Tobber életblogja

…amikor már érzed egy ideje, de elszoktál tőle, ezért megdöbbent, hogy lecsap.

Nem szeretem a nyarat.

Megint megy a cégnél a háttérben a xarkeverés, ugyanaz az öt-hat ember (akik mind az arcomba mosolyognak, amikor szívességmunkát kérnek). Nem értem. Sosem bántottam őket, sosem mondtam nemet, sok energiámba kerül mindenkivel normális kollegiális kapcsolatot fenntartani, totál óvoda baleknek eszköztelennek érzem magamat. És van további (több)száz ember, akire számíthatok, nem is értem, miért bánt ez ennyire.

Túltábláztam a szabadidőmet, Kócos sem nagyon fér bele. Sorra megsértődnek az emberek, hogy nemet mondok úgyegyébként szuper programokra és személyes sértésnek veszik (az értelmesebbje nem), egyszerűen nem fér bele, így sem esik már jól a rohanás.

Nyilván nem segítség, ha ilyenkor nem fogadnak el egy nemet, érezzem én rosszul magamat hülye magyarázkodásokkal.

Rég voltam ilyen mélyen, remélem, gyorsan jött, gyorsan megy.

(Mintha említettem volna, hogy nem fogom újra telezsúfolni a naptárt. Dühös vagyok magamra! Közben meg tök jó helyeken járunk, előadások, koncertek, workshop, tanítás, sok nevetés és tartalmas hétvégék. Hogy a fenébe csinálja, akinek emellett férj, gyerekek, sport belefér?)

Tudom, ideje nyaralni menni, megyünk is három hét múlva, aztán augusztusban is. Bétől repjegyet kaptam a szülinapomra. Ez jó, hamar megszerveztük és olcsón, várósak nagyon.

Sajnálom, hogy egy barátunk anyukája meghalt, nagyon kedves nő volt, szerettem.

Sajnálom, hogy apu-keresztanyu-én szülinapokra egyetlen családtag sem tud időt szánni (és igen, elfogadom, hogy mindenkinek van saját élete).

Apuhoz én is este nyolcra fogok beesni csak.

Sajnálom, hogy a szülinapomon Anyu halkan káromkodik magában és szid embereket, miközben úgy hiszi, nem hallják, én meg nem értem, miért mosolyog az arcunkba, miért nem beszél róla. Ha rákérdezek, indulatos és semmitmondó válaszokat kapok.

Sajnálom, hogy a szülinapomon apámtól Bayer Zsolt vicceit kell hallgatnom a magyar nemzetből, totál félreértve a gggggender témát (és én lennék a hülye, ha elmagyaráznám).

Sajnálom, hogy ez az ország ennyire mélyen van lelkileg, anyagilag, meg hogy sok őrült még mindig nem látja, micsoda zuhanást élünk meg.

Örülök, hogy kész a progresszív szemüvegem, készül még egy külön olvasó ötvenezer helyett harmincért, nemhurrá, a napi kontaktlencsém ezentúl havonta 42 000 forint lenne. Na nem, akkor inkább rosszul látok lencsében, tköm tele, hogy ennyire keveset ér a fizetésünk, hogy a látásomon is spórolnom kell.

Örülök, hogy még egy páratlan héten nem leszek bent, júliustól teljes irodai munka újra.

Örülök, hogy autóval járok be, egészen más energiaszint a bkk után.

Örülök, hogy egész hétvégén csini maxiruhákban rohangáltam, egész éves farmerhordás után.

Nagyon örülök, hogy Kócos ennyire megértő velem, meg hogy késői (és ripityára ázott szabadtéri) program után vigyorogva jön értem. Nagyon-nagyon-nagyon erősen figyelek, hogy ne terheljem, hogy vidáman teljenek a közösen töltött idők. Sokat utánaolvasok, mit tehetnék jobban.

Belehallgatok olyan előadásba is, ami távol áll a világképemtől, mert hiszem, hogy azokból is tanulunk. Mantrázom az Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei könyv mondatait, huh, de durván találó.

