Tobber életblogja

Ott vihogtam fel a Sírhant műveken (becsszó vicces sorozat), ahol Claire kiakad Russellre:

-I have been through this before.

I'm not some nurse who's here to take care of the misfits.

...

Gondolom, lesz, akinek jó hír, soknapnyi bőgés és szenvedés után döntöttem, hogy ma nem teszem meg.
Gyakorlatilag azzal megölném a szüleimet is. Lelkileg, de talán fizikailag is. 79 éves apu és tropa, Anyu 77 és fárad nagyon és még nem is lépett durva szakaszba apu betegsége(i, merthogy van néhány, ami miatt így is orvosi csoda).
Az egyetlen támaszuk vagyok a világon, másra nem számíthatnak.
Lehet gyávának nevezni, vagy tulajdonképpen nem izgat, ki gondol annak, de ha csak miattuk is, egy ideig még nem csinálhatom meg.
(A macskát elrendeztem volna, mielőtt ez még kérdésként merülne fel, imádja a megmentője, őt terveztem is támogatni egy nagyobb pénzmaggal. (Pár hónapja még Kócos volt a terv erre, minusz a pénz.) Oh, szépen elrendeztem a leveleket.)
Most elviszem Anyut a kertészetbe és egymás névnapjára veszünk növényeket, mert annak mindketten örülünk, apám meg a kedvenc halételemet süti és előkészít belőle egy adagot nyersen is, hogy süssem ki egyik munkanap, ha nem lenne másra időm.
Marnak az érzelmek, fáj a létezés. Jó lenne túlesni akárhogyan is.
A legutóbbi depresszióból éppen Kócos húzott ki tudta nélkül, akkor öt-hat hónapig kapálóztam, ez hosszabbnak látszik.
Ez van.

Te jó ég, most találtam meg egy hónappal korábbi emailjeiteket a spamben! Nem tudom, miért tett hirtelen szinte mindenkit oda, éjjel válaszolok. És köszönöm ismét.

PRO

a szeretetnyelve. gondoskodott, aggódott, ölelt, figyelt, sosem bántott, gyümölcsöt kockázott, tenyerén hordozott. kifejezni nem jól tudta, de a tetteiből lejött, mennyire imád

elfogadott ilyen külsővel, belsővel, szép sem vagyok, túl csajszis sem

finom reggeliket készített

imádta a macskát és fordítva, meg minden állatot. ő biztatott az adoptálására

covid lezárás alatt becsavarodtam volna, ha 2-3 hetente nem jön át meg kontaktálunk esténként

kompromisszumkész volt (én is), sosem éreztem, hogy áldozatot hozna, nem veszekedtünk

szép alakja van

elfogadta a tempómat

elfogadta, hogy okosabb vagyok. és jóval öregebb

szóvá sem tette, hogy évek óta vérzészavarral küzdök

nagyon-nagyon szerettem

KONTRA

a keksz, és az nagyon. 0/10-ről feltornásztuk 3/10-re, nekem kevés volt, amit nyújtott. ez frusztrált hétről hétre, alkalomról alkalomra. szerintem őt is, hogy nem tudja megadni. heppem volt a magas erotikus kultúra és nem volt érzéke hozzá. fel is adtam pár év után, hogy tanítsam

szájszag. sorry, biztos én hibám is, hogy csak küldözgettem a fogorvoshoz, ahová nem ment el soha és nem mondtam ki

éretlen személyiség, saját döntések nélkül. még a kocsiját sem ő intézte, a tehetségtelen fodrászhoz is az anyja jelentette be, amikor már nagyon nyúztam, hogy szörnyen néz ki. a nem volt tiszta alsóm mondat így elhangzott. akkor azért megjegyeztem, hogy 30 évesen talán megtalálhatná a mosógépet a házban, menjen az anyja után

eszébe nem jutott beleadni a hűtőben, lakásban talált dolgokra, vagy néha ő fizesse a rezsit, streamingeket, tojást vagy vécépapírt, heti 2-3 napot nálam töltött 5,5 évig

nem egzisztenciális okú mamahotel és a családja iszonyat befolyása. az anyja állította, hogy ők együtt fognak megöregedni, a testvére rángatta és zsarolta a kutyával

nincsenek haverjai. ami nekem rém fura, nem jár el, max. sportolni, vagy családdal moziba. kivel beszéli meg most a dolgait?

nincs igénye csinosabbra a sportcipő-koptatott farmernál, emiatt én sem akartam túlöltözni, pedig tele vagyok szép ruhákkal. már nem is sminkeltem

semmi igénye nem volt kimozdulni, dobáltam a programokat, ötleteket, belföldi kiruccanásokat (amire a szüleivel ugye ment), de rendszerint hesszöltünk itthon. ahol a covid home office és a depresszió miatt az állandó dolgaim eltűntével hétközben is hesszöltem

ezek szerint ő nem nagyon szeretett. a szívem szakad meg, hogy azt hittem, igen. már sokszor hittem, hogy fontos vagyok embereknek és mégsem, ezért érint mélyen

úgy dobott ki, vagy talán nem is akart kidobni, hogy az éves zárásom péntek délutánján kvázi munkaidőben beállít, hogy akkor ő most itt van és feljön. majd sírt, hogy mégse hagyjuk. majd hív másnap, hogy hagyjuk inkább

remélem, azért bántja a lelkiismerete.

most 10%-on állok.

