Két búcsúztatót szervezek megint, plussssssz ma is elárulta egy kolléga, hogy a tartós táppénzről már nem ide jön vissza.
Cuki volt, felhívott, hogy nagyon sokat köszönhet nekem, meg minden. Dehát akkor is.
Szomorúság, elkeseredettség az egész országban, nyomasztóak a munkanapok.
Közben cimbikkel szervezzük a farsangos bulit, meg egy társasozást, meg kvízt, meg táncot.
Közben betaknyosodtam, gondolom, a gyerekek valamelyikétől kaptam el a nulla immunrendszeremmel. Szerintem már egyik lerázott pasika sem hiszi el, hogy még mindig nem gyógyultam meg.
Lassan ideje továbbmenni az orvosi vizsgálatokkal, de semmi, de semmi lelkierőm fél év orvoshozrohangálás/kórház/műtét után, és a hegem is csúnya, na.
Kinevetek huszonéve volt szeretőmet, merthogy unja az asszonyt, gyerekeket, úgyhogy így évek után váratlanul rámírva, semmit nem kérdezve rólam kijelenti, hogy holnap(!) átjönne izélni. Szintén tegnap. Tíz éve nem láttam, általam túlságosan is kedvelt táncossrác írt, érezhetően kihasználná az odaadásom-tudásom-kapcsolataimat, lerázom. Elképesztő, mennyire elvesztik a realitásérzéküket negyvenes férfiak!
Ők a hatalmas vesztesei a milf-kultúra és a Tinder kombójának. Ha szingli egy nő, akkor a vonzóbb, gondtalanabb, nem csak lopott fél órákra ráérő vidám kismacskákkal játszik.