Még mindig nem szánok elég időt az önfejlesztésre és sportra, műveltségem, világnézetem tágítására, viszont irtó sok idő elmegy facebook-instára (ott legalább értelmesebb, vagy hobbimhoz kapcsolódó témákra), meg netflixre, mondjuk közben pont tudok hobbizni meg a hátamat pihentetni…

(Bocs, kikészít az allergia)

Szemüveggel is egyre kevésbé látok, (anélkül megpláne, két este is sírvafakadtam, hogy egyáltalán nem látok szemüveg nélkül, max. összemosódott foltokat, kitapogatom a közeli cuccokat meg leejtettem arckrémezés közben egy átlátszó kerek féltenyérnyi tetőt és SEHOL nem láttam) és az egyébként szépséges szemüvegem olyan rozoga, hogy maszk mellett lenézve kétszer leesett(!) az orromról, elmásztam egy optikába, ha (nagyon ha) ősszel meg is lehet műteni a szememet, addig is KELL egy új szemüveg.

Eredmény: két év alatt még egy-egy dioptriával rosszabb a szemem/szódásüveg szemüvegem, távolra ÉS közelre is.

Csodálkozom, hogy szemüveggel sem az igazi? Kócos mínusz egyes szemmel szemüvegben vezet, nekem meg ennyivel rosszabb már a szemüm!

Az „olcsóbbik” (175 000 Ft/pár) progresszív lencsével a 40+20%-os kedvezménnyel 155 000 forint az új szemüveg és le kell gyártatni, hetek.

És itt akkor nem mesélnék arról, hogy egyre kevesebbet ér a fizetésem, már bőven nem szuper a havi bérem az évi 2-5%-os béremelésekkel 15 éve, ekkora inflációval elértéktelenedik, a munkám meg nehezedik. :(

Tényleg ez legyen a legnagyobb bajom, mert jobban élek, mint az ország 70%-a, de azért nem érzem magamat komfortosan, nem tetszik, hogy az olcsóbbik, akciós (dehogy olcsó!) szemüveget engedhetem meg, hogy nyaralással spúroskodni kell nagyon.

Most, hogy befejeztem a hisztit, azért megjegyzem, szeretek bejárni a céghez. A tíz percre lévő szutyokparkoló 7:45-re betelik, ezért vagy előbb érkezem és már cuppanósan tudok beállni, vagy találtam egyet tizenöt percnyi sétára, akkor elég nyolcra érkeznem. Nem bírom a hatos kelést, de sztem egy bagolytípus sem.

(Főleg, ha az ember szülinapos cicája éjjel jól szórakozik az alomtető püfölésével meg a szekrényajtóim csapkodásával. :D)

Tegnap szétdicsérték egy blúzomat, ma azzal fogadtak, hogy csini vagyok (nem, de ronda nőnek ez is jólesik), a zebránál egy kolléga cuki felesége fékezett le, lelkesen integetett, a garázsnál az exigazgatóm állította le az utcát, hogy elengedjen a járdán és szalutált vigyorogva, a menzán mindig örülnek és keresztnéven szólítanak, a biztonságis nő felvigyorog, ha meglát, liftben small talkok százai. Maszkban, mert az kell.

Közösen ebédelünk, besegítünk egymásnak. Felköszöntenek bonbonhegyekkel.

Természetes volt gyerekkoromtól, hogy mindig nagyon sok ember vesz körül, metró, troli, tánc, műjég, nagymulti, nyüzsgés, biztosan öregszem, de most nagyon élvezem, hogy a kocsiban burokban telefonálok hazafelé (volt videóhívásom is, az biztos szórakoztató lehetett a másik oldalnak, hogy néha a felkarom belelóg, amikor indexelek, kanyarodok), nem löknek fel, nem kell kerülgetni, bent meg félgőzzel féllétszámmal nincs túl sok inger és feszültség, pedig aztán igazán izgalmas hónapok ezek a cégünk életében, plusz jönnek az újak szép sorban.

Egy hozzám közelálló lányka elmesélte, hogy elválnak, és ne lincseljetek meg, maximálisan megértem. Nálam fiatalabb, esélyt kell adnia a boldogságnak, látom ismerősi körben, mennyire megváltozik az életminőség egy rossz házasság után.

…egy el nem vált szülők gyereke

(Amikor a Friends-rajongók csak annyit kérdeznek: na, már láttad?)

