Tobber életblogja

Viszlát Nagyika hagyatéka. Visszautasították a lányok, nem harcolnak az öccsükkel.

Összefoglalom az élet lényegét: ha becsületes idióta vagy, akire támaszkodhat a családod, fizeted az adódat, számládat, támogatsz elesett macskákat, jóban vagy az öregekkel az utcádban és próbálsz a társadalmi elvárások szerint élni, akkor egy örök balek vagy.

Ha nem dolgozol negyven éve, lopsz, többmilliós tartozásokat gyűjtesz össze és még neked áll feljebb perelni, amikor te nem fizeted meg, anyádnál élősködsz évtizedekig és eladod az ékszereit, ruháit, ellopod a számlákra odaadott pénzeket és a kutyád xarában élsz, rokonokat fegyverrel fenyegetsz, akkor kapsz egy hatvanöt milliós lakást a sorstól.

Ja, pozitív naplót kell írnom naponta. Hálanaplónak nevezik, de véleményem szerint annak nincsen fejlődésértéke, ha a tőlem független dolgoknak örülök. Én annak szeretnék örülni, hogy újra képes vagyok mondjuk olvasni, csempét lemosni vagy sétálni menni, szóval amit én képes vagyok újra megtenni. Persze azért örülök a szép ősznek. A pszichológus leokézta az Aktív Listát (biztosan örül, hogy megkérdőjelezem ezt a háladolgot, de rábólintott, nekem a tevőleges jobblét a célom. Messze vagyok.) A vicc, hogy erős telefonfüggésemet mobilappal egészítem ki, a másik opció a füzet-toll, de 38 négyzetméteren hetente fél kukányi szelektálás mellett is elúszom a kupiban, ha egy napig nem figyelek, nem kell több kacat.

Egyébként volt egy jó napom két hete, szombat reggel betaxiztam (a bkv-zás még nem megy) egy workshopra, ahol véletlenül a csajos elvonulásos szobatársam mellé ültettek, végigvihogtuk, meg nyilatkozatot tettünk, hogy legközelebb viselkedünk, majd amíg az ismerős oktató kiment, átírtuk a szöveget. Aztán maradt másfél órám és öt kilométer séta a következő workshopra, szóval az őszi napsütésben átsétáltam a körúton Nagypapám egykori háza előtt, a környéken, ahol éltem, hídon, majd kis utcákban bolyongtam. Vettem ételt, de annyira pis@szag az egész belváros (ezért költöztem el anno), hogy nem bírtam enni. Azt hittem, puccos Újlipótváros kimosakodta már magát a hugyszagból, megdöbbent, hogy erre nincsen igény, vagy legalább az éttermeknek 1-1 slag, hogy fellocsolják (lehet, Anyunak igaza van, hogy bezzegrégen a házmesterek reggeli első dolga, a járda fellocsolása zseniális volt).

A másik tanfolyam egy új technika, aminek az alapjait 40 éve ismerem, szóval amíg a többiek a fele művön kellett dolgozzanak, én meg látványosan unatkozva várogattam, dolgozhattam mindkét oldalon és így is gyors voltam, meg szerintem ügyes. Még van vele úgy 30 óra munka, de addig is jól szórakoztam, amíg a 2 négyzetcenti elkészült négy óra alatt. :D Nem ebből fogok megélni.

Kócos értem jött, szeretek este a városban autókázni, még ha nem is én vezetek. Szóval vannak néha jó napok.

