Tobber életblogja

Mást is zavarna, ha 42 évesen mindegyik(!) recepciós tegezné a drága magán-nőgyógyászaton?

Igazi first world problem, hogy ha mindegyik Papírkutya épp külföldön lesz, Anyuék meg a Mátrában wellnesseznek, ki etesse a macskát...

Na, csak a lényeget nem írtam, szóval egy alapos szelektálás vár még rám.

Tavaly elrendeztem a lakás ¾-ét, még maradt pár szürke zóna, szívfájdalom, de felszámolom.

Nagy tanulság, egy év alatt nem hiányzott SEMMI azon tárgyak közül, amiket kihajítottam! Konyhai eszközök soktucat, ruhák sok zsáknyi és a könyvtáram 95(!!!!!) %-a. Jaj, azt nagyon sajnáltam, megsirattam kicsit. De nem bántam meg.

Távol állok a minimalizmustól, de így a lakást rendben tartani pár perc, felsöpörni, felmosni sem sok, nincs kerülendő kacat, porfogó kötetek, bútorok, nehezen takarítható felületek.

Oké, vagy tíz széjjelfocizott nemezgolyó, meg plüssegerek, nagy kedvence hologramos virágkötöző szalag szálak mindenfelé felbukkannak, de ez kizárólag a lakótársam felelőssége!

Tökéletes döntés volt. Mondjuk a cica is. :D

Akit érdekel, netflixen, vagy sorozatbaráton már elérhető Konmari/Mari Kondo reality-je a témában (sztem rém tenyérbemászó kellemetlen a nő, meg nem szeretem ezt a tévés műfajt, meg józan paraszti ésszel is lehet ügyesen szelektálni).

Btw ruhák. Ma casual péntek van, így fel mertem venni a vékony farmer anyagú tunikámat. Felül kigombolva, alatta fekete trikó, alul textilbőr naci, a világ legkényelmesebb magassarkú Tamarisa.

Kicsit aggódtam, hogy topisnak nézek ki. Hát ebédig heten dicsértek meg, milyen csini vagyok.

Farmer tunikában. Hát jó, akkor hordani fogom.

Ideje gatyába ráznom a szokásos fél éves célkitűzéseimet. Egész jól sikerült az előző, az egészségdolgot kivéve. Ott is tettem erőfeszítést, de az kevés.

A spórolás szépen megy, de egy kis plusz alapot szeretnék képezni utazásokra (most épp nagy kedvem van).

Ugyanitt, aki olvas: nyitott vagyok utazásokra. :D

Meg 1-2 év múlva plasztikára (elsőre azt írtam, egy kis plasztikára, hehe), mert az elkerülhetetlen és nagyon vágyom rá.

Spanyolozás, legalább szinten tartani. Szerintem egy épkézláb mondatot nehezen raknék össze, érteni többet értek.

Több mozgás. Áh, ez sosem jön össze.

Cica szülinapjára (igen, tudom, a tanyán a küszöbre született, így a lány lejegyezte) valami állandó kedvességet, új bútort, fejlesztőt, vagy másik cicát labdákat, mert imád focizni.

Kvíz pörög, színházjegyünk három is van, repülőjegy kettő egyelőre, de vadásszuk a következőt, egy hokimeccs, aztán Pesten lesz egy workshopunk, ahol házigazdaként belemegyünk velük az éjszakába, átjön hozzám egy jófej kollegina cicázni, ünnepeljük egy másik szülinapját, osztálytalálkozó, családi ünnep, cimbis bulik...

Miért szívja most mindenki a véremet? :/

Dolgozom. Szívességet, nyilván. Olyannak, aki kap plusz 60 000 Ft jutalmat azért, amit én is csináltam, nem munkám, mégsem kaptam. A saját soktucat munkám háttérbe szorítva. A reggelim szintén.

Valaki idejön, hogy tanácsot akar. Légyszi gyorsan. Háthogy a Tinderen mi hogyan van. Légyszi, dolgozom.
Oké, jövök egy óra múlva. (Ne!)

Következő 3 perc múlva. Izé, csak megmutatom, milyen cuki izéke... Légyszi, dolgozom. Jó, nagyon benne vagy? Légyszi hagyjatok dolgozni, ezer dolog vár! Oké, akkor majd később megmutatom, milyen cuki izét... (Ne!)

Következő 10 perc múlva. Mit tudtok az átszervezésről? Csak azt mondhatjuk, ami publikus, ergo tudod.

Az IT összeomlóban. Bejelentésekre már ticketet sem kapok, senki nem is foglalkozik velük. Két email között percekig homokórázik a gépem. Bemegyek a naptárba, kiírja, hogy nincs jogosultságom. Újraindítom. Megint. Token ki-be. Még mindig.

