Tobber életblogja

Ha az ember lánya tanul mások és sajna a saját tapasztalatából, akkor elkerüli a 32-48 közötti férfiakat.

Nem tudom, hogy fiatalkoruk társadalmi elvárásai nyomtak rájuk egy irreális elképzelést, milyennek is kell megjátsszák magukat, vagy minden kor ezen korosztálya azonos, de 50 felé már rájöttek, hogy átlátunk a bénán megjátszott juppin/jamesbondon/lazazenészen/motorozóalfahímen*, 30 alatt meg még bájosak és önmagukat adják, vidáman, őszintén.

A kis 30 éves tök lelkesen felajánlotta, hogy "szórakoztat", és egyelőre tényleg. Profin csinálja. Nem is emlékszem, mikor entyem-pentytem más otthonában.

És mosolygós és baba és odavan az alakomért, az arcomért, a temperamentumomért, szerinte feszes vagyok itt és ott is. Nagyon örülök, hogy vannak férfiak, akiknek ez a forma tényleg ennyire tetszik... :D

Nyilván ezek a kapcsolatok nem tartanak sokáig, nem is keresek hosszútávú szeretőt már, csak komoly kapcsolatot, dehát addig is gyakorolni kell. Na.

*Őszhalánték 44, ő megfelelő öniróniával váltogatja a juppiszerepet az alfahímmel és az elvontértelmiségivel, ritka kivétel. Csak Őszhalánték külföldi céges úton jár...

Sokat gondolkoztam, betelt a baráttár.

Baráttár.

Egyszerűen nincs energiám, időm ennél több ember életében haverként, barátként szerepelni. A meglévőkkel sem tudok annyit foglalkozni, mint a lelkem szeretné.

Hálás vagyok az internetért, az emailért, nem csak mert évekkel ezelőtt itt sok jó embert ismertem meg, hanem a meglévőekkel is könnyebb kapcsolatot tartani, feltenni a rendszeres hogy vagy kérdést, ha nincs is időnk mindenkivel heti traccspartira.

De multinál, szem előtt dolgozva, tömeghobbit űzve sok jó ember sodródik felém, akik további jó embereket hoznak magukkal. Egy ideig próbáltam mindenkire rászánni az általam gondolt energiakupacot, de nem bírtam.

Idén is próbáltam távolságtartani, mégis a legutóbb hatalmas öleléssel és két puszival fogadó, egyébként szerény és visszafogott gyógytornászom, egy edzésről a közös erőgyakorlatoknál megkedvelt edzőtárslány, vagy egy valaha törzshelyem textilbolt eladólánya közelebb került. És még tucatnyi szatellit, aki jönne, érdeklődne, programot szervezne.

Csak valahol elveszett így is a világkizárós-elmélkedős kreativitás, amihez csend kell, amiből a hússzor lefejtett párna, sál, fülbevaló után mégis valami kerek egész születik.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt.

Hát, amikor nem bántanak, akkor szeretem az embereket...

Sokat gondolkoztam, betelt a baráttár.

Baráttár.

Egyszerűen nincs energiám, időm több ember életében haverként, barátként szerepelni. A meglévőkkel sem tudok annyit foglalkozni.

Hálás vagyok az internetért, az emailért, nemcsak mert évekkel ezelőtt itt sok jó embert ismertem meg, hanem a meglévőekkel is könnyebb kapcsolatot tartani, feltenni egy hogy vagy kérdést.

De multinál, szem előtt dolgozva, tömeghobbit űzve sok jó ember sodródik felém. Egy ideig próbáltam mindenkire rászánni az általam gondolt energiakupacot, de nem bírtam.

Idén is próbáltam tartani magamat, mégis a gyógytornászom, egy edzésről egy edzőtárslány, meg egy valaha törzshelyem textilbolt eladólánya

Vénkisasszonyosan lemondtam a ma esti táncot.

Sürgősen el kell tüntetnem az ősz hajszálaimat és a bajszomat szemöldököm felesleges részét.

Na jó, tulképp fáj a térdem, a szerdai ugrálás és a ma reggeli gyógytorna hatása összeadódott. És irtóra görcsölnek a vádlijaim, combom. Végleg megöregedtem??

A gyógytornászcsaj nagyon örült a táskának, sikerült megvarrnom, csak rendesen lefotózni nem, mert az csak az utsó percben jutott eszembe. Rettegtem, hogy eltaláljam a stílusát, soha ilyen színeket nem varrtam eddig.