INFORMÁCIÓ

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.

- Merre vannak a Montex irodái?

Erre így válaszol:

- Az első emeleten, balra.

A második kérdés így szól:

- Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?

Amire ő így felel:

- Második emelet, jobbra a második ajtó.

Tizennégy év óta még sohasem tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:

- Kérem szépen, merre van a Montex?

Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:

- Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.

Tényleg, nem olyan nagy eset.

Elkezdett hatni az antidepresszáns. Mármint eddig is hatott, a mélypontok az első hetek szedése miatt mélyültek. Általában két hónap alatt áll be, ötödik hétnél tartok.

Nem állítanám, hogy jól vagyok, de robotpilótaként tolom a munkát (lassít a szorongásoldó, de lexarom).

Elkezdtem egy mindfulness tanfolyamot online, embertől nem áll ez távolabb, filozófiában még csak-csak, de megállítani a hömpölygő gondolatokat az egész napos ingeráramlatban (még) nem tudom. Illetve csak arra tudok koncentrálni, mennyire fáj az ágyékom környéke. És a hormonok mellett is barnázom év eleje óta, már meg is jött azóta, fáj.

Jövő héten nőgyógyász.

Elmentem cimbikkel dartsozni. Igaz, a progresszív szemüvegem úgy torzítja a teret, hogy semennyire nem ment, de legalább beszélgettem. Mutogatták a fiúk, milyen helyes pasi nézeget, de pont nem érdekel már. Lezártam a pasizós életemet, nem is hiányzik, a keksz meg fáj, sőt, odalent minden.

Huszonsokan együtt ettünk, búcsúztattunk idős kollégát. Másnap heten a lenti kávézóban meetingeltünk, pont nem érdekel, hogy improduktív a leütésfigyelőm. Mondom, dolgoztunk.

Lezártam a terápiát az önmagát a szitumhoz kevésnek tartó pszichológussal és nem tudtam mit felelni a kérdésére, mit kaptam tőle a terápia alatt (azóta lettem rosszabbul, hagyott el a párom 5,5 év után és durvult be az állapotom, tulképp remekül eldumáltunk, mert okos nő). Jövő héten kapom az újabb gyógyszereket és kezdek az új, klinikai szakpszichológusnál, ha eljutok odáig.

Próbálok heti kétszer bentről dolgozni, de bent képtelenség haladni és újabb feladatkört dobtak rám a megkérdezésem nélkül. Egy köremailből derült ki.

Visszautasítottam a beajánlást egy jobb poziba, mert kígyók a kolleginák, illetve felmerült a csoport vezetése, amire alkalmatlan lennék nem betegen is.

Jártunk koncert/előadáson, ami tökéletes volt.

Egyébként sikeresen elkaptam a húsz perc alatt átsétálok a belvároson meg a parkon ónos eső jegesedését, de nagyon durván, úgyhogy megduplázta az időt és egy kedves kutyás is jelezte, merre kerüljek, ha nem akarok elvágódni. Néha közel jártam hozzá.

Takarítónő nagytakarított némi közreműködésemmel. Végre, szelektáltam, elpakoltam, levittünk a pincébe sokadik macskapárnát és fölös dolgokat. Illatos és rendezett a lakás.

Ma spanyol, holnap lakógyűlés, szombaton a hobbitanfolyamom, talán utána múzeum, vasárnap névnapozás és egyelőre ott tartok, hogy 5%, hogy abbahagyom az egészet.

Nem hiányoznék a világnak. Az sem nekem. De már nem bőgök naphosszat és tegnap ettem is (és nem h.nytam ki).

Reggel felkeltem, felöltöztem, összepakoltam, kihúztam a hajamat, majd rájöttem, hogy nincsen idegrendszerem a pesti dugóhoz és parkoláshoz és h.o.-ban maradtam.

A pszichológusom rám akarta hívni a mentőket. Szerinte olyan állapotban vagyok, hogy be kell feküdnöm kórházba.

Meggyőztem, hogy az eheti terápiáig úgysem ölöm meg magamat, majd csak a névnapomon, így kaptam haladékot.

Nem terhelhetem Anyut, hogy rohangáljon a macskához, csak mert gyógyszereznek. Most is gyógyszereznek.

A pszichológusomnak elfogytak az eszközei, ezért javasolta, hogy keressek szakpszichológust vagy pszichoterapeutát. Amit viszont nem találok. (Edit: találtunk)

Ő viszont hetekre ismét eltűnik, szóval ha akarnék sem kapok segítséget, elengedi a kezemet és nem tudok egyedül helyrejönni.