Újraindítok, addig a papíron lévő dolgokkal rohangálok.

Megnéznéd a gépben, hogy...

Nem tudom. Dehát megy!

Dehát csak úgy látszik.

Na akkor engedj ide, megnézem. Nézi tíz percig, tucanyi új feladat esik be, határidők, sürgetnek, én infarktusközelben, ugyanazokat végigzongorázza, mint én. Jé, nem tudom, mi lehet. Újabb tíz perc ment el.

És akkor illetlenség az egészségükről hírt adó, gyerekről sztorizó, nyaralási terveket ecsetelő kollégákat leállítani. (A szerelmi ügyeket le szoktam annyival, hogy ha boldogtalan, lépjen ki belőle, úgyhogy tudják, abban nem leszek partner. :D)

Képtelenség open officeban dolgozni.

Közben hétfőn ugye ment a kavarás, ki mikor, hogyan menjen kvízre, én rövidrezártam, hogy nem kell bonyolítani, aki ráér, jön. (Té és I, mert ők imádják...)

Közben babalátogatásra a két ráérő cimbi kiszúr egyetlen időpontot, ami konkrétan senkinek sem jó. Ők nem változtatnak, ám csodálkoznak, hogy így nem jön el senki...

Közben megy napok óta a telefonálgatás a szomszédok között (kivéve a bunkó bácsi, vele nem állnék szóba, amíg ezt a hangnemet használja, mert nem az én szintem, ahogyan ketten is írtátok nekem). Én vagyok az egyetlen higgadt (meglepő, mi?), ezért mindenki nekem anyázik, hogy beperli a másikat (harmadikat).

Egyetlen érett felnőttnek érzem magamat, előbb beszéltem egyik féllel, aztán a másikkal (ők egymással már évek óta nem állnak szóba!), aztán visszahívtam mindenkit.

Alap kérésem, hogy ne hisztiz hogy tegyük félre az indulatokat, megoldást keressünk.

Szakértőt, aki bizonyítaná, hogy két szinttel lejjebb áznának a homlokzati repedéstől. Közben fotós-videós bizonyítékokat, hogy tényleg áznak és mikor. Merthogy ezeket még egyikünk sem(!) nem látta.

Aztán kihívnám a biztosítót, ugyanaz a házé, mint a miénk, jó pont.

Aztán újra kihívnám mindenkihez a burkolót, akiben megbízunk mind, de megegyezünk a legkisebb működő beavatkozásban. (Magyarul amiről szó volt eredetileg is.)

Aztán a biztosítónak benyújtjuk. Engem az sem zavar, hogy ha azt a vízvetőt (kb. 140 cm-esről van szó!, a többieknél sincsen 3 méter!!) magam kifizetem.

A végén felhívtam Szomit, hogy ebbe mindenki belemegy, pörgethetem-e én a dolgokat.

Megdicsért, hogy ügyesen, okosan intézem, végre előrelépés lesz.

Na.

Két állandóan játszmázó szülő közt nőttem fel. A harag nem megoldás.

Azt írta Minden dal rólam szól Ági nemrégiben itt, hogy "tortenhet barmi, a reakciomat en valasztom meg".

Hát én szeretnék tükörbe nézni.

(Btw. én vagyok a felforgató, ha szóváteszem, hogy a kőgazdag nagymultink egyik vezetője ne az adminisztratív kolléganőnk saját pénzből vett bkv-bérletét kérjék kölcsön, ha a közeli tárgyalásra metróval mennének? Felajánlottam, hogy veszek egy tömbjegyet reggel céges pénzből, de leintettek. Jó.)

Ja, tegnap még éhgyomri laboron is voltam. Kész a lelet, ezalapján pajzsmirigy jól működik a műtét után (is), de van valami gyulladás, meg autoimmunra utaló jel. Inkább megvárom a dokijaim diagnózisát.

Este letaroltuk az új helyet, holtversenyben elsők lettünk a kvízben, csak szétcsapással másodikok. :D Hárman hat fő ellen.

Kaptunk sok sütit.

A kvízmester srác rámkeresett facebookon, bejelölt (csak a csapatnevet tudta, este ki kellett bogarássza a regisztrációnkból a nevemet, de még úgy sem könnyű megtalálni), aztán írt kacsintós szmájlival, hogy reméli, találkozunk még. Hát, próbálom nem félreérteni. :D Sokat dob az esten egy szórakoztató vezető, kár, hogy jövő hétre már nincs hely hozzájuk.

Ma Szomival, meg házbizottságival egyeztetek, rém nincs kedvem hozzá. Legszívesebben ügyintézők gyöngye Anyukámra bíznám a témát.