A cicám anyukája meghalt, beteg lett. 9 évesen még fiatal. És gyönyörű volt…

Amikor a főnök kishölgyét hülyére kíméljük, ezért nekem kell (egy újabb) feladatot megcsinálnom, majd egyik középvezető kijelenti, hogy ő nem adja meg nekem a számokat, mert érzékeny adatok (tíz nem tartotta annak) és minek kell a vezetőnek (aki szintén nem főnököm, merugye mindenki csicskája vagyok), kérjek indokot, majd a vezető ordítva káromkodva elküld mindenkit az anyjába nekem, hogy ehhez joga van én meg postáskodom ide-oda, főnök ribijének főnökét bevonva, hogy segítsen már, aki konkrétan leráz, pedig én aztán igazán ritkán kérek segítséget és akkor is lexarnak, szóval bőgök, mert egyszerre vár még három kivizsgálás, négy napi adminisztrációelmaradás, külföldi utak szervezése, évvégi vacsi 100+ fős intézés és egy 50 fős állófogadás a legnagyobbakkal, amiből már 70 fő lett és állítólag segít nekem valaki infókkal, aki viszont két hétig szabin van, nekem meg elfogyott az idő, válaszokat meg nem kapok, kinek, milyen szöveggel terveztessek oklevelet, ami még grafikus, nyomda és sehol nem állunk. Plusz még a saját munkám, számlakönyvelés, naptármenedzselés, IT-ssal cseszekedés, SAP inboxok szelektálása, nyomtatványok küldözgetése, szkennelések, postázások, iratkeresések, beszerzés, taxicsekkek, unalmas megbeszélések, nyilvántartás vezetése, negyedéves statisztikák angolul. Könyöklőasztal van.

Kollegina anyukának három évet kell várni a pesti kórháznál csípőprotézisra. Miközben vezettem a csili-vili Puskás előtt, dühömben elbőgtem magam. Ott rohad a jövőnk és a szüleink megbecsülése…

Kiderült, hogy amikor anyacégünknél felszabadult egy pozi, engem akartak beajánlani, mint legalkalmasabbat. Csak jött egy protekciós. Aki azóta sem muzsikál jól. Hát hajrá.

Szüleim a házuktól 100 méterre láttak három élő patkányt. Gazdag kertváros. Köszi, hogy a Bábolnát ellehetetlenítettétek!

Október 17-én is szúnyogom van, múlt héten kettőt nyomtam agyon, ma is megcsípett, fél éve vakarózom a csípések miatt. A teraszon még mindig nem lehet megmaradni.

Hol a fszomban az adópénzünk????? Ja, Tóth Gabinál.

Nagynénim nyugiban várja a hagyatékit nagybácsi után, sem gyerek, sem testvér, mire előkerül egy unokahug végrendelettel! Kb. húsz éve nem volt egymástól távol 5 percre sem a férj-feleség, hogy ilyet megírjon, és nem is olyan ember, aki a háta mögött kicseszett volna nagynénivel. Az unokahug meg ott sertepertélt az özvegy körül. Ha valódi, hogy volt képe? Ha meghamisították, hogy volt képe?

Ja, Nagyikának 11 hónappal a halála után lesz hagyatékija, öcsi kavar, nővérei kivannak.

Nagyon boldoggá tesz, hogy nincsen férjem, gyerekem, testvérem. Ez a potyalesés gyomorforgató!

Utálom az embereket. A macskám és a kreatív dolgaim mellett akarok meghalni.

Szüleimmel, majd exszel éltem egy társasházban, ahol egy cuki tízéves szomszédgyerek rám volt kattanva, állandóan görkorizni kellett járni vele a környékbeli utcákba…

Most ő műti Kollegina anyukáját.

---

Egyik hétvégén ünnepi alkalom, ahol nagyapám évtizedekig szolgálta a közösséget, megemlékezés, ezüst plakett, hatalmas csokrok, mindenki szeretettel beszél róla, nagymamámról is. Egyik iskolaigazgató rendszerint mamámat emlegeti a szakmai felszólalásaiban, úgy tiszteli. Szóval emlékek, gyerekkor óta nem látott kedves ismerősök, öregek, bottal, meghatódva pityeregve.

Leülök a fogadáson keresztanyám mellé Kormányzati Fontos Embert meghallgatni, ülésrend, roskadozó tányérok. Folyt.köv.

Emlékeztek Öcskösre? Régi haver a főiskoláról, felváltva zúgtunk egymásba, sosem egyidőben. Ahogyan az anyja és én apám 60 éve. Elsodort az élet, aztán összehozott 18 éve, romantika, piknikek, majd miután bejelentette, hogy hozzámköltözik, másnap reggel megjelent a munkahelyem előtt, hogy bocs, mégsem. Mivel időre rohantam, esélyem sem volt öt percet beszélni róla. Padlóra vágott pár évre. Apám megtalált, hogy a srác szülei elmondtak mindennek, hogy kikészítettem a fiukat, ami mondjuk meglepő volt, hisz ő dobott sokadszor, én őt sosem, de feszkó sem volt, csak nála más nők. Ergo hazudott otthon. Én meg letojtam, ki mit gondol, sosem látom őket többet.

