Tegnap táncpróba, TCsV-vel előtte meghitt beszélgetés (és hozzá is eljutott az info, hogy 18évessel mi régóta izélgetünk, amiről csak 18éves és én nem tudunk, soha eszünkbe sem jutna), utána hatalmas vihogás, mert neki még jobban be van állva a háta, ő nem is táncol most. És mi zártuk az ajtót, battyogunk a lépcsőn, kiesik a kezéből a kulcs egy lépcsőfokkal lejjebb.
Egymásra nézünk tétován, felvihogunk. Merthogy oda tuti nem tudunk lehajolni. Vissza kellett hívni egyik csoporttársat, hogy vegye már fel. Járókerettel gyorsan felkaptuk volna.
Ba jött értem és nem tudom az illemet, hogy a már kirakott exem ha hazavisz mert teper, akkor fel kell-e hívnom a lakásba pár percre köszönetképp, vagy miért.
Volt gyerekszobám, hát felinvitáltam tíz percre. No ő egy órát sztorizgatott a nemérdekel kollégáiról, látszott hogy nincs kinek elmesélje, többször jeleztem, hogy csatak izzadtan a 3 óra szaunamelegű teremben ugri-bugri után jólesne, ha mehetnék lenyújtani/zuhanyozni, de neki mesélnie kellett, meg kifejteni, hogy 18éves és TCsV is le akar feküdni velem, amiről csak mi hárman nem tudunk és különböző okok miatt nem is sanszos. Enni nem adtam neki.
Aztán szokás szerint ellentmondásba keveredett, egyik mondatában még iszonyú fárasztó volt a két napos vevőtalálkozójuk, egy perce sem volt hívni, majd pár mondattal később már sztorizott, hogy hétfőn délután ezt-azt látta a tévében, amikor pihenőidejük volt a hotelszobában. Nem, nem kötelező hivogatnia, csak ne sajnáltassa már magát. Meg ne hazudozzon.
És nem érti, miért nem veszek tévét. Mert 1. nem érdekel, 2. van jobb hely, ahová a pénzem tehetem, ha pl. nem találjuk meg a varrógépemet, akkor oda sokkal inkább. 5-6 éve nem varrtam azzal a géppel, mert kézzel szoktam és most eltűnt. Pedig van pár tervem.