Ma volt az utolsó hivatalos alkalmam, vége a rehabilitációnak. Nem gondoltam volna az elején, hogy ilyen kitartó leszek, és azt pláne, hogy ilyen jól sikerül!

Ennél én sokkal lustább vagyok, meglepődtem, igaz, minden egyes alkalommal, minden egyes visszaesés után javított az állapotomon, szemmel látható volt a fejlődés.

Statisztika:

Január 24. és október 26. között jártam át Budára, általában reggel hétre. Eleinte heti 3x, aztán nyáron volt hónap, hogy egyszer sem értünk rá.

72 órát tornáztam ott, plusz a szorgalmi tornák mással, egyedül is.

A lábam olyan 90%-os, néha a lépcsőzés is fáj, de általában a bonyolultabb táncoknál roppan csak meg. Igaz, azóta a koreográfiáinkat nem táncoltam.

A fájás kísért nagyon sokat, azt a gyulladást kell már csak felszámolni.

A folytatás, hogy pénzért ennél a lánykánál továbbra is maradok gyógytornázni. Soha életemben nem volt még ilyen hasznos a nekem nyújtott "szolgáltatás", többért is megérné. Kész állóképességi edzés, amit művel, kicsit még dolgozok felsőtestre és kész.

A tartóizmokat szinten kell tartani, mert az izmoknak ilyen térdnél nagy szerepe van...

Na, pár hétre elég a térdtémából, a való életben egy szót sem beszélek róla, itt kiadom, főleg a későbbi visszatekintés miatt.

-

Azt látom, hogy sok fiatalembernek hatalmas gondjai lettek így év vége felé. Egyiknek az élete párja tűnt el nyomtalanul, másiknak lehet, hogy hónapokra kivezetik a vékonybelét, harmadik szerelmi élete romokban, negyedik is küzd vele, jaj, úgy szorítok mindenkinek!!!!

A mai nap egy hétre elég érzelem lett volna.

Átvette a bagoly-én a hatalmat, 5:20-kor aludtam el, 7:20-kor keltem.

Valamiért féltem éjjel, minden zörej zavart.

Nem vagyok félős és 7,5 éve élek itt.

Jártunk nagypapa sírjánál, a második feleség halálának éve most sincs bevésve, mert a négy mostohagyerek utálta. Olyan 8-10 éve halhatott meg.

Nem jó érzés, lehet, hogy a halálom után megeshet, mást sem izgat ilyesmi majd?

Aztán elmentünk a temetésre. Bizarr érzés, hogy temetésen szomorkodsz, de közben rég nem látott emberekkel találkozol, gyerekkori barátnőmet örömmel láttam ismét.

Aztán a fél nap szabiba belefért meglátogatni a régi kedvenc méterárus lánykát, majd bementem dolgozni.

A tegnap munkaidő vége után(!) egy órával kiadott feladatot mire beértem, már számonkérte a főnököm Kolleginán, hogy megoldottam-e. Más nem hülye későn bent lenni, nem tudtam este elintézni, temetésről meg mégsem telefonálgatok.

Nem értem, mit várt tőlem!

Új rendszerben egyik főnökömnek megrendelek dolgokat, a másik nem tudja jóváhagyni, mert xar a rendszer, az IT visszadob, hogy csak rendszerben rendelve fogadja el, és akkor nyúznak, hogy mikor érkeznek meg az izécskék. Hát honnan tudnám, ha a rendszerük rossz??

Aztán tényleg kedvesen megkértem egy hr-kolleginát, hogy ne igyon az épp akkor is a kezében lévő privát bögrémből, amikor van száz céges, mert a., magamnak hoztam be, b., pont azért hogy ne cserélgessük egymás herpeszét, influenzáját, c., nekem nincs saját bögrém, ha kávéznék, amit ugye naponta szoktam. Erre hisztériázni kezdett, hogy majd elmossa, meg ha a temetés miatt rossz a kedvem, ne rajta éljem ki, és különbenis. Otthagytam, egy elnézést, többet nem teszem elég lett volna.

Úgyhogy nálam eltörött a mécses.

Egyik kolléga elhívott, hogy húzzunk el sütizni, vagy bújjunk be hátul az irodájába, majd felvidít. Kedves, de a stresszre a cégnél nekem a legeslegjobb gyógymód, ha nekihasalok a munkának és minél többet befejezek. Így sem jutok soha a végére, túlórával sem, pláne ma fél nap alatt.

Esti program lemondva, alszom, mert reggel 5-kor kelés, torna. Majd fini munka, majd tánc, majd szombaton is munka.

