Tobber életblogja

...és pofabefogásra tanít. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet.

Bár erre már apám megtanított gyerekkoromban.

Pedig TCsV annyira felhúzta az agyamat, szombat délután is szórakozott az időnkkel (többünkével), ma szól, hogy nem is ér rá, amikorra terveztünk mindent, egy színház miatt, a párja ezzel foglalkozik, kicserélhetnék a jegyeket.

De az a bosszantó, amikor valaki úgy lebegtet programot, hogy előbb megígéri, majd eltűnik, majd sokadik rákérdezésre, gyanús hallgatásra, bennem növekvő gyomorideggel napokkal később, határidőhöz közel irtó sok vigyorgó fejecskével és mosolyogva jelzi, hogy ja bocs, nem. Legalább erőltetne egy kis szomorúságot magára!

Volt olyan, hogy egész nap bkv-ztattam a tánccuccomat és ha este az utcán, próbára indulva nem botlok bele az utcán, ki sem derül, hogy ne menjek a világ végére, mert nem lesz. Jaaa, megírta hatkor az emailt. Én meg nem voltam gépközelben.

De befogom. Ezek miatt émelygek állandóan.

Tényleg, remek multinál dolgozni. Sok-sok ember, amit alapból talán szeretünk, sok beszélgetés, sok érdekes és megújuló kihívás, új kollégák és csinos pasik, pontos (növekvő) elvárás a cég részéről és én is tudom, mit várhatok.

Kényelmes, fűtött iroda (jó, levegőtlen, fénytelen és leszakad a derekunk a székeken), közepesen elvárható minőség. A termékeink egész jók, de ennyi ügyfélnél mindig van utálat, mindegy is.

De az olyan apróságok, hogy nyolckor szól Kollegina, hogy nem jön be nyolcra, mert beteg, fél kilenckor kéne valamit elintézni, ha akarok sem érek be külvárosból (kilencre járok, ma is így készültem). Hétkor még nem tudta, hogy nyolcra nincs itt?

Persze engem találtak meg, hogy nem volt rendben.

Kisfőnök nagyon akar egy témát felhozni, kolléganők még vele is annyira rugalmatlanok, hogy képtelenek idedugni az arcukat.

Nyilván engem találnak meg.

Kisfőnök kérdését továbbítom emailben, fontos és sürgős, semmi válasz, telefont nem veszik fel, végül felmentem személyesen, sehol senki. Kisfőnök engem talál meg.

Morgok Csinikollégának, valamiért férfiak azt hiszik, mi azért meséljük el a gondjainkat, mert nem tudjuk megoldani és kéretlenül adják az okos tanácsokat. Innen is jelezném, hogy nem, csak ki akarjuk beszélni magunkból.

Kollégákkal már olyan lerázhatatlan határozottsággal kommunikálok, ha Kisfőnök akar valamit és engem leráznak, én úgy visszapattanok, hogy nem is merném megmondani, inkább rászállok, amíg meg nem oldom.

Ezt a tulajdonságomat értékeli bennem a legjobban...

Ma nem tudtam egy privát dologgal foglalkozni, pedig sürgős.

Ja, helyettesítek. (És huszadszor mondom el, mi van Kolleginával.)

És akkor családunk nyugdíjas tagjai ISMÉT kitalálták, hogy mikor lesz a családi buli. Egy hét múlva. Csak a dolgozókat/családosokat/tanfolyamosokat nem kérdezték meg, nekem egy órám lesz odaugrani, mielőtt rohannék egy programra. Nem tudom, miért egymással egyeztetik, állandóan ráérnek. Mi talán nem.

Jaj, mennék már készülódni a szombatra, kicsit nagy fába vágtam a fejszémet.

Szép nap ez a mai...

Kacarászós ébredés Cukorfalattal, bújós randi után.

Vicces Bézséje beugrik a sokadik bőröndverzióért, reméljük, elég nagy lesz.

Visszabújás kicsit Cukorfalathoz. (De szemét nicknevet találtam neki, eddig is megemlítettem már itt...)

Munka, sehol egy főnök, sem kicsi, sem nagy.

Rám akarták borítani az asztalt céges kisemberek, ezért szeretek mindent írásban, előkerestem a statisztikákat és a leveleket, amiben küldtem, nem én vagyok a hülye a bírságért, ellenben legalább hárman ezek alapján igen. Huh, öröm volt, hogy ennyire precízen vezetem minden nap.

Cégescélbaérttel, kolléganőkkel örömbeszélgetés.