Az évet pszichológussal kezdtem, aki segítségével megtaláltam a mostani terapeutámat (aki egy hónap szabin van, de ez meglátszik, ugye.)

Depresszió és generalizált szorongás. Nem beszéltem róla Kócosnak. Nyilván látta, hogy nem vagyok már hurráhappy, de rákérdezhetett volna. Gondolom, ezt kódolhatta eltávolodásnak is. Tudom, de na.

Meggyőződésem szerint egészen jól funkcionáltam, éltem az életemet, dolgoztam, tartottam magamat egy szürke takonnyal leöntött világlátással, csak bezárkóztam, sokat sírtam, a terapeutám szerint ideje volt a gyógyszernek. Amit nem akartam. Merthogy a klimax az oka, a klimax hormonkezelése, az őrült munkahelyem mind jó indok, csak át kell vészelnem. Lehet megoldást találni majd (egyelőre nincsen) a mindig fájó kekszre, de nincs örömöm az evésben, mert kb. mindentől görcsöl és megy a hasam. Még az IBS gyógyszertől IS. Nincs öröm a mozgásban, mert vagy a testem fáj, vagy összeszedek valami vírust, vagy felfázom ismét. A napozásban, hőhullámokkal. Az összebújásokhoz, hőhullámokkal. A teraszon nem lehetett olvasni a szúnyoginvázió miatt. A nyelvet meg elfelejtettem. Alkoholt nem iszom, a májtumormarkereket jövő héten nézik az elszállt értékek miatt, szóval nem most kezdeném el.

Valójában semmi örömöt nem leltem a hobbimban sem, elkészítettem és fotó/posztolás/mutogatás/használat nélkül vágtam a fiókba.

Az utazásokban is csak alig.

Kócos passzívvá vált vagy talán mindig is az volt, egyébként is én, az öreg dobáltam fel a programokat 5,5 évig, amit 80%-ban megvétózott, nekem meg nem volt kedvem erőszakoskodni (ő sem javasolt mást, pedig nagyon szerettem volna), egy ideje csak netflixezni akart hétvégente, kimerült volt és állandóan bealudt. Megkérdőjelezem az ő pszichés egészségét. 30 évesen, jó egzisztenciával, nem túl agyterhelő munkával, szeretett sporttal és kutyával és barátnővel ok nélkül tűnt fáradtnak.

Visszaolvastam, tavaly nem kívántam Luciánál semmit Kócosról vagy a párkapcsolatról, annyira biztos voltam a szeretetünkben és boldogságunkban. Nekem az ötödik év egy biztosabb, mély szeretetet hozott.

Neki a számomra váratlan szakítást tíz nappal azután, hogy ölelgetett, covidosan sem hagy magamra és ápolni fog. És ő nem a nagy szavak embere volt, valóban ezt akarta. Majd lazítani. Majd folytatni. Majd sírt, hogy nem tudna kiengesztelni. Megkértem, hogy ne inogjon, ne csiki-csukizzon, ne keressen. Nem keres.

Félek, hogy 2024 nem lesz vidám, de 2023 sem volt az.

Meghalt egyik nagybácsim, akivel megbeszéltük karácsonykor telefonon, hogy a betegségek miatt majd húsvétkor találkozzunk.

Kedvenc nagynénim magáratalált, de aztán jött a sokk, a végrendelet igazinak tűnik. Végülis 60+ év házasság után érdemes kicseszni azzal, aki gondoskodott rólunk.

Meghalt egyik kreatívos társunk. Épp nyugdíjba ment, szépen lefogyott, készült az izgalmakra. Meg sem találták a primer tumort, annyira későn diagnosztizálták.

Meghalt három ismerősöm apukája idén.

Egyik ismerős férje.

Egy kedves régi telekszomszéd néni, akihez átlógtam, amikor már nem bírtam a szüleim marakodását.

Nagyika 2022 végén halt meg, az is kiborított, tartottam magamat, de egy éjjel Kócos horkolásától nem bírtam aludni és minden idegesített, akkor bőgtem el magamat talán először az éj közepén neki, hogy meg sem kérdi, hogyan élem át, mit érzek. Szegény, talán rosszabbul érezte magát ettől, mint én. Nem vagyok egy dramatizáló alkat, de ott minden fájdalmamat rázúdítottam. Nagyikának nem ilyen öregkor járt volna.

Farkasréten méregdrága egy dupla sír, ezért nem váltottuk meg újabb tíz évre nagypapa és második felesége sírját, hanem egy szertartással őket is elszórattuk oda, ahová Nagyikát. Igen, most már együtt vannak, akárhogyan is.

Apu lelkiállapota és memóriája kitűnő, hála a gyógyszernek, de a Pakinson Steele-Richardson-Olszewski szindróma fizikai tüneteire nem hat, alig bír bottal is haladni, nem tud lehajolni, kádba lépni, elesett többször, félrenyelt és mentő vitte kórházba a villamosról, a nyelvét sokszor kinyújtva tartja. Sajnos ez nem fog javulni. Ennek tudatában a háziorvosunk meghosszabbította a jogsiját, havonta vezet is a környéken. Úgy, ahogy. Megesett, hogy Anyunak gyanús lett, nem ért haza: zavartan állt a garázsban, hogy merre is menjen és mit is akart csinálni.

