Kórházunk híres a fűtésmániájáról.
Nagyjából 30 fokban, közvetlenül az ablakon betűző napsütésben, egy levegőtlen tornacsarnokban gyógytornázunk, óránként átlag ötvenen, szorozva napi tíz órával.
És nem szellőztetnek egyáltalán.
Elfogy a levegő. Tűz a nap. Még gyenge és fáj. És mindenki szédül.
Innen szép keresztbe fellépegetni a zsámolyra, ami egyébként csavarva is megmozgatja a térdet, olyat nem tudtam csinálni vagy 10 hónapja. Ma odaszólt a tornász az óra végén, hogy akkor dzsog. Őőőő, dehogyis, neked még nem. A francba, majdnem. :)
Úgy kéne szobabiciklizni, hogy legyen is valami értelme a térd bemozgatásán kívül a gyógytornamentes napokon. Keresgélek edzésterveket, de semmi olyan, ami nem terhelné még túl.
Nem bírok a seggemen, nagyon idegesít a mozgáshiány.
