A tökéletes hétvége.
Anyu berágott apura, így itthon maradt, csaptunk egy csajos délutánt, vettünk mindkettőnknek szemüveget, elszórakoztattuk az optometristát, kajáltunk egy jót és sétáltunk egy nagyot.
Szombaton pakoltam, takarítottam, főztem, majd készítettem egy jegeskávét és kifeküdtem nudizni a teraszom be nem látható részére a Kindlelel, forró nyári szél, madarak, tűző napsütés, világbéke.
Tegnap meg romlátogatás, étterem, koncert, naplemente az erkélyemen, éjjelig beszélgetés.
A nyugalom hétvégéje.
Az autómért fáj a szívem egyedül! Egy japánautó mániás pasikollégámnak meséltem, neki könny szökött a szemébe. :’( Jelenleg szervízben, protekciós alapon kaptam csereautót, de megcsalásnak érzem. :(
Az utcabéliekről röviden: egy hívott azonnal (délelőtt, épp dolgoztam), hogy gáz van. Egy gyorsan felírta a rendszámot és berohant felírni, nehogy elfeledje. Még egy szólt, hogy tanúskodik, ha kell. A negyedik segített cserepet söpörni. Egyik sem házbéli, a keresztnevemet tudják csak. Kaptak 1-1 üveg drága bort köszönetképp.
A Sparban elkapott egy szembenéni, hogy szerinte vagy el vagyok átkozva, vagy lehet egy haragosom, mert annyi pech történik velem, az autólopástól a négy műtétig mindenféle.
A házbéliekkel is beszélgettem, hívtak, vagy összefutottunk, mind együttérez.
Tegnap elvitték szegényt, úgyhogy a kocsi alatti maradék törmelék- és cseréphegy előbukkant alóla. Ekkor lassított a szomszédházbéli pasi (új szereplő), jött a seprűvel és úgy, öltönynadrágban, ropogósra vasalt világos hosszú ujjú ingben nekiállt felsöpörni, nem engedte, hogy átvegyem tőle, tök cuki volt.
Két embert nem izgat csak a téma: apámat, és az autóiparban dolgozó Szomit. Ja, Szomi hót tahó, mióta kapcsolt, hogy nem izélhet meg.