(Most épp azt kell hallgatnom TIZENNEGYEDIK perce(!!!), hogy a postázósnőnek hol fájt a foga, hová utazott el még ezzel, mennyi volt és hol a röntgen, mit engedett a fogorvosnak, milyen gyógyszereket írt fel, ő hogyan oktatta ki a dokit, hogy miket csináljon és mit ne, hol fáj, hol mennyi. Hosszan. Hőbörögve. Nem hiszitek el! Az agyam szétrobban. Nem bírok így dolgozni! Na jó, kimentem a konyhába az oktatófiúkkal dumálni. Abszurd.)

Sok.

Az ebédszünetet használom színházjegy vásárlására, a munka és kvíz közötti időt a számvevőbizottsági taggal egyeztetésre.

Elmentem a lakógyűlésre és bőgve jöttem el. Én a naív, csicskáztatható embertípushoz tartozom. De amikor egy agresszív öreg az arcomba kiabálja megállíthatatlanul, hogy elmulasztottam évekig a kötelező állagmegóvást, mert a teraszom alatt(!) a külső homlokzat tetejénél van egy repedés, amiért(?) áznak kettővel lejjebb, akkor megbántódom.

Nem tudom, melyikőtök szokott kilógni egy alpinista kötélen, hogy ellenőrizze maga alatt a hajszálrepedéseket a falon… A havat mindig letolom frissiben, ne olvadozzon ott, tavaly beszilózták a fugám réseit, meg egyébként is tiszta és normális szomszédnak tartom magamat, tényleg nem látom, hol hibázhattam.

Felelősen eljárok lakógyűlésre, pedig nem sokan, eltakarítom a kertben a havat, szóval kis eminensként nem éreztem jogosnak a hangnemet, hogy én vagyok (meg a két másik szomszédom) a hibás a két emelettel(!) lejjebbi beázásért. Amit csak ő állít egyelőre, bizonyíték nincsen.

A közvetlen felettük levő erkélyről nem ázhatnak, mert ő megmondta, pont.

A bácsika buszsofőr volt, csak mondom.

És ha jogos is lenne, ezt a hangnemet akkor sem.

De a lényeg, hogy az öreg arra akarta rávenni a 12 lakásos házból megjelent másik HÁROM embert, hogy kötelezzenek minket újraburkoltatásra, és már meg is van, kivel. Nekem ez fél millió forint lenne, plusz állványzat a harmadikig, plusz a greslapok.

De.

Ugyanez a burkoló a múltkor határozottan kijelentette, hogy fel ne merjük szedetni a mostanit, mert tökéletesen zár!!!

Elég egy vízvető 3 méteren, meg egy terelőlapocska.

Ergo a pasi valami alaptalan rosszszándékból hazudőőő ki akar szúrni velünk, fentibb lakókkal. Akik nem is voltak itthon, én továbbítottam az infókat cseten.

Minden mondatomat félbeszakították, megalázottan éreztem magamat, kapálóztam, legalább az igazság hangozzon el!

Aztán lezárták a kérdést, hogy majd hoznak egy döntést. Én ebben nem akartam résztvenni, elbőgtem magamat és hazamentem.

Xarjanak sünt, ennyit a jóindulatomról.

Felkérünk egy független szakértőt, akinek nem fűződik érdeke a sokmilliós burkolómunkákhoz, a vízvetőt bármikor, szívesen megcsináltatom (vagy biztosító, mittomén).

De innentől nincsen ingyen hóeltakarítás.

Nem véletlenül járnak kevesen lakógyűlésre. Mindig van egy vén hülye…

Remegtem az idegességtől, így a szemembe hazudva rámsózni bő félmilliós terhet, miközben a szaki szerint sem a burkolattól áznak!

-

Szombat este Kócos jött, de nem igazán élveztem így, reggel határozottan idegesített szegény, pedig finomat sütött megint.

Vasárnap reggel szóltam Anyunak, ha van kedve csavarogni, eljöhet velem az autómosóba, tescoban végignézni a fürdőruhákat (szépek!). Bevásároltunk, majd kimentünk a (mégkülebb) külvárosba megnézni az új parkot és felfedezni a kilátásos teraszú cukrászdát a divatos sütikkel. Hát nyami, még a kávéjuk is tökéletes!

Aztán kiültünk a parkba napozni, lenéztünk a városra, a repülőkre, dumáltunk, majd bő öt óra múlva vittem haza. �

Kismacskához nem volt kedvem, meg kábé semmihez. Agyalok, mivel lehetne ezt a helyzetet megoldani. Nem szeretem a feszkót és nem is akarom, hogy bárkinek baja legyen miattam.

Ha van ötletetek, írjatok!