Tuti csak hipochondria (bár tudtommal nem vagyok az), de hónapok óta szédülök, reggel forog az ágy, most leesik a fejem, felállok-visszapottyanok, állandóan szétmegy a fejem és álomkórom van. De főleg a reggeli szédülés idegesítő.
Találtam megoldást: keresek egy új párnát.
Na jó, nem tudom a megoldást, de nem látom komolynak a problémámat, csak úgy írni akartam valamit, a magánéletemről nincs új, zajlik, a hobbijaim szintén, a munkám még mindig stresszes és túl sok emberrel kell beszélgetnem, és úgy kell dolgoznom, hogy mindenki tőlem két méterre érzi fontosnak megbeszélni a problémáit, ha nem pont nekem, mellettem, vagy a fejem fölött. Vagy idejön, mert unatkozik és beszélgessek vele. Ma csak négy ilyen állt meg nálam, nem sokáig.
És személyes sértésnek veszik, ha irtó kedvesen jelzem, hogy nem érek rá.
Nem extranehéz a munkám, csak nagyon szerteágazó, sok vonalat kell vinnem helyből két főnökkel, precíznek kell lennem, diplomatikusnak és képtelenség koncentrálni. Most sem tudok, azért vagyok itt.
Fasza úgy dolgozni, hogy várni kell, amíg van 5 perc csend, akkor gyorsan nekihasalok, hogy minél többet és akkor megint jön váratlanul egy.
A mostani nézésemnél bunkóbban nem tudok, a megjegyzéseim, hogy még jöhetne pár ember ide dumálni senkit nem hat meg. Manapság ennyire becsüljük egymást.
Na bedugok egy kis zenét a fülembe, ami tilos lenne, és nem hallom a telefont, vagy a főnökömet átszólni, mindegy, ez kibírhatatlan.
---
A jó hír, hogy a tegnapi gyógytornán úgy tűnt, jobb lett a térdem, nagyon kafán bírta a szivatást. Ismerem, szeret visszaesni, ha nem foglalkoznak vele, de ez most jó jel.
---
Bizony, a szívünkhöz közelálló, sétálni szerető ágytárs fiatalemberek igen gyakorlatiasak, az enyém kiszerelte az akksit a kocsimból, kicserélte az égőt, akkor már a dísztárcsát is megoldotta és listát vett fel a további találkáink teendőiről, ú.m. erkélydekoráció, neoncsere, és a műszerfalbiztosítékot is megnézné, mert nem stimmel.