A többi csak érintőlegesen:

A kocsival mindenféle gond volt, egy fél vagyont ráköltöttem

Feladtam az esztétikával folytatott, kezdetektől vesztes harcomat és az egész tetőteraszt behálóztattam, azóta végtelen nyugalommal zárom ki a macskát órákra bambulni, kopog(!), amikor be akar jönni

A macska öt éve van nálam. Kócossal is volt ötödik évfordulónk, most hót hülyének érzem magamat, hogy hittem többen. Életemben először voltam biztos abban, hogy egy férfi szeret. Haragszom magamra, hogy én nem mutattam ki felé jobban, szebben

Jártunk zseniális színdarabokon. Tánckarneválon. Néztünk grúzokat a Margitszigetin. Meg ott Cotton Club Singerst is. Egyiket sem Kócossal

A Budapest Parkban Katona szülinapos táncdalfesztiválon. Imádtam. Oké, azt Kócos nem

Tiniként a Gunst csak az utcáról hallgattam, végre jártam koncertjükön. Nagyon vágytam rá, talán a legjobban. Pontosan azt kaptam, amit elképzeltem. Csak rohadt öregnek éreztem magamat. És Axlt

Jártunk céges elvonuláson világvégi csendes környezetben és jó levegőn. Mélynyomókkal és cigifüsttel

Volt Pesten is több, azokat én szerveztem, élveztem, idén minden rendezvényem jól sikerült

Jártunk tizenpáran csajok Olaszországban, a Comói-tónál, a környéken. Ott rányomta a bélyegét a hangulatra az egyik lány pszichés baja, rém ijesztő volt. És pont rám volt kattanva, nem bírtam menekülni, hetekig nyomasztott utána, mert én hülye mindenhez jó arcot vágok. Egyikünk megkérte utána, hogy ne keressen minket

Jártunk Kócossal Prágában. Romantikus, bár sokadszor járok ott, ő meg nem igazán élvezi az utazásokat

Jártunk Kócossal Mykonoson. Végtelen nyugalom, szépség, szuper hotel a tengernél, ott egyik este olyan rettegés fogott el, hogy mi lesz velem, ha Kócos elhagy, hogy éjjel a vitorlásokat nézve sírtam titokban. Nem is értettem, jele nem volt. Utána két hónappal elhagyott.

Jártunk Kócossal olasz főzőesten, megtanultunk mindenféle házi tésztákat és szószokat. Mire megérkezett a tésztakészítőgép, szakítottunk. Ki sem csomagoltam azóta sem, nem bírom. Az air fryer kiegészítőket sem.

A hobbim legjobb arcai elhívtak egy medencés házba a Balcsihoz, imádtam a békét, csendet, nevetéseket. Szinte jól voltam. Ja, csak vízőrültként már nem tudok medencében fürdeni vagy vizes fürdőruhát elviselni a klimaxtünet egyike miatt

Onnan felugrottam Pestre, mert a szülinapi kertipartimat tartották, majd vissza, majd vissza

Jól megbeszéltük, hogy sűrűbben találkozunk, de nekem kezdett sok lenni az emberi kontakt. Nekem...

Társasoztunk. Több körben, van új kedvenc játék, néha elgondolkodom, hogy nem vagyok-e pszichopata, amilyen jól megy nekem (nem)

Jártunk háromszor a vidéki panzióban, amit teljesen elfoglalunk a hobbis nőkkel

Babáztunk cukisággal. Közben Té folyamatosan sértegetett, amit azóta sem értek, de nem jókor talált be. Meg hogy minek jön a nekem kell gyerek dumával. Legyen neki, ha akar, engem boldoggá tesz másokéval játszani

Aput többször levittem a telekre, metszettünk vagy sírt rendeztünk, nem bírta két óránál tovább

Fáradtan leült cigizni és megkérdezte, hogy én ezt a telket valóban nem akarom-e. Nagyon fájt, mert neki szerelem és lassan összeomlik, de nem

Ismerősökkel összefutva olyan volt, mintha búcsúzna

Aztán rendeztek egy jubileumi eseményt, ahol ő volt az egyik díszvendég, mint a falu jelentős és szeretett emberének a fia. Szép istentisztelet, díszebéd, prominens emberek, ezer éve nem látott ismerőseink, imádtam

Nagyika hagyatékija is megtörtént, visszautasítottuk az örökséget a bolond nagybácsi kedvéért, ne kerüljön utcára (az adóssága így is hatalmas). Szerintetek megköszönte?

Kértem, hogy másik oldallal családozzunk karácsonykor, de ne legyen trakta, mindenki hozza a megmaradt sütit és kész. Volt, élveztem, a legjobb napom hetek óta. És a fiú unokatesóm és a keresztfiam is kreatívkodtak nekem ajándékot. Na, én ennél jobban kb. semmit nem tudok értékelni.