Hát összefoglalva egy gerinctelen alak volt.

És akkor a fogadáson kit ültetnek velem szembe? A srác anyját.

Kedvesen elbájcsevegtünk, megdicsért, hogy sokat változtam (=felszedtem 25 kilót a 25 év alatt), de még mindig szép vagyok (=nem, csak sminkeltem), aztán sikeresen elvonták mindkettőnk figyelmét mások.

Alig volt kínos.

Egyébként végre Anyu is lejött, apám hálás, hogy a telekre is átvittem kicsit, azóta hallgatom a köszöngetéseit, tényleg örül.

Jók:

Négy éjszakás nyaralás egy görög szigeten szezonutóban. Béke, medence, tenger, ékszerdoboz kisváros, cuki helyiek, isteni ételek, nyugis Kócos. Ránkfért a pihenés.

Olasz főzőest, Kócos ezt kérte a szülinapjára. Fantasztikus ételek, tervben van az itthoni rekonstruálása. Hagytam kibontakozni, aládolgoztam, formáztam, nagyon élvezte, kidőltünk és négy doboz ételt hoztunk el a vacsora után.

Holnap viszem szüleimet egy vidéki állófogadásra, évforduló, Nagyapám fontos ember volt ott, VIP fogadtatás. Ideírom a jókhoz, remélem, az lesz, bár legutáltabb politikusaink egyikével is mórikálni kell (majd elsomfordálok).

Elvégeztem az intimtornatanfolyamot, már csak végezni kéne.

Egyelőre megvagyok a fogorvossal, kisebb vagyont csikorgatok le a fogaimból, durván laposra van csiszolva a teljes fogsorom a lenyomat alapján.

Rosszak:

Megint három hétig áll a terápia, amibe bele sem kezdünk még, mert csak felmérünk. Én nem viselem jól, csak aludni szeretnék.

Elindultak a táncok, de nincsen lelkierőm.

A kvízhez sem.

Betörtek a közvetlen szomszédomhoz aznap reggel, amikor egy órával később léptem ki. Ő is otthon volt, ijesztő. Nem az értékeket félteném (nincs is itthon), hanem hogy leütnek, vagy elszökik a macska. Leginkább fordított sorrendben.

Voltunk egy kellemetlen céges elvonuláson. Azt hittem, csend, természet, jó levegő lesz kedves arcokkal. A kilencből heten cigiztek az orrunk alá, és bár semmi bajom a cigivel, de töményen ennyitől egész nap kijött az aurás migrénem estére. A terasz szélére letették a mélynyomót és dübörgő lakodalmast és popot kellett hallgatni, valaki mindig kiabált a mikrofonba, nekem meg heti négy kertvárosi h.o-val, depresszív, zene és tévémentes estéimet megszokva sokkolóan hatott. Nagyon feszengtem, aztán jöttek az ovis versenyjátékok, rég éreztem ennyire szerencsétlenül magamat.

Pedig általában viccesek az elvonulásaink.

Eszembejutott egy régi szomszédnő, akinek a kislányára sokat vigyáztam. Rákerestem, mekkora már a nagylány, megdöbbentő hírre bukkantam, a szomszédnő tavaly meghalt.

Szerintem vegyétek el tőlem az internetet.

Meghalt a legintelligensebb embere egyike, akit ismerhettem. Eleinte mindenféle blogok kommentelőjeként figyeltem, mennyire értelmes és empatikus, aztán a virtuális térben rájöttünk, hogy táncról ismerjük egymást. Valahogy úgy képzeltem, ha öreg leszek és okos emberekkel veszem körbe magamat, mi majd jókat beszélgetünk.

Hát nem…

Nyugodt elvonulás, csak tizenöt-hatan voltunk. Egyikünk ránkírt, hogy majd ősszel jön talán, most beteg. Hát, ekkor már tudta, hogy nem jön többé. A júliusban felfedezett rákkal csak napjai voltak, tegnap meghalt. Sokkoló hír, idősebb nálunk, küzdött az egészségével, de épp irányba állt szegény…

A mindig rajtam csüngő energiavámpírt csapatilag leépítettük tavasszal.