Kicsit sérelmezem, hogy a páros hetes bejárásoknál vagy reggel hétkor elindulok, vagy nincsen ezer forintos parkoló, marad az 5 250 forintos utcai. Per nap. Én meg hajnali kettőig simán olvasok, kín a kelés.

Közben volt Pünkösd, meg átjött Béká Papírkutyussal és a macska rapszodikus állat, most nem a fotel elé kellett behasalni, hanem a konyhaszekrény elé, mert alá kucorodott be a látogatás fénypontja cica. Nem fél, pláne nem bántana, csak hagyják békén. :)

Papírkutyus jó természetű fiú, neki így is megfelel. :)

Jártunk Bével városismereti sétán, ahol mindent megtudtunk az alvilág működéséről.

Meglepetésként átugrott Kócos és elhozta a kutyáját bemutatni, én meg továbbra is kutyás típus vagyok, ugye, úgyhogy órákig sétáltunk vele.

Felköszöntöttek a szüleim kb. egy tonna szénhidráttal, ami a két hét ch-megvonás után csapott le, úgyhogy két napja fetrengek a hasammal, de kaptam szépséges virágot, aztán egy másikat Kócostól. Ő már hetek óta társasjáték-elemezgető videókat mutogat, így nagyon nem ért váratlanul, melyiket kaptam meg, imádom!

Úgy a kétszázadik fb-insta-viber-messenger-whatsapp-sms felköszöntésnél elvesztettem a fonalat és csak szivecskékkel köszöngettem.

Valamiért telefonon is akarnak emberek beszélgetni, én meg telefonálásfóbiás vagyok (meg minőségi időt akartam Kócossal tölteni), úgyhogy ma visszahívok mindenkit. Brrr.

Bementem a Frei caféba, épp kijött Frei Tamás. (Igen, alacsony.)

Megkérdeztem az ismerős baristalányokat, tudják-e, hogy a főnök ma ötvenöt éves. Neeee. Mutatom a wikipédiát, valóban. Örömködnek, hogy meghívják egy kávéra. A cég nevében.

(Nem, nem vagyok celebstalker, reggel írta talán a Történelmi őrületek, és nyilván a nem fontos dolgokat megjegyzem.)

Negyedik nap fixen az irodában. Bent vagyunk az emeleten talán huszan.

Már tudom, merre vannak dugók. Még nem tudom, hol/mikor nincsenek. Lassan vége a sulinak, szabira mennek az emberek és jön a fizetős parkolás, reménykedem kisebb tömegben.

A legjobb az egyébként is kedvenc útvonalam (bár imádok újakat kipróbálni!), ott 300 méteren kb. 10 perc átjutni, de utána nulla forgalom (mármint budapesti szemmel, na).

Egyelőre 37-47 perc az időm, próbálom lefaragni, az egy órás bkv-zós szintidőn mindig belül vagyok. Minden nap esett és nem áztam el, bevásároltam és nem kell cipekedni, eddig pozitív.

Együtt ebédelünk, dumálgattam Illetővel, kedves mérnökfiúval, kávéztam egy órát Gével a kávézóban, ahová mindennap leugrom délutáni koffeinért, ez is hiányzott.

A kollégák viccesebbik felével vagyok azonos hétre összesorsolva, egyelőre jó így.

A ch-szegény kenyeremnél a néni nem enged borravalót adni a piacon, a kulcsmásolós bácsinak előadtam, hogy elszakadt a kulcstartóm lánca, nem fogadott el egyetlen karikáért pénzt, a kertészeti szakboltos retroeladónéni minden bugyuta amatőr kérdésemre olyan kedvesen és rutinnal válaszolt, amit a poros slagok és műanyag kaspók között elképzelni sem mertem, megyek máskor is.

Oké, a legviccesebb Friends blooperekre keresni (itt meg fent van a 27-ei összejövés előzetese), de az EESzT alkalmazás regisztrációja, meg a Play áruházbeli véleményei is nagyon szórakoztatóak.

Ma 16 éves a blogom.

Ilyenkor szoktam örülni, hogy jobban alakultak a dolgok, mint 28 évesen hittem, reméltem, előreláttam.