A világ legfinomabb és bio s.k. csokijának felfalása, egy kolléganő bennem hálás közönségre talált.

A havi rendszeres programunk most nálam lesz, mindenki visszajelzett, jön, nem férünk el ennyien nálam! Készülök ezerrel!

Megtaláltam az ország legkedvesebb eladóit, boltját, ami az én adottságaimmal maga a kánaán 25 év szenvedés és megaláztatás után. Kis mellűek, el sem tudjátok képzelni, mekkora öröm ez ebben a sivár kínálatú országban. Egy csoda, egy csoda, egy csoda. A kínálat is. Nem az uncsi német, nem a páncélos merevek, könnyed, vidám, szépséges, fel is próbálhatom, ami az én formámnál alap, pedig a neten sok szépség van, de zsákbamacska. És még kedvesek is. :D
Pénzem nem sok maradt a kifizetése után, de megérte.

Soha nem éreztem magam ennyire jól egy boltban. Soha. Nagymellű lányka reklámozta mindig nekem, nem hittem el a lelkesedését, annyit csalódtam már. Hát most nem. Reklámozom hát én is, kérdezzetek.

Tuti csak hipochondria (bár tudtommal nem vagyok az), de hónapok óta szédülök, reggel forog az ágy, most leesik a fejem, felállok-visszapottyanok, állandóan szétmegy a fejem és álomkórom van. De főleg a reggeli szédülés idegesítő.

Találtam megoldást: keresek egy új párnát.

Na jó, nem tudom a megoldást, de nem látom komolynak a problémámat, csak úgy írni akartam valamit, a magánéletemről nincs új, zajlik, a hobbijaim szintén, a munkám még mindig stresszes és túl sok emberrel kell beszélgetnem, és úgy kell dolgoznom, hogy mindenki tőlem két méterre érzi fontosnak megbeszélni a problémáit, ha nem pont nekem, mellettem, vagy a fejem fölött. Vagy idejön, mert unatkozik és beszélgessek vele. Ma csak négy ilyen állt meg nálam, nem sokáig.

És személyes sértésnek veszik, ha irtó kedvesen jelzem, hogy nem érek rá.

Nem extranehéz a munkám, csak nagyon szerteágazó, sok vonalat kell vinnem helyből két főnökkel, precíznek kell lennem, diplomatikusnak és képtelenség koncentrálni. Most sem tudok, azért vagyok itt.

Fasza úgy dolgozni, hogy várni kell, amíg van 5 perc csend, akkor gyorsan nekihasalok, hogy minél többet és akkor megint jön váratlanul egy.

A mostani nézésemnél bunkóbban nem tudok, a megjegyzéseim, hogy még jöhetne pár ember ide dumálni senkit nem hat meg. Manapság ennyire becsüljük egymást.

Na bedugok egy kis zenét a fülembe, ami tilos lenne, és nem hallom a telefont, vagy a főnökömet átszólni, mindegy, ez kibírhatatlan.

---

A jó hír, hogy a tegnapi gyógytornán úgy tűnt, jobb lett a térdem, nagyon kafán bírta a szivatást. Ismerem, szeret visszaesni, ha nem foglalkoznak vele, de ez most jó jel.

---

reblog:

Bizony, a szívünkhöz közelálló, sétálni szerető ágytárs fiatalemberek igen gyakorlatiasak, az enyém kiszerelte az akksit a kocsimból, kicserélte az égőt, akkor már a dísztárcsát is megoldotta és listát vett fel a további találkáink teendőiről, ú.m. erkélydekoráció, neoncsere, és a műszerfalbiztosítékot is megnézné, mert nem stimmel.

Luciát olvasgatva felcsillant a remény egy kis kalandra. Ma (szombat!) reggel fél kilencre rendelte ide a kéményszerelőt a közös képviselőnk. Kicsit poénkodtam az idősebb hölgynek, hogy nagyjából akkor érek haza, jó, akkor minél korábban küldi, hogy le tudjak utána feküdni. Jaj.

Egyetlen (kórházas, csinidokim volt!) hálóingem kaptam fel. Kopogtak. Ott állt az ajtóban a szerelő.

Olyan kis joviális hatvanas bácsi nyakig pulcsiban, kezeslábasban.

Nem volt kaland.

----------

Nem fogok itt sem politizálni markáns véleményem dacára, de szeretném elmondani, hogy azért nem bírjuk Őszhalántékkal a kormányt, Tarlóst és Vitézyt, mert az első mindkettőnk munkahelyét fő célpontként szivatja, a második meg nem rázza meg utóbbit, ezért valamelyikünk biztosan beragad a dugóba vagy a bkv nem megy.

