Kaptam pár pozitív visszajelzést, kb. mert megcsinálom a munkám, vagy amit a szívem diktál.
Igazán kell és energizál.
Tegnap egy fél órás ebédet bevállaltam apámmal, kb. ennyi az limitidő, amíg kedves.
Az új kollégák a megbeszélésükön örömködtek, hogy elvégeztem, amit az elődöm tojt megcsinálni. És nagyon örülnek, hogy pár hónapot velem dolgozhatnak.
Ma egy emaillel rövidrezártam pár kérdést, hős lettem.
Visszatért gyesről az egyik legszarkasztikusabb humorú kolleginám, sikítva örömködtünk egymásnak.
Az egyetemisták lelkesek és jönnének már.
Péfia konkrétan rámmozdult ismét cseten, míg én az apjáéknál buliztam este.
Ma a kollégákkal ebédeltem, körbeugráltak.
Ma az új főnöknél lelkesedtem, hogy mennyire megbecsülnek itt, azt mondta, mondjam a negatívumot is. Nem tudtam mondani.
Cs-nek írtam hétvégén, hogy kicsit lehúz a hangulatom (mensi, előbb jött meg, fájt is, szombatra lemondtam mindent, otthon kucorogtam, meg olyan nem vagyok fontos senkinek kedvem volt), úgyhogy ezt válaszolta.
„...,de azt tudod, hogy a kedves, mosolygós, vidám természetedért mindenki felnéz rád. :) Nagyon erősen hiszel ebben és ez inspiráló a külvilágnak, ami valljuk be, eléggé nagy, ezért szerintem nem mindenki vállalná ezt fel.
Jobbá tenni a környezetedet, általa önmagunkat a legnagyobb erény, én ezt látom rajtad. Nem sokan tudják ezt.”
Nehéz ilyenkor rossz passzban maradni.
De most egy kicsit igényelném, hogy valaki az én igényeimre is figyeljen, ne csak azt kedveljék bennem, hogy én figyelek rájuk. Érthető?
Vagy csak aludjam ki magamat, tudom.
