Sosem éreztem magaménak a temetőbe járást, ott emlékezést. Jó, a sírok legyenek rendben, de vallásos családból jőve azt tanultam, hogy akik meghaltak, a mennyben vannak, akkor gondolok rájuk, amikor csak szeretnék, az emléküket idézve tartjuk meg őket... Akkor most hogy is?
A temetőben, gyerekkorom szereplőivel beszélgetve most világosodott meg, hogy ez nem egy ősi hagyomány a családunkban, ahogy a lelkiismeretemre próbált hatni mindig apám, milyen rossz gyerek vagyok, hogy nem járok oda rendszeresen. Unokatesóm megjegyzése:
- Azt sem tudjuk, hogy a nagyszüleink nagyszüleinek hol van a sírja.
Tényleg. Apám elvárja, hogy kijárjunk, de akikhez kijárunk, nem is jártak ki a saját nagyszüleikhez. Legalábbis gyerekkorunkból egyetlen nagyszülők sírt látogatnak történés sem rémlik.
Ezt megkapargatjuk kicsit, folyköv.