Hosszú hetek után tegnap végre összehoztuk a találkát a fenti akadályok ellenére, kicsit neccesen, de sikerült. Hát el sem hiszem, hogy a politikától függünk...

----------

Újabb biokajára kattantam rá, megyek is sütni megint.

A cirkószerelő férfi.

Tudom.

Hisz felhajtva hagyta a vécédeszkát.

Hisz kimosta a kádnál a szerszámait cirkószerelés után, azzal a mozdulattal leszerelte a csapomat a falról és vízkőtlenítette belül, ha már ott van.

Csak úgy, kedvességből.

Nem szeretem a depresszió szót használni, régen talán igen, pár más tünettel, tizenéve csak hullámzó kedély, bár fényévekkel boldogabb vagyok mint bármikor.

Keresztfiam anyjának a heppje, hogy depis lehetek, hogy nincs korombéli párom. (Vagy csak irigy. :D Nem, viccelek.)

De hogy nem látszik rajtam. TáncosCsé is mondta hétvégén, hogy milyen pozitív jellem vagyok, unokatesóm is megjegyezte, hogy ő jókat szórakozik velem.

Most meg 2,8 éves keresztfiam aranyköpése:

Anyja: - Tudod, Tobber, akivel kirándultunk!

Keresztgyerek: - De melyik Tobber? Aki mindig röhög?

:DDD

"Szóval gyerekszemmel sem tűnsz depisnek..."

:)))

Múlt héten is színház. Meg is írtam az érzéseimet, nem publikálom. A baromi vicces és a hallgassanak már el, ha hamisan rossz dalt énekelnek xar akusztikával között vergődve.

Tegnap is voltunk.

Nem írok érzéseket, de jó.

És avanzsáér. És nyakamat én szívtam ki? És kolibricsordák. És egy zsák krumpli, hát szökünk.

A kettő közt múzeumban is jártunk.

Ja, oda holnapután is.

Felteszek egy családi kirándulós fotót a fbookra, Csinikolléga azonnal jön puhatolózni, hogy ki az a pasi, és akkor mi együtt-e.

Panaszkodom, hogy eltűnt egy csipkés fehérnemű (türkizzöldnemű) szettem, 21éves azonnal rávágja, hogy 20éves vihette haza bekeretezni magának, és úgy egyébként sokat járt azóta nálam?

Nem szeretem a célozgatásokat. Szóból ért az ember. Még volt két ilyen az elmúlt napokban. A tiszta kommunikáció híve vagyok, mert nincs felesleges időm ilyenekre. És a napi 10-20 hogyvagy?-ra sem, bármilyen jólesik. És ma elküldtem két embert az asztalom mellől, mert hangosan pofáztak és sem számokra, sem időpontokra nem bírtam figyelni, nemhogy összerakni egy anyagot.

Az elmúlt hetek a félresikerült és meg nem valósult randik kora, pedig nem rajtam múlott. Van a képben nagyvállalat, van félénk lélek, van dac és van hanemizéllekmegakkorneistalálkozzunk hozzáállás.

Egyik sem zavar különösebben, félálomban várom a telet.

Beforraltborozgatva sétálni az ömlő hóesésben a kivilágított Andrássyn, bolyongani az elnémult kertvárosomban az úttesten, lábam alatt csikorgó hó, jaj, de várom, de vágyom rá hány hónapja!

Ismét nem írok a magánéletemről, volt, van, nem meglepő, de most kicsit unom a csámcsogást, aki akar, kérdezzen privátban.

Inkább mesélek kicsi a világ lightot, állunk egy beházasodott rokonnal az egyik temetőben (többen is jártunk), látunk egy XIX. századi sírkövet, rajta egy névvel, megkérdi: neked nem volt ilyen nevű kollégád? De-de! Na, a kollégád nagyapja, dédapja apám haverja volt, mi még együtt játszottunk a Balcsin, szomszédos telkünk volt.

Nahát.

Ezt vártam március óta!

November van, nincs pollen, nincs szemkifolyó napsütés, nincs izzadt melltartó 5 perc alatt, nem fulladok ki a mozgástól, nem egy szál semmiben kell a bkv-ra ragadni, nem törik a kényelmetlen magassarkú kiscipők a lábat, nem kell 1-2 naponta hajat mosni az allergia miatt.

Végre november van, annyira, de annyira vártam már fél éve!!!!!!!