Hááááát, a pandémiával sem számoltam, de nem örülök. :(

Tíz éve roppant végleg össze a térdem, végetvetve tánccsoportnak, síelésnek.

Holnap három éve, hogy Kócos szórakoztat a szabadidőmben.

Mától A-B hetes visszatérés az irodánkba.

A hónapban 45 éves leszek.

Ilyen hétvégére vágytam.

Pénteken elmentem a depressziós félvér öregasszony fotójú igazolványomért meg ismét matekozásra bírtam embereket, most a gyógyszerész nem bírta kiszámolni, amit a dokim sem csütörtökön. (Amire be sem jelentett a biztosítóm, csak nekem igazolta vissza, úgyhogy várhattam egy órát.)

Szombat reggel átmentem kreatívkodni a csajokkal, meg tonna pizzát betolni, nyilván nem is lett kész senki semmivel. :D Ejj, ezer éve nem nevettem ekkorákat, már tervezzük a nyarat.

Este meg átjött Kócos persze, vasárnap leparkoltunk az Akadémiánál és felsétáltunk a Margitszigetre street food fesztiválozni TCsV-vel idilli hármasban. Napsütés, 22 fok, isteni pulled pork, fish&chips, gofri, churros, még kávéztunk is egyet a homokkal felszórt beachhangulatú helyen a Dunát bámulva. Ott laktam szemben öt évig, de nem húz vissza a szívem a Pozsonyi úti szutyokba és madárpiszokba.

Sétáltunk egy nagyot, otthon Kócos bealudt hozzámbújva, addig folytattam a kreatívkodást. Este még rendeltünk egy nagy adag ételt, én így készülök a fogyókúrára, jó? :D

(Hétfőtől nem eszem.)

Tegnap rákérdeztek spanyolon, akarjuk-e folytatni, de lövésem sincsen. Hasznos, mert legalább nem felejtek, de nyűglődés néha. Főleg, hogy jövő héttől heti öt nap irodai munka páros-páratlan hét felosztásban.

Egy dolgot döntöttem el, autóval fogok járni. Utálom, ha bkv-val megközelíthető helyekre autóval megy valaki, kisgyerekkoromtól csak azzal jártam, de a napi két óra utazgatás kakiszagú hajléktalanok közt, meg tömött metrópótlón gépet cipekedve járványidőn kívül sem leányálom. Mindig eszembejut az a „nagy környezetvédő”, egyébként szimpatikus anyuka, aki három gyereket szült (túlnépesedett Földünkre, fszom!), 250 nm-es házat fűt, világít, takaríttat, az agglomerációból mindenhová autóval furikáznak, a trendi nem itthon termő avokádós diétájával, és volt képe engem lecseszni (metró-troli használóként, nem szülve gyereket és 38 nm-t fűtve), hogy mertem enni a hotelben egy kanál nutellát, amikor leesett a vércukrom, hivatkozva valami gorillákra. Hát jó. Akkor ezt a 8 km-t én is szívesebben megteszem nem tökigázva, nem cipekedve autóval havi tíz nap. Költségben ugyanott vagyok, mint a bérlettel, ha parkolóudvart használok (azaz egyelőre reggel nyolc körül volt hely ingyen is, köszi pandémiás parkolás).

Várom, hogy újra találkozzak bent a jófej arcokkal, hogy reggel a menzán készítsenek egy kéttojásos rántottát, jó lesz kicsit csiniben lenni, kikészíteni magamat.

Nincs menőbb, mint videóüzenetet kapni Papírkutyustól, hogy át szeretne jönni hozzám, aztán még cukin bele is integet a kamerába. Lehet ellenállni? :)

---

Az utcánkban mindenki az úttesten sétál, mert tankcsapda a járda, a minimális közvilágítást meg takarják a fák. Örömmel láttuk, hogy felújították a szomszéd ház előtt. Egyik oldalt úgy húsz méteren, a túloldalt tizen, aztán levonultak. Fontolva haladnak. A kerületem ilyen, polgármesteri szalagátvágós ünnepséggel adtak át egy vállalhatatlanról felújított bkv-útvonal új úttestet. Kemény 900 métert. Meg rehabilitálták a patakunk olyan 400 méterét, sok betonnal, térkővel, egyébként mindkettő pofás, szó se róla. Ellenzéki kerület vagyunk, ennek is örülünk.

