Okés, akkor már befigyelt néhány ruhabolt is, évek óta nem voltunk a csavargyárban, ahogy gyerekkoromban nevezte…
Hazamentem takarítani, hajat festeni, úszott a lakás meg a külsőm, ja meg macskát szépíteni. Olvastam, takarítás közben podcastokat hallgattam. Napközben rámírt Kócos, hogy nem tudja, este mikor érkezik az edzőtáborból: felvilágosítottam, hogy vasárnap reggelt beszéltünk meg, hagyjon csak pihenni, miattam ne kapkodjon.
Jött is, légkondi, játék, ő bealudt a fáradtságtól én meg behoztam a forbes lemaradásom egy részét. Sétáltunk, összefutottunk kedves kollegináékkal, merthát kicsi a világ.
Aztán kipakoltunk egy ágytakarót, két párnát a teraszra, a függönyt felcsatoltuk árnyékolni, majd ránkesteledett és (mű)gyertyát gyújtottunk, tücskök, őrültként rovarok után rohangáló macska, hangulat, romantika, imádom.
Reggel ő el, én be. Volt nekem egy reklámmodell pasika, akivel járni próbáltam 7-8 éve, aztán nem tetszett neki, hogy lassítottam a kapcsolatunkon és vége lett. Na most ő ment el mellettem az utcán, szigorúan a másik irányba nézve, felgyorsítva. Hát tényleg olyan nehéz egy hellót kinyögni? Kicsi a világ.
Ma még rohanás, aztán beosztottam Kócost meg Anyut, hogy mikor ki járkál fel a macskát szórakoztatni, etetni, klímázni kicsit, mi meg elhúzunk délre, nagyon várom.
...és akkor táncon odajön a legcsinosabb ismerősöm csak hogy elmondja, most is mennyire szép vagyok. Mint mindig.
:D
Köszönet:
-M.A.C.
-Estée Lauder
-Bobbi Brown
-Benefit
-Pupa
-Luxura szolárium.
Jól van na, megjött. Hisztizni járok ide.
(De tényleg sok meló kell a nullapont eléréséhez.)
Azt meséltem, amikor pár éve egy céges tréning után (értsd copf, no smink, farmer, bőr bokacsizma, kis tunika, meg egy kisebb sporttatyó a váltóbugyi/felső-fogkefe-töltőnek) elsétáltam az Árkád H&M-be, és a biztonsági őr megfenyegetett, hogy ne merjek bemenni ezzel a táskával?
Megkérdeztem, hogy miért is, meg szívesen megmutatom, mi van benne. Nem, ezzel a táskával nem mehetek be, mert ne tudjam meg, mi lesz, amikor kifelé jövök. Megkérdeztem, akkor letegyem-e valahol, azt mondta, ilyen nincsen, hogy is képzelem!
Engem sosem néztek bűnözőnek, meg totál kis balek vagyok és lenyelem az ilyet (joga van a boltnak nem beengedni, mondjuk talán nem a kinézetem alapján), úgyhogy elcsukló hangon telefonáltam Anyunak, aki szőke-zöld szemű és persze őt beengedték a boltba, hogy jöjjön ki, nem tudok csatlakozni hozzá. Tanúja volt még a friss tinderes Létra, aki épp arrajárt, én meg leforrázva elkullogtam és azóta is a bőgés kerülget, ha eszembe jut.
Ja, írtam a H&M-nek, hogy ez nekem elég furcsa, választ nem kaptam.
Na ezt csak azért írtam, hogy ha egy nap nem foglalkozom a külsőmmel, akkor lepukkant cigánybűnözőnek néznek.
Ezt a privilegizált széplányok soha az életben nem fogják megérteni. Nekem, meg hasonló előnytelen külsejű társaimnak a napi magammal foglalkozás NEM HIÚSÁG bakker, hanem a NULLÁRA FELTORNÁZÁS.
Nullára.
Napi piti Magyarországunkat olvashatjátok.
Anyuék (egyik) tornaköre megtanulja a Jerusalemát.
Csitt. Cukik. <3
---
Végre nyitnak, mennek Sopronba meg a Mátrába, meg Anyu a csajokkal kávézik egy teraszon, ma velencei kertipartin táncikálnak a másik csapatával, MüPában voltak, könyörgésemre taxival. Örülök, hogy belelendültek, bár apu sokat veszített az energiáiból.