Az egészségem pocsék, a stressztől kb. laposra csikorgattam a fogsoromat, mutogatta a mintát a doki. Négy fogamat törtem le idén.  De a nőgyógyász eredményeim jók, már csak fél évente kell menni, sosem volt ennyire szép a leletem. Rábeszélt az intim tornára, hát nekem ehhez nincsen minden nap türelmem, néha gyakorlom.

Egy rovarcsípésem úgy elfertőződött, hogy tenyérnyi lila folt és hatalmas duzzanat miatt ab-t kellett szednem rá, ősszel ismét egy két hétig tartó hólyagos csípés termett rajtam.

Először voltam covidos, ami végére ki lettem dobva, pedig el sem mesélhettem, milyen izgalmas egy kolbászos-fokhagymás-paradicsomos tésztát gőzölgő víz illatúnak érezni...

Éreztem viszont a brunchokon az illatokat, azok jók voltak. Újrakezdte a tanítványom és meg tudott nevettetni. Jártunk Mérő László AI előadáson, meg jónéhány napom elment AI szórakozással.

Rákaptam egy régi hobbim workshopjaira, meg ott bandázásokra. Tanultam új hobbit is egy régire alapozva, csodaszép, 4 óra a kiemelkedően gyors tempómban úgy 1,5 négyzetcenti, sosem fejezem be

Gyorsított újrakezdőn online végigpörgetjük a spanyol nyelvtant, jön vissza fokozatosan, bár már nincs annyi tűz bennem a lecke és tanulás iránt

Nem tudom, mit várhatok 2024-től. Apu egészségromlása várható. Anyunak maradjon meg!!! A munkám tönkretett, de annyira, hogy többé nem akarok semmit dolgozni. Lehet, hogy megpróbálkozom az anyacég nyugalmasabb lehetőségeivel, de az iroda is szörnyű helyen lesz, inkább nem is mennék oda. Meg úgy sehová.

Mozogni kéne, de egyelőre a tegnapi öt perc jóga volt a maximum, amikor is alkartámaszos térdelésben a cica boldogan alámfeküldt, a kajaimra szétterítette a négy mancsát és boldog volt, hogy végre játszunk. Ráfeküdtem és hallgattam a levegővételét. Ez maradhat, de ennél asszem több mozgást várok el magamtól.

És már tudom a mércét, ha akarnék még valaha kapcsolatot. Senki nem hordozott így a tenyerén, mint Kócos. Nyilván, egyelőre Kócost akarnám vissza, de ennek sem jele, sem értelme nincsen. Pedig ha hívna, buta fejjel rohannék.

De nem is akarok új kapcsolattal nyűglődni, nem vágyom semmilyen formájára.

Szedem az antidepresszánst, leszedál a két szorongásgátló, nem tudom, hogyan pörgök fel a januári céges káoszra.

Örömforrást kéne találni, de nincs sok ötletem. És rettegek a névnapomtól, még mindig a fejemben a terv. De közben nem tehetem meg a szeretteimmel. De miért kell mindig másokat előtérbe helyeznem??

Végtelenül hálás vagyok a leveleitekért, a biztató szavakért.

Ugye mindenkinek válaszoltam??

Kócost megkértem, hogy ne jelentkezzen, nem jelentkezett. Lehet, hogy egyébként sem. TCsV közbe akar kavarni, hogy ráír, milyen makacsak vagyunk, de nem látom értelmét. Ha már nem úgy szeret, ha már nem tudná szerinte helyrehozni, ha más oka van, mindegy is.

Haragszom rá. Váratlanul hozott helyzetbe, sosem jelezte, hogy gondja lenne. Sőt. Utolsó percig hittem, hogy imád. Bármit meg tudtunk volna beszélni.

Felugrott egy fb hirdetés, hogy a 25 éve edzője tengerparti tábort szervez pár hét múlva. Azonnal beugrott, ezt nem merte volna elmondani?? Áh, ez nyilván nevetséges.

Szedem a gyógyszereket, amiket a random neten talált pszichiáter egy gyors felvázolás után felírt, de nem hat. Leszedál, fekszem és halasztgatok.

Nem akarok élni.

A legnagyobb bunkóság a szeretteimmel, ha karácsonykor ölöm meg magamat, egy csendes januári napra tervezem, a névnapomra.

Akárhogy is agyalok, nem látok kiutat. Tervem már nincs az életben, öröm sem hosszabb ideje. A klimax, meg a felborító hormonpótlás évek óta nem változik, igazából ebben a helyzetben örülök is, hogy fáj a keksz, legalább nem hiányzik.

Két hete szinte nem eszem, egy FÉL kiló ment le. Azért udvariasan pofáncsapnám azt, aki nagyképűen papol a kalóriadeficit=fogyásról. Tartalékoljon a szervezete úgy, hogy fel nem tudja szabadítani az energiát, csak szorgalmasan elraktározni.