(És kitettek egy harmincas táblát a harmincas övezetben, hehe.)

---

Az elektronikus személyim 23 óra(!) alatt elkészült. Mondjuk kéthetente járok a városban, hogy átvegyem, de milyen profi már (mínusz a fényképezőjük). Lesz benne csip, mint bennem, leolvassa a TAJ-számot, ahol van leolvasó, meg tárol vészhelyzeti telefonszámokat.

Nekem már az is bejön, hogy a felhőbe felirathatok bármit és csak kiváltom az egy kilométeren belüli hat patika egyikében. (Rendszerint a vastablettám, ez nem sok orvosi követést igényel.)

---

Volt excel középhaladó tanfolyamom, itt azért már ezerrel jegyzeteltem, mert tuti nem jegyzem meg, mire újra kell, képletek, függvények és pivot táblák, nagyon hasznos.

---

Kaptam immunerősítőt a dokitól, várom, hogy felugrik húsz kiló tőle, de erős leszek.

---

Reklamáltam a személyesen is ismernek kreatív boltnál, hogy nem a jó formákat küldték, azonnal küldték futárral a megrendelteket, a másikakat nem kérték vissza.

---

Holnap megyek kreatívkodva bandázni (még ihletem sincsen, mit készítsek!), a házigazda úgy örül nekem, mintha Harry herceg menne (neki szoktak örülni, ugye?). Viszont sajna így nem tudok halat rendelni. A kerületemben heti egyszer partizánkiszállít a menő halas étterem, én meg haltöpörtyűfüggőségben szenvedek. Nekik az nagyon finom, de szombaton öt körül szállítanak. Nem mintha nem ezer étterem szállítana házhoz nálam, vagy adhatnék kulcsot Kócosnak, jöjjön előbb. De nem szeretnék.

Eluntam a spanyolt. A kvíznek lassan vége.

Cserébe a hétvégék érdekesebbek, pénteken Kócos állított be fehér ing, ingujj feltűrve, fekete nyakkendőben, hogy ő a bármixerem és jött nekem koktélokat készíteni. Oké. :D

Szombaton szülőknél anyák napjáztam, apám már annyira gyenge, hogy meg akarta nézni a kézi autómosót, de nem volt ereje eljönni a ház előtt parkoló kocsimig sem, inkább ledőlt.

Nagyon félek, hogy ilyen leszek öregen.

Vasárnap átmentünk TCsV-ékhez cimbizni, nagyon ránkfért. Ígértem a többieknek egy kört, ha rábeszélik Kócost az oltásra. Hozták is a tényeket ezerrel, de egyelőre semmi. Mindenki más be van.

Tegnap oktatás, irodai munka, utána intéztem új személyit a töküres központi okmányirodában, ahová azóta sem vettek új webkamerát, ÖT perc volt egy fotó elkészítése, amin egyébként gonosz félvér bűnözőnek nézek ki, olyan sötétre sikerült, kifókuszált-befókuszált a pasas a plafon és a fejem közt, anno az útlevelemnél is ez volt. Még csak afroamerikai sem vagyok, tök átlag magyar bőrszínem van. Egy elém tett olvasólámpa meg egy sima mobil jobb eredményt hozna, botrányos.

Postára is mentem, és érdekel, hol lehet csatlakozni valami tömeges perhez, rendszerint bedobnak értesítőt, hogy küldeményt hoztak, de nem vettem át, amikor egész nap itthon vagyok és fura mód a gls és dpd megtalál, majd a postán kioktat a nő, hogy nem várhatom el, hogy a postás cipekedjen a dolgaimmal, ki sem vitte ám, ellenben az értesítőn írttal. Halkan jegyezném meg, hogy a feladó fizetett azért, hogy kihozzák.

Tegnap egy pl. egy A5-ös, kb. 20 dkg-os borítékért álltam kb. 25 fős sorba a „dolgozóbarát” 8-18 h közti nyitva tartás alatt.

Ma is oktatás, este spanyol, aztán szombaton a kreatív lányokkal alkotunk valamit végre! Vasárnap Kócossal, TCsV-vel street foodozunk. Jövő vasárnap hozzám jönnek a lányok babrálni.

