Annyi minden kavarog bennem, leírom, bocs, ha zavaros.
Két hét múlva hagy el a Nagyfőnök minket, közvetlen asszisztense vagy mije vagyok 2006 óta. Érzelmileg nem áll túl közel hozzám, egy korrekt főnök-beosztotti kapcsolat van köztünk. Meg a tizenegy év, amikor napi szinten odateszem magamat, túlórázom, aggódom, pluszokat megteszek, ami nem a feladatom, jobban oldom meg, mint az kívánatos lenne, izgulok, nem alszom, a munkán pörgök hétvégén is, hosszú évekig ketten vitték a céget, akkor ingyen dolgozzak oda is...
Megdolgoztam a bizalmáért, tudom a privát bankkártyája PIN-kódját, a jelszavait, a betegségeit. A mai megbeszélésünkön rákérdeztem, hogy ki is lesz az utódom:
Hát persze, hogy az a csaj, aki már a rotáción fúrt engem két éve, az a s.ggnyaló, hozhatok egy kis sütikét (nem dolgunk), mindent csak érted csinálok és jobban Tobbernél, behízelgő, tenyérbemászó, ám alig dolgozó, kötelező munkákat bátran lepasszoló nő. Eddig is fúrt engem a hátam mögött, én ezekkel az emberekkel szemben tehetetlen vagyok!
A Nagyfőnök meg nem képes önálló véleménynyilvánításra, nem lát reálisan, mennyivel lojálisabb, mindenkinek segítő embere vagyok/voltam. Próbálok objektív lenni, az új két helyén már van két embere, érthető, hogy ezt a csoportasszisztenst emeli ki, még egy harmadikat nem vihet magával.
De ahogyan ezt nekem úgy kommunikálta 11 év hűség után, hogy a folyosón egy HR-es pletykálásából kell erről először hallanom, kinek kell átadjam a dolgaimat, na AZ gerinctelen volt.
Követem a HR-eseink netes cikkeit, megosztásait. Mind azt papolja, hogy érzelmileg kell kötődni egy céghez, meg a csapatszellem, stbstb. Hát, én eddig ilyen voltam, a cégünk lelke, akihez mind az ezervalahányszáz dolgozónk fordulhat, a szívemen viselem a dolgaikat.
Megéri?
A lóf.szt!
Két perc figyelmességet nem érdemeltem meg!
A cég meg simán eltörölhet egy tollvonással, ha sokba kerülök neki. (És sokba kerülök a cégemnek!)
Pont senkit nem érdekel, hogy legalább az arcunkba mondják, mi lesz.
A következő Nagyfőnök február elején jön, addig segítem az eddig is segített megbízottat, a feladataim nagy része független a vezetőtől.
Vagy ha úgy érzik, nem kellek, akkor elküldenek, benne van a pakliban.
Úgyhogy átváltok érzelemmentes módba, megoldom a feladatokat a kívánt minimumon, ha eddig 100%-os, sőt, mindig azon felüli bónuszt kaptam a teljesített célkitűzéseimért, akkor ezentúl csak a pénzre koncentrálok.
Na nehogymár annyit nem érdemlek, hogy ne a folyosóról tudom meg, a fúrás sikerült…
Annyira fasz vagyok, hogy a lelkemet beletettem kavarognak bennem az érzések, tényleg így kell elmondani? :( Kimentem az utcára egy szál vékony felsőben (kint lehet vagy hat fok), elmentem az ebédemért a lacipecsenyéshez, meg cigiért, ma nem fogom vissza magamat.
Minek is kötődünk érzésekkel egy munkahelyhez? Ez kizárólag a cég érdeke.
Van másik ezer, aki szívesen lát. Legalábbis remélem.