Té dobálja a programokat, de ő alapból le szokott húzni mostanában. Elmentem táncolni, olyan hányingerem volt, hogy mindenki megölelgetése után hazamentem. Tegnap nem mentem el egy még Kócossal tervezett színházba. Az évzáró kedvenc táncra sem bírtam elindulni.

Az online spanyolt élvezem, három tanítvány lenne, de egy sosem ér rá, így ketten pörgetjük a 90 perces párbeszédeket, életem egyetlen szellemi kihívása. Szégyen, mennyit felejtettem, de a tanár rugalmasan alkalmazkodik a szintünkhöz.

Meg a brunchot a Papírkutyákkal, az jó, főleg ha ugyanazon a helyen vagyunk!

Szabim alatt bementem a kollégákkal egy ünnepi ebédre, ottragadtam beszélgetni 4 órát (munkaidőben nem tudunk beszélgetni, mert rögzíti a figyelőszoftverünk az improduktivitást).

Ünnepek, család, gyerekek, örülök, hogy láthatom őket, én vagyok ugye a vicces-jófej rokon, megpróbálom megjátszani. Egy előszilveszteri házibuli elmarad covid miatt, egy táncos valamire hívnak, de ott alapból is unni szoktam magamat, átjön egy régi tanítványom fejlődni, szilveszterkor meg vele és TCsV-ékkel leszek. Köszi Bé és Gé, hogy nem akartatok aznap egyedül hagyni! És köszi mindenkinek, aki ajánlotta, hogy átjön, vagy hívhatom bármikor!

Nem tudom, mit tegyek magamért.

Felfogadtam egy takarítónőt, mert a maximális kevés energiámat beletéve sincsen erőm a rendszeres súrolgatáshoz. Kéthetente átjön majd, megcsinálja, amit kérek, havonta egy karton cigi áráért. (Ott tartok, hogy 20 000 a karton cigi, ugye?) És itt megállt az önsegítés. A munkámhoz két éve hozzácsaptak egy havi 4-5 ügyes feladatot, ami hónapok óta 12-15 és most szóltak, hogy egy hiba miatt akár 600(!!!) megkeresés is jöhet, amit vizsgálnom kell. Hatszáz. Miközben két poziban dolgozom. A főnököm főnökének asszisztense 20 év után adta most fel és átpályázott. Én az új gettókörnyék irodaházába sem szeretnék menni, úgyhogy munkakeresés is kilátásban. Nagyon hiányzott. Semmi nem jó.

Köszönöm a leveleiteket. Nagyon. Nem is tudjátok, mennyit jelentenek. Engedjétek meg, hogy 1-2 nap múlva válaszoljak, nincs erőm

Nem vagyok jól.

Eddig sem voltam. Aztán még covidos köhögtem, amikor írt Kócos pénteken, hogy itt áll a ház előtt. Utálom a meglepetéseket, tudtam, baj van.

Hogy ő már nem úgy érez, mint régen és alig bírtam kihámozni a bőgéséből, mit akar, rákérdeztem, hogy szakítani?

Hát, akár azt is, nem tudja. De igen. Vagy nem. Majd öt órát bőgött, hogy ő hogy szeretett, én meg életemben először mondtam neki, hogy szeretem, és hogy szerintem hatalmas hiba, mert kincset dob el, a kapcsolatunk ideális volt.

Tudja.

Többször is megjegyeztem, hogy sajnálva, de elfogadom a döntését, de akkor schnitt, nem lesz többé semmilyen kapcsolattartás. Látnotok kellett volna a fejét. De hát ő tartani akarja velem! Nem is értem, hogyan képzelte. A csiki-csukiban én mennék tönkre.

Úgy érzem, én beszéltem bele, hogy akkor ez végleges, ő csak lazítani akart.

De akkor mégis próbáljuk meg, csak ő nehezen egyezteti össze a sok munkát (nem fontos ember, csak balek), napi két óra ingázást autóval át a városon, a családot, meg engem. Értsd: mamahotelben él egy nagy ház kisszobájában, ahol szüleivel és testvérével van minden este, heti négy edzéséből kettőre a nővérével jár, bevásárolni, filmezni és ruhát venni anyával, most hétvégén is három közös családi programjuk van és félt, szerinte megsértődtem volna, ha felgyógyulván nem azonnal találkozunk.

Rendben, én meg még nem is akartam találkozni vele, ne fertőzzem meg.

És akkor inkább mégse szakítsunk szerinte (én meg csak néztem távolságtartóan, nem fog sírni látni, vagy könyörögni, vagy sajnálni, nem alázkodom meg, szóval ezt magában zongorázgatta le), megoldja, jön ekkor, meg akkor, meg is beszéltük a következő randit és a két ünnep köztet.

Tesója (ha ő egyáltalán, de eddig csak egy hazugságon kaptam rajta 5,5 év alatt, az is csak eltitkolása volt egy koncertnek, szóval na) hivogatta, merthogy nekik volt programjuk.

Elküldtem, hogy majd jön vasárnap.