Aztán Kócossal három évesek leszünk, ha van bárkinek tippje, mivel készüljek, mit adjak, szóljon!!

Aztán pünkösdre is kéne valamit szervezni, akár család lassan, hó végén meg szülinap, remélem, felköszöntenek. Majd a macskáé jön. Majd apué. Majd Anyu 75, arra is kéne valami kedveset szervezni.

Meg az ötvenedik házassági évfordulójukra.

Gyakorlatilag most vagyok a legvédettebb, úgyhogy home officeból lemerészkedtünk hétvégén az ikea növényrészlegéig (gyógyíthatatlan gyűjtőszenvedély, de ha virágcsokorárban, 3 990 forintért 90 cm-es kalatea rufibarbát kapni!), néztük a honlapon a vásárlószámlálót, amint lement, indultunk.

És voltam kétszer szoliban. Nekem nagyon rosszul áll a szürkés-fehér téli színem, a nap meg csak nem akar úgy sütni, hogy a teraszon barnuljak. Évi öt szolizást engedek magamnak, mert kollagén, melanóma, stbstb, ebből tavaly nulla volt, ugye, idén sem lövöm túl.

De a szoligépek! Emlékszem, huszonöt éve milyen gagyik voltak, meg 25 percekre kellett menni, a maiak meg köszönnek, jó napozást kívánnak és elbúcsúznak, érintőképernyőn (lefertőtlenítettem) kiválasztható az erősség, a testpermet illata, ventillátorok, zenecsatornák, plusz ilyen-olyan fény, írnám, hogy csak meg nem szólal, de megszólal.

Akkor már betévedtem a töküres pláza töküres reserved-jébe új játszós felsőkért, mert itthon csak ez fogy. Fura boltban nézelődni, tavaly március óta kétszer voltam spar-ban, meg néhányszor belestünk valahová, de nem éreztem magam biztonságban. Mintha egy másik valóságban élnék a gödörnél söröző fiatalokkal!

(Nem, semmi bajom a fiatalokkal. :D Itt nem tudom, hogy neveztem srác akarta épp tegnap az újrakezdést. Aki slam poetryről meg számomra ismeretlen zenékről mesélt, mutogatott, szórakoztató fiú.)

A héten volt konfliktusos tréning, meg változatos munkák és zárások, kvízeztünk és ellógtam a spanyolt, ma jön Kócos, megyek anyáknapjázni meg társasozunk vasárnap a cimbikkel, találtam izgalmas tornavideókat, majd behisztiztem, hogy nem tudom csinálni, mert vagy szemüvegben vagyok, ami lerepül, vagy anélkül és SEMMIT nem látok. Lencsét meg kiveti a szemem, éljen a tavaszi allergia! Meg a kómásító frontos vérnyomás.

Megrohamoztam mindenkit a látásjavító műtéti tapasztalataiért, beléptem minden témához kapcsolódó csoportba, ősszel belevágok, mert durván elegem van a nem látásból.

Félreértés ne essék. Kócost az egyik legkorrektebb férfinak tartom egész eddigi életemben.

(És nem csalom meg, pedig minden hétre akad egy ex, aki bejelentkezne.)

A Föld Napján kiégett egy izzóm.

---

Kicsi a világok: apám ezeréves cimbije fia ismerősöm a facebookon. Először a saját cimboráim közül jelent meg kettő a képein, tegnap „Meg”, akit húsz éve ismertem, hosszú évekig volt szeretőm (nekem Pasi mellett/után, neki egy válófél meg egy új feleség körül. Vad évek voltak, na). Felkavart, hiányzik, bírtam. (Kicsi a világ: ott dolgozik, ahol Kócos is.)

---

Hétvégén tesztelték Kócost, pszichésen érett*-e a munkára (amit két éve dolgozik): a pszichológus haverja az edzőjének.

*érett rá. Ember nincs kiegyensúlyozottabb, kedvesebb, figyelmesebb nála.

---

Előtte felkészültünk a tesztre, milyen rizikós kérdés várható. Egyberuha-magassarkúban vártam, az asztalhoz ültettem és lehetetlen kérdéseket tettem fel neki. Hát így játszunk mi...

És most látott először szoknyában.

