...és akkor az egész pénteki munkaidőm azzal telt, hogy egyenként jöttek a résztvevők, hogy menjek velük, visznek, szórakoztatnak, az egyik még a beosztottját is meggyőzte, hogy jöjjön velem és akkor már két szingli lány lesz a csapatban, és hogy a nyáreleji, nyárvégi balcsizások lelke vagyok és ez mind jólesett.
De nem mentem le.
Kicsit sok, még mindig fáj a műtét után, ezért még mindig nem sportolok, ettől feszült vagyok, és akkor habatortán apámék ismét egymást szekálják. Egy fokkal jobb, minthogy szerdán engem szekáltak hívatlanul beállítva, apám például azzal erőszakoskodott leállíthatatlanul, hogy vigyem magammal a tánccsoportom őszi koreográfia-szerző útjára.
Most Anyu hagyta ott a telken egyedül, és amikor rendkívül önvédő üzemmódban egyszerűen nem vettem fel nekik a sokadik telefont szombat dél és öt között, akkor Anyu nekemtámadott egy smssel, két emaillel, hogy agyon izgulja magát, adjak már életjelet!
Hangsúlyozom, öt órája beszéltünk. Nem arról, hogy leugrom valahonnan, hanem hogy hogyan fog túróscsuszát főzni.
És ekkor elszakadt a cérna és felhívtam, és megkértem, hogy ne keltsen lelkiismeretfurdalást, amiért a 35 éves lánya nem veszi fel a telefont óránként és nem érdekel a harcuk, amit 40 éve nem tudnak megoldani és kicsi koromtól rámzúdítják.
És ekkor Anyuból kitört a mártír, hogy neki mindent tűrnie kell, hogy 25 éve nem tudja kivel megbeszélni a gondjait (naponta 2x fél órára felhív, mit vár még a gyerekétől??), és bármennyire szeretem, ez most nagyon sok.
Úgyhogy eddig a hétvégén csak egy rendkívül kellemes őszhalántékozás volt és egy barátunk szülinapi partija, ami amúgy kikapcsolódás és kedves emberek és jó.
Azóta csak kötök.