Sosem éreztem magaménak a temetőbe járást, ott emlékezést. Jó, a sírok legyenek rendben, de vallásos családból jőve azt tanultam, hogy akik meghaltak, a mennyben vannak, akkor gondolok rájuk, amikor csak szeretnék, az emléküket idézve tartjuk meg őket... Akkor most hogy is?

A temetőben, gyerekkorom szereplőivel beszélgetve most világosodott meg, hogy ez nem egy ősi hagyomány a családunkban, ahogy a lelkiismeretemre próbált hatni mindig apám, milyen rossz gyerek vagyok, hogy nem járok oda rendszeresen. Unokatesóm megjegyzése:

- Azt sem tudjuk, hogy a nagyszüleink nagyszüleinek hol van a sírja.

Tényleg. Apám elvárja, hogy kijárjunk, de akikhez kijárunk, nem is jártak ki a saját nagyszüleikhez. Legalábbis gyerekkorunkból egyetlen nagyszülők sírt látogatnak történés sem rémlik.

Ezt megkapargatjuk kicsit, folyköv.

Bé átküld egy fotót egy párról.

Őket nem ismerem, a köztük fintorral fotóbombázó harmadik ember viszont most az ő egyik vezetőjük, mint kiderült.

Előtte a miénk volt.

Múlt héten otthonról kergettem unatkozásommal őrületbe az ismerőseimet, most pénteken táncon cseteltem inkább bánatos képpel. Talán ha egy órát ugráltam összeadva. Se. Fáradt vagyok a cég miatt.

Meg eléggé unom, hogy mivel hiszek az élni és élni hagyni elvben, ezért meg szoktam hallgatni a hülyéket, ha hülyeségeket beszélnek, és csak bólogatok, hol érint, hogy barom. Éééés akkor rámszállnak, hogy majd tanítanak. Merthogy ugye én nem tudom bizonyára, hisz nem beszélek. És akkor egy étkezési zavaros az arcombamászva belekezdett a mit és hogyan kell és milyen ideál csak az ideális, és így rutinos ex étkezési zavarosként és a téma értőjeként ez kicsit már sok volt, főleg hogy nem bírtam leállítani. Ismeritek, az a fajta, aki ha udvariasan máshoz fordulsz, vagy úgy csinálsz, mintha valami felkeltette a figyelmedet, akkor hangosabban mantráz, hogy ne hagyd ott. Ez pms-sel, pénteki fáradtsággal, hetek (évek) óta tartó munkahelyi idegbajjal kicsit sok volt. De befogtam.

Csak mert tudtam, hogy rá évek óta nem fanyalodott pasi, rám meg ugye.

Az ő öccse is.

Vagy pont ez zavarja?

Az éjfél körüli bulit inkább passzoltam, fel is hívott a hét totálrészeg lány, hogy menjek. Valahogy nem volt kedvem! :D

Meg fuvarozgatni sem...

Szombaton adtam a hedonizmusnak és régi, kézi technikákat kaptam elő, gombok felerősítve, befejeztem, megvarrtam, lehorgoltam pár dolgot, elkezdtem társaságban végezhetőt.

Aztán elmentem társaságba, ahol ezt végeztem, négy bőbeszédű pasival egy szobában bennem a legtöbb tesztoszteronnal ruhákat, frizurákat elemeztünk, aztán átmentünk egy koncertre, ha már elígérkeztünk, ott bővítettük a csapatot és visszamentünk szobára.

Hajnalban még fuvaroztam, kihívón néző szexi új fiú van az éjjel-nappaliban, aztán hajnali fél kettőkor találkoztam egy hellóra a szüleimmel, akik valami táncos buliból jöttek hazafelé, aztán mára csak egy tánc marad, itt már mozogni is szeretnék.

Meg pihenni, ha frok Szomi nem 8:10-kor kezdi el búgatni a zajos gépét a hálóm falánál, amiről tudja, hogy mennyire áthallatszik. Pedig ő szokott pampogni a hétvégén tíz előtt zajongók miatt, házirend, blabla.

Most a gyerek zongorázik alattunk, ő általában 3 órát gyakorol egy nap, egy idő után idegesen csapkodva.

Csak nem szoktam otthon lenni, nem izgat, de pont pihenni maradnék itthon.

A fűnyírós kertvárosi idillt és a flexes szembeszomszédot inkább hagyjuk is...

"Mikor a prefrontális lebenyed nem elég a boldogsághoz, a promiszkuitás több dopaminnal kecsegtet."

(When your pre-frontal cortex fails to make you happy, promiscuity rewards you with the needed flood of Dopamine.)

Tbbt s5e1