Hát. Velük már háromszor voltam külföldön és tucatnyi alkalommal belföldön. Minden alkalommal azt kérdezték közös ismerőseink, hogy hogyan bírom ki.
Tudom, mikre céloztak.
Mivel ha egyetlen jó tulajdonságom is van, az az, hogy minden hülyét huzamosabb ideig magas szinten tolerálok, nekem elfogadható volt egy kulturáltsági szinten.
Most nem.
Az a viselkedés, amit napjában 4-5-ször átéltünk a kölyökkel, nem csak a személyzetnek, a helyieknek volt bántó, de a kölyöknek és nekem is mélyen a lelkünkbe gázoltak. Igazságtalan, rosszindulatú, ingerből beszélő és kritizáló hangnem, piti ügyek és balhék egymással, velünk, a recepcióval.
Sértő volt, sértődött vagyok.
Egy idő után egyszerűen kerültem a társaságot az udvariassági érintkezéseken túl (=bámultam félálomban, hogy reggeliznek), soha így még nem viselkedtek és bármennyire meghúztuk magunkat, támadtak.
Úgyhogy egy idő után néha én is felemeltem a hangerőt, ezt, úgy tűnik, értették talán.
De aki mélyen elmerül a saját görcseiben, már nem veszi észre magát.
Kölyökkel egy hétig dacszövetség, felületminimalizálás (=mi a tengerben inkább), játszma első pillanatától leállítva, ami nyilván dühítő annak, aki épp egy játszmázásba akar belemenni. Ami nyilván sértett megnyilvánulásokat hoz magával, ezen meg felülemelkedem. Nem az én nyomorom.
Szerintem ügyesen oldottam meg, az a tény zavar, hogy valaki a lelki fejlődésnek olyan mélységében jár még, hogy jogának érzi szórakozni másokkal, elrontani mások nyaralását.