És feltették a kérdést, van-e párkapcsolata és azt válaszolta, van barátnője három éve. Ez lennék én. Nekem már az is fura volt, amikor előttem törölte magát a tinderről (nem, nem én kértem, eszembe sem jutott). Onnan ismerem, nekem sincs fent az app, de nem töröltem magamat, mindenesetre jólesett mindkettő.

---

Nem értem a fiatalok nevelését (bocs az általánosításért és nem ítélkezni szeretnék, csak nem értem). Pedig szeretem a fiatalokat, szeretném megfejteni őket, a nevelésük ritka szokatlan nekem.

Az, hogy nem ismeri a zöldre van a rácsos kapu vagy a még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak dalokat (és népdalokat, műdalokat sem), hogy értelmes „magyarságoktatás” nincs az iskolákban és otthon, ellenben az elferdített tényekkel teli magyarkodásról hallanak (olyanoktól, akik maguk sem ismernének fel egy hímzést, népviseletet vagy tájegység zenéjét, történelmi emléket), még esetleg, de hogy társadalmi felelősséget nem igazán éreznek, az nagyon durva.

Az ismeretségi körben a srácoknak eszükbe sem jut, hogy nem mindenki gazdag családba született egészséges fehér férfi. Sem oltatni nem akar több fiatal ismerősöm, eljárnak sportolni, hisz nekik nem olyan veszélyes a covid, sem jótékonykodás, vagy tömegközlekedés mint opció... Ahogy Bé rávilágított: mit is várok, hisz magukról sem gondoskodnak, de tényleg, egy lefolyótisztítót nem tudnak hívni, szvsz Kócos mosóport sem választott még magától. De tüdőszűrésre sem megy soha, kezet akkor fertőtlenít a kertészet, benzinkút után, ha csesztetem. Lakás tervben sincs, sem spórolás, sem hitel szinten, majd a szülők megoldják.

És Kócos egy figyelmes, környezetét jól lereagáló, átlagnál jóval normálisabb fiatal, maga a jelenség döbbent meg. Amikor 15 éve azt mondták, hamar váltsak pályát, mert jönnek a fiatalok, kitartóbbak, szorgalmasak és kitúrnak, akkor kicsit megijedtem. A cégünk hasonló poziba azóta csak 35-40 felettieket vesz fel, megjegyzem...

Talpraesettek az önérdekérvényesítésben (én végtelenül béna vagyok benne!), lásd még Judós3-t, aki csak eléri mindig, hogy a környezete ugráljon neki! Addig kerülgettem három évig a cuccait, meg irogattam, hogy jöjjön értük, hogy végül ráírtam, beteszem egy taxiba és átküldöm saját pénzen. Cukin (abban nagyon profi) megválaszolta, hogy köszöni szépen, a cím a régi, küldhetem. Mintha ez az én dolgom/pénzem volna.

Nem állítom, hogy az én poroszos nevelésem normális volt, de ez a helikopterszülőség a környezetemben, az élhetetlen mamahotelos huszonöt-harmincasok ismerősi körben totál érhetetlenek nekem.

De lehet, hogy ők csinálják jól. Végülis megoldódnak a dolgaik így is...

Csak nem jó sehogy, pedig örüljek, hogy megvagyunk.

(Persze 24 naponta 9-10 nap mensi az oltás óta  extrán is megzavar, oké, hogy van magyarázat, de megoldás nincsen.)

Kócossal megint virágokat ültettünk, azoknak nagyon örülök. Vicces sorozatot nézünk, ránkfér pár spanyol dráma után. Aludni nem tudok mellette, nem is értem.

Ma, így négy évvel később nem várom tovább, hogy unszolásra se jöjjön Judós3 a cuccaiért, egy polcot elfoglal a salgómon, úgyhogy átküldöm az anyjáékhoz este taxival. Ráírtam, hogy legyen otthon valaki. Lesz.

Meguntam, hogy Té nem válaszol, hogy van anyukája, hiába kérdem. Meguntam, hogy hetekig akkor jött kvízezni, ha épp húsz perccel korábban kedve tartotta. Ma játszana, most nekem nincs kedvem, a többiek lassan lekoptak. Várjuk az élő rendezvényeket.