Erre hív bőgve makogva szombat reggel, hogy most meg már annyira megbántott engem (nem, nem sírtam, nem is láthatta), hogy már nem fogja tudni jóvátenni. Mondtam, hogy elfogadom, de akkor ennyi, törlöm fb-ról (nem töröltem) és a kapcsolatunkat nagyon, de őt nem fogom sajnálni, hogy sír. Sok boldogságot kívántam neki.

Szóval véget ért 5,5 év iszonyatosan szép kapcsolat, tisztelet, figyelem, soha egy veszekedés.

Nekem ő ideális volt. 250+ hétvége, meg hétközbenek, nyaralások, koncertek, nem akar még gyereket, családot, én már nem akartam együttélni senkivel, a klimax miatt a vágyaim is fogyóban szerencsére. Tinder szeretőnek indult, csak aztán belémzúgott. Én meg abba, amilyen szeretetnyelven foglalkozott velem.

30 éves most, totál az anyja/toxikus nővére befolyásolja, nincsenek barátai, tulképp saját akarata sem. Ő ezt nem látja.

És innen nem is fog kitörni, életében nem vitt még a kisszobájába nőt, a mai nőknek meg vannak igényeik! Csak valami milf fogadja be talán.

Amiért semmit nem értek, hogy amikor tíz napja lebetegedtem és hazaküldtem, nehogy megfertőzzem, akkor még csinált egy gyümölcssalátát, rendbehozta a konyhát, elmosogatott és ölelgetett, hogy maradni szeretne ápolni engem.

Akkor most mi változott??

Szeretem, nekem ő volt az utolsó pasim. Őt sem akartam már, csak a gyengédség és figyelem levett a lábamról.

30 év pasizása után mondhatom, ha ő az első, akkor a többi bántalmazó, megcsaló, cselédségben tartó, stb. férfinak utat sem engedtem volna.

Sajnálom Kócost, ez a mamahotel szitu, amiből nem is akar leválni, nem akar külön költözni, lakást vagy gyereket, ahogyan az anyja ölelgeti, hogy vele marad örökre, megmérgezi.

Én nyilván azért jöttem össze vele, mert nem kell összeköltözni egy 17 évvel fiatalabb pasival, mert a korosztályom nagyja vállalhatatlanul nem százas, meg volt szavam a kapcsolatban, úgy fogtam magamat vissza, hogy az ő szava is lényeges maradjon. Nagyon figyeltem, hogy legalább nálam férfinak érezhesse magát!

Tökéletes teste volt, szép bőre, szemei.

És a világ legjobb embere.

Agyaltam, lehet-e neki más, de kéthetes szakállal, ami foltosan nő és rém ápolatlan kinézetet ad, lenőtt, zsíros hajjal, lukas pólóban (brrr) jött át, nem hinném.

Sosem szerettem ennyire férfit. Sosem szeretett ennyire férfi. És már nem is engedek közel többé senkit.

Zuhanok. Üres minden.

SOS kértem időpontot az épp lepasszolni látszó terapeutámtól, kértem orvoshoz időpontot, nem halasztom tovább az antidepresszánst, meg semmit.

Azt hittem, mi még évekig együtt maradunk.

(tobnlc jahú.kom-os a címem, ha valaki kommentálná. Tartsatok szóval, légyszi, mert megőrülök!)

Azt meséli Laci, a zöldségesem (mert nyíííílván mindenkivel eldumálgatok), hogy az elmúlt 1-2 évben rohamosan zuhan a vásárlói pszichés állapota.

Türelmetlenek, elégedetlenek, rosszkedvűek. Legutóbb egy nő ordibált vele, hogy miért nincsen magyar eper. November közepén.

Laci diplomatikus kereskedő, de ez még őt is felhúzta.

Lacit szeretjük, ha délelőtt megyek a tízórai kis gyümölcsömért és megemlítem, hogy még jövök délután a szokásos szüleimnek bevásárlós körre, akkor nem hagy fizetni, ráérek délután egyben. Ha nem ő van ott, bemondásra elhiszik az összeget. (Számolgatom, mire költök, az egyik legnagyobb költésem a zöldség-gyümölcs. De ezen soha nem akarok spórolni. Ergo fontosabbnak érzem a pszichiáternél :D)

Ja, a 38 alatt megfelelő májértékem 174 és mivel nem vagyok alkoholista, sőt, ezért elég gáz önmagában, nem fogok még antidepresszánssal is ráterhelni. A héten megyek ezzel belgyógyászhoz.

Hiányzott.

A pszichológusom szerint nagyon szarul vagyok. Mindig is nyitva tartotta a lehetőséget, de most konkrétan megkért, hogy egyeztessek egy pszichiáterrel és kezdjünk el gyógyszerezni, mert nem vagyok jól. Szerintem a stressz, a klimax, meg a hozzá csapódott hormonkezelés cseszi el az életemet, az meg remélhetőleg már csak 1-2 év, de meggondolom. Nem hiszek a szőnyeg alá söprésben és mindig is féltem, hogy függő és kiszolgáltatott leszek. Beleegyeztem, hogy ha tb alapon tud valakit, elmegyek hozzá átbeszélni. Na azok az ismerősei persze pooont nem érnek rá, de öt orvost is átküldött, akik „pár alkalom” magánrendelés után felírnak gyógyszert. 50 perc 30-35 000 forintért.