Olvasok egy kis panamericanát, ami magábaszippantott, nem bírom letenni Bede Márton utiblogját. Mintha én is vele járnám Paraguayt vagy Chilét...

Az egy szórakoztató este volt. Két tánc között azzal szórakoztattuk a nagyérdeműt, hogy képzőművész-zseni ismerőssel felváltva állítottuk, a másik a tehetségesebb.

Pedig ő igazán az.

Minden bábjának elkészíti az összes hanghoz tartozó szájformát, a filmjein beszélnek a figurák. Semmi merevarcú tévémaci, aki csukott szájjal gargarizál és köp, a fogkefével meg a borostáját vakargatja. És merev arccal bámulni kezdi a tévét. Ja nem, az normális.

És akkor még győzködni mertek, hogy ééén türelmes vagyok?? :D

Optimista Bé:

- Tiszta hülye vagy, hát biztos beszélni akart! :)

Paranoid hajlamú Tobber:

- Banyek, Pf követett. Rendszerint vissza tudom mondani, mikor milyen autó ment előttem-mögöttem (már aminek nem csak a lámpáját látom), és végigzongorázva nem jöhetett kereszteződésből, csak mögöttem, méghozzá a jobboldali sávban és az előző lámpákat figyelembevéve már az utcánknál utánamjött, kicsit lemaradva, csak kisorolt mellőlem egy sárga punto és így mellémsorolódott. Pont abban az időben, pont arra járt? Aztán sok-sok kilométeren át épp azon a világvégi környéken vitt az útja? Kicsi az esélye.

De legalább látta, hogy sportosan vezetek. Ha mellettem ülnek az emberek, akkor nem vezetek úgy, csak saját szórakoztatásra. Na jó, egy kicsit őt is meg akartam szivatni, le is maradt néha, aztán végleg. :D

Jól van na, uncsi életemet autósüldözésekkel dobom fel.
(És a lenti 30 éves keresztneve ugyanez, arca pont az alteregója. Nem, nem vagyok összeesküvéselméletes.) (Csak) (zárójelfüggőségben) (szenvedek), (na).

Annak MENNYI az esélye, hogy egy piros lámpánál Pf mellettem áll meg a piros lámpánál????????????????

Előrébbgurultam, hogy észrevegyen, megdöbbent, ablakok leteker, cigit ő kidob, kérdem a rendkívül idióta kérdést ilyen szituban (még mindig ugyanannál a pirosnál), hogy jól vagy (legutóbb hányós vírussal bajlódott), int egy igent, intek egy okét, ő meg oldalra int, hogy beszéljünk majd (vagy mi a fenét mondott abban a zajban), aztán mintha követett volna, majd elém jött, majd nem követtem, majd lehagytam Kőbányán (mennyi esélye van, hogy a madár sem járta utakon egy irányba megyünk?), gondoltam, leráztam de utánamjött és akkor még mindig nem volt tiszta számomra, hogy rámcsörög-e, vagy félre kellett volna álljunk (valszeg inkább ez), így tíz perc után meguntam, a Hungárián egy kamion elé vágva elkanyarodtam a célom felé, sztem későn kapcsolt, hogy leráztam.

Nem értem, minek kellett volna beszélnünk, ez nagyon fura élmény volt.

Hát, ilyen kalandok érnek az éjszakában.

Aztán összefutottam még Ba (legutóbb velemélt exem) legjobb cimbijével, aki hazáig magyarázta, hogy Ba nem hagy ki alkalmat, hogy megjegyezhesse, hogy mennyire szeretett engem. És hogy anyukája szerint is jó feleség lettem volna (akkor bezzeg fúrt, mi?)... Most van egy nője, mindenki utálja. Hát igen, késő bánat.

Aztán táncoltam is (neeem, ahhoz nem fáj a lábam, csak a futáshoz), meg vidéki kollegina egész poénosat írt vissza, ez már jobb jel, a fenébe is. Nagyon szorítok neki.

Aztán még azt üzenném mindkét ma esti levelezőpartneremnek, hogy ne hagyják magukat az érzelmi sivárságban élők befolyása alá vonni, mert amint azok ittak az oázis érzelemkútjából, tovahúznak a sivatagban a tevéikkel.*

(*Koelhó Kiadatlan Közhelyei)

(Alapítok egy zárójel rajongói klubot, a mai után megérdemlem az elnöki posztot is.)

Á, 36 évesen már öreg vagyok hozzá, hogy családot alapítsunk egymással, ő csak 30 éves.

De a "szórakoztatásomat" örömmel elvállalná.