Amint telítődtem az ingerekkel, mentem is lepihenni, olvasni egyet. Szeretnek panaszkodó anyukák betalálni ilyenkor, mert megértő fejem van, de most egy sem volt. Tényleg nem értem, miért terhelnek valakit, akit 1. nem érdekel a bajuk, 2. úgysem tudok hozzászólni gyerekneveléshez, 3. tiszteljük már, hogy valaki egyedül akar néha (én sokat) lenni.

Azért akadt drámázás, dedó szintű, ki nem szeret kit, mert nem küld neki olyan anyagokat, amiket nem is kért (elképedek, mennyire éretlen ötven körüli nők léteznek!), tőle én is megkaptam, hogy nekünk könnyű (vörös posztó mondat lvl1000), mert az ő fizetése még a nettó félmilliót sem éri el. Felvilágosítottam, hogy nekem a prémiummal sincsen a közelében sem, a többieké meg pláne (ja, mondjuk nem cigizünk, nem alkoholizálunk és rendezzük az anyagi ügyeinket).

Amikor a de ő már öngyilkos is akart lenni résznél tartottunk, egyik empatikus lány félrevonult vele, nekem ehhez most nincsen erőm. A csapatban rajtam kívül is tudom két emberről, hogy már közel jár(t) hozzá, csak nem hirdetgetik. A botrányhősnőknek kell a felhajtás meg hogy róluk legyen szó, nagyon-nagyon-nagyon irigylem az ilyen önző embereket.

De egyébként béke volt, meg éjjeli kertben/vízben csacsogások, 36 fok és plexi mögött alkotás, hát hamar kiderült, még ki hőhullámozik. Vittem az elkészített dolgaimat, a fél banda le akarta másolni, küldözgettem a mintákat mindenkinek. Jólesett, persze, meg nincsen bennem irigység, tőlem még a színeimet is másolhatják, ettől nem lesz nekem kevesebb... Annyit már elvárok, hogy cserébe én is kapjak másik leírásokat, nem tetszett a dinamika, hogy én kifizetem, amit más is ki tudna. Akadt, akinek megtetszett egy ékszerem, amit úgysem hordok, el akarta készíteni: felajánlottam, hogy megkaphatja, ha cserébe átküldöm a mintát és készít nekem egy másik színben. Legjobb üzlet.

Aztán Kócos 30 lett, készítettem neki tortát, ami isteni, mondjuk még három napig enni fogjuk.

A héten már volt két fogorvos, daedalon mellett is megállíthatatlanul öklendezve. Harminc éve járok hozzá, szerinte ezt csak mostanában, 1-2 éve csinálom, mi lehet (nem kezdtem el mondani).

Ma azért dolgoztam szabim alatt három órát, cukikkal leveleztem is gyorsan, despota ki ha én nem királylány ismét kiakasztott egy éldolgozónkat, majd lenyugtatom, a nővel dolgozom tizenéve, mindig igazságtalan tahó volt.

Maradt 3,5 nap szabi semmit csinálni, ennyit a másfél hét relaxról a teraszon, amin nappal is támadnak a szúnyogok, xarrá vakarom magamat, a 800 méterre kezdődő szomszéd kerületben már tilos vért adni a fertőzött tigrisszúnyogok miatt, idén már antibiotikumot is szedtem csípésre, elég horror, ahogyan kinézett kéttenyérnyi hús, és még az eső is esik, hát ennyit a szép nyári estékről, fszom.

A terápia online megy, még csak helyzetet felmérünk, nem is vagyok fényesen.

A nőgyogyim ajánlotta az intim tornát, a korom és emiatt romló izomzatom miatt. A tanfolyam online, egyéni (jártam 25 éve csoportosra, ahol 95%-ban sokszor szült anyák bajaira keresgéltek megoldást, totál kidobott pénz volt, ahogy ott unatkoztam a kimondottan szűk, emiatt szenvedő alkatommal, most azt akartam, hogy az én gondjaimra adjam ki a pénzem. Egyébként a csoportos irl 50, az egyszemélyes online 60 000 forint a hat óra, szóval drága, de nem az egyéni rész dobja meg.)

