Tényleg, remek multinál dolgozni. Sok-sok ember, amit alapból talán szeretünk, sok beszélgetés, sok érdekes és megújuló kihívás, új kollégák és csinos pasik, pontos (növekvő) elvárás a cég részéről és én is tudom, mit várhatok.
Kényelmes, fűtött iroda (jó, levegőtlen, fénytelen és leszakad a derekunk a székeken), közepesen elvárható minőség. A termékeink egész jók, de ennyi ügyfélnél mindig van utálat, mindegy is.
De az olyan apróságok, hogy nyolckor szól Kollegina, hogy nem jön be nyolcra, mert beteg, fél kilenckor kéne valamit elintézni, ha akarok sem érek be külvárosból (kilencre járok, ma is így készültem). Hétkor még nem tudta, hogy nyolcra nincs itt?
Persze engem találtak meg, hogy nem volt rendben.
Kisfőnök nagyon akar egy témát felhozni, kolléganők még vele is annyira rugalmatlanok, hogy képtelenek idedugni az arcukat.
Nyilván engem találnak meg.
Kisfőnök kérdését továbbítom emailben, fontos és sürgős, semmi válasz, telefont nem veszik fel, végül felmentem személyesen, sehol senki. Kisfőnök engem talál meg.
Morgok Csinikollégának, valamiért férfiak azt hiszik, mi azért meséljük el a gondjainkat, mert nem tudjuk megoldani és kéretlenül adják az okos tanácsokat. Innen is jelezném, hogy nem, csak ki akarjuk beszélni magunkból.
Kollégákkal már olyan lerázhatatlan határozottsággal kommunikálok, ha Kisfőnök akar valamit és engem leráznak, én úgy visszapattanok, hogy nem is merném megmondani, inkább rászállok, amíg meg nem oldom.
Ezt a tulajdonságomat értékeli bennem a legjobban...
Ma nem tudtam egy privát dologgal foglalkozni, pedig sürgős.
Ja, helyettesítek. (És huszadszor mondom el, mi van Kolleginával.)
És akkor családunk nyugdíjas tagjai ISMÉT kitalálták, hogy mikor lesz a családi buli. Egy hét múlva. Csak a dolgozókat/családosokat/tanfolyamosokat nem kérdezték meg, nekem egy órám lesz odaugrani, mielőtt rohannék egy programra. Nem tudom, miért egymással egyeztetik, állandóan ráérnek. Mi talán nem.
Jaj, mennék már készülódni a szombatra, kicsit nagy fába vágtam a fejszémet.