Hát én csóró is vagyok, meg a pofátlanság csúcsa ennyi pénz gyógyszerfelírásért, miközben másnál járok terápiára, úgyhogy megköszöntem a lehetőséget, amire egyébként sem akartam igent mondani.

Ettől még szarabbul vagyok.

És a színházunk is elmarad.

Közben azért van életem.

Meglepően sokat főzök-sütök, mióta air fryerem van.

Kócossal a szokásos, tegnap mondjuk fél nyolckor aludt be, de addig kedves volt (én hajnali egy körül szoktam elaludni, addig kellett csendben maradnom, pedig a csütörtök a takarítónapom).

A macska übercuki és elképesztő dumagép, ez mondjuk hajnali ötkor nem akkora móka. Hangos nagyon. De amúgy vicces, ahogyan ezer hangszínt próbálgat, sikongat, vonyít meg tibeti torokénekel.

Jártunk ismét remek színházban és Hajduk még mindig szexi, jártunk mesterséges intelligencia előadáson, mert nagyon rajta vagyunk, jövő hétem kezdődik az online spanyoltanfolyam, hogy a maradék mozsák frissüljenek a memóriámban, beiratkoztam intim torna online gyakorló órákra, mert az ösztönöz.

Igénybe veszek mindent az egészségbiztosítómnál, ma reggel leégették a fibrómáimat (negyvenet, aú!), lesz csontsűrűségvizsgálatom és belgyógyász-vérkép-ekg-m.

Viszem aput a telekre és a temetőbe és két ismerőséhez is beugrunk holnap, hosszú nap lesz, aggódom, bírni fogja-e (én vezetek, nyilván, de akkor is).

Van még három színházjegyem idénre, egy jövőre, megyünk a csajokkal az idei harmadik vidéki elvonulásunkra, még két workshopra jelentkeztem, egy társas is szerveződik a cimbikkel.

Megtoljuk bent az év végét egy állófogadás szervezésével és egy 100+ fős rendezvénnyel, részt veszek egy fél napos céges fórumon, év végi zárás pánik, ezer feladat, aztán hat hét múlva két hét szabi. Semmi terv nincsen az ünnepekre, beteg nagynénik félnek a cseppfertőzésektől télen, gyerekek elutazgatnak, talán egy évzáró maratoni táncra idén is elmegyek (tavaly egész éjjel mindkét lábam végig görcsölt utána, kafa hajnalban félálomban a nappaliban körözni, hátha kiáll, DE az állóképességem még jó), szilveszter Kócossal, végre kis nyugalom…

TLDR nem érdemes jónak lenni.

Feláll a szőr a hátamon a családomtól.

Az volt a közmegegyezés, hogy a három, 80 körüli lánytestvére retteg a fenyegetőző nagybácsitól, ezért mindenki utasítsa vissza Nagyika hagyatékát, legyen nagybácsié, mert különben magunkra vonjuk az idegbetegségét. Szokott fegyverrel is, meg hogy busz alá lök mindannyiunkat. Remek taktika, ajánlom mindenkinek, beválik.

Nos, visszautasította a három lány, én is nagy morogva, mint Anyu leszármazója, megvolt a hagyatéki tárgyalás, nyilván egy köszönöm nem jött a nagybácsitól, hogy lesz hol élnie, lemondtunk fejenként 15-20 millióról, amennyi pénzt én már soha nem fogok megtakarítani.

Majd a még nem nyilatkozó unokatesóim utólag(!) bejelentették, hogy ők nem írnak alá semmit, harcbaszállnak, kikérik a részüket, ergo közös tulajdon megszüntetése, per, árverezés, hajléktalan lesz nagybácsi és három alkoholista lánya, begorombulnak megint, ilyenkor mindenkit üldözni kezdenek válogatás nélkül.

Baszki, ha szólnak a tárgyalás előtt, én sem mondok le, vagy a nagynénéim sem!!!

Hát, így nem lesz béke, retteghet újra mindenki. Nomeg örökség sem.

---

Nagynéném az elhunyt férje váratlanul előkerült végrendeletéről nem kap infókat sehonnan, totál kivan. És esélyes, hogy az az unokahug az ő egyszeri örökhagyásába is belekavar majd hamis(?) végrendelettel. Elképesztő gerinctelen emberek vannak.

Most olyan, mintha anyagias lennék, pedig a családi örökségünkről írok, és le is mondok róla, ha az békét szülne. De nem, a háború így is folytatódik, én meg oltári nagy balek vagyok.

Az életem.

Hányok a szent család példabeszédektől. És továbbra is áldom az eget, hogy nincsen férjem, testvérem és gyerekem. És majd lentről vagy fentről fogok röhögni az én örökségemen marakodókon.