A szeptember húzós, helyettesítek, fogorvos utolsó etapok, céges elvonulás egyik csapatommal, ezt én is szervezem, szépséges görög sziget Kócossal, főzőest Kócossal, aki némi sugallatra ezt kérte szülinapjára, szülők vidékre fuvarozása repieseményre, azért remélem, nekem nem kell bemenni, udvarias smúzolás az életem, aztán elvonulás a másik csapatommal. Plusz a terápia, a torna, kezdődik a tánc és talán le is járok újra. Már tervben őszre a következő vidéki csajos hosszú hétvége, egy workshop, egy színház, egy Mérő-est a mesterséges intelligenciáról, mert kicsit rákattantam a tervezésre, egy zenés valami, amitől a hideg ráz, de közösségi, hát megyek, aztán lassan karácsonyi szabi.

Azt mondta a gasztroenterológusom, hogy a stressz alatt megáll az emésztés. Kiröhögném, de az egy órakor megevett dinnyét és sajtot hétkor hánytam ki. Addigra talán lejjebb kellett volna érjen.

Csókoltatom Kelly McGonigalt, aki TED talkja szerint a stresszre pozitívan kell tekintenünk. Ez a nő sem hányt meg csikogatta le a fogait szorongásában… A kettő közti összefüggés: fogorvos előtt be kell vennem egy fél daedalont.

Az utcámban még mindig csillagászati áron hirdetnek házakat és lakásokat. A kedves bácsi, aki mindig hogy van, kedves Ágotával köszöntött (nem Ágota vagyok) 70-80 éves, kb. negyven év fel nem újított öreg háza eladó, na annak 1 230 000 négyzetmétere. Egyébként zsebkendőnyi telken. Egy miénkhez hasonló társasházban az utcánkban csak a lakáshoz tartozó, kötelezően megvásárlandó parkolóhely(!) a mélygarázsban 15 millió forint. Még csak nem is garázs, hogy a sílécet el tudd zárni. 18 éve költöztem ide, akkor ennél alig volt drágább maga a lakásom. Jó, tudom. De valahogy a fizunk nem nőtt ennyire.

Húsz nap szabim maradt, lassan elkezdem kivenni. Csajokkal huszan vidék, medencés panzió, aztán workshop, aztán egy hétig itthon lennék, terasz és olvasás, majd Kócossal szeptemberben görög sziget. Igaz, a Ryanair írt egy emailt, ami nem scam, hogy törölte a jegyünket, de a pénzt levonta, cseten megerősítettek, hogy van jegyünk és az app-ban látszik, de azért gyomorideg, vajon a reptéren nem bukjuk-e az egészet.

Felpörgettem a fogorvost, mert már három fogamat csikorgattam le idén nyáron nem kicsit, ebből egy éppen kész lett volna. Meg nőgyógyász, bár váratlanul „csak” tíz nappal korábban jött meg hormontabletta mellett és 10 napig tartott, ami így is eredmény az elmúlt évek vérzivatara után. Közben olyan hőhullámaim vannak, hogy a mostani 18 fokban is patakokban folyik az izzadtság rólam, szédülök tőle, nem kívánom a klimaxot senkinek.

Szomorúan hallom, hogy a generációm szülei milyen komoly betegségekkel harcolnak. Utánaolvastam a demenciának, ami nem kedves elbutulás, hanem agresszivitás és kakis pelus ide-oda dugdosása, hát, elkezdődött. Szüleimet kivittem kedvenc nagynénihez, apám oda és vissza is ugyanazokat megkérdezte. Válaszoltam, mintha először tenném, nem haragudhatok rá ezért.

Nagynénémnek 80 évesen építkezős tervei vannak, meg átcsoportosítja a vagyonát, én is ilyen tiszta akarok lenni öreg fejjel.

Valahol beletörődünk az öregedésbe, a sajátunkba is, de amikor jön a hír, hogy havernő férje váratlanul meghal, két kis gyereket, szép családi életet hagyva maga után, na az igazán pofán ver.

Nem ez a legjobb év.

Ez a hűvös nyár szép (-allergia). És imádok vékonypántos szilikonsarukban rohangálni, strasszos szandálban, libbenős hosszú szoknyában a Margitszigetire menni, remek koncertet hallgatni (idén eddig öt szabadtéri koncerten jártam, oh), tonnaszám dinnyét enni, meg az öt perc alatt elkészülő ebédeket, heti szintű a grillezett lazac kis Maldon sópehellyel megszórva, salátával. De magában grillezett sajttal is elvagyok. Erőszakolom magamat, hogy reddit helyett könyveket olvassak, kidőlünk a macskával a teraszra, a kindle-re vettem a Lírától néhány érdekességet, végrevégre olvasok és megnyugtat és kisimít az offline pár óra, meg persze a macsek puha odabújása.

