Tobber életblogja

Asszem vannak xar napok. Tegnap végigszédelgett nap után leültem végigbőgős szakítósbeszélgetésre M-mel, ami azért fáj nagyon, mert tényleg szeretem, egy szeretnivaló ember. Csak kibírhatatlan.
Aztán Drpr-nek bőgtem végig, amit ő még legrosszabb pillanatomban sem látott a 3,5 év alatt, mert volt bennem tartás. Már nincs. Aztán táncon kiszorultunk az előtérbe a pocsék műkőre, ahol állandóan az áporodottszagú, izzadtkezű pasas keveredett mellém, ami alapból undorító, és még sűrűbben is veszünk levegőt, mert fáradunk, ugye. Mindegyik tánc után rohantam kezet mosni és elkotródni onnan, de megtalált. Majd taxit hívtam, a sofőr akkora bunkó volt, hogy kuvvanagy borravaló ellenére pofátlankodott, úgyhogy egy tisztes telefonnal elintéztem a citiytaxi felé, hogy többet ne jöjjön értem. Aztán még megsértettem Papírkutyákat és lemaradtam egy nagyon várt előadásról. Aztán anyámat hívtam sírva, aki meggyőzött arról, hogy a legjobban M tud megnyugtatni, úgyhogy őt is hívtam. Azonnal ugrott, nála töltöttem az éjszakát. Biztos szórakoztattam a kiborulásommal, immár, mint csak barát, ugye. Reggel tudtam, hogy nem lesz erőm bemenni a céghez, úgyhogy mivel főnökök sem voltak, kértem, hogy én se menjek be. Még betegen sem csináltam SOHA olyat, hogy reggel szólok, hogy nem mennék... M. pedig evidensnek vette, hogy szintén beszól, hogy nem megy dolgozni, velem volt egész nap. Én meg félálomban néztem magam elé, tényleg szerethet...
Személyes Apokalipszis közeleg.