Csak annyit szeretnék mondani, hogy
ÚJRA TUDOK JÁRNI!!!!!!!
:)
Mármint normálisan.
Május 10. óta nem volt olyan, hogy ne sántítottam volna, vagy a sérülés miatt, vagy a műtétek miatt, vagy mert szimplán fájt.
Még fáj, de már annyira nem sántítok, hogy kihegyezett ritmusérzékem sem érzékel ütemzavart a két lábam között, még gyorsabb járásnál sem, nomeg mások is megjegyzik. :))
Na jó, még egy lépéssel (hehe) előrébb.
Ja, kettővel, mert bár a tornászlány szerint nem kéne guggolgatnom, engedélyével bordásfalba kapaszkodva megnéztük, hogy meddig tudok leguggolni. Hát, pont ugyanannyira hajlik mindkét térdem.
Ami jó, bár még nem terhelhető így.
Ami nem jó, hogy akkor nem túl szorosra hagyta a doki az inat, könnyebben fog majd kilazulni az évek folyamán.
Mindegy, ezen legyünk már túl.
Ma már egy felfújt, ufóalakú gumialkalmatosságon tornáztam, irtó pici, mindig le akarok borulni róla és végig remegett a lábam, pedig nem vagyok lábremegős.
És holnap is mehetek, négy elég lesz a hétre. :)