Egy bő hónap után felvettük a fonalat a pszichológussal, felsorolva teljesen oké a kiesett idő listája: jártam kétszer a Szabadtérin, szép táncokat és szép zenéket élvezni, Guns-on a Puskásban, ami életem nagy álma volt és szerencsére nem csalódtam, jártak nálam cimbik társasozni, babázni, utaztunk Prágába Kócossal és a Balatonra a csajokkal, mindkettő isteni volt, viccesre sikerült a tréningünk éjjel még a Duna corson tátrateát iszogatva, élvezetes hangulatú workshopon alkottam egészen szépet, elrendeztük végre nagypapám és felesége újratemetését.

Csak az egész napom nyakon van öntve egy nagy adag torokgombóccal, feszültséggel, szívdobogással, nem akarással. Itthon szeretnék kucorodva aludni hidegre vett légkondival és kívülről látom a saját életemet.

De most már kimondottam szórakoztató heti egyszer bemenni a céghez, ritkán látott kedves emberekkel örülünk egymásnak, szerencsére a toxikus ribi nem ide jött vissza. Mióta ő máshol van, megszűntek a hátbatámadások is. Igaz, senki nem akar vele dolgozni, van, aki konkrétan miatta ment el a cégtől, mert a nyakára ültették. Egy kis mentoráltam érdeklődött, merre induljon a karrierrel, szerintem jó képességű és bármit meg tud csinálni, két út is feküdne neki, szóval csak annyit javasoltam, hogy ezt a nőt kerülje. Mondjuk hideg rázza tőle, szóval nagy megerősítés nem kellett...

Kaptam egy feladatot tavaly, ami elég sok utánajárással és elmélyüléssel jár, szerintem ez jogászi munka, de mindegy, meg tudom tanulni. Havi 3-4-re számítsak, ne aggódjak, belefér.

Persze, nekem minden belefér ingyen, nálunk tilos feladatot visszautasítani, hiába bizonyítja a szoftverem az ingyentúlórákat (egyébként érdekelne, ehhez a munkaügyi hatóság mit szólna, vagy ahhoz, hogy nincsen biztosítva az óránként tíz perc monitor nélküli munka).

Nahát ez azóta heti 3-4 ügy már.

Folyamatos elmaradás nyomaszt. Persze a főnököm azt sem tudja, hogy ez is rajtamragadt, mondjuk pont letojná.

De ami végre pozitív, egyik pletykás lány elmesélte, hogy a jogi osztályon megkérdezték tőle, hogy ki vagyok, mert az egész csapat véleménye, hogy annyira tökéletes anyagokat adok le, nekik semmi további tennivalójuk nem akad, hanem mehet is tovább a hatóságnak egy az egyben.

Hát ez jólesett.

Az kevésbé, hogy ez sem hozzám nem jutott el eddig tőlük, sem a vezetőim nem tudják.

Igen, rohadt pozitív visszaigazolásokra vágyom végre, mint már óvodásként is.

Nem tudok mit kezdeni egy pofátlan ismerőssel. Még csak nem is haverral, semmit nem tud rólam, egy kreatív körbe járunk. Korábban lepattintottam, hogy amit ő pénzért akar oktatóanyagot árulni, annak ingyen csináljam meg az angolra fordítását (a fia megcsinálta, de ez egy szaknyelv, totál újra kellene kezdeni).

Akkor mondtam, hogy dobja be a közös csoportba, pénzért meg fogja valaki csinálni. Ez negyedéve volt.

Erre ma megint rámír, mintha mit sem beszéltünk volna, hogy akkor küldi képernyőképpel, hogy miket legyek szíves lefordítani, mert az ő anyagához kell.

Értitek, amiből ő pénzt akar keresni. Amit szakfordító jó pénzért fordít le.

Amire én már nemet mondtam.

Hogy lehet ennyire pofátlan?