Meguntam, hogy kiskoromtól mindenki lelki szemetesládája vagyok, miközben a nekem ventilálók annyit nem tudnak rólam, én hogyan vagyok.

Úgyhogy elkezdtem kerülni az ilyen helyzeteket, én sem kérdezem meg, mert nagymonológot kapok vissza.

(És örülök, mint majom a farkának, aki megkérdezi, mert nyilván páran megkérdik, és ez jó. Meg a régi személyi edzőm talán visszajön a közelbe a gettóteremből, járhatok cuki kolleginával hozzá, az is jó. Meg aki rákos volt kollegina, ő rendszeresen csak azért felhív, hogy hogy vagyok, mert anno én is megtettem vele a betegsége alatt, miközben az összes ú.n. barátja lekopott.)

Visszajelzésekből töltekezem, az új projektfőnököm ma ötször használta a zseniális vagy kifejezést, kiadott egy kihívásos feladatot péntek délután, én megoldottam ma délre, ő azt hitte, még szerdán is csak félmegoldás fog születni. Éljen.

Egyre jobban idegesít, hogy nem látok. -5,5, lehetne rosszabb, de rettenetesen elegem van, keksz közben nem látom Kócost, szemüveg nélkül be kell hajolnom a polcba a következő arckrémemért, mert miért ne lenne trendi a minimalista csomagolás, ahol minden egyszínű (f.szom), a sampont legalább a színéről, formájáról felismerem, juhé. Maszkban/metróban párásodik, esőben élmény várost nézni, garantált pofáraesés, melegben lecsúszik, csíkosra barnulok, napszemüveget sem hordhatok, lencsét az allergiás szemem kidobja pár óra alatt. Elkezdtem utánaolvasni a lézeres szemműtéteknek, szülni már nem fogok, erőemelő sem leszek, de nyilván félek tőle. Egyelőre allergiaszezon, gyulladt, majd ősszel kitalálom, megcsináltassam-e.

Az a helyzet, hogy a jó trendeket érdemes meglovagolni. Nekem nyilván nem a szálas-púderes vastag szemöldöktetkót, mert az van saját kiszeltündés. (Bebebe.)

Mostanában divat állatot örökbefogadni: totál megérte, egyik legjobb döntés volt az életemben. Sosem gondoltam, hogy ennyit lehet röhögni egy magabiztosan kajla macskán. Meg hogy mennyi emberhez lehet kapcsolódni vele, a héten a tréningen átsétált néhány a képernyő előtt, beszélgetést indítva. És valóban terápiás állat, jobb a kedvem csak ha ránézek is. Vagy 23 óra világbéke szunyókálás, vagy egy óra elmebeteg rohangálás, fogócska és váratlan helyekről kirongyolás, felugrás, szekrénytető-kád-kanapé-exatlon, harcos játék egy gumiegérrel, de leginkább velem. Elmagyarázza, mit akar, nagyjából már megértem. Ha nem, akkor jobban artikulálva kiabálja és látszik rajta, mit gondol a szolgájáról. Ez egy négy kilós ragadozótól irtó cuki, megemelem, kipakolom a mosdókagylóból, fertőtlenítek és megyek tovább.

Aztán trend a minimalista-kacatmentes élet: mondjuk ebben erős nem vagyok, de látványosan fejlődtem az elmúlt két évben. Oké, még van mit, főleg a hobbim terén, sokféle felesleges, de gyönyörű alapanyagom van, szerencsére maroknyiak, a teljes készletem elfér egyetlen fiókban. Mázli, hogy nem szekrényeket gyűjtök.

Gyerekkorom után újra divat a szobanövény és balkonládák. Hát erről a végtelenségig lehet beszélgetni, meg új növényeket vadászni. Mondjuk kicsikoromtól mindig vannak növényeim, szeretem a hagyományos chlorophytum-vitorlavirág-pálma-karácsonyi kaktusz könnyen tarthatókat, de most beszereztem pár kihívásosabb fajtát, aztán lassan jön a terasz is.

Organikus ételek: itt a környéken egy salátázó nagyon finoman főz is. Nem biztos, hogy diétás, de az egészséges étel illúziója megmarad. A pénz a SzÉP-kártyámon garantáltan nem.