Ritkán alszom pocsékul, ezért talán nehezebben viselem. Vagy pont nem.
Reggel blogok, hírportálok, csetek és mailek, híradás a főnökeimnek és infók a benti rabszolgáktól. Tiborok felköszöntése, majd Anyu riasztása, hogy én elindulok a szomszédos plázába, jöhetne segíteni, mert a tegnapi egy liter tej, fél liter light kóla, fél kg diétás fagyi két zacskóban, két kézre elosztva úgy beállította a hátamat, hogy ennyire még nem fájt a kórház óta.
Meggyőztem.
Vettem egy nyomtatót-szkennert, mert nem volt, és hajlamos vagyok a cégnél hagyni a kinyomtatott színházjegyeket, tuti akkor kell egy szabásminta, sablon, amikor itthon vagyok, és most végre az összes családi fotót digitalizálhatom, mindenki nagy örömére.
Ha már a beígért családfát nem tudom megrajzolni, ahhoz kellenének az öregek.
Vettem karórát, mert úgy érzem, a prémiumom 6%-át költhetem földi hívságokra, drága arckrémet, mert 25 év alatt egy autónyit megspóroltam a hidratáláson (kézkrém, mert az összes drága krémem kidobtam, rosszabb volt ennél), törzshelyemen odajöttek az eladók aggódva, mert Budapest egy falu és mindenki tud mindent (meg 20éves anyja bedolgozik oda).
Kikezdett velem egy eladó, a többit magánlevélben inkább.
Kinéztem recepteket, és ha már Anyu itt, szegénnyel meg is csináltattam, azóta is azt falom, a csirke még ihletre vár vacsorára.
Most fekszem az ágyban, körülvettem magamat a vásárlásaimmal, fényképalbumokkal, végiglapoztam többszáz papírképet, hogy miket akarok beszkennelni.
Néztem, a fotókról hányan már nincsenek köztünk és emlékszem a hangjukra, egy-egy poénjukra, bölcsességükre (és még mindig beugrik M., exem, akiről a köreinkben én mondtam el a búcsúbeszédet, miközben mécseseket gyújtottunk neki), és úgy látszik, ez egy másik dimenzió már, szép emlékek, életlen fotók, elhamvadt barátságok és óriási szerelmek a szemeinkben megörökítve, és megmarad az élmény, hogy a 2003 körül kapott digitális fényképezőgépem előtt, de gimi óta (azok a képek a szüleimnél vannak) már jártam Párizsban, Rodoszon, Parálián, Amszterdamban többször, Hága, Brüsszel, Neuswanstein, München többször, Passau, Bécs (hé, hol vannak az angliai fotóim??), az országban számtalan helyen, már beazonosíthatatlan sípályákon sokfelé, sokakkal, találtam olyan kupacot, ami exPasi üzleti útján készült és én ott sem voltam, táncoltam, felléptem, Gerrel, meg előttelévő szerelmemmel azóta nagyképű doktorúrral, két diplomaosztó elfeledett arcokkal, túráztam, buliztam, vékony voltam, irtó vékony voltam, 3 cm-es hajam volt, Anyu trendi volt és Nagyi irtó menő, és találtam a képek között leveleket, fogadalmakat, például hogy sosem lesz hosszú hajam, ami sok éve a lapockámig ér, képeslapok szerelmektől, barátoktól, évfolyamtárstól, a borítékból kieső babafotó, 14 éves már a kislány azóta, megírt, de sosem küldtem el lapok tőlem, időutazás a múltból, ahogy a rodoszi képeslapot már Rotterdamból írom meg a lánynak, akit onnan ismerek, hogy a párjaink együtt tanultak a közelben, viszont azon a diákkonferencián én már egy évfolyamtársammal voltam (Vik, olyan feneke nincs más pasinak, sokévvel később ő segített őőő kilábalni exPasitól elköltözés után), tehát ez később lehetett, 1999-2000 talán, bekeretezett képek Drissel és esküvői meghívók, Keresztfiam szülei lakodalmára, sok emlék, millió név és azt hittem, szomorú leszek.
De igazából elégedett vagyok. Tartalmas kis életem volt 2003, a digitális gépem előtt is. Hogy utána felpörgött-e?
Nagyon. Hogy rámfér most a pihenés? Nagyon.
.jpg)