Életem legnagyobb kihívása nemet mondani, basszus, ez egy pénzes munka elméletileg, úgyegyébként kedvem sincsen munka után is monitort bámulni.

Meg annyit nem kérdez, hogy és te hülye, te hogy vagy.

El sem hiszem, hogy ennyire pofátlan emberek léteznek. Ja de. Alacsony poziban nálunk dolgozó nő már az igazgatómmal több fél órás mítinget összerántott, mert nem bír megegyezni a saját kisfőnökével. Én meg kéthetente egy percre is f.sok felhívni a főnököt, mert fontos ember, néha visszaköszönni nincsen ideje (igen, az elég bántó), nem zavarom, megoldom nélküle. Dehát az ilyeneknek áll a világ.

Ugyanez a nő tud teljes órát ventilálni a saját bajáról, miközben azt nem tudja, mi a munkám vagy van-e gyerekem, többször jeleztem, hogy nincs rá időm, de csak áll mellettem és caskazértis félórákat mondja, ha kimegyek pisilni alibiből, megvár, ha mondom, hogy most improduktív időt mér a leütésfigyelőm miatta és munkám is ezer, akkor sopánkodik, az milyen xar lehet. Egyik nap Kollegina nem tudta lerázni ebédhez menet annyira, hogy a többiek már befejezték(!) az ebédet és még mindig nem tudott utánuk menni.

Örök hálám a kb. korlátlan home office-ért.

Inkább maradok bocshogyélek.

Előző hétvégén nálam társasoztunk, ünnepeltünk cimbikkel, meg a legkisebbel, irtó cuki baba. Hetek óta szelektálok a lakásban, takarítok (nem miattuk, pszichésen jót tesz, ha már a terápiára nincs kedvem visszajelentkezni, egyszerűen nem vagyok én olyan fontos, akivel törődni kéne), már csak a tortakészítés maradt a finishben, amikor kijött az aurás migrénem. Hát, azzal sok mindent nem lehet tenni, félvakon instruáltam Kócost, miket tegyen bele, én meg vártam a fejbecsapást. Nekem ez komoly lauffal érkezik, szóval viszonylag egyben, csak nyomottan, még a tompa fájással levezényeltem, de nem igazán élveztem a vendégfogadást. Kócos egyébként remek házigazda, közben a lomtalanításra is ledobott pár cuccot (poénból hawaii ingben és minibajusszal „Magnumként” jött át, hát készítettem pár fotót, ahogyan a kidobandó vasalódeszkát a hóna alá csapva szörfdeszkázni induló fiatalnak látszik =elvagyunk), segített a babakocsival, tehermentesített.

Azóta ma megint kijött a migrénem. Unom az egészségemet.

Ha erőszakolom magamat a szociális eseményekre, heti egy rövidebbet kibírok, de xarrá szorongom magamat. Már a vezetéstől is parázom, pedig 1. azt mindig imádtam, 2. jól vezetek még a leghülyébb pesti szitukban is. Halasztgattam a fogorvost, nőgyógyászt pár hétig, oké, majd visszamegyek terápiára is, de olyan átkozott sokat beszél a nő, hogy másfél órát kértem tőle, 50 perc alatt el sem jutunk a panaszig.

És ez IS szorongással tölt el.

Gé exe el akarja kérni a telkünket. Hát, ott egy hét suvickolás után sem lenne tisztaság és kupi is van. Anyu egy évtizede nem jár le, apu csak 1-2 órákra, rozsdás nyugágyak és penészes 40 éves, foszló párnák, kerti szerszámok behányva a konyhába, vastag fekete pókháló mindenen. Megint nyúz, hogy vigyem le egy hétvégén, de nekem a hétvége az Kócos és kreatívkodás, meg allergiaszezon közepe van, dupla gyógyszerekkel is KO vagyok, ott meg az erdőben pláne xar. De hát ő miért is változna meg, az egész gyerekkorom szabadidejét is ott kellett végigszenvedni taknyosan, dzsuva szemekkel és szétvakarva magamat. Szóval a nemet nem fogadja el (így tanítsd meg a gyerekedet, hogy egy önérdekérvényesítésre totálisan alkalmatlan, önmagát szar alaknak tartó ember legyen belőle), inkább lerázom, ha a témára vált. És még én érzem rosszul magamat emiatt is.