---
Én már minden nap bejárok, találtam egy árnyas parkolót, elég gettó környék, de 12 perc gyalog, tudok árnyékos oldalon jönni. Jó sok ember közt lenni, szokatlan, meg néha azért nagyon ingerdús, amikor a nemnagy konyhánkban egyszerre huszan örömködnek egymásnak. De üdítő, meg közel van a kedvenc kávézónk az új és isteni jegeskávékkal. Nincs egy rongyom, mit hordtam tavaly(előtt) nyáron??
---
Ma este nyári hangulatú képfestésre költöm a SzÉP-kártyámat, párezer elment cipőkre, kontaktlencsére, a maradék elég lesz egy ideig a céges méregdrága (és rossz) menzára. Ha van jó ételházhozszállítós tippetek kisétkű, válogatós SzÉP-kártyázóknak Budapest belvárosában, megírjátok?
---
Macska cuki. Kócos cuki. Hokis jönne. Nem jöhet.
---
Kidobtunk egy ágytakarót a nemkicsi teraszra, rá két nagy párna, belátástakaró a korlátra, függöny fölénk csiptetve, ledsorok mindenhol, kész a kinti kuckónk netflixezni, társasozni. Mindenféle Azulok-okra bukunk, órákig elvagyunk, közben beszélgetve, megszakítva ezzel-azzal...
Nők érdeklődésére számottartó esemény. Igazolványellenőrzés, sorbanállás.
Random Mancika végigsétál:
-Szia, van instád?
-Van.
-Bekövetnél? XY stylist vagyok.
-Ismerlek, követlek. Tobber néven.
-Neeem, én XY vagyok!
Megjegyzés: már sorbanálláskor összehaverkodtam egy lánnyal, nagyon jópofa, végigrötyögtük.
Megjegyzés: ha lejáró személyit cseréltetsz és felszínesen azt olvasod a rendeletben, hogy küldenek új védettségit a helyes szigszámmal (nyolc napon belül, sem), akkor 6 hét után újraigényelve ki kell fizetned érte a 3 000 forintot. Ugyanitt: az én adómból...
Megjegyzés: Ha az MPL küld emailt, hogy sikertelen a csomagkézbesítés, battyogj be az összeomlás és szétpenészesedés határán álló Verseny utcába, ahová nagykegyesen bevitték, akkor ott nincs semmi (fizeted a parkolást, mert nyilván!), de aznap a futár kiviszi, hisz nála volt (a Postát nem kéne beszántani???????).
-Kócos, hétfőn találkozzunk, de este nyolc után, vagy kedden pótoljuk a hétvégét már öttől?
-Mindkettő.
Kapkodom a fejemet és feltört minden nyári rohangálós cipőm és nagyon sok az ember és nyilvánvaló, mikor próbálok olyanokat tanítani, akik nem fogják tudni megtanulni, de nem mutatom, és bandázásba fulladt egyik táncunk, mert végre látjuk egymást, és kulturális esemény dettó. A végigült estéktől/hétvégétől leszakad a derekam, végigugrálttól a térdem, légkondis teremtől a torkom. Kócos beteg volt, el is ment pcr-tesztre miattam, negatív szerencsére. Apu szülinapjára estére tudtam beesni. Rábeszélem, hogy ne nézze az árát, menjen vissza a hobbiszakkörére, mert teljesen befordul, ő meg szeretett kézműves alkotni. (Ja, mindkét szülőm, meg Keresztanyám. Meg kollégák állítanak meg, hívnak fel sorra, hogy eladásra készítek-e, és tegyek kivételt, de nemnemnem.)
Az éves orvosin nem láttam a tábla felét a méregdrága új szemüveggel, kétszer mentem vissza igazíttatni, úgyhogy most már átok kényelmetlen is és nem jobb, fáj olvasni, kézimunkázni, meg ki is oktattak, hogy ezzel nem fogok tűbefűzni (pedig a hobbim alapja), kb. ezért kellett progresszív szemüveg. Fszm.
Nem. Akarok. Több. Programot. Bezsúfolni. Nyárra. Tópartra még el sem jutottam, vagy egy fröccsre a naplementében. Nyáriruhát akarok, meg nézni a Dunát, lebarnulni meg mojitot iszogatni, meg táncolni a folyóparti szélben.
Megerőltetem magamat, pozitívat a poszt végére: Hárman megvettünk egy hét kilós féldinnyét, egy hétig napi kétszer dinnyéztünk a cégnél (vajkéssel).
A vajkés negatív. Akkor mást: van angol nyelvű oltási igazolásom, a háziorvos kiállította, jipí.
