Miért szívja most mindenki a véremet? :/
Dolgozom. Szívességet, nyilván. Olyannak, aki kap plusz 60 000 Ft jutalmat azért, amit én is csináltam, nem munkám, mégsem kaptam. A saját soktucat munkám háttérbe szorítva. A reggelim szintén.
Valaki idejön, hogy tanácsot akar. Légyszi gyorsan. Háthogy a Tinderen mi hogyan van. Légyszi, dolgozom.
Oké, jövök egy óra múlva. (Ne!)
Következő 3 perc múlva. Izé, csak megmutatom, milyen cuki izéke... Légyszi, dolgozom. Jó, nagyon benne vagy? Légyszi hagyjatok dolgozni, ezer dolog vár! Oké, akkor majd később megmutatom, milyen cuki izét... (Ne!)
Következő 10 perc múlva. Mit tudtok az átszervezésről? Csak azt mondhatjuk, ami publikus, ergo tudod.
Az IT összeomlóban. Bejelentésekre már ticketet sem kapok, senki nem is foglalkozik velük. Két email között percekig homokórázik a gépem. Bemegyek a naptárba, kiírja, hogy nincs jogosultságom. Újraindítom. Megint. Token ki-be. Még mindig.
Újraindítok, addig a papíron lévő dolgokkal rohangálok.
Megnéznéd a gépben, hogy...
Nem tudom. Dehát megy!
Dehát csak úgy látszik.
Na akkor engedj ide, megnézem. Nézi tíz percig, tucanyi új feladat esik be, határidők, sürgetnek, én infarktusközelben, ugyanazokat végigzongorázza, mint én. Jé, nem tudom, mi lehet. Újabb tíz perc ment el.
És akkor illetlenség az egészségükről hírt adó, gyerekről sztorizó, nyaralási terveket ecsetelő kollégákat leállítani. (A szerelmi ügyeket le szoktam annyival, hogy ha boldogtalan, lépjen ki belőle, úgyhogy tudják, abban nem leszek partner. :D)
Képtelenség open officeban dolgozni.
Közben hétfőn ugye ment a kavarás, ki mikor, hogyan menjen kvízre, én rövidrezártam, hogy nem kell bonyolítani, aki ráér, jön. (Té és I, mert ők imádják...)
Közben babalátogatásra a két ráérő cimbi kiszúr egyetlen időpontot, ami konkrétan senkinek sem jó. Ők nem változtatnak, ám csodálkoznak, hogy így nem jön el senki...
Közben megy napok óta a telefonálgatás a szomszédok között (kivéve a bunkó bácsi, vele nem állnék szóba, amíg ezt a hangnemet használja, mert nem az én szintem, ahogyan ketten is írtátok nekem). Én vagyok az egyetlen higgadt (meglepő, mi?), ezért mindenki nekem anyázik, hogy beperli a másikat (harmadikat).
Egyetlen érett felnőttnek érzem magamat, előbb beszéltem egyik féllel, aztán a másikkal (ők egymással már évek óta nem állnak szóba!), aztán visszahívtam mindenkit.
Alap kérésem, hogy ne hisztiz hogy tegyük félre az indulatokat, megoldást keressünk.
Szakértőt, aki bizonyítaná, hogy két szinttel lejjebb áznának a homlokzati repedéstől. Közben fotós-videós bizonyítékokat, hogy tényleg áznak és mikor. Merthogy ezeket még egyikünk sem(!) nem látta.
Aztán kihívnám a biztosítót, ugyanaz a házé, mint a miénk, jó pont.
Aztán újra kihívnám mindenkihez a burkolót, akiben megbízunk mind, de megegyezünk a legkisebb működő beavatkozásban. (Magyarul amiről szó volt eredetileg is.)
Aztán a biztosítónak benyújtjuk. Engem az sem zavar, hogy ha azt a vízvetőt (kb. 140 cm-esről van szó!, a többieknél sincsen 3 méter!!) magam kifizetem.
A végén felhívtam Szomit, hogy ebbe mindenki belemegy, pörgethetem-e én a dolgokat.
Megdicsért, hogy ügyesen, okosan intézem, végre előrelépés lesz.
Na.
Két állandóan játszmázó szülő közt nőttem fel. A harag nem megoldás.
Azt írta Minden dal rólam szól Ági nemrégiben itt, hogy "tortenhet barmi, a reakciomat en valasztom meg".
Hát én szeretnék tükörbe nézni.
(Btw. én vagyok a felforgató, ha szóváteszem, hogy a kőgazdag nagymultink egyik vezetője ne az adminisztratív kolléganőnk saját pénzből vett bkv-bérletét kérjék kölcsön, ha a közeli tárgyalásra metróval mennének? Felajánlottam, hogy veszek egy tömbjegyet reggel céges pénzből, de leintettek. Jó.)