Kócossal Guns N’ Roses koncerten tomboltunk az este. Tinikorom leglegkedvencei, minden akkordjukat ismerem, hozzájuk fűznek a fiatalkori érzelmek, gondolatok. 1992-ben lesétáltam apuval az utcáról hallgatni őket, azóta is fájt, hogy nem volt pénzünk bejutni akkor. (Jól számolod, Kócos ekkor még meg sem fogant.)

Mindenki felkészített, hogy ez már csak nosztalgia buli, így is indultunk neki. Phil Campbell (Motörhead) és fiai tökéletes előzenekar voltak, több figyelmet érdemelnének.

Aztán a Guns lenyomott egy bő három órás koncertet iszonyat profin, maximálisan beletették az energiát. Axl láthatóan nagyon élvezte, a gitárosok szólói zseniálisak (oké, elismerem, aki énekelgetni jött, az ezt esélyesen unta, pedig Slasht önmagában is el lehetne hallgatni órákig).

Semmi papás nem volt, igazi rocklegendák toltak egy lendületes bulit. Jó, hát Axlnek sosem volt jó hangja, de ez az iparága feléről elmondható, ő meg boldog mosollyal végigrohangálta, ugrálta, táncolta, pörögte, csinálta a show-t (lásd a 24 órás sztorimban holnap reggelig). Ránézésre mindenki józanul. Sokkal többet adtak, mint amire számítottunk.

Ötvenezer ember ugrál, énekel, tapsol, sikoltozik, nekem új a Puskás Aréna koncertélmény, hát, be tud szippantani.

Azóta is döbbenten nézzük az origo cikkét, nem, nem szivárgott el a tömeg, nagy mennyiségű fotóm, meg néhány videóm is van a 23 órakor is tömött lelátókról és küzdőtérről.

Aztán ugyanennyi ember indult el hazafelé, úgyhogy inkább hazagyalogoltunk háromnegyed óra alatt a kánikulai éjszakában kibeszélve az élményeinket. Meg traktáltam a gyerekkori helyszíneim érdekességeivel. Rákérdezett, honnan tudok ennyi, de ennyi mindent, amikor ő tavalyi dolgokra nem emlékszik. És fejbeütött, hogy mindig apámhoz hasonlítom magamat, aki egy élő lexikon még kezdődő demenciával is, lehet, hogy nem is tudok keveset…

Én már most mennék a következő Guns-ra, akár külföldre is, remélem, nem kell 17 évet várni.

Köszönöm a támogató leveleket és a jó ötleteket, hálás vagyok. Végszóra jelentkezett a pszichológus.

Még nem tudom, mikor lenne jó, mert a fogorvosomat nem érem utol, pedig ő lenne SOS, azóta két lecsikorgatott fogam van, meg egy szanaszét préselt.

Meg kaptam antibiotikumot a bokámra, közel harmadik hét, már vállalhatatlan állapotban volt, idegbajt kaptam a viszketéstől. Gyerekkoromtól az erdő összes rovara xarrá csípett, jónéhánytól volt allergiás reakcióm, volt, hogy négy pókcsípéstől több száznyi pöttyöm volt az egész testemen, de ez egy új szint, pedig fertőtlenítem, allergiagyógyszert megtripláztam és szteroiddal is kentem. Az orvos szerint idén a csúnyán (ez tényleg csúnya most) elfertőződő csípések jellemzőek, tenyérnyi lágyrészgyulladás, húzódik és lilul minden irányba és bedagadt. Kollégáim tegnap sürgősségire akartak küldeni. Eddigi egyetlen vékony testrészem sem az már. Már a kuplungozás is fáj, nem megyek be a céghez pár napig.

Imádom a nyarat, mondtam már? Esténként eddig lehetett a teraszon olvasni, most szúnyoginvázió van, az még hiányzott a mindenviszkethez. Szoba, légkondi, vape.

Ja, és az itthon nyaralok a szalma hétvégémen eredményes volt: inkább két napig nagytakarítottam, szelektáltam, pakoltam, pár napig ragyogó tisztaság, csillog a napfény a bútorokon, a virágok tápozva, permetezve, ezt valóban imádom…

Ja, és megint elfelejtek ebédelni, reggelizni meg ritkán szoktam, szóval este pótlom, le kéne végre szokni erről.