Biztos fáradt vagyok és pms és eléggé mélyponton (nem, ez még nem depresszió, akkor kikelni sem tundék az ágyból), de elegem van.
Judós3 rávett, hogy menjek le kondizni, okés, azt szeretek, csak hányingerem/hasmenésem van. Ő leedzette Műegyetemistát, aki késett, úgyhogy két órás lett az én kondizásom, alig vagyok hulla.
Oké, nyolckor hazamentem kocsival, Judós3 elindult utánam bicajjal. Majd kiszállok a kocsiból, hív: defektet kapott, menjek vissza érte. Hurrá.
Oké, akkor már vegyünk vacsorát, mirelit hamburger jó lesz.
Hazaértünk, kérdezte, mit csináljon, kértem, hogy a hamburgerhusit legyen kedves az odarakott serpenyőben forgatni sülésig (7-8 perc!), addig én kipakoltam a bevásárlást, felraktam új törlőt, kicipeltem több kanna vizet a kádból és meglocsoltam a teraszon lévő húsz virágot, átnéztem a számlaleveleket, felírtam a határidejüket, beáztattam a sportmelltartómat, (még mindig nem ültem le, vagy ettünk ugye) majd odamentem megmosni a paradicsomot, amikor rámszól, hogy csináljam meg a salátát.
Milyen salátát? Nem is volt szó róla, meg nincs is otthon zöldség, mert elutazunk és amit két napja készítettem, azt is egyedül ettem meg.
Mondom neki, hogy salátáról nem beszéltünk, mire hisztizve elfordul, hogy jól van, akkor mindent neki kell csinálnia.
És ezen a ponton elvesztettem az önuralmamat.
Mindent én csinálok!
Én takarítok, ő széttapossa a konyhakövön a kekszet, leszórja a morzsát, én intézek mindent a számláktól a bevásárlásig, a lakástól a kajájáig, a vizsgájától az edzéstervgépelésig, nyaralásoktól az anyja névnapjáig, munkája, tankolás, autómosás, basszameg!
Neki meg forgatni kell a hamburgerhusit?
Még reggel is anyáztunk, alig aludtam, nem pakoltuk be a táskákat, pedig ma munka, kondi után a szüleinél leszünk órákig, hajnalban meg indulunk.
Azóta ír, hivogat, hogy mennyire nagyon szeret és hülye volt, engem meg ez az egész nem érdekel.