Mocsok dög, és szemtelen, de olyan szép, miért is ne? :D

Ma kaptam egy megdöbbentő hívást.

Egyik vidéki vezetőnk hívott.

Hogy ugye tudom, mi történt pár hete az asszisztensével. Egy elég komoly lelki csapás érte, nem is tudom, hogy éli túl. Táppénzen van.

És azt kéri tőlem a főnöke, hogy mivel a lány engem szeret és bennem bízik itt a cégnél, írjak neki néhány biztató szót, nehogy öngyilkos legyen.

Ez a lány a világ egyik legédesebb, legjobb embere, évek óta megtisztel a bizalmával, nagyon szeretem. És nem tudom, hogyan lehet ilyenkor segíteni.

De azt tudom, hogy amikor hasonló nehézségeim voltak, akkor egy bárgyú kis érdeklődés is jobban esett, mint aki esetlenségből nem mert hívni.

Mivel okos nő, nem tanácsok kellenek ilyenkor, hanem együttérzés.

És a főnök egy negyvenes férfi. Sosem gondoltam volna, hogy így gondolkodik.

Aggódom a lányért. Bárcsak segíteni is tudnék. Írok neki rendszeresen, írtam most is neki.

A két főnököm egyezteti, hogy ugyanazon rendszerben melyikük számítógépén mit látnak. Át- meg visszarohangálnak a két iroda között.

Igen.

Laptopjuk van.

Kisfőnök semmit nem észlelt a szituból, hogy egymásnak dicsért minket a céges félistenünkkel. A srác már ott tartott, hogy igen, Tobber minden igényét örömmel kielégíti.

Ááá, nem vörösödtem.

A pasi évekkel ezelőtt már őőőő megvolt...

Nem kéne az ágy mellett tartanom a bankkártyámat (kedves betörő, nem sok pénzt találnál ezen!), mert így ma éjjel két szabásmintát vettem az etsy-n.

Amit megismertettem varrásguru kolléganőmmel, megegyeztünk, hogy fizetek helyette paypallal, nekem lesz így készpénzem, ő meg nem bukik le a férje előtt.

Megéri. :)

Aztán még el akartam mondani, hogy olvastam J.Lo-ról, hogy elment Madridba és sétált a tengerparton (két éve még nem volt ott tenger, de lehet, hogy csak belefeledkeztem az Atocha p.u-ba), aztán láttam apdétrékát főzni, aki úgy sütött meg néhány egybepadlizsánt tepsiben, hogy bedörzsölte olajjal. Hát, értem én, hogy náluk a ch az ellenség, de az olaj tök fölösleges, a padlizsán simán megsül minden nélkül finomra. Itt kikapcsoltam.

Holnap (ma) bundás almát sütök, annyira vágyom rá. Legalább nem mondhatja a dokim, hogy nem eszem magas gi-s kaját. Merthogy ezért is leszidott, bizony. Ennyit arról, hogy az nem jó. De kell.

Ja, és a kereskedelmi tv2-n ilyenkor Vers mindenkinek megy, nem is egy!

Atocha, Madrid:

Szomi (továbbra is csak a szomszédom, bár annak szórakoztató) kiszanált farmernadrágjaiból szeretnék ilyeneket gyártani, mert kezelhetetlenül sok a hajcsatom, hajgumim, napszemüvegem, karperecem, parfümöm, amik csak elől porosodnak. Akkor legalább rendszerezve.

Gyorsan megleszek velük, ha ezekkel végzek egyszer.

(Nyilván nem kék kockás vászonbéléssel...)

Kihajtós, bias tape-s ferde pántos, merevített vagy kis füles legyen?

Reggelre kelve nem tudtam kinyújtani a lábamat, úgy bedagadt, és ez egy ronda kifogás arra, hogy nem mentem ma futni.

Az így felszabadult időben a már kiszabott táskát összevarrtam lelkes gyógytornászomnak búcsúajándékul, mert látott már tőlem táskát és ezt kérte (azért kap pénzt is, nem is először).

A kedvenc fazonomhoz kitaláltam még zsebet, meg patentos áthajtót, meg díszítést is. Hát, még nem vagyok egy profi varrónő! :S

Ennél bonyolultabbtól félek, pedig van 3-4 gyönyörű táskaleírásom, meg anyagom is.

Sütöttem is, illatos a lakás.

Holnap ismételt takarítás rizsporos hajjal, ez még pár hétig így lesz.

És nekihasalok a csipkeszoknyának, kb. egy house-rész alatt kész vagyok vele, ha belehúzok.

A többi semmi izgalmas (vagy csak nem akarom megírni ide